Újabb csúcsok a Nagy Hideg-hegyen

Verőfényes napsütés, kellemes 12-13 fokos hőmérséklet és a gyönyörű őszi erdő látványa várta szombat délelőtt a futókat a Börzsönyben. A távot – minden várakozást felülmúlva – több mint 1000 kajakos és kenus teljesítette, a futóverseny hagyománya szerint ezzel megkezdve a téli felkészülést. A leggyorsabb a női mezőnyben idén is a szentendrei Süvegh Zsófia, az urak között pedig az Építők versenyzője, Bartos Bálint lett.

„Amikor jöttem felfelé, akkor számoltam ki, hogy 30 évvel ezelőtt én is lefutottam ugyanezt a távot, így elég intenzíven átérzem a futók szenvedéseit” – mondta a nagy hideg-hegyi futásra kilátogató Dónusz Éva, olimpiai bajnok kajakos.

A verseny ezúttal is a hagyományos útvonalon, alig több mint 7 kilométeren zajlott. A táv 95 százalékában azonban felfelé kell futni, az utolsó 2000 métert már egy olyan hegyi ösvényen, ami a legrutinosabb túrázóknak is kemény terep, nem beszélve a futókról.

A Nagy Hideg-hegyi futás abszolút győztese Bartos Bálint több mint 40 másodpercet faragott a tavalyi győztes Petró Erik idejéből. Az Építők versenyzője 31 perc 47 másodperc alatt száguldott fel a csúcsig. Még ennél is többet javított tavalyi saját idején a női győztes. A Szentendrei Kajak-Kenu SE versenyzője, Süvegh Lilla most 40.06-ot futott, vagyis kerek egy perccel gyorsabb volt, mint 1 évvel ezelőtt.

A gyilkos felfutásnak idén annyian vágtak neki, hogy hiába haladhat szinte végig széles úton felfelé a mezőny, a rajtnál így is nagyon összesűrűsödtek az indulók.

„Az biztos, hogy aki nem ér fel a rajthoz időben, az már csak a századik sorból vághat neki a távnak” – mondta Weisz Róbert, az MKKSZ vezetőedzője, a verseny főszervezője. – De ennek az eseménynek nem elsősorban a versenyjellegét kell hangsúlyozni, hanem azt, hogy itt a jó levegőn együtt teljesítik edzők, versenyzők, szülők, felnőttek és fiatalok ezt a távot. Tehát én azt hiszem, van itt elég hely ahhoz, hogy elférjünk akár 1500-an is. A kajak-kenu sportág pedig most ismét megmutatta, hogy egy összetartó család, hiszen az ország minden részéből, például a távolabbi egyesületeink közül Diósgyőrből, Szegedről, Kaposvárról és Gyomaendrődről is eljöttek futni az első hívó szóra” – tette hozzá Weisz Róbert, aki azt is kiemelt, hogy már más sportágból is egyre többen jönnek a futásra, idén triatlonisták, tájfutók, evezősök és labdarúgók is részt vettek az kajak-kenusok évzáró versenyén.

Az eseményen ezúttal több mint 50 kajak-kenu szakosztály szerepelt legalább 5 versenyzővel, közöttük Dónusz Éva segítségével ezúttal is sorsoltak ki nyereményhajókat a szervezők. A Metric Canoes&Kayaks által felajánlott MK-1-es kajakot a Váci Vasutas SE nyerte, a kenu kisorsolásánál pedig újra a váciaknak kedvezett a szerencse, az MC-1-est a Váci Kajak-Kenu SE nyerte.

Teljes galéria megtekintése

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók