A Kolonics György Emlékfutás sokkal több, mint egy sportrendezvény, itt kivetítőkön láthatóak Koló pályafutásának legemlékezetesebb pillanatai és a mezőnyben is sok egykori barátja, versenyzőtársa, ismerőse bukkan fel évről évre. Mit jelentett Kolónak a futás és mit jelentett a hagyomány?
– Régen október 23-án volt a Bécs-Budapest Szupermaraton befutója, Koló ezen a napon hol a teljes utolsó szakaszt, a 21 km-t megfutotta, hol csak a végső 6-7 kilométert. Vagyis ő az öt napot soha nem futotta velünk együtt, de a verseny utolsó felvonásában szívesen részt vett. Nem számított jó futónak, a csepeli, tízfős kenus csapatból úgy körülbelül a hetedik lehetett, de nagyon lelkes és szorgalmas volt, mint mindenben. Mindig kitűzött egy célt magának, amit a saját képességei alapján határozott meg, és azért kőkeményen harcolt. Amit azt illeti, én pont ezt hiányolom a mai kenusokból.
Ha jól tudom, a Bécs-Budapest Szupermaraton kenus körökben egy kultikus verseny volt.
– Igen, egy idő után én lettem a főszervező kenus körökben. Igyekeztem több sportágból hívni tagokat, de rendszerint lemondták a külsősök, így nagyjából a váltónk javarészt mindig kenusokból állt. Emlékszem, volt, hogy velünk tartott a triatlonista Faldum Gábor és Kuttor Csaba, meg volt, hogy az öttusázó Balogh Gábor is bevállalt egy-egy szakaszt. Azért az mindenképpen szép eredmény volt, amikor az egyik évben a több mint 200 csapatból a hatodik helyen végeztünk.
Az, hogy Koló nem számított jó futónak, mint jelent?
– A pontos idejére nem emlékszem, de azt tudom, hogy közülünk Csabai Edvin, a Kolonics György Alapítvány jelenlegi elnöke volt a legjobb. Koló minél rövidebb volt a táv, annál jobban szerepelt, a 10×1200 méteres futásban már az ötödik-hatodik legjobb volt a csoportunkban. A kenusok egyébként legendásan jó futók, ahhoz képest, hogy nem futó sportágban szerepelnek, Mike Róbertnek és Bodonyi Andrásnak a Cooper-teszten 3600-3700 méter a legjobbja, azért ez szép eredmény.
Kolonics György hogy viselte, hogy a futásban a gyengébbek közé tartozik?
– Nagyon versengő típus volt, de a futásra úgy tekintett, mint egy olyan tevékenységre, ami kiegészíti a kenuzást. Pont arra használta, amire neki kellett és kivette belőle a legtöbbet, ami őt építette. Az, hogy ebben ugyanolyan szorgalmas volt, mint bármi másban, őt ismerve nem meglepő. Ahogy az sem, hogy mindig nagyon kifutotta magát és a legapróbb fejlődésnek is nagyon tudott örülni. Ilyen volt ő, többek között ebben a folyamatos versengésben és jobbra vágyásban különbözött mindenkitől.
Forrás: bbu.hu
