Mégse

Végleges a világbajnoki csapat

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta a javaslatot, így véglegessé vált a kínai felnőtt, U23-as és ifjúsági maraton világbajnokságra utazó magyar csapat.

Hír

Weisz Róbert szövetségi kapitány válogatottjában 17 felnőtt versenyző kapott helyet, míg az U23-as és ifjúsági korosztályban 20 magyar kajak-kenus áll rajthoz.

A felnőtteknél Czéllai-Vörös Zsófia és Kiszli Vanda is három-három számban indul: a rövidkörös és a hagyományos K-1 mellett párosban is megküzdenek az érmekért: előbbi Kolozsváriné Csay Renátával, utóbbi Pupp Noémivel egy hajóban.

A válogatott nagy része kéthetes edzőtáborba vonult hétfőn: a férfi kajakosok Barina József irányításával Tolnán készülnek néhány utánpótláskorú versenyzővel kiegészülve, míg a női kajakosok Győrben, Sztanity Lászlóval edzőtáboroznak, velük tart a teljes ifjúsági korú válogatott.

A kenusok klubjukban készülnek, hiszen többen egyetemre járnak, Dóczé Ádámnak pedig hamarosan gyermeke születik, és a világbajnokságig szeretne párja mellett maradni.

Az idei világbajnokságnak október 17. és 20. között a kínai Shaoxing ad otthont.

A magyar felnőtt válogatott kerete:
NK-1 rövidkörös: Czéllai-Vörös Zsófia; Kiszli Vanda
NK-1: Czéllai-Vörös Zsófia; Kiszli Vanda
NK-2: Kolozsváriné Csay Renáta, Czéllai-Vörös Zsófia; Kiszli Vanda, Pupp Noémi
K-1 rövidkörös: Máthé Krisztián; Mészáros Márton Sándor
K-1: Boros Adrián; Györgyjakab Máté
K-2: Boros Adrián, Máthé Krisztián; Mészáros Márton, Aranyosi Gábor

NC-1 rövidkörös: Bragato Giada; Kisbán Zsófia
C-1: Bragato Giada; Kisbán Zsófia
C-1 rövidkörös: Laczó Dániel; Dóczé Ádám
C-1: Dóczé Ádám; Horváth Márton
C-2: Laczó Dániel, Nagy Gergely Balázs; Dóczé Ádám, Simon Sebestyén

U23-as keret:
NK-1: Katona Lili; Nagy Viktória Fruzsina
K-1: Györgyjakab Máté; Béke Kornél
C-1: Laczó Dániel; Török Aurél

Ifjúsági keret:
NK-1: Rendessy Eszter; Csikós Zsóka
NK-2: Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter; Csonka Eszter, Csengeri Evelin
K-1: Vékássy Bendegúz; Petró Vince
K-2: Vékássy Bendegúz, Redl András; Őry Zsombor, Erdélyi Tamás
C-1: Kollár Kristóf; Horváth Benedek
C-2: Kollár Kristóf, Hodován Dávid; Horváth Benedek, Nagy Olivér
C-1: Molnár Csenge; Meczkó Viktória

A nemzetközi mezőny versenyezni szeretne

Közvéleménykutatást készített a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF). A megkérdezett versenyzők közel 50 százaléka úgy gondolja, hogy a koronavírus miatt nem tudna megfelelően felkészülni az idei világbajnokságra, ennek ellenére többségük támogatja az idei versenyek megrendezését, és 64 százalékuk szívesen vár június végéig a 2020-as versenynaptárral kapcsolatos döntésekre.

Hír

Az ICF Sportolói Bizottságának kutatásából az is kiderült, hogy a válaszoló sportolók 14 százaléka egyáltalán nem tudott edzeni a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt. Ennek ellenére közel 90 százalékuk úgy nyilatkozott, hogy sikerrel tudtak alkalmazkodni a kialakult helyzethez. 

A közvéleménykutatásban 65 ország több, mint 1100 sportolója vett részt, a kajak-kenu összes szakágát képviselve. A megkérdezett versenyzők több, mint 60 százaléka férfi, 41 százalékuk 18-23 éves, 25 százalékuk 23-30 év közötti, míg a maradék 34 százalék a harminc felettieket képviselte. 

A sportolók kicsivel több mint fele úgy gondolja, hogy pályafutásuk finanszírozására hatással lehet a koronavírus.

„Egy dolog biztosnak tűnik: ha lesz verseny,

a sportolók örömmel rajthoz állnak,

de csak akkor, ha a rendezők garantálni tudják az esemény biztonságát, és a mindenki számára egyenlő esélyeket biztosító lebonyolítást” – mondta Tim Lodge, az ICF Sportolói Bizottságának elnöke. 

„Ezt azok a sportolók is úgy gondolják, akik várhatóan idén nem versenyezhetnek majd az őket érintő korlátozások miatt. Tisztán látszik, hogy mindenki azt szeretné, ha a lehető leghamarabb újraindulnának a versenyek, még akkor is, ha egyelőre nem lehet teljes a mezőny.”

„Tisztáznunk kell, hogy kik vehetnek és kik nem vehetnek részt a versenyeken az utazási korlátozások miatt, és ez alapján tudjuk majd csak a versenyek rangját és rendszerét meghatározni” – tette hozzá Tim Lodge.

A sportolói közvéleménykutatás eredményeit az ICF Elnöksége is megkapta, a nemzetközi szervezet az év második felében további közvéleménykutatásokat tervez.

Bryn Price, a brit maratoni válogatott csapatvezetője is kutatást készített, amiből kiderül, hogy 5-7 százalékkal csökkent azoknak a sportolóknak a sebessége, akik 80 napig karanténban voltak.

Price minden korosztályt érintő vizsgálatában több mint 40 sportoló teljesítményét hasonlította össze, és megállapította a sebességcsökkenés okát. A versenyzők teljesítményét az rontotta le, hogy evezni nem tudtak, és csak otthon tréningezhettek.

Price a következő hetekben azt vizsgálja majd, hogy a sportolók mennyi idő alatt tudják visszaszerezni a járványhelyzet előtti gyorsaságukat, és fizikai állapotukat.

 

Megműtötték Gál Pétert

A szolnoki kajakost négy héttel ezelőtt ütötte el egy figyelmetlen autós a zebrán, a bal vállán megsérült izületi tokokat műtéttel kellett helyrehozni. A beavatkozást kedden végezték a Sportkórházban, a válogatott kajakos már otthon van, legkorábban szeptemberben szállhat vissza a hajóba.

Hír

“Készült egy MR-vizsgálat, ami megállapította, hogy a jobb vállam nem szenvedett komoly sérülést, a balt viszont meg kellett műteni – mondta Gál Péter. – A Sportkórházban a járvány után

én voltam az első beteg a műtőben,

három holland csavart kaptam a vállamba, ezek fixálják a megsérült ízületi tokokat. Az orvosom, Dr. Pavlik Attila, és keretorvosunk Dr. Toman József szerint jól sikerült a beavatkozás, vannak még fájdalmaim, remélem azok hamar elmúlnak.”

A baleset május 9-én történt, a versenyzőt futóedzés közben, egy kétsávos út zebráján ütötték el. Nem emlékszik pontosan a baleset körülményeire, de szerencsésnek tartja magát.

“A külső sávban érkező autós elengedett, a belső sávban közlekedő hölgy azonban nem vett észre, és elütött. Nem tudom pontosan, hogy mekkora tempóval jött, talán nem hajtott túl gyorsan, de így is komoly ütést kaptam. A vétkes sofőr azóta többször érdeklődött az állapotom felől, nem haragszom rá, mindenki követhet el hibákat. Összességében

járhattam volna sokkal rosszabbul is.”

A szolnoki versenyző a jobb vállát már óvatosan elkezdhette mozgatni, a balt viszont még négy hétig rögzítőkötés védi, utána indulhat a rehabilitációja. Ha minden jól halad, akkor Gál Péter szeptemberben újra vízre szállhat, így nem kellett feladnia tokiói álmait. 

“Kiváló állapotban voltam, amikor a baleset történt, pont előtte mentünk először pályát, és erősebbnek éreztem magam, mint tavaly tavasszal. Így most pontosan tudom, hogy milyen munkát kell majd végeznem szeptembertől, hogy jövőre jó formában térhessek vissza. Mindent megteszek azért, hogy ott lehessek az olimpián” – tette hozzá a válogatott versenyző.