Barina József 1957. szeptember 29-én született Tolnán. Mivel a Duna holtágánál nőtt fel, így nem volt kérdés, hogy melyik sportágat választja. 1971-ben kezdett kajakozni Szekszárdon, majd négy évig Szegeden, a SZEOL SE-ben versenyzett, ahol Kovács László volt az edzője. Ifjúsági aranyjelvényes és felnőtt első osztályú eredményeket ért el. Mivel későn kezdte a kajakozást, belátta, hogy világraszóló sikerekre nem lesz képes, ezért elhatározta, hogy az edzőként marad a sportágban. Döntésében közrejátszott, hogy közelről figyelhette a világbajnok kajakos Csapó Géza és Matija Ljubek kenus felkészülését, sok időt töltöttek együtt, érdekelte, magával ragadta a klasszisok munkája.
1976-ban a Szekszárdi Spartacus Sportkörnél edzői állást kapott, majd 1979-ben feleségével, egykori tanítványával, Ritt Gabriella testnevelő tanárral, szakedzővel Tolnán alapítottak szakosztályt.
Barina József kajak-kenu szakedzői végzettsége mellett gyógytestnevelő-tanári képesítést, valamint országos versenybírói minősítést is szerzett. Tolnán 12 évig dolgozott testnevelő tanárként is, és az évtizedek alatt komplex vízitelepet építettek fel, ahol van kondicionáló-és tornaterem, hajótároló, öltözők és pihenőhelyiségek.
Edzői pályafutása során tanítványai közül az első dobogós helyezést világversenyen Nagyváradi Tibor kajakos szerezte, aki 1985-ben Rómában, az első ifjúsági világbajnokságon ezüstérmes lett K-4 500 méteren.
A tolnai sportolók 1985-től 68 alkalommal állhattak fel világ-és Európa-bajnokságokon a dobogóra. Világbajnokságokon 10 felnőtt és három ifjúsági első helyezést értek el, míg Európa-bajnokságokon nyolc felnőtt és három ifjúsági aranyérmet nyertek.
Legeredményesebb tanítványa, Jámbor Attila 25 évig versenyzett Tolnán, ez idő alatt háromszoros maratoni világbajnok (1998, 1999, 2003), kétszeres Európa-bajnok (2001, 2003) lett, világversenyeken 19 alkalommal állhatott fel a dobogóra. Nevelőedzője volt Szakály Viktornak is, aki Jámbor Attila párjaként kétszer lett maratoni világbajnok (1998, 1999).
Barina József feleségével együtt az indiai válogatott edzője volt 30 hónapig (2008 és 2010 között), ez idő alatt fiuk, Barina Balázs testnevelő tanár és edző - korábbi ifi Eb-bronz- és ifi vb-ezüstérmes versenyző - vitte a klub ügyeit.
Mesteredzőnk életének 67. évében hagyott itt bennünket.
Nyugodjon békében!