Seprényi Sára a szlalomban talált új kihívást

Magyarországon is egyre inkább a középpontba kerül a szlalom szakág. Potocny Marcel szerepvállalása a sportágban másokat is megmozgatott, a szegedi Seprényi Sára a gyorsasági kajakos pályafutását lezárva átnyergelt a szlalomosok közé.

Seprényi Sára tavaly nyáron letette a lapátot, U23-as versenyzőként búcsút intett gyorsasági pályafutásának. De ez nem jelentette azt, hogy hátat fordít a sportágnak: Szegeden lett utánpótlás edző és elkezdte építeni szlalomos pályafutását.

„Régóta szemezgettem már a sportág extrémebb részével. Korábban a rafting iránt is érdeklődtem, ám amikor a szövetség honlapján olvastam, hogy Marcel magyar színekben versenyez, úgy döntöttem, megpróbálkozom a szlalommal. A facebookon megkerestem őt, megkérdeztem, hogy tudna-e rám időt fordítani és nagy meglepetésemre rendkívül készséges volt. Az ősz folyamán gyakran megfordultam a családjánál Pozsonyban, ahol szívélyesen fogadtak és el is kezdtük az edzéseket” – mesélte Seprényi Sára, aki a hazai felkészülés érdekében a Tiszán, majd a Maty-éren is bambuszból épített magának saját pályát, hogy gyakorolni tudjon.

„Nagy kihívás ez a váltás, mind fizikálisan, mind szellemileg mást követel meg tőlem a szlalom, de Marcel azt mondta, hogy van bennem lehetőség, hiszen a gyorsasági kajakozásnak köszönhetően erősebb vagyok, mint a szlalomos lányok nagy része, a fizikumom inkább a fiúkéhoz hasonló” – folytatta a versenyző, aki a magyarországi télben egyelőre a szokásos alapozást végzi, kondizik, fut és úszik, de tavasszal lehetősége lesz edzőtáborokba utazni, hosszabb időt tölt el Prágában Potocny Marcelnál és úgy tűnik, csatlakozni tud a nemzetközi szövetség tehetséggondozó programjához is.

„Szeretnék minél hamarabb felzárkózni, és ehhez a Magyar Kajak-Kenu Szövetség minden támogatást megad. Segítenek az edzőtáborozásban és hajót is biztosítanak a számomra. Nem tudom, hogy milyen léptékben tudok fejlődni, de bízom benne, hogy a nyár folyamán már részt tudok venni versenyeken. Természetesen a fő cél a tokiói olimpia lenne és bízom benne, hogy nem lesz lehetetlen kvótát szerezni” – tette hozzá Seprényi Sára.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók