Meglepőnek tűnik a döntése, hiszen idén még csak 29 éves, ráadásul az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar versenyzője a maratoni szakágban. Az első kérdés tehát nem is lehet más, minthogy miért?
- Több oka is van. Egyrészt elkezdtem nyitni a civil élet felé, állást kaptam egy cégnél, ahol hosszútávon terveznek velem, ezt pedig egy nagy lehetőségnek tekintem. Emellett edző is vagyok a Váci Karakánban, 7-10 éves gyerekekkel foglalkozom. A lényeg, hogy elkezdtem kifelé tekintgetni az élsportból.
Ez még így is kicsit hihetetlen figyelembe véve, hogy idén Győrben lesz az ICF Kajak-Kenu Maraton Világbajnokság, ami a helyi egyesület versenyzőjeként abszolút hazai pálya lenne az Ön számára.
- Eredetileg valóban az volt tervem, hogy szeptemberi vébén még indulok. Azt tudni kell, hogy 2023 őszén megműtötték a térdemet, ami a korábbi szalagsérülésem következtében addigra már elkerülhetetlen volt. Az operáció jól is sikerült, de utána folyamatosan küzdöttem mikrosérülésekkel annak ellenére, hogy mindenre odafigyeltem az edzéseken és versenyeken, a prevenciótól kezdve, egészen a rehabilitációig. Tavaly novemberben elkezdtem a felkészülést, de hiába éreztem azt decemberre, hogy a lábam újra megerősödött, egy erdei futás során úgy kiment a bokám, hogy három hétig nem bírtam ráállni. Olyan is volt, hogy a kondiban elkezdett fájni a vállam, de nem tudtam az okát. Jobbnak láttam ezt most itt abbahagyni. Egyébként két korábbi győri világbajnokságon is ott voltam, mint önkéntes, 2015-ben a médiasátorban dolgoztam, 2007-ben pedig a hajókat törölgettem, illetve a mérlegelésnél segítettem és most is ott leszek.
Mennyire volt nehéz felhagyni azzal, ami eddig az élete volt?
Úgy fogalmaznék, hogy csak az élsporttól búcsúzom, a kajak-kenu továbbra is az életem része marad.
Ez egy új kezdet. Nehéz volt eldönteni és elhatározni magam, hogy innentől kezdve nem ez lesz a mindennapjaim része, de emelt fővel szállok ki, hiszen tavaly az Európa-bajnokságon szereztem egy ezüst-és egy bronzérmet is.
Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?
- Oroszlányban a Malom-tó mellett laktunk a szüleimmel, akik szintén kajakoztak. Első osztályos lehettem, amikor levittek először, hogy kipróbáljam. Tízéves voltam, amikor nővérem Győrben folytatta a tanulmányait. Hétvégente ott voltam nála, pénteken és szombaton is ott edzettem. Amikor 14 éves lettem már oda jártam iskolába, és ott laktam a telepen.
És innen egyenes út vezetett a maratonig?
- Nem, jól mentem én síkvízen is, ifiben még az akkor olimpiai számnak számító kétszáz méteren indultam, illetve ötszáz párosban Takács Tamarával Eb-t nyertünk, a vb-n pedig negyedikek lettünk. Aztán volt pár mélypont a karrieremben, fizikálisan nem voltam elég a sprinttávra és hát a felnőtteknél nagyon erős volt a mezőny, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Kárász Anna és még sorolhatnám. Úgy voltam vele, hogy inkább egyetemre megyek és a kajakozást háttérbe szorítom. Aztán a 2015-ös győri maraton világbajnokságon rájöttem, hogy szeretek kajakozni és maratonon talán lenni is keresnivalóm.
Ezt a későbbi eredményei is maximálisan alátámasztják többek között két-két vb- és Eb-aranyérmével. Melyik a legkedvesebb versenye?
- Több is volt, kicsit vissza is mennék még az időben, 2010-ben vagy 2011-ben az első ORV-men Pozsonyban győzni tudtam ötszáz egyesben. Előtte nem hittem el, hogy nyerni tudok, de aztán olyan pályát jöttem, hogy úristen... Emlékezetes marad az is, amikor Vandával (Kiszli Vanda – a szerk.) 2011-ben ifi világbajnokok lettünk Szingapúrban, valamint kiemelném még az első maraton világbajnoki címemet, amit Renivel nyertem 2018-ban Pradában.
Ha már Csay Renáta: a magyar kajak-kenu sportban és az Ön karrierjében is megkerülhetetlen az ő személye. Milyen volt minden idők legeredményesebb maratoni kajakosával párosozni?
- Az volt a vicces, hogy már lenyilatkozta, hogy Szandi (Bara Alexandra – a szerk.) után neki már nem lesz több párja. Aztán úgy volt vele, hogy na jó, akkor még egyszer megpróbálja velem. Ez egy nagy lehetőség volt számomra, nagyon jó volt vele versenyezni, rengeteget tanultam tőle mind a sport, mind az élet más területein és a mai napig kiváló barátság a miénk. Hihetetlen, hogy vele versenyezhettem, ezt nem sokan mondhatták el magukról.
És mit köszönhet a sportágnak?
- Alázatot, kitartást, a monotonitás tűrését és hogy mindig készen kell állni újabb és újabb helyzetekre, amelyeket gyorsan kell kezelni. Nem akarok megbántani senkit, de ezeket szerintem a civil életben nehezebb elsajátítani. Annyira gyorsan változó környezet volt a miénk és mindenhez azonnal kellett alkalmazkodni.
Egyéni sportágról beszélünk, de tudjuk jól, hogy egyedül nem lehet sikeres az ember. Kik felé érez hálát?
- Elsősorban a szüleimnek tartozom köszönettel, akik minden támogatást megadtak. Utánuk következik Kadler Gusztáv, aki sajnos már nincs közöttünk.
Guszti bá’ végig hitt bennem, már MK-s koromban megmondta, hogy világbajnok leszek.
Emberileg is egy hatalmas példakép számomra, mindenkivel szót értett és mindenki szerette. Köszönettel tartozom a klubomnak, a Graboplast Győri Vízisport Egyesületnek. Baky Dániel sportpszichológusnak, aki 2014-15 körül, amikor igazán mélyen voltam mutatta az irányt. A prevenciós dolgokban Lazur Margaréta hatalmas segítség volt, mindig egyből segített, ha szükség volt rá. Természetesen Adrián (Boros Adrián – a szerk.) is mindig teljes mértékben támogatott és persze az edzőim, Szarka Zoli, Tokár Krisztián, Kadler Viktor és Sztanity Laci bá’ is. Mindenki máshogy, de hozzátett a pályafutásomhoz.
A beszélgetés elején említette, hogy ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is Győrben. Milyen szerepkörben?
- A masters világbajnokság résztvevőit fogom koordinálni és nagyon várom már. Egyébként sem szeretném elengedni a kajakozást és sportágat, néhány versenyen biztosan elindulok még, nyilván az edzések továbbra is mennek Vácon és ha a Szövetségnek szüksége van rám, szívesen jövök.
