Az utolsó nap jön Montemorban - frissül

Kisebb megszakításokkal tíz döntőben leszünk érdekeltek a portugáliai Európa-bajnokság zárónapjának délelőtti programjában. Csikós Zsóka kétszer is vízre száll, kenuban Juhász István és Opavszky Réka mellett párosaink versenyeznek. A négyesben tegnap Európa-bajnoki címet szerző Kurucz Levente és Fodor Bence egysége komoly reményekkel várhatja a mai napot, miközben para szakágban Suba Róbert és Molnár Nikoletta zárja a kontinensviadalt. Cikkünk frissül!

A változatosság kedvéért balos hátszélben indult a vasárnapi program, amely férfi C-1 500 méteres döntővel és benne Juhász Istvánnal kezdődött. Pisti tegnap ezer méteren nyolcadik lett, ötszázon már az előfutamból kvalifikált a fináléba, amelynek a cseh Martin Fuksa mellől, a hatos pályán vághatott neki.

Az Atomerőmű SE versenyzője egyébként a spanyol Daniel Grijalba mellett a döntő legfiatalabb résztvevője volt. Ezúttal is erősen kezdett, bár nem vezetett, Fuksával teljesen együtt jöttek a harmadik helyen. A cseh a táv második felében ismét bizonyította klasszisát, végül az aranyérem is az övé lett. Pisti sokáig harcban volt a dobogóért, a végét azonban jobban bírták a riválisok, a hatodik helyen ért célba.

Nem kellett azonban sokat várni a nap első magyar érmére, női C-1 500 méteren Opavszky Réka harmadik lett. Az UTE 22 éves versenyzője tegnap már ünnepelhetett egy bronzérmet a mix négyessel, ezúttal a mostanság legyőzhetetlen ukrán Liudmyla Luzan mellett, az ötös pályán figyelhettük. Az ukrán ezúttal is más dimenzióban versenyzett, gyakorlatilag az első száz méter után biztos volt a győzelme. Szerencsére Réka éremszerzése miatt sem kellett aggódnunk, 250 méter után már csak a medál színe volt a kérdés. Az egyes pályán az olasz Olympia Della Giustina jobban bírta a hajrát ugyan, de Réka így is elégedetten szállt ki a hajóból.

"Elég korán indult a nap azok után, hogy az előző napokban kicsit el tudtuk nyújtani a délelőttöket. Nem is bántam egyébként, mert így nem volt sok idő gondolkodni reggel. Kicsit váratlanul ért a balos hátszél, de nem zavart, igyekeztem kihozni magamból a legtöbbet. Ez sikerült, úgyhogy elégedett vagyok, örülök, hogy dobogóra tudok állni" - fogalmazott Martinkó Gábor tanítványa, ki így két bronzéremmel búcsúzik Montemortól.

Para szakágban Suba Róbert a tegnapi KL1 200 méteren szerzett ezüstérme után a kenut illetően úgy fogalmazott, a 7-8. helyre várja magát. A szombati eredmény láthatóan feldobta a rutinos szegedi versenyzőt, és felülmúlva saját kitűzött célját is, a hatodik helyen ért célba VL2 200 méteren.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók