Pilótaként a világ rengeteg táján megfordultál, több, mint egy évtizede Dubajban éltek a családdal, de gyakran jártok Magyarországon is. Amikor felvettük a kapcsolatot azt mondtad, hogy ma otthon leszel. Az otthon jelenleg neked hol van?
Eddig Szigethalmon laktunk, amikor Magyarországon tartózkodtunk, tehát az volt az otthonunk, ott nőttek fel a gyerekek, mielőtt kimentünk az Emírségekbe. Közben belekezdtünk egy másik ház építésébe Vácon. Az új ház pont ott van, ahol én felnőttem. Ahol egykor a Váci Kajak-Kenu Klubnak a hajótartó bakjai voltak, az most jelenleg az én kertem. Nincs teljesen kész, de már bent tudunk lakni. Most ez az itthonom, nem az otthonom. Ahogy már utaltál is rá, a másik az Dubaj. Nagyon szeretünk ott élni.
Két évvel ezelőtt mondtad egy interjúdban, hogy még öt évet biztosan kint fogtok élni. A projekt jelenleg, hogy áll?
65 évesen mehetek nyugdíjba, tehát még 15 évet tudok repülőzni. Nagyon szeretem a munkámat. Az Emirates egy nagyon jó munkaadó, úgyhogy büszke vagyok arra, hogy ott dolgozhatok, és örülök, hogy megadatott ez a lehetőség, hogy bekerülhettem. 15 év a maximum, de kajakozgatunk, csináljuk a kajakos csapatot, meg van egyéb vállalkozásom is kint, tehát lehet, hogy örökre oda fogok kötődni. Ez nem azt jelenti, hogy ott fogunk élni, de nagyon sok szállal kötődünk már most Dubajhoz.
A gyermekeitek is szinte kint nőttek fel, három, illetve öt évesek voltak, amikor kiköltöztetek. Balázs már az Egyesült Arab Emírségek színeiben kajak-kenu világbajnokságon is volt. Ők külföldről viszik tovább a család hírnevét?
A szerdán kezdődő plovdivi Ifjúsági és U23 világbajnokságon Balázs mellett már Bence is rajthoz áll az Emírségek színeiben. Balázsnak ez már a harmadik éve, Bencének az első. Az Emírségekben a kajak-kenu egyelőre nagyon alapszinten van, teljesen self-funded, tehát önfinanszírozási alapon, saját zsebből működik. A szövetséget a lelkes szülők, pár arab ember alapította meg, mert mi külföldiként nem tudtuk volna. Nincs szponzorunk, nincs versenyrendszerünk. Mi egy évben csak pár alkalommal tudunk versenyezni, amikor elmegyünk a világeseményekre.
Akkor számukra csak hobbi szinten marad a kajak?
Abszolút! Nem várható el a gyerekektől, hogy olyan profi szinten kajakozzanak, mint azt tehetnék itthon. Magyar szemmel nézve extrém körülmények vannak az Emírségekben. Mi azt képzeljük el, hogy a világban hasonló működési elv van, mint nálunk, viszont Magyarországon nagyon-nagyon jó körülmények adatnak meg a sportolóknak.
A gyerekeket edzed, pilóta is vagy, sőt vállalkozást is vezetsz. 20 évvel ezelőtt, amikor hivatalosan is visszavonultál a profi karrieredből gondoltad volna, hogy ennyi mindenbe bele fogsz kezdeni?
A repülés már akkoriban is javában zajlott, illetve akkor még megvolt a kajak.hu cégem. A kettőt együtt sikerült csinálnom. A kajak.hu Magyarországon, de Európában is igen nagyra nőtt. Az öreg kontinensen több evezős sport világbajnokságának is fontos szereplője volt. Az volt az én kisbabám. A sportágtól pedig nem akartam elszakadni, így amikor tehetem én is kajakozok.
A céget továbbra is te viszed?
A kajak.hu tavaly kikerült a kezeimből, a kisbaba felnőtt. Ellenben Dubajban a testvér cége megalakult és szépen növöget. Bevétel szempontjából már hasonló számokat produkálunk, mint a kajak.hu. A közel-keleti piac teljesen üres, nincs konkurencia. Mindent tudunk importálni, tehát nem csak egy márkát forgalmazunk, szinte az egész palettát fel tudjuk ölelni.
Igen sűrű évek, évtizedek vannak mögötted, már csak ha azt visszaolvassa az ember, amiket most felsoroltál. A kerek évszámoknál az emberek általában vonnak egy mérleget. Ezt most te is megteszed?
A kajakozás és a repülés körül forog minden. Tehát ez oda-vissza működik. Ha nem repülök, akkor kajakozok, ha nem kajakozok, akkor repülök. A repülés az adott: elmegyek dolgozni, lerepülöm, amit le kell, tanulok a vizsgákra. Amikor azzal végzek, akkor megyek kajakozni, vagy éppen a kajakos dolgaimmal foglalkozom. A repülés a munkám és a hobbim, míg a kajakozás mára csak a hobbim.
De volt idő, amikor a kajakozás volt egyben a munkád és a hobbid is. A 40. születésnapodon úgy fogalmaztál, hogy amikor 2000-ben az olimpián bronzérmet szereztetek Veréb Krisztiánnal páros ezer méteren, akkor többet vártál magadtól, magatoktól. Az évek gyakran megszépítik az emlékeket. Most, hogy vélekedsz róla?
Szerintem 1996-ban Gyuzsóval [Gyulay Zsolttal – a szerk.] és 2000-ben Krisztiánnal is bennünk volt az aranyérem. De ez már így maradt, elfogadtam.
Több páros társad is volt a karriered alatt: az említett Gyulay Zsolt és Veréb Krisztián mellett Horváth Gáborral, Vékássy Bálinttal és Rajna Andrással is összeültél és szép eredményeket értél el. Van olyan, akivel a mai napig tartod a kapcsolatot?
Nagyon megnehezíti a kapcsolattartást, hogy nem élek Magyarországon. Egyszer-egyszer sikerül telefonon elérnünk egymást, de sajnos nincs arra kapacitásom, hogy mindenkivel tartsam a kapcsolatot. Néha rendezünk kajaktúrákat a tengeren, a Hormuzi-szorosnál olyan csapattársakkal, akikkel együtt nőttünk föl. Vékássy Bálinttal viszont nagyon sokat szoktam beszélni, mivel gyerekkorunk óta ismerjük egymást.
Profi karrieredből melyik momentumot emelnéd ki, ami számodra a legszebb, amire a legjobb visszaemlékezni?
Nyilván az olimpiák. 17 évesen voltam az első ötkarikás játékomon Barcelonában, és hogy az akkori példaképeimmel, Gyuzsóval, Csipes Ferivel, Ábrahám Attilával, Hódosi Sándorral lehettem egy csapatban felejthetetlen élmény volt. Egy vagy két évvel előtte még a tévé előtt tátott szájjal néztem, ahogy ezek az emberek kajakoznak, aztán egyszer csak én is velük versenyeztem. Az olimpiai éremhez is nagyon jó emlékem kötődik. Annak viszont az a szomorú része, hogy Veréb Krisztián négy évvel ezelőtt meghalt. Nagyon sokat gondolok rá is.
