Fülöp János és Varga Zsolt vehette át idén az Aranylapát-díjat

Az Aranylapát-díjat 2018 óta minden évben azok az utánpótlásban dolgozó edzők kaphatják meg, akik kiemelkedő munkájukkal számos tehetséges versenyzőt neveltek ki a sportágnak. Idén Fülöp János és Varga Zsolt vehette át az elismerést a Regionális Akadémiák Országos Szakmai Konferenciáján, Mezőköveseden. Nevük már az eddigi Aranylapát-díjasok márványtáblájára is felkerült.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség 2018-ban hívta életre az Aranylapát-díjat, amely azokat az utánpótlásban dolgozó edzőket ismeri el, akik hosszú éveken, évtizedeken keresztül végeztek, vagy végeznek a mai napig eredményes munkát, számos tehetséget adva ezzel a sportágnak.

November 10-11. között Mezőkövesden tartjuk a Regionális Akadémiák Országos Szakmai Konferenciáját. Hagyomány, hogy évek óta ennek keretein belül hirdetjük ki az új „Aranylapátosokat” és ez most sem volt másképp. A hétfő esti gálavacsorán Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke ünnepélyes keretek között adta át a díjat Fülöp Jánosnak és Varga Zsoltnak.

Fülöp János neve egybeforrt a City-Gas Tiszafüreddel. 1991-ben szinte a friss edzői papírjával együtt vette át a klub szakmai vezetését, valamint a versenyzők felkészítését. Irányításával a klub az ország egyik legkiemelkedőbb utánpótlásbázisává nőtte ki magát. Számos korosztályos világ-és Európa-bajnokot, ORV-győztest adott a sportágnak, munkáját a mai napig elképesztő odaadással és kiemelkedő szakértelemmel végzi. Legutóbbi kiemelkedő tanítványa Pető Hanna, aki 2024-ben az év utánpótlás női kajakosa volt. Mindezeken túl a szabadidősportba is komoly energiát fektet.

Varga Zsolt kenusként világbajnoki ezüstéremig jutott, 25 évesen fejezte be aktív pályafutását. Edzőként 1991 és 2013 között a BKV-nál dolgozott, az azóta eltelt 12 évben viszont a KSI stábjának oszlopos tagja. Ő volt a nevelőedzője az olimpiai negyedik helyezett Vasbányai Henriknek, de a világbajnoki bronzérmes Tóth Mártont ő indította el az úton. Az elmúlt időszakban már csak az utánpótlásban dolgozik, legutóbbi sikeres tanítványai Matkovics Lili Sára, U23-as maraton világ- és Európa-bajnok, valamint Matkovics Vanda Zita, ifjúsági vb-ezüstérmes, Európa-bajnok.

Fülöp János és Varga Zsolt neve is felkerült az Aranylapát-díjasok márványtáblájára, amely Kolonics György Vízisport Központban található. Velük együtt immár 16 tagot számlál ez a különleges edzői kör. A korábbi díjazottak: Csathó Józsefné, Rasztotzky János, Czina László, Jancsár László, Kovács Gábor, Nyerges Attila, Bátor György, Kása Ferenc, Koletics Miklós, Barina József, Barináné Ritt Gabriella, Koléder Vilmos, Agócs Mihály és Hubik András.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók