"Búcsú az élsporttól
Ez a pillanat is eljött, melytől rettegtem, mikor pályám csúcsán voltam. Mi lesz velem, mikor egyszer abba kell hagyni. Nem nehéz már megtennem, mert minden álmom valóra vált, mit egy maratonista álmodhat. Húszévesen arra gondoltam milyen jó lenne, ha lenne egy szerető feleségem, gyermekünk és lenne egy darab föld, ami a mienk. Aztán mikor megtaláltam, hogy melyik távon vagyok jó, arra vágytam, hogy profi sportolóként ebből élhessek meg. Majd mikor adódott a lehetőség vágytam rá, hogy büszkén magamra ölthessem a Magyar Honvédség egyenruháját. Mind teljesült. Nem kívánhatok többet a sporttól.
De ezért meg kellett dolgoznom. A maratonistáknak nem könnyű a sorsuk. Van egy szitokszó, egy sértés, egy ledegradálás, egy stigma, mely ott ég a homlokunkon: NEM OLIMPIAI. Ezzel kell együtt élnünk, ennek ellenére kell érvényesülnünk, ezzel fekszünk és kelünk.
MKKSZ. Tudom volt pár alkalom, mikor összekülönböztünk. Ne haragudjatok érte. Ezek csak az elfeledettek jajkiáltásai voltak. Bennem semmi rossz érzés nem maradt.
Az eredményeimet nem részletezem, csupán egy dolgot emelek ki, ami egyedülálló, s melyre a legbüszkébb vagyok. Maraton kenuban minden nemzetközi versenyemen minden számban mindig dobogón álltam 14 idényen keresztül 26 versenyen, 38 számban (és egyéniben nem végeztem 2. helynél hátrébb). Egy olyan korszakban voltam a csúcson, mikor a második aranygeneráció versenyzett. Ma is kiráz a hideg, ha belegondolok abba az elszántságba, ami minket akkor jellemzett. Nem érdekelt senkit a pénz, az anyagiak, csak a becsületvágy hajtott mindenkit. Dóczé Ádám, Boros Adrián, Solti László, Máthé Krisztián, Bara Alexandra, Kiszli Vanda jó volt veletek versenyezni.
Mikor felvételt nyertem az újonnan megalakult Sportszázadba Vaskuti István barátom azt mondta: Ha már bekerültél legyél a legjobb katona a sportolók közt. Mindig igyekeztem meghálálni a bizalmat, amit a Honvédségtől kaptam és, hogy kitartott mellettem, mikor a sportártalmak miatt kihagyni kényszerültem. A 2023-ban nekem ítélt Év Katonasportolója elismerés szerint sikerült méltónak lennem.
Köszönöm: családomnak, hogy felneveltek és sosem sajnáltak semmi időt, energiát, pénzt rám, feleségemnek, Adriennek, aki társam a legnagyobb magasságokban és mélységekben is, Koléder Vilibának, hogy lapátot adott a kezembe, Ludasi Robinak, hogy azt is kihajtotta belőlem, amit nem is hittem volna, Vaskuti Istvánnak, aki mentorom a kenuban az első perctől fogva, Győre Attilának, aki felkarolt és naggyá lehettem mellette, Martinkó Gábornak, aki mellettem volt a csúcson, Farkas Lászlónak, aki mindig bizalmat szavazott nekem, Horváth Mártonnak, aki nélkül nem tudtam volna újrakezdeni és Reményi Péternek, aki a megtartó erő a magyar kenusportban.
A szervezetem már nem bírja úgy, mint korábban, de a motiváció bennem van, csak más irányt kell adni neki. A sport minden értékre megtanít, amire az embernek élete során szüksége van. Fegyelem, becsület, tisztelet, alázat, a munkába vetett hit. A környezetem látja mennyi szorult belém ezekből, de én látom, hogy minden sporttársam bírja ezeket az erényeket. A kajak-kenu ezért egy nagy család.
Örülök, hogy ennek a családnak a tagja vagyok."
Kedves Marci!
Személyedben egy kivételesen alázatos, akaraterős, fegyelmezett és nagyszerű embert ismerhettünk meg. Másfél évtizeden keresztül meghatározó alakja voltál a maratoni kenusportnak. A sikereid, eredményeid önmagukért beszélnek, amibe belekezdtél, azt mindig szívvel-lélekkel végig is vitted, ezáltal is lettél sokak példaképe. Jó volt Téged újra látni néhány napja Győrben, a maraton világbajnokságon, még ha ezúttal nem is versenyzőként voltál velünk.
Köszönjük neked mindazt, amit adtál nekünk! Sok sikert kívánunk életed új fejezetéhez, és ahogy Te is fogalmaztál, a kajak-kenu család tagja maradsz! Minden jót kívánunk!
