Tanulóév után komoly tervek a jövőre

Eredményes évet zártak a magyar SUP-osok, pedig még meglehetősen gyerekcipőben jár itthon a sportág. Világszerte azonban rendkívül népszerű, és az olimpia programjára is felkerülhet, így komolyabb tervei vannak a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek ebben a szakágban is.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) idei, első Világkupáján máris születtek kiváló magyar eredmények, hiszen Hasulyó Bruno a harmadik, Hasulyó Dániel pedig a hetedik helyen végzett, majd a nemrég végetért, I. ICF világbajnokságon is kitettek magukért a magyarok, hiszen Bruno ezüst-, míg Dániel bronzérmet nyert, Horváth Noémi pedig világbajnoki címet gyűjthetett be a felfújható deszkák versenyében.

„Van egy versenyzői rétegünk, amelynek tagjai járnak a környező országokba is nemzetközi versenyekre – kezdte Foltán László szakágvezető. – Célunk, hogy Magyarországon is minél többen űzzék ezt a sportot. Azt szeretnénk, hogy

ahogyan az emberek lemennek a Margit-szigetre futni, úgy elmenjenek tavakra, vagy akár a Dunára is SUP-ozni.

Szerencsére jó irányba haladunk, az idei szabadidős rendezvényeinken, mint a Harbour Summit vagy a Demizsin Race volt, már viszonylag sokan rajthoz álltak, de a Balaton-átevezést is sokan teljesítették SUP-pal.”

Az idén rendezte meg az MKKSZ az első SUP magyar bajnokságot. Itt csak versenyzői engedéllyel rendelkezők állhattak rajthoz, ezt a bázist is jelentősen szeretné bővíteni a magyar szövetség.

„Jövőre a Magyar Kajak-Kenu Szövetség segítséget ad az egyesületeknek abban, hogy SUP-os foglalkozásokat indítsanak – folytatta Foltán László. – A sportág 2028-ban ott lehet az olimpián, ezért szeretnénk előre gondolkozni, és együttműködni azokkal a klubokkal, amelyek nyitottak erre. De más terveink is vannak. Amikor kint voltam a kínai világbajnokságon, akkor sok külföldi elitversenyzővel beszélgettem. Tetszett nekik, hogy szövetségi vezetőket is küldtünk Magyarországról, nem csak SUP-osokat. Kérdezgettem őket, hogy milyen igényeik vannak versenyzői szempontból, mit gondolnak, mire kell odafigyelnie egy rendező országnak. Nagyon jó néven vették, hogy felmértük az igényeiket. Nyitottak voltak arra, hogy

akár Szegedre is ellátogassanak egy nemzetközi versenyre.

Nekünk pedig nem titkolt szándékunk, hogy SUP-világbajnokságot rendezzünk Magyarországon, a 2021-es vébét meg is pályáztuk.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók