Tótka Sándor lett a sprintkirály Tokióban

Férfi kajak egyesben mindkét versenyszámot Magyarország nyerte Tokióban, Kopasz Bálint pénteki diadala után ugyanis a vasárnapi zárónapon Tótka Sándor győzött K-1 200 méteren, míg Birkás Balázs bronzérmes lett ugyanebben a számban. Aranyérmes lett a női kenupáros is, így a válogatott 3 arany, 2 bronzéremmel zárta az előolimpiát.

Elképesztő formában versenyzett egyesben az elmúlt hetekben Tótka Sándor, aki az idei szezon legfontosabb eseményén, a szegedi kvalifikációs világbajnokságon még a férfi négyes tagjaként szerzett olimpiai kvótát.

Moszkvában második lett, Budapesten pedig megnyerte az ultrarövidtávú vízisprintet, ahogy Tokióban is ő volt a leggyorsabb K-1 200 méteren. Vasárnap délelőtt előbb megnyerte a középfutamát, majd a döntőben egy közepes rajt után nagyon hamar az élre állt, és a szám korábbi világbajnoki ezüstérmese, a litván Arturas Seja előtt megnyerte az előolimpiai aranyérmet.

“Az eredménytől függetlenül nagyon jól esett, hogy végre tudtam újra egyest indulni a nemzetközi mezőnyben, erre még ebben az olimpiai ciklusban nem volt példa, annyira a négyesre koncentráltam. Örülök, hogy nyertem, ugyanakkor azt látni kell, hogy már senki sincs olyan jó formában, mint a világbajnokságon, csak a formahanyatlás nem mindenkinél egyforma. Talán annak köszönhetem a sikert, hogy versenyeztem Moszkvában, és otthon is a Red Bull Vízisprinten, szóval nem álltam le teljesen” – mondta az aranyérmes Tótka Sándor.

A döntő másik magyar versenyzője, Birkás Balázs úgy szerzett bronzérmet, hogy egész héten egy kiadós náthával küzdött. A két magyar kajakos teljesítménye azt mutatja, hogy a mieinknek ebben a számban is lehetnek érmes álmaik a jövő évi olimpián.

“Sokat kivett belőlem a betegség, azon is csodálkoztam, hogy reggel sikerült továbbjutnom a középfutamból. A döntőre kicsit jobban összeszedtem magam, ráraktam a csapást és a nyomatékot is, jól sikerült az eleje, viszont 100 méter után elfáradtam. Nekem egyébként fekszik ez a víz, passzol a technikámhoz,

elérhetünk egy szép helyezést ebben a számban jövőre,

ha valamelyikünk becsületesen felkészül a 200 egyesre” – mondta Birkás Balázs.

Esélyeshez méltóan nyert női kenu párosban a világbajnoki ezüstérmes Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső egység. A magyar lányok jól kihajtották magukat, mögöttük második helyen a Kurach, Romasenko összeállítású új orosz páros futott be, a szegedi vébén pedig éppen a magyarok mögött bronzérmet szerző Makarchanka, Klimava duó ezúttal is harmadik lett.

“Meglepett minket az orosz páros azzal, hogy az utolsó 100 méteren még tudtak indítani egy nagyot, de szerencsére így is nyertünk – mondta a verseny után Balla Virág. – Ez az orosz egység nem indult a világbajnokságon, viszont Duisburgban és Minszkben már versenyeztünk ellenünk, azt tudtuk, hogy erősek lesznek.”

“Elsősorban nem az eredmény volt a fontos ezen a versenyen, főleg azt akartuk letesztelni, hogy kell-e másik hajóba térdelnünk az itteni viszonyok miatt, de szerencsére úgy néz ki, hogy

maradhat ez a forma”

– tette hozzá Devecseriné Takács Kincső, aki arról is beszélt, hogy a pályán a sok halhoz, a medúzákhoz, és a környék nagy repülőgép forgalmához is sikerült hamar hozzászokniuk.

Medveczky Erika éppen csak lemaradt a dobogóról női kajak egyesben, ahol a kétszeres olimpia, valamint friss világbajnok Lisa Carrington meglepetésre kikapott a fehérorosz Litvinchuktól, harmadikként az ausztrál Burnett futott be.

C-1 1000 méteren Kiss Balázs is nagyot versenyzett. A középfutamból harmadikként továbbjutva ötödik lett a döntőben. A számot a német Sebastian Brendel nyerte hajszállal az orosz Kirill Shamshurin előtt. A B-döntőben pedig Adolf Balázs harmadikként futott be.

Egyedül K-2 1000 méteren rendeztek Tokióban olyan döntőt az előolimpián, amelyben nem szerepelt magyar egység. Nádas Bence és Kuli István ebben a szezonban – Tótka Sándorhoz és Birkás Balázshoz hasonlóan – az 500 méteres férfi négyesben versenyzett, így egyáltalán nem készültek a leghosszabb távra, a B-döntőben hatodik helyet szereztek.

Az épek mezőnyében a magyar válogatott 3 arany, és 2 bronzérmet szerzett az előolimpián, valamint rendkívül hasznos tapasztalatokat gyűjtött a tokiói körülményekről és a Sea Forest Waterway nevű versenypályáról.

A magyar parakenu szakág sem maradt érem nélkül Tokióban, annak ellenére, hogy a világbajnok Kiss Péter ezúttal nem utazott ki Japánba, hiszen Suba Róbert pénteken kajakban bronzérmes lett. A tesztverseny zárásaként a VL2-es katóriában ugyanő szerzett egy ötödik helyezést is a hatodikként befutó Juhász Tamás előtt.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók