A Vályog utcai intézmény tornatermében mintegy 40-50 kilencedik és tizedik osztályos tanulói felvezetésként megnézhették Petya párizsi döntőjét. A videó azon pontján, amikor minden idők legfiatalabb kétszeres paralimpiai bajnoka áthaladt a célvonalon, a fiatalok tapsolni kezdtek.
A 21 éves klasszis ezt követőn részletesen mesélt párizsi élményeiről, a versenyről, de kitért az azt megelőző felkészülési időszakra, a válogatókra, illetve sok más érdekességet is elárult többek között a kezdetekről, a para szakág rejtelmeiről, illetve jövőbeli terveiről is. A tanulók mindezt nagy érdeklődéssel hallgatták, sőt kérdésekkel is „bombázták” Petyát.
„Kifejezettem élveztem, mindig nagy öröm számomra, ha fiatalokkal találkozhatok és elmesélhetem nekik a történetemet. – mondta a Budapesti Honvéd SE kiválósága. – Örültem annak, hogy sok kérdést kaptam, igyekeztem ezekre a lehető legjobban válaszolni. Szeretek az ilyesfajta felkéréseknek eleget tenni, mert úgy érzem a történetem, az elért eredményeim motivációt adhatnak a fiatalok számára.”
A beszélgetés végén a tanulók külön gratuláltak Petyának és sokan kértek tőle közös fotót is.