Gőzerővel zajlik a felkészülés Sevillában
A héten több alkalommal is jelentkezni fogunk a Sevillából, ahol a felnőtt és az utánpótlás válogatott több tagja is készül az idei versenyekre. Hétfőn az U23-asok mellett, többek között a férfi kajak négyest is lencsevégre kaptuk edzés közben.
Reggeli eligazítás
Czina László, Aranylapát-díjas edzőnk ismerteti a kajakos U23-as Los Angeles keret egy részének a délelőtti penzumot.
Sanyit pedig Kolos igazítja el?
Természetesen nem, a Kicsi Team tagjai, így Tótka Sándor és Csizmadia Kolos is fáradtan ugyan, de derűs hangulatban szálltak vízre utolsó sevillai hetük első napján.
Nem, ez még nem verseny
Pedig akár az is lehetne, de csak a már említett Los Angeles keret tagjainak edzése. A háttér egyszerűen pazar!
Naná, hogy az edzők is élvezik!
Gintl Andrea és Beé-Samu Andrea összeszokott párosa idén is nagyszerű női csapattal dolgozik, ez az arcukra van írva!
Csak előre!
A tavaly három U23-as világbajnoki aranyérmet nyerő Csikós Zsóka is elszánt az idei évet illetően.
Yeah! Négyes edzés!
Azt nem tudjuk, hogy Kuli István annak örült-e, hogy négyes edzés következett délután, de aki négy hét Dél-Afrika és két hét Sevilla után is így tud mosolyogni, az jó erőben lehet! Reméljük látjuk még idén ezt az arckifejezést!
Vízen a férfi kajak négyes
Hétfő délután a tavaly világbajnoki ezüstérmet szerző Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor alkotta egység megmutatta magát.
Teljes kontroll
A négyest felkészítő Hüvös Viktor és Pál Zoltán minden rezdülését figyeli a srácoknak.
Maximális elszántság, maximális fókusz!
Másképp nem is lehetne, de ők ezt pontosan tudják.