Amikor egyeztettünk erről az interjúról említetted, hogy nagyon elfoglalt vagy. Hogyan telnek a mindennapjaid?
Az a helyzet, hogy amikor az ember megöregszik, minden lelassul. Amit máskor egy óra alatt elvégzünk, az nekem lassan egy egész napos tendencia. Kvázi egy Pató Pál lettem „Ejj ráérünk arra még” címmel. Most a nagyobbik kislányom csinált nekem programot, aminek amúgy nagyon örültem. Illetve Svidró Józsival, Joós Istvánnal és Érsek Lászlóval szoktuk azt csinálni, hogy telente délelőtt kondizunk, nyaranta evezünk, délután pedig úszunk. Próbálunk azért valahogy kinézni.
Tehát ez a híres barátság megmaradt köztetek.
Persze, Jodóval (Svidró József – a szerk.) ráadásul van, hogy együtt is járunk horgászni. Ő mondjuk amatőr, de mindenben nem lehet profi, mellettem kupálódik. De a Joós Pisti is egy külön egyéniség. Gyerekkori barátságok, de szerintem ezek a legigazabbak.
A győri kajak-kenu történetében sok mindenben Te voltál az első. Az első IBV győztes, az első világbajnok, az első olimpiai érmes, az első, aki több, mint tíz magyar bajnokságot nyert. Az első igazi klasszis.
Amire büszke vagyok, hogy Győrben a kajak-kenu sport velünk kezdődött. Igaz, volt előttünk is egy csoportja Vén Lajosnak, de ők nem csinálták olyan profin az edzéseket. Nagy mákunk volt, hogy volt egy Vén Lajosunk, aki annak idején megreformálta a sportág téli felkészülését. Azért is tudtunk hamar eredményeket elérni, mert komplexebb edzésmunkánk volt, mint a pestieknek. Nekem szerencsém volt, mert nagyon jól tudtam versenyezni, engem az mindig feldobott. Másokat összenyom az esélyesség terhe, velem ez nem így volt. Persze izgultam a versenyek előtt, de a kudarctól, a fájdalomtól sosem féltem. Amíg nem hangzott el a „kész, rajt”, addig volt bennem drukk, de miután elindultam, úgy éreztem magam, mint aki megszabadul a kötelékeitől, mondhatni szárnyaltam. Nagyszerű érzés volt, egy földöntúli boldogság.
A fővárosiak hogyan viszonyultak akkoriban a vidékiekhez?
Sokat jártam a KSI-be és ott csodálkoztak, hogy nem tájszólással beszélek. Akkoriban ezt tartották a vidékiekről, de a televízió elterjedésével ez megszűnt. Amikor serdülő voltam, Budapest volt a központ és Vác számított a vidéknek. De aztán volt, hogy úttörő olimpiát nyertünk még PC-7-esben. Győrben egyébként rengetegen jöttek hozzánk a hátrányosabb helyzetű gyerekek közül is. Hihetetlenül vagány csávókat ismertem meg. Mivel azonban nem volt kenu csak egy PC, átkértem magam a kajakosokhoz. Az első kajak edzésemen egy vászontetős, furnéros portya egyessel kezdtem, fel alá mentem vele, nagyon boldog voltam. Azt észre sem vettem, hogy Vén Lajos már fél órája várt a parton, mert ment volna haza.
Ha már vagány srácok: igaz, hogy Hesz Mihály volt a példaképed?
Istenként tiszteltük Misát. Megtisztelő volt számomra, hogy még versenyezhettem is ellene. Ő már akkor az utolsó éveiben járt, tízezer egyesben lett hetedik, én pedig ötödik. De azon az egy versenyen is nagyon sokat tanultam tőle. Miután abbahagyta, Szabó Istyu (Szabó István, olimpiai ezüstérmes kajakos – a szerk.) volt rám nagy hatással. Nagyon tetszett a precizitása és az eltökéltsége.
Nagy riválisod volt itthon Csapó Géza, aki sajnos már nincs közöttünk. Tudom, hogy nem volt mindig felhőtlen a viszonyotok. Milyen emlékeid vannak róla?
Géza egy érdekes egyéniség volt. Megfoghatatlan, egy igazi kajakkirály. Én senkivel nem szeretek haragot tartani, mert a múlton nincs értelme rágódni. Egyszer egy ünnepségen megmondtam neki, hogy csúnya dolgokat csinált a múltban, de nem haragszom rá, viszont vegye tudomásul, hogy kibabrált magával. Megbeszéltük, én átöleltem és megpuszilgattam, hiszen tényleg elmondhatatlanul nagy ember volt. Amikor viszont tényleg király volt, akkor nem a földön járt. Emlékszem máig ahogy előttem mennek Svidróval, én pedig mögöttük csodáltam Gézát, egy isten, egy hérosz volt.
A montreali K-1 500 méteres döntőről van egy videó felvétel is. Visszanézed időnként?
Nem és nem is szégyellem magamat ezért. Maradjon meg bennem úgy, ahogy emlékszem rá. A rajtnál nem úgy indultam el, ahogy szoktam, Diba (Vasile Diba, olimpiai bajnok román kajakos - a szerk.) viszont nagyon el tudott menni. Azt se mondhatom, hogy a végén úgy igazán finiseltem volna. Gézának akkor is mondtam, ha ő nem velem foglalkozik, hanem a saját dolgával, akkor mindketten olimpiai bajnokok vagyunk.
(Csapó Géza és Sztanity Zoltán az 1976-os montreali olimpia előtt küzdöttek egymással azért, hogy ki induljon kajak egyes ötszáz és ezer méteren. Ádáz csatát vívtak egymással a válogatókon, végül az ötszáz lett Sztanityé, az ezer pedig Csapóé. Kanadában mindketten ezüstérmesek lettek. – szerk.)
Három válogató alapján dőlt el, hogy ki indul. Géza nem volt korrekt, Péhl József pedig nem mert ellenkezni, rajta is nagy volt a nyomás. Az olimpián végül mindketten másodikok lettünk, de Géza sem hozta ki ezren magából azt, amire akkor képes volt.
Az 1976-os montreali olimpia K-1 500 méteres döntője. Sztanity Zoltán a hatos pályán (fentről a negyedik) ezüstérmes.
Szóba került már Vén Lajos, aki edzőként szintén fontos szerepet játszott a karrieredben.
Annyi kitérőt tennék, hogy amikor még kenus voltam Igazvölgyi (Zsiga) Lajos volt a nevelőedzőm, aki nagyon jó edző volt, illetve a Honvédban Egri Sámuel kezei alatt versenyeztem. Szegény már nem él és nagyon szégyellem magam azért, mert nem mondtam meg neki, hogy milyen sokat tanultam tőle. Két évet voltam ott, másodosztályú versenyzőként kerültem hozzá, és világbajnokként jöttem el. Lajosra visszatérve, voltak vele vitáim, mert egy diktátor volt és ezt neki is elmondtam. De én mindig mérlegelek a kapcsolataimban és Vén Lajos sokkal többet segített nekem, mint ártott. Hihetetlen tartást adott a versenyzőinek, és következetes is volt. Mondtam neki, hogy leborulok előtte és számomra ő az isten minden fenntartás nélkül.
Vannak dolgok a múltból, amelyeket azóta már másképp látsz?
Nem, abszolút nem. Szerintem mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Én nem érzem magam 70 évesnek, valahol egy viccnek tartom ezt. Sem a gondolkodásmódom, sem az életfelfogásom nem utal erre. Nem érzem a kort és szerencsém van, hogy azt csinálhatok, amit akarok. A bátyám idén már 73 éves lesz, de ugyanúgy elmegyünk motorozni, ahogy gyerekkorunk óta tesszük. Jól érzem magam, horgászok is, és bár utáltam kertészkedni, de csináltam magaságyásokat. Gyorsan telnek a napok, mindig azon kapom magam, hogy már este van.
Azért egy kis ünneplés csak belefér e jeles nap alkalmából, nem?
Az egyesület szervez nekem egy ünnepséget pénteken. Szombaton jön két lányom, egyikőjük Ausztriából, illetve a négy unokám. A szűkebb család összejön és jól fogjuk magunkat érezni.
