Tizenegy érem, köztük öt arany a korosztályos világbajnokság pénteki mérlege

Tizenegy érmet, köztük öt aranyat szereztek fiataljaink a Kanadában zajló ifjúsági és U23-as gyorsasági világbajnokság első döntős programjában. Kajak négyeseink három győzelem mellett egy második helyezést hoztak, de az U23-as férfi kenukvartettnek is felcsendült a magyar himnusz. Fojt Sára U23 K-1 1000 méteren nagyszerű hajrával győzött, de az összes eredményt tekintve is kiválóan sikerült a kezdés.

Még a döntők kezdete előtt azonban délután három középfutamban szurkoltunk a továbbjutásért. Szerencsére azért nagyon nem kellett izgulnunk, U23 K-1 500 méteren Fojt Sára és ifjúsági C-1 200 méteren Molnár Lukács Ivó is futamgyőztesként, ifjúsági K-1 1000 méteren pedig Borda Huba másodikként, magabiztos pályával jutott döntőbe.

„Soha rosszabb kezdést!” – ezek voltak Kadler Viktor utánpótlás szövetségi kapitány első szavai, miután a magyar idő szerint késő esti eredményhirdetések után sikerült elérnünk. Volt is oka ezt mondani, ugyanis 14 pénteki döntőben 11 érmet szereztek versenyzőink, öt arany mellett négy ezüst és két bronz volt a termés.

Négyeseink ráadásul egészen elképesztő formát mutattak. Kajakosaink a négy döntőből hármat megnyertek. Mindjárt az első éremosztóban az ifjúsági fiúk, azaz Takáts Áron Dávid, Opavszky Milán, Lőrinczi-Csákvári Brúnó és a Kardos Olivér kvartettje győzni tudott. A srácok nagyjából 150 méter után már vezettek, a végén egy beülővel előzték meg a németeket. A lányoknál a Bebők Lara, Hofer Bianka, Leskó Vivien, Szabó-Csalló Nadin alkotta hajónak ugyancsak a német egység volt a legnagyobb ellenfele. A magyar négyes fél hajónyi hátrányt dolgozott le az első 250 méteren, majd a végén ugyanekkora különbséggel zsebelte be az aranyérmet.

U23-as férfi kvartettünk is világbajnoki címnek örülhetett. A Mircse Iván, Samu Péter, Hidvégi Zalán, Szabó Levente összeállítású egység egy közepes rajt után a lengyelekkel meccselt a győzelemért, a remek hajrának köszönhetően fél másodperces előnnyel sikerült nyerni. Női négyesünk is közel volt az aranyhoz, a Holló Hanna Havadi, Gombás Alíz, Tölgyesi Flóra és Pető Hanna fémjelezte hajó a szlovákokkal volt nagy csatában, itt azonban északi szomszédunk bírta jobban a hajrát, míg a magyar lányok nyakába egy szépen csillogó ezüstérmet akasztottak.

Kicsit ugorjunk most a nap végére, ugyanis az U23-as férfi kenunégyesek döntőjében is magyar győzelem született. Ebben a számban nem rendeztek előfutamot, így előzetesen nehéz volt megjósolni, hogy milyen eredményre lehet képes az Uhrin Dávid, Molnár Csanád, Gyányi Milán, Mitropoulos Iliász kvartett. Nos, a srácok sem gondolkozhattak sokat ezen, helyette már az elején nagyon megindultak, féltávnál két beülővel, a célban pedig egy egész hajóval emelkedtek ki a mezőnyből. Ifjúsági egységünknek is csak egy „lövése” volt a világbajnokságon: a Péter Zsolt Zsombor, Molnár Lukács Ivó, Molnár Ádám István, Marenec-Dózsa Zétény összeállítású hajó hatodikként ért célba.

Fojt Sára is világbajnoki címmel jelentkezett Halifaxból. Kétszeres olimpiai bronzérmesünk az U23-asok K-1 1000 méteres döntőjében diadalmaskodott. Sári a táv nagy részében a mellette lévő kínai, illetve lengyel lány mögött haladt. A KKNKKA versenyzője 800 méternél indította meg a hajrát, amivel előbb a lengyelt, majd az utolsó 50-70 méteren a kínait is maga mögé utasította. Sári előtt nem sokkal az ifiknél szintén nagyot küzdött a még csak 16 éves Kalmár Nóra. A Lágymányosi Spari Vízisport tehetségének nem sikerült jól a rajtja, azonban így is féltávhoz érve a mezőny végéről felzárkózott a harmadik helyre. A folytatásban e pozíció megtartására kellett törekednie dán ellenfelével szemben, ez végül sikerült is, így Nóra élete első korosztályos világbajnokságán egyéni számban ünnepelhetett bronzérmet.

Férfi K-1 200 méteren mindkét korosztályban egy-egy ezüsttel bővült az éremgyűjteményünk. Az ifjúságiaknál Nagy-Rasztotzky Vince egy nagyszerű rajt után mindössze másfél tizeddel maradt el szlovák riválisától. U23-ban Keller Gergő mellett legalább négyen harcoltak még az érmes helyekért, a szegedi versenyzőt azonban csak a szlovén Manfreda előzte meg, akinek, ahogy már korábban is említettük, van már idén egy felnőtt világkupa-ezüstje is.

Férfi C-1 500 méteren Barna Dávid Zsombor szerzett érmet az ifiknél, méghozzá egy remek ezüstöt. A szegediek kenusa jól kapta el a rajtot és 250 méternél az ő részideje volt a legjobb. Ezután viszont alaposan beleerősített a brazil Lucas Santos, az ő iramával pedig nem tudott mit kezdeni Dávid, ugyanakkor a második helye egy pillanatig nem forgott veszélyben. Az U23-asok döntőjében Mészáros Milánnak szorítottunk. Az újpestiek versenyzője végig a középmezőnyben csatázott és hatodikként zárt.

Női C-2 500 méteren az U23-as Kis-Batka Iringó és Kis-Batka Imola a dobogó legalsó fokára állhatott fel. A testvérpár a felettük eggyel haladó kínaiakkal, valamint a lenti pályán versenyző ukránokkal emelkedett ki. Iringó és Imola a végén fogyott el kissé a másik két hajóhoz képest. Az ifjúsági korosztályban induló Poszpischil Luca, Hamar Léna kettős hiába vezetett a táv felénél, a folytatásban gondjuk akadt a kormányzással, aminek következtében egyre hátrébb csúsztak, végül az ötödik helyen fejezték be a döntőt.

No de akkor jöjjön most már hosszabban Kadler Viktor napi értékelője:

„Azt gondolom, hogy a tizenegy érem, köztük öt arannyal azért önmagáért beszél. A három kajaknégyesben, ahol sikerült nyernünk, címvédők voltunk, ráadásul ifjúságiban régóta nem kaptunk ki, itt vártam is, hogy ismét tudunk nyerni. Az U23-as férfi egységről is tudtuk, hogy képes lehet a győzelemre, de a lányokon is láttuk, hogy egyre jobban működnek, igaz a szlovákokról tudtuk, hogy nagyon erősek. Ennek ellenére volt, hogy vezettek és a végén is csak egy méterrel maradtak alul, szóval elégedettek lehetünk. Az U23-as kenunégyes magabiztos győzelme viszont számomra is meglepetés volt. Külön örülök annak, hogy több érmet is a küzdeni akarásnak köszönhetően szereztünk, gondolok itt például a férfi kétszáz egyesben elért második helyezésekre. A fiataloknál egy-két esetben volt néhány apróbb hiba, ide sorolnám az ifjúsági férfi kenunégyest és női kenupárost, akik ezen a lötyögős vízen küszködtek a kormányzással, de biztos vagyok benne, hogy tanulni fognak a ma történtekből.”

Az első döntős program után máris vezetjük az éremtáblázatot, ugyanakkor nem dőlhetünk hátra, holnap magyar idő szerint délután középfutamokkal, este pedig újabb döntőkkel folytatódik a korosztályos világbajnokság Kanadában. Az élő közvetítés a Planet Canoe előfizetéses YouTube-csatornáján érhető el, a részletes eredmények, rajtlisták pedig itt tekinthetők meg.

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók