Pokoli melegben az Eb-érmekért

Elrajtolt a franciaországi Decizében a maraton kajak-kenu Európa-bajnokság, amelyet ifjúsági, U23-as és felnőtt korosztályban rendeznek meg.

Weisz Róbert szövetségi kapitány nem számolt be túl sok jó információról. „Vannak azért problémák a rendezéssel. A helyszín nagyon szép, de a szállás egy órára van a pályától.

Tegnap 40 fok volt, ma állítólag még ennél is több várható.

Ezért a csütörtöki rajtot előbb is hozták egy órával, így 5 órakor kellett kelniük a versenyzőknek. A délutáni döntőket pedig eltolták, este fél 7-kor rajtolnak majd az ifi fiúk. Ezzel együtt remélem, hogy a teljesítményünkre nem lesz ez negatív kihatással.”

A nyitónap délelőttjén Czéllai-Vörös Zsófiának, Kiszli Vandának, Boros Adriánnak, Aranyosi Gábornak, Makrai Sárának, Csonka Eszternek, Pálla Balázsnak, Nagy Olivérnek, Korányi Dórának, Bónyai Reginának, Nagy Gergelynek és Laczó Dánielnek szurkolhatunk.

Az eredményeket természetesen honlapunkon és Facebook-oldalunkon is közölni fogjuk.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók