66. M4 Sport - Az Év Sportolója Gála: öt jelölést kaptunk

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024. január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2023 televíziós díjátadót. A szervezők közzétették az egyes kategóriák tízes listáit, amelyben ott van Csipes Tamara, Kiss Péter Pál, Suba Róbert, a férfi kajak négyes, valamint a Nádas Bence, Kopasz Bálint alkotta férfi kajak páros is.

A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége, immár hagyományosan, az idén is elkészítette a kategóriák tízes listáját, amelyek alapján a sportújságírók ezúttal 66. alkalommal is megválasztják az év legjobbjait. Az egyes kategóriák végső győzteseiről a sportújságírók szavazhatnak.

Idén a kajak-kenu sportág összesen öt jelölést kapott. Az év női sportolói között ott van Csipes Tamara, aki korábban 2011-ben és 2021- is elnyerte a díjat. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos idén krakkói Európa Játékokon Gazsó Dorkával párosban, a duisburgi világbajnokságon pedig egyesben lett bronzérmes ötszáz méteren, a női négyessel elért hetedik hely pedig négy olimpiai indulási jogot ért Magyarországnak.

Egyéi sportágakban az év csapata díj tízes listáján szerepel a világbajnoki ezüstérmes, egyben kvótaszerző férfi kajak négyes (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor). Ugyanebben a kategóriában található meg az idén szintén vb-második Nádas Bence, Kopasz Bálint alkotta ötszáz méteres kajak páros. Ez utóbbi egység egyébként legutóbb a kategória top három jelöltjei közé is bekerült.

66. M4 Sport - Az Év Sportolója Gála: öt jelölést kaptunk

Az újságírók december 28. 11 óráig szavazhatnak a jelöltekre, ezután sajtótájékoztatón jelentik be a kategóriák legjobb háromját.

Az év fogyatékos férfi sportolói között ezúttal is ott van Kiss Péter Pál. A 20 éves klasszis idén sorozatban negyedszer lett világbajnok KL-1 200 méteren, ami természetesen kvótát is ért a jövő évi paralimpiára. A magyar kajak-kenu első paralimpiai bajnoka az év sportolója díj tekintetében is a negyedik győzelmére "hajt", hiszen 2019-ben, 2021-ben és 2022-ben is ő kapta az elismerést. Szintén tagja ennek a tízes listának Suba Róbert, aki 2023-ban VL2 200 méteren Európa-bajnok lett, Duisburgban pedig ugyanebben a számban, illetve KL1 200 méteren is a negyedik helyen végzett és kvótát szerzett Párizsba.

A fogyatékos sportolóknál a jelöltek listáját a Magyar Paralimpiai Bizottság állította össze, a végső sorrendről az MPB által felkért szakemberek, szakírók döntenek. 

66. M4 Sport - Az Év Sportolója Gála: öt jelölést kaptunk

A sportágunk jelöltjeit is felvonultató kategóriák tízes listái:

Az év női sportolója:

  • Csipes Tamara (kajak)
  • Elekes Enikő (szumó, birkózás)
  • Érdi Mária (vitorlázás)
  • Kiss Virág (kosárlabda)
  • Korok Fatima (mélymerülés)
  • Kovács Zsófia (torna)
  • Krizsán Xénia (atlétika)
  • Márton Luána (tekvandó)
  • Pigniczki Fanni (ritmikus gimnasztika)
  • Vas Kata Blanka (kerékpár)

Az év csapata az egyéni sportágakban:

  • férfi kajak kettes, 500 m (Kopasz Bálint, Nádas Bence)
  • férfi kajak, négyes, 500 m (Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor)
  • férfi kardválogatott (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron)
  • férfi párbajtőr-válogatott (Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely)
  • férfi légpuskacsapat (Péni István, Pekler Zalán, Hammerl Soma)
  • kettesfogathajtó-válogatott (Hölle Martin, Osztertág Kristóf, ifj. Fekete György)
  • női kardválogatott (Battai Sugár, Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca)
  • vegyes légpuskacsapat (Mészáros Eszter, Pekler Zalán)
  • vegyes nyílt vízi úszóváltó (Fábián Bettina, Olasz Anna, Rasovszky Kristóf, Betlehem Dávid)
  • vitorlázó-válogatott (Berecz Zsombor, Adorján Csaba, Bakóczy Róbert, Goszleth Marcell, Gyapjas Zsombor, Huber Lél, Lillik Ákos, Majthényi Szabolcs, Németh Áron, Németh Domonkos, Takácsy Levente, Tomai Balázs, Varjas Sándor)
     

Az év fogyatékos férfi sportolója:

  • Bácsi Bernát (asztalitenisz, szervátültetett)
  • Gelencsér Róbert (atlétika, szervátültetett)
  • Kiss Péter Pál (kajak-kenu, paralimpikon)
  • Kiss Tamás (asztalitenisz, speciális olimpikon)
  • Major Endre (asztalitenisz, parasportoló)
  • Matskássy Pál (torna, speciális olimpikon)
  • Mihálovits Tamás (atlétika, szervátültetett)
  • Ötvös Patrik (cselgáncs, siketlimpikon)
  • Pente Kevin (atlétika, speciális olimpikon)
  • Suba Róbert (kajak-kenu, parasportoló)

forrás: Nemzeti Sport

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók