Pihenősebb szerda Sevillában
Szerdán a legtöbben csak délelőtt szálltak vízre a sevillai edzőtáborban, igaz a Dél-Afrikából nem rég megérkező Nagy Bianka például délután is kicsúszott. Utolsó képes összefoglalónk Andalúziából.
Jó reggelt, Kolos!
Világbajnok kajakosunk (és persze a Kicsi Team többi tagja is) egyesben edzett délelőtt. Ha valaki azt hinné, hogy Kolos az edzés elején volt ilyen vidám, az téved!
Idő van!
Czina László jelzi U23-as Európa-bajnok tanítványának, Hidvégi Hunornak, hogy ideje belecsapni a lecsóba.
Kiskó Réka is keményen dolgozik!
Mórocz István U23-as világbajnok tanítványa is eltökélt az idei évet illetően, edzésmunkájával ezt napról napra bizonyítja is.
Csomópont
Zsúfolt volt a vízfelület délelőtt, kis túlzással mindenki arra ment, amerre látott.
Feladat elvégezve
Az olimpiai bajnok Tótka Sándor is kipipálhatott egy újabb edzést.
Csajos dolgok
Horányi Dóra (balra) és Takács Kincső vélhetően a páros edzés utáni tapasztalataikat osztják meg egymással.
Tükörvíz
Az Európa-bajnok Nagy Bianka a „vízen”.
Fókusz
A szegedi kenus egyenesen Dél-Afrikából érkezett Sevillába, hamarosan pedig az is kiderül, hogy kivel térdel össze idén párosban.
Hosszú még az út Párizsig!
De kétségkívül már elindult rajta!
Adíos Sevilla!
Stábunk küldetése ezzel véget is ért Sevillában! További sérülésmentes, jó felkészülést kívánunk versenyzőinknek és várjuk haza őket!