Újabb négy aranyérem zárásként

Az ifik között Homonnai Luca a 200 egyes után K-1 500 méteren is győzni tudott. Ugyanezt a bravúrt hajtotta végre női U23 C-1-ben Takács Kincső és nagy fölénnyel nyert ugyanebben a korosztályban Bodonyi Dóra is K-1 500 méteren. A világbajnokság utolsó magyar aranyérmét Racskó Fruzsina és Sólyom Dóra szerezte meg ifi K-2 500 méteren. A magyar válogatott 10 világbajnoki címet, összesen 18 érmet szerzett a világbajnokságon, könnyedén nyert mindkét korosztályban és az összesített éremtáblázaton is.

Nagyon jó rajtot vett Homonnai Luca az ifik között ötszáz egyesben, 100 méter megtétele után már 1 hajóval vezetett. A 16 éves győri lány nem sokat taktikázott, amolyan „mindent bele” pályát ment, így a végére nagyon kifáradt, majdnem meglepte őt a hajrában a surranó pályán a dán Knudsen, akit a végén 1 tizeddel győzött le, mai második egyéni világbajnoki címét megszerezve.

Más taktikát választott Bodonyi Dóra az U23-as női kajakosok 500 méteres távján. Jó rajt után a mezőnyben haladt, fél távig a harmadik-negyedik helyen, az utolsó 200 méteren azonban óriásit robbantott és simán nyert spanyol és ausztrál ellenfele előtt.

Női C-1-ben a nemzetközi mezőny ma nem volt egy súlycsoportban Takács Kincsővel. Szabados Krisztián tanítványa már a második világbajnoki címét szerezte meg 500 méteren, riválisai meg sem tudták közelíteni, négy, illetve négy és fél másodperccel verte meg kanadai, valamint román riválisát.

Nagy csatát vívott a táv első 350 méterén a női kajak párosok között a Racskó Fruzsina, Sólyom Dóra összeállítású magyar egység a lengyel hajóval, a hajrát azonban sokkal jobban bírták a mieink, ezzel megszerezve a magyar válogatott tízedik aranyérmét a világbajnokságon.

Az U23-as női párosok között Hagymási Réka és Hagymási Anita egy nagyon erős német egység mögött lett ezüstérmes. A magyar lányok 250 méternél még nem voltak a legjobb négyben, a finisben azonban óriási bravúrral hagyták le az ausztrál és a kazah duót.

Nemcsak női vonalon születtek ma fantasztikus magyar sikerek. Az U23-as férfi kajaknégyes hatalmas versenyben szerzett ezüstérmet a spanyolok mögött. Noé Bálint, Bogár Gábor, Ilyés Róbert és Koleszár Mátyás 250-nél még negyedik, fél távnál már tisztán második volt, a végén pedig hatalmasat hajráztak, így majdnem utolérték a győztes egységet, amelyiktől végül mindössze 4 századdal kaptak ki.

A férfi ifjúsági négyes is kiválóan szerepelt, igaz, ők nem a győzelemért, hanem a bronzéremért harcoltak nagyot a németekkel, amit végül sikerült megnyerniük. Kopasz Bálint, Mozgi Milán, Piller Kristóf és Györgyjakab Máté az olasz és a fehérorosz négyes mögött lett harmadik.

Nem olimpiai versenyszámban, C-4 500 méteren is rajtolt magyar hajó az A-döntőben. A Koleszár Zoltán, Krasznai Péter, Moldovan Milán, Némedi Konrád összetételű egység a hatodik helyet szerezte meg.

Az ifjúsági és U23-as magyar válogatott 10 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel fejezte be a világbajnokságot a portugáliai Montemor-O-Velhoban. A mienk ezzel toronymagasan nyertek mindkét korosztályban és természetesen az összesített éremtáblázaton is.

„Sikerült túlszárnyalnunk a tavalyi hazai rendezésű ifi és U23-as világbajnokságon elért eredményeinket, amire azt hiszem senki sem számított – értékelte az egész hétvégét Hüttner Csaba utánpótlás szövetségi vezetőedző. – Egyik ámulatból estünk a másikba a parton, nagyon jó volt itt magyarnak lenni. A mai nap alapján ki kell emelnem Homonnai Lucát és Takács Kincsőt, hiszen mindketten két egyest tudtak nyerni, de nagyon sokat érnek az ezüst- és a bronzérmek is, mert nagyon komoly mezőny vett részt a világbajnokságon. A mi tíz aranyérmet nyertünk, mögöttünk a legeredményesebbek a fehéroroszok voltak 3 világbajnoki cím megszerzésével, amiket női kenuban szereztek… Folytatódott az a tendencia, hogy Magyarország egymaga háromszor annyi aranyérmet nyert, mint a közvetlen rivális nemzetek összesen, ami azt mutatja, hogy a magyar kajak-kenu utánpótlás még mindig nagyon biztos lábakon áll. Köszönöm a kiváló eredményeket minden versenyzőnek és edzőnek.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók