Egyszer fent, egyszer lent. Most lent vagyunk kicsit, de ugyanakkor mérhetetlenül büszkék nemcsak Katára, de minden versenyzőnkre, Nikire, Dalmára, Petyára, Robira és Tibire is, akik tudásuk legjavát nyújtva teljesítettek és ahogy egy korábbi írásunkban is fogalmaztunk: ők már azelőtt győztesek voltak, hogy rajthoz álltak volna! És győztesek most is!
A szívünk azonban most mégis Katáért fáj a legjobban, mert abban mindenki biztos, hogy ennél sokkal többet érdemelt. Kiválóan sikerült a felkészülése, jó formában érkezett, megnyerte az előfutamát és a döntőt is fantasztikusan kezdte. Olyannyira, hogy nem is hátrafele, sokkal inkább előre, a címvédőre figyelhetett, akivel meccsben volt az aranyért is. Aztán történt, ami történt, a hajót elkezdte kifújni a szél a pályáról, Katának pedig muszáj volt korrigálnia. Szinte teljesen meg kellett állnia, ami alatt Emma Wiggs és Anja Adler is megelőzte és bár nagyon nyomta a végét, már nem tudott visszaelőzni. Nem ezért jött ez egyértelmű, de mi nagyon büszkék vagyunk rá és reméljük minél hamarabb újra láthatjuk a csodaszép mosolyát!
Ami a többieket illeti, Boldizsár Dalma szintén KL2-ben a reggeli középfutam után a B-döntőbe kvalifikált, ahol nagyon szép versenyzéssel harmadik, így összesítésben 11. lett. Dalma 21 évesen, két év rutinjával jutott el idáig és két számban is abszolút megállta a helyét!
Férfi VL2 200 méteren Suba Róbert nagy csatában jutott be a fináléba. Az egyes pályáról remek rajtot vett a szegedi klasszis. A két brazil, Rufina de Paulo és Tofalini álltak az élre, Robi a harmadik-ötödik helyekért volt harcban az amerikai Haxtonnal és a portugál Mouraoval. Utóbbihoz volt közelebb, de megelőzni nem tudta, így a rutinos szegedi versenyző az ötödik helyen zárta a versenyt. Robi tegnap kajakban is bezsebelt egy negyedik helyet.
A Dalmához hasonlóan paralimpiai újonc Molnár Nikoletta zárta a magyar érdekeltségű döntők sorát. A KL3-as sérültségi kategóriában induló versenyzőnk szintén a középfutamból jutott be az A-döntőbe. Itt talán csak a címvédő Laura Sugar kapta el jobban a rajtot a nyolcasról induló Nikinél, aki az első 50 méteren még az élmezőny tagjaként haladt. Ebben a szélben számára is igencsak küzdelmesen alakult a pálya, különösen a táv második felében a többiek nagyobb erőket tudtak mozgósítani. Niki végül nyolcadik lett, ami fantasztikus eredmény!
Para csapatunk összességében egy aranyéremmel, sok szép helyezéssel és rengeteg élménnyel zárt Párizsban! Köszönjük Nektek az elmúlt napokat, jó pihenést kívánunk!