Vasárnap „Dubajozni” is mennek

10 napja tart a honvédosok és a hozzájuk betársult Vajda Attila késő őszi Abu-Dzabi edzőtáborozása. A térségben kiváló idő van, a körülményekkel mindenki elégedett, egyedül a mindennap feltámadó szél okoz némi nehézséget a társaságnak. A szakosztály nagy visszatérője, a szülés után újrakezdő Kovács Katalin formájáról pedig ódákat zengnek a klubtársak.

Sikeres szezont zárt a Honvéd, többek közt a felnőtt világbajnokságon és a júliusi szegedi utánpótlás világbajnokságon is több aranyérmet szereztek a kajak-kenu szakosztály tagjai. Az ősz végi Abu-Dzabi edzőtáborozást egyfajta jutalomként kapták a legsikeresebb versenyzők és edzőik Horváth Gábor szakosztályvezetőtől, de a kint töltött 16 nap során a feltöltődés mellett természetesen hatalmas szerepet kap a vízi kilométergyűjtés és a szárazföldi alapozó munka is.

„Délelőttönként evezünk, délután pedig kondizunk, vagy futunk, hogy majd könnyebb legyen az átállás otthon a szárazföldi edzésekre, de azért jut idő kikapcsolódásra is – meséli az idén két világbajnoki címet begyűjtő Szabó Gabriella. A vízen a legtöbb edzést Vajda Attilával csinálom végig, de beálltunk már a férfi kajakosokhoz résztávozni és eveztünk együtt hosszút Csipes Tamarával is, aki az időre menések alapján nagyon jó formában van. Kovács Katalin is kezdi visszanyerni a formáját, kapaszkodik, küzd minden edzésen, fantasztikus munkát végez.”

Az edzőtáborban nemcsak versenyzők eveznek óriási erőbedobással, hanem az edzők is. Csipes Ferenc, Tóth László és Kiss István mindennap vízre száll Abu-Dzaziban.

„Tényleg nagyon sportosok a Honvédos trénerek. Feri a minap 24 kilométert evezett velünk nagyon jó iramban, de kiváló formában van Vackor (Tóth László) és Vidi (Kiss István) is, le a kalappal az edzőink előtt” – tette hozzá mosolyogva az olimpiai bajnoknő.

A csapatnak délutánonként és a hétvégéken olykor kikapcsolódni is jut ideje. A programban a helyi nevezetességek-, valamint a fényűző csúszdapark meglátogatása mellett sivatagi tevegelés, és most hétvégére egy dubaji városnézés is szerepel.

„Vasárnap az egész csapat letesztelte a csúszdaparkot, ami itt van 3 kilométerre a bázisunktól – meséli Kiss István. – Nagyon izgalmas hely, Vajda Attila például azt mondta, hogy ez volt élete egyik legnagyobb élménye.”

A honvédos férfi kajakosok trénere egy 5 fős csapattal; Dombvári Bencével, Hufnágel Tiborral, Ceiner Benjaminnal, Csontos Csabával és Gacsal Ákossal vágott neki az edzőtáborozásnak. A társaság az őszi alapozó időszaknak megfelelő munkát végez a kinti 35 fokban is. Délelőttönként eveznek, hetente kétszer hosszút, délután pedig erősítés és futás szerepel az edzéstervükben.

„Szakmailag fontosnak tartom, hogy jó körülmények között tudunk erős iramú edzéseket végezni. Otthon már hideg lenne ehhez. Az pedig külön jó, hogy a tanítványaim a közös edzések során látják a lányok elszántságát. Kovács Katalin visszatérésére például könyvbe illő, látszik, hogy napról-napra jobban megy neki – tette hozzá Kiss István.

A csapat jövő szerdán érkezik haza a közel-keleti nyárból, majd a versenyzők itthon folytatják a munkát. Szabó Gabriella például november 8-án, szombaton ott lesz a kajak-kenu sportág dunakanyari, már hagyományos téli futónapja, a Nagy Hideg-hegy futáson.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók