Nem rég egy beszélgetésünk alkalmával szóba jött a 80. születésnapja. Azt mondta, ez egy szomorú állapot, de én közben azt látom, hogy folyamatosan dolgozik és nagyon elfoglalt. Hogy érzi magát?
Öregnek.
Ne mondja!
Az ember természetes módon megöregszik, ez ellen nem lehet tenni. Mindazonáltal szerencsésnek is tartom magam, mert jövőre már a 66. versenyszezonomat fogom megkezdeni a sportágban.
Milyen volt a fiatal Horváth Péter az óbudai Tímár utcában?
Vékony és gyenge, ezért is kezdtem el kajakozni. Sportos család voltunk, különösen édesapám révén, aki NB1-es kézilabdakapus volt, illetve ő hajtotta végre az első ugrást a Széchenyi-hegyi sísáncon. A rúdugrásba is belekóstolt, asztaliteniszezett, sőt 40 éves korában tenisz szakosztályt is indított. A nagyapám labdarúgó bíró volt, halála után emlékmeccset is rendeztek. Én is kipróbáltam sok mindent: teniszeztem, judóztam és tornáztam. Végül azért döntöttem a kajakozás mellett, mert az UTE-ban nagyon jó hangulat volt, és gyorsan befogadtak. Nem számított az, hogy 160 centi és 59 kiló voltam, mindenkinek megadták a lehetőséget. Akiben látták a szorgalmat, azt elfogadták és segítették.
Kik voltak Önre a legnagyobb hatással?
Természetesen Urányi János és Fábián László, az első magyar olimpiai bajnok páros. Urányi egy nagyon sokat tapasztalt és sok kudarcot átélt versenyző volt, aki aztán mégis felért a csúcsra. Fábián Öcsi pedig 20 évesen lett olimpiai bajnok, nagyon jó baráti viszonyt ápoltunk. Akkoriban inkább az idősebb kajakosok tanították a fiatalokat. Elviseltek minket az oldalvizükön. Engem például az Öcsi tanított meg rajtolni. Egyszer odaszólt nekem, hogy megnézné, hogy rajtolok. Utána egy-két edzést velem töltött még, és megtanított jól rajtolni. Ez jellemző volt akkoriban, ehhez hozzájött egy nagyon komoly klubélet is.
Húszévesen azonban már Ön is elkezdett edzősködni.
Azért ilyen korán, mert egymást követő években mindkét karom ínhüvely-gyulladásos lett. Ezt akkoriban úgy gyógyították, hogy két hónapra begipszeltek, ami miatt el is úszott az idény. De közben azért naponta lementem a telepre, és a stégről segítettem be az edzőknek. Mindez teljesen spontán jött, az első négy évben társadalmi munkában tanítottam a kezdő kajakosokat. A felépülésem után a versenyzés már nem ment annyira, így maradt az edzősködés és versenybíráskodás, illetve a csónakműhelyben készítettem a versenyzőimnek hajókat. Akkoriban ez még nem volt olyan szokatlan,
az első magyar bajnok versenyzőim, Kiss László és Martinek Péter az általam készített kajakokban nyertek,
ami most is jó érzésekkel tölt el.
Ráadásul szakosztályvezetőként nem csak versenyzőket, edzőket is támogatott, segített, ahogy tudott.
1974 és 1984 között szakági edző voltam a felnőtt válogatottnál. Ebben az időszakban tizenkét versenyzőm lett felnőtt világbajnoki érmes. Volt versenyzőim közül több, mint húszan lettek kajak-kenu edzők. Jó érzés volt, hogy olyanok, mint Soltész Árpád és Rozsnyói Katalin, akik nálam kezdték edzői pályafutásukat, a későbbiek során olimpiai és világbajnoki érmes versenyzőket neveltek. Én segíthettem Babella Lászlónak, hogy folytathassa edzői pályafutását, miután Vácon felmondtak neki.
Mi jut eszébe először, ha azt mondom: Multi?
Életem nagy élménye. Tudni kell, hogy én mindig is a klubszerű működést tartottam szem előtt. Mindig is az élversenyzők eredményei voltak meghatározók, őket támogatta az állam, miközben az én idősebb versenyzőim is szerettek volna még kajakozni. A nagyobb klubokban nem fogadták őket, illetve voltak olyan gyerekek is, akik nem szerettek volna élversenyzők lenni, csupán kajakozni akartak. Így jött létre a Multi, ami először csak a szabadidő klub jelleggel működött az Újpesti Dózsa keretein belül. Miután 1990-ben a Dózsa nem kötött velem új szerződést, ott maradtam egyedül, nagyjából száz gyerekkel. A szülők biztattak, hogy csináljam tovább. Ők, illetve a feleségem, Andrea is meghatározó módon segítettek abban, hogy elinduljon az önálló Multi Vízisport SE, három helyszínen. Csathóné Dragos Ágival dolgoztam együtt, az első csoportból ráadásul olyan versenyzők kerültek ki, mint a háromszoros olimpiai bajnok Storcz Botond és az első felnőtt maraton világbajnok, Baranyai Andrea.
A klub pedig az Ön irányításával szerencsére mind a mai napig a sportág egyik fontos tagszervezete. A beszélgetés elején említette, hogy manapság is sokat dolgozik. Pontosan mennyi időt fektet az egyesületbe?
Azért mára kissé már kivontam magam a forgalomból, de nagy segítségemre van Dragos Ági, akivel negyven éve dolgozom együtt edzőként. A klub vezetése mellett még azért napi szinten edzősködöm. Igyekszem mindenkire odafigyelni. Ki kell emelnem, hogy a legfiatalabb tagunk nyolc, a legidősebb 87 éves, tehát olyanok is lejárnak hozzánk, akik még nálam is régebb óta vannak a sportágban. Olyan is volt, aki 65 évesen tanult meg nálam kajakozni.
Fontosnak érzem, hogy akit csak lehet befogadjunk, és meg is tartsuk a sportágban.
Egy régebbi interjúban azt mondta, hogy keresi az utódját. Megtalálta azóta?
Én egy kihalófélben lévő típus vagyok. Már nem divat, amit én csináltam. Más korban élünk, más lehetőségekkel. Az én alapelvem a klubszerű működés volt, próbáltam ezt visszahozni, és erre a Multival talán példát is tudtunk mutatni. De az élet halad tovább, nem kell nosztalgiázni. Sok ember munkájának eredménye a Multi. Remélem, hogy nemsokára jön utánam egy új időszámítás, új tehetséges vezetővel.
Többek között az MKKSZ sportágfejlesztési alelnökeként is rengeteget tett a magyar kajak-kenuért. Elégedett azzal, amivé Ön által is lett a sportág?
Szerencsém volt, ugyanis 1995-ben az akkori elnök, dr. Baráth Etele felkért elnökségi tagnak. Egy évvel később választottak meg sportágfejlesztési alelnöknek. 17 évig az utánpótlás, illetve a sportági stratégia volt a munkaterületem. Én a sportág szellemiségében látom a legfőbb okát annak, hogy itt tartunk és ilyen sikeresek vagyunk. Úgy gondolom, hogy amíg az egyéni érdekek nem hatalmasodnak el, addig ez így is marad.
A tisztelet nagyon fontos, ez az egyik alapja ennek a sportágnak, figyelni kell arra, hogy ez így is maradjon.
Mivel szereti eltölteni az idejét, amikor épp nem a kajak-kenu jár a fejében?
Nagyon szeretem a verseket és a történelmet, a gyerekek többnyire furcsán is néznek rám, amikor verseket idézek. A történelmet pedig folyamatosan bújom, szeretek a múlttal foglalkozni.
Akkor így a végére merüljünk még el a múltban. Hogyan gondol vissza erre a 80 évre?
Mint azt többször említettem, szerencsés embernek tartom magam. Nagyon sok értékes emberrel ismerkedtem meg, akik támogattak életem során. Az edzők közül hármat ki is kiemelnék: Varga Ferencet „Feró Bát”, Szabó Ferencet, vagyis „Tömpét”, illetve Babella Lacit. Mindhárman rengeteget segítettek nekem az évek során, ők voltak karrierem legmeghatározóbb személyiségei.
