Kétszeres paralimpiai bajnokunk arra készült, hogy 2023 után visszaszerezze a világbajnoki címet, amiért egy évvel ezelőtt sérülés miatt meg sem küzdhetett. Petya már az előfutamban jelezte, hogy ismét feltett szándéka a győzelem, hiszen majd másfél másodperccel volt gyorsabb a címvédő Luis Carlos Cardoso da Silvánál, és a többiek is legalább három másodpercet kaptak. A futam után úgy fogalmazott, van egy elrendezetlen ügye a brazillal – aki a poznani világkupán legyőzte – és bár a rajtban állítása szerint maradt, jó formában érzi magát.
Remekül sikerült a rajtja, de jól indult a brazil is, fej-fej mellett haladtak az első száz méteren. Petya ezt követően kapcsolt magasabb sebességi fokozatba, az utolsó 50 méter megkezdésekor már félhajónyi előnyben volt, végül 4595-os idővel, 96 századdal Cardoso előtt szelte át a célvonalat. Gombos Dániel tanítványa 2019, 2021, 2022 és 2023 után ötödször lett világbajnok.

"A rajt egy kicsit lassú volt, én is belealudtam egy kicsit, de tudtam, hogy a végére is kell még az erő és aztán próbáltam beleadni mindent. Egyre közelebb kerülnek hozzám az ellenfelek. A világkupán, Poznanban a brazil riválisom megvert, úgyhogy volt egy kiegyenlítetlen számlánk, szerencsére itt, a vb-n sikerült visszavágnom."
Nem feledkezhetünk meg Suba Róbertről sem, Rio paralimpiai ezüstérmese szintén ott volt a döntőben, miután előfutamában csak a francia Remy Boulle volt gyorsabb nála. A fináléban sajnos nem sikerült jól a rajtja, gyakorlatilag az utolsó helyről kellett megkezdenie a felzárkózást, végül a hatodik helyen ért célba.

A délelőtt további részében középfutamokat rendeztek az Idroscalón. Női K-1 200 méteren Gazsó Alida Dóra nagyszerű rajtot vett és bár a második százon nagyon közel került a továbbjutáshoz, a sérüléséből visszatért olimpiai ezüst- és bronzérmes kajakos ötödik helyével B-döntőbe jutott.
"Szerettem volna mindenképp A-döntőzni. A bemelegítésnél azt éreztem jó formában vagyok, megörültem a szembe szélnek is, de valamiért nem volt az igazi. Kereshetem a kifogásokat, de szerintem jó hogy itt vagyok." - mondta könnyeivel küszködve Dorka.

Női C-1 200 méteren Takács Kincső gyakorlatilag az utolsó méteren rúgta be magát a döntőbe. A győri kenus már-már úgy tűnt negyedik lesz és lemarad a fináléról, a fölötte haladó brazil versenyző azonban 199 méternél gyakorlatilag megállt, Kincső pedig ezt ki tudta használni.
"A rajtom idénre nagyon összeállt, viszont a berúgás még hiányzik és most ez mentett meg, mert ha berúgom a hajómat, akkor nem jutok be a döntőbe. Az első százötven méterem nagyon erős volt, így a végére kicsit szétesett a mozgásom, azt sem tudom, hogy értem be. Szerencsésen alakult." - nyilatkozott a parton Takács Kincső, aki egyébként tíz évvel ezelőtt, ugyanitt Milánóban ezüstérmes lett a sprintszámban.

Varga Ádám ezúttal nem adott egy rajtnyi előnyt az ellenfeleknek, igaz saját bevallása szerint az általa vártnál többet kellett kiadnia magából K-1 500 méteren. A kétszeres olimpiai ezüstérmes ettől függetlenül egy szépen felépített pályával és újabb futamgyőzelemmel zárt, számára is jöhet a finálé vasárnap.
"Ez a pálya most nagyon jól ment. Ugyanazt meg tudtam csinálni, mint az előfutamban, csak a rajt után nem álltam meg és ezúttal hínár sem hátráltatott. Láttam az ellenfeleket a szemem sarkából, tudtam, hogy a norvég versenyző az elején mindig nagyon vezet, ez nem okozott meglepetést. Én azonban a saját pályámmal foglalkoztam. A döntőben szeretném folytatni az idei szériámat, amit elkezdtem a világkupákkal, majd folytattam az Európa-bajnoksággal, úgy érzem, hogy jó formában vagyok ehhez. Meglátjuk, hogy ki tud esetleg beleszólni ebben." - nyilatkozott az MTI-nek Varga Ádám.

Döntős a férfi C-2 500 méteren induló Kollár Kristóf, Juhász István kettős is. Az Eb-bronzérmes egységet a megismételt rajt sem zökkentette ki, a táv nagy részében vezettek is, végül csak az utolsó tíz méteren érte őket utol az olimpiai ezüstérmes olasz egység és ők is csak 17 századdal végeztek Bedecs Ferenc tanítványai előtt.
"Rendben volt a harmónia végig, ez az erőssége a párosunknak, hogy hasonlóan mozgunk, hasonlóan adjuk le az erőt. A vége egy kicsit billegős lett, de a pálya egyik részén sem estünk szét" - értékelt Kollár Kristóf, aki szerint a céljuk az lesz az utolsó futamban, hogy felszabadultan versenyezzenek. - Ha valamit mondanom kellene, akkor azt mondanám, hogy az első öt-hat közé szeretnénk kerülni."

Szomorúan alakult viszont a mi szempontunkból a női K-2 500 méteres szám középfutama, amelyben Kiss Blanka és Lucz Anna kettese negyedik lett, így a lányok nem jutottak be az A-döntőbe. Hozzá kell tenni, hogy nagyon erős sorsolásuk volt, ettől függetlenül a rajtjuk szokás szerint remekül sikerült. Féltávnál a német és az új-zélandi hajó mögött mérték be őket, ezután viszont lengyel páros kegyetlenül beleerősített, így a végére sajnos elszállt a továbbjutás esélye. A lányok holnap a B-döntőben állhatnak rajthoz.

A délelőtti programot a férfi kajak párosok zárták, Kurucz Levente és Nádas Bence a harmadik középfutamban volt érdekelt. A címvédő portugálok kezdtek a legerősebben, de a mieink is ott voltak az élmezőnyben. A fehéroroszokkal karöltve szép lassan egyre közelebb kerültek a portugálokhoz. A továbbjutás nem forgott veszélyben, a magyar egység harmadikként jutottak be a vasárnapi fináléba.
Levi azt mondta, voltak hibák a mostani pályájukban, kisebb billenések, de ezeket kijavítják a döntőre, amelyben szeretnének tökéletes pályát menni.
"Szerencsére olyan formában vagyunk, hogy ezek a hibák nem kerültek semmibe. Én azt mondom, inkább az elő- és középfutamban jöjjenek ki a hibák, hogy aztán a döntőben már minden a helyén legyen" - tette hozzá Bence.
Délután újabb döntőkre kerül sor az Idroscalón, 14 óra 34 perctől érdemes lesz az M4 Sportra kapcsolni.
