Élet Belekben
Február eleje óta egy kisebb megszakítással a törökországi Belekben edzőtáborozik a kenuválogatott. Erről hoztunk néhány képet köztük egy kakukktojással, ugyanis olimpiai bajnok kajakosunk, Kopasz Bálint is a Földközi-tenger partján gyűjti a kilométereket.
Mesés környezet
Bár nap nem mindig sütött ilyen szépen az elmúlt hetekben, a környezet szépsége önmagért beszél.
Szegedi lányok edzésben
A olimpiai negyedik helyezett Kiss Ágnes, valamint klubtársa, Molnár Csepke. Emlékszünk még arra, hogy az utánpótlásban milyen sikereket értek el együtt, ugye?
Állapotfelmérés
A válogatott heti kétszer vesz részt közös foglalkozáson. Ezek alkalmával gyakoriak a felmérések, időre menések, itt is erre látunk egy példát. Nem csak a stopper dolgozik, az edzők videóra veszik, kiértékelik a technikát, és a laktát mérés sem maradhat el.
Párosban is megy a munka
Ebben az időszakban már a csapathajós edzések is fókuszba kerülnek. Az olimpiai hatodik helyezett Adolf Balázs, Hajdu Jonatán kettős idén is szeretné letenni a névjegyét.
Eligazítás
Bedecs Ferenc beszéli át az edzés menetét Fejes Daniékkal.
Jön a jövő!
Napjaink egyik legtehetségesebb és legtöbbre hivatott kenusa, a többszörös ifjúsági- és utánpótlás világbajnok Opavszky Réka is motiváltan készül a szezonra.
De a jelenre is érdemes figyelni
Takács Kincső az egyetlen női kenusunk, aki már két olimpián is bizonyíthatott. Úgy tűnik célba veszi a harmadikat is.
Kenusok között is feltűnhet egy olimpiai bajnok kajakos
Bizony, bizony, Kopasz Bálint a tavalyi évhez hasonlóan idén is Belekben gyűjti a kilométereket.
Esőben sincs megállás!
Szabadtéri sportágról beszélhetünk, nem lehet kizárni, hogy a versenyeken is előfordulhat hasonló időjárás, nem árt felkészülni rá!
Szakmai értekezés a vízen
Foltán László szövetségi kapitány leginkább az egy motorosban tölti mindennapjait, árgus szemekkel figyeli a versenyzőket. Itt éppen Bedecs Ferenc társaságában.