A divat és a kultúra fővárosában rajtol szerdán az ötvenedik világbajnokság

Az év legfontosabb hete a mostani, szerdától vasárnap Milánóra figyelünk, jön ugyanis az idei ICF Gyorsasági és Para Kajak-Kenu Világbajnokság. Összesen 35 sportolónk száll majd vízre az Idroscalo versenypályán. Fokozva a várakozást összeszedtünk néhány érdekességet és információt.

1. Jubileumi vb következik

Így igaz, hiszen a mostani már az 50. világbajnokság lesz a sportág történetében. Természetesen ez csak a gyorsasági szakágra vonatkozik, a para kajak-kenu ugyanis csak 2013-ban kapcsolódott be hivatalos a programba. Az első vb-t 1938-ban, a svédországi Vaxholmban tartották, ami után rögtön egy tízéves szünet következett. 1970-ig változó volt, hogy hány évente tartják meg, azóta viszont az olimpia évét leszámítva mindig megtartják. Sőt már ez sem igaz, tavaly ugyanis Üzbegisztánban a nem olimpiai számokban megrendezték az eseményt.

2. Balatoni Kamilltól, Kőhalmi Emeséig

Az talán senki számára nem meglepő, hogy az elmúlt 90 év magyar szempontból hihetetlen sikereket hozott. Hogy ezt pontos számokkal is alátámasszuk, Magyarország 224 arany-, 175 ezüst- és 153 bronzérmet szerzett az eddigi világbajnokságokon. 1938-ban a legendás Balatoni Kamill nyitotta a sort, aki faltboot egyesben, tízezer méteren második lett. 1954-ben nem csak az elsőt, de további öt aranyérmet is hazahoztak a maconi hősök. Stílszerűen az eddigi utolsó medália is a legfényesebb fajtából van, Kőhalmi Emese tavaly ötezer méteren (is) megállíthatatlan volt.

3. Kovács Katalin, az utolérhetetlen

Nem csak magyar, de nemzetközi szinten is háromszoros olimpiai bajnokunk a vb-k történetének messze legeredményesebb versenyzője. Kovács Katalin 1997 és 2011 között 31 alkalommal hallgathatta meg a Himnuszt, emellett hétszer második és háromszor harmadik is volt. A legemlékezetesebb teljesítménye a 2006-os szegedi versenyhez köthető, ahol mind a hat női kajakos számban felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Az örökranglista első tíz helyezettje között egyébként további három magyar szerepel, Douchev-Janics Natasa (18 arany, 4 ezüst) a harmadik, Kozák Danuta (15 arany, 3 ezüst, 2 bronz) a hetedik, Kolonics György (14 arany, 10 ezüst, 4 bronz) pedig a nyolcadik helyet foglalja el.

4. Milánó harmadszor

A divat és a kultúra egyik fővárosában harmadszor rendeznek világbajnokságot. Az elsőre még 1999-ben került sor, a többek között Kőbán Rita, Kovács Katalin, Storcz Botond és Vereckei Ákos fémjelezte válogatott hat arany-, és két ezüst- és nyolc bronzérmet szerzett. Tíz évvel ezelőtt három arany, hat ezüst és négy bronz volt a magyar termés. Ez utóbbi talán legemlékezetesebb döntője volt a férfi K-2 200 méteres finálé, amelyet 40 percen belül kétszer is megnyert a Tótka Sándor, Molnár Péter egység.

5. Rutinos klasszisok és újoncok

A gyorsasági szakág 27 versenyzővel vág neki a szerdán rajtoló versenynek. Közülük Kopasz Bálint és Kőhalmi Emese egyaránt 4-4 aranyéremmel büszkélkedhet (Mesinek maratonban is van három). Takács Kincsőnek kellemes emlékei lehetnek az Idroscalo versenypályáról, tíz évvel ezelőtt ugyanis épp C-1 200 méteren (most is ebben a számban versenyez) lett ezüstérmes. Érdekesség, hogy akkor még Tóth Dávid is versenyzőként volt a válogatott tagja és K-4 1000 méteren Kammerer Zoltánnal, Kulifai Tamással és Pauman Dániellel másodikként értek célba. Ami pedig az újoncokat illeti: Csikós Zsóka, Fodor Bence és Tamási Zsombor is élete első felnőtt világbajnokságán állhat rajthoz.

6. Kiss Péter Pál ötödik győzelmére hajt

Kétszeres paralimpiai bajnokunk 2019 és 2023 között sorozatban négy alkalommal győzött a KL1-es sérültségi kategóriában. Tavaly sérülés miatt maradt meg sem próbálkozhatott a címvédéssel Szegeden, most viszont remek formában várja a startot. Ami a para csapat többi tagját illeti, Boldizsár Dalma és Suba Róbert is két számban indul (KL1 és VL2). Utóbbi egyébként tíz éve KL1-ben, valamint akkor még VL1-ben is harmadik lett. Varga Katalin KL2-ben ismét éremért szállhat harcba, a férfiaknál ebben a kategóriában Kiss Tibor indul. A KL3-asoknál Molnár Nikoletta mellett Kiss Erikre és Dancs Gergőre szegeződik majd a figyelmünk.

7. Lesz-e új Örökös Bajnokunk?

Ezt címet a sportág olimpiai bajnokai, valamint a legalább öt világbajnoki címmel büszkélkedő sportolóink kaphatják meg. A jelenleg 60 klasszist számláló elitklubba Adolf Balázsnak van esélye a következő napokban bekerülni. Az FTC kenusa négy világbajnoki elsőségnél tart – tehát már csak egy kell neki - C-1 5000 méteren 2021-ben és 2023-ban, illetve a 2021-es maraton világbajnokságon rövid körön és hosszútávon is győzött. Milánóban ezer és ötezer egyesben áll rajthoz.

8. A világranglista szempontjából is fontos mérföldkő jön

Merthogy a világbajnokság bír a legnagyobb – egészen pontosan másfeles – szorzóval. Férfi kajakban jelenleg Varga Ádám, női kenuban pedig Csorba Zsófia vezet, de minden szakágban szép számmal vannak sportolóink a top tízben. A teljes rangsor ide kattintva tekinthető meg, a rendszerről pedig minden információ itt található.

9. A pálya

A verseny helyszíne az Idroscalo Regatta Course lesz, ahol nem kevesebb mint 71 ország legjobbjai szállnak majd vízre. Az Idroscalo egy mesterséges tó, amelyet a Lambro folyó talajvize táplál, és Peschiera Borromeo valamint Segrate települések között fekszik, nem messze a Linate repülőtértől. Eredetileg vízi repülőtérként épült az 1920-as évek végén, de a hidroplán-közlekedés visszaszorulásával elveszítette kereskedelmi jelentőségét. Maga pálya egyébként idén ünnepli 90. születésnapját.

10. Lebonyolítás, közvetítés

Az idei világbajnokságon 24 gyorsasági és 12 para versenyszámban osztanak majd érmeket. A program szerda reggel az előfutamokkal kezdődik. Csütörtökön az újabb előfutamok mellett már középfutamok is lesznek, míg az első döntőkre péntek délután kerül sor. A teljes program élőben követhető lesz az m4sport.hu weboldalon, a döntőket pedig az M4 Sport is élőben közvetíti.

Kapcsolódó tartalmak

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók