Mégse

Pokoli melegben az Eb-érmekért

Elrajtolt a franciaországi Decizében a maraton kajak-kenu Európa-bajnokság, amelyet ifjúsági, U23-as és felnőtt korosztályban rendeznek meg.

Hír

Weisz Róbert szövetségi kapitány nem számolt be túl sok jó információról. „Vannak azért problémák a rendezéssel. A helyszín nagyon szép, de a szállás egy órára van a pályától.

Tegnap 40 fok volt, ma állítólag még ennél is több várható.

Ezért a csütörtöki rajtot előbb is hozták egy órával, így 5 órakor kellett kelniük a versenyzőknek. A délutáni döntőket pedig eltolták, este fél 7-kor rajtolnak majd az ifi fiúk. Ezzel együtt remélem, hogy a teljesítményünkre nem lesz ez negatív kihatással.”

A nyitónap délelőttjén Czéllai-Vörös Zsófiának, Kiszli Vandának, Boros Adriánnak, Aranyosi Gábornak, Makrai Sárának, Csonka Eszternek, Pálla Balázsnak, Nagy Olivérnek, Korányi Dórának, Bónyai Reginának, Nagy Gergelynek és Laczó Dánielnek szurkolhatunk.

Az eredményeket természetesen honlapunkon és Facebook-oldalunkon is közölni fogjuk.

Gazsó Dorka: Kezdek felnőni, de még ráérek

A szegedi világbajnokságon a négyessel felnőtt világbajnoki címet nyert Gazsó Dóra Alida nem feltétlenül az olimpiára készül az idén, mert mint mondja, tudja, hogy még fiatal. A mindössze 19 éves kajakos ezzel együtt azt gondolja, hogy még soha nem volt ilyen jó állapotban, mint amilyenben most, a téli felkészülés után érzi magát.

Hír

„Kezdünk belevágni a tavaszi felkészülésbe, már evezünk, amikor jobb idő van, és nem akkora a szél – kezdte a Kossuth Rádiónak adott interjút Gazsó Dorka. – Nagyon jól sikerült a téli felkészülés, végre se betegség, se sérülés nem hátráltatott, maximálisan tudtam teljesíteni. Annak is örülök, hogy fejlődtem úszásban, mert egyébként nagyon rosszul úszom, de most a tél végén rekordot tudtam úszni. De fejlődtem futásban is, akárcsak kondiban,

sokkal jobb erőben vagyok, mint ilyenkor szoktam.”

Gazsó Dorka nem érzi azt, hogy a felnőtt világbajnoki címével párhuzamosan megnőttek volna az elvárások vele szemben, saját magától azonban nagyon komolyan követel. „Mindig is nagy elvárásokat támasztottam magam felé. Ha például nem sikerül úgy egy edzés, ahogy azt elterveztem,

akkor teljesen kiakadok, sírok, és elmegyek még hat kört evezni.

De azt abszolút nem érzem, hogy bárki is terhet tenne a vállamra azután, hogy Szegeden a négyessel világbajnok lettem. Inkább mindenkitől azt hallom, hogy ne aggódjak, kicsi vagyok még, ráérek, és nekem dolgozik az idő.”

Éppen ezért úgy vág neki a szezonnak, hogy lesz, ami lesz. „Az egyes rangsorolón majd eldől, hogy mire kell készülnöm az idén. Olyan helyzetben vagyok, hogy nem veszíthetek semmit, mindegy, hogy hova jutok ki, az U23-as világbajnokságra, a szegedi, nem olimpiai számok világbajnokságára vagy akár az olimpiára. Ha kihozom magamból a maximumot, akkor bármi megtörténhet, de

ha nem jön össze az olimpia, én akkor is ráérek még,

mert szinte csak olyanok vannak előttem, akik tíz évvel idősebbek nálam.”

Gazsó Dorka kiemelte, hogy szerinte a magyar élmezőnyt most Kozák Danuta, Csipes Tamara, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra alkotja, de reméli, hogy egyszer ő is eljut erre a szintre „Dolgoztam velük, nagyon kemény munkát végeznek, emellett rendkívül rutinosak is, és ez a tapasztalat viszi őket előre.

Remélem, hogy egyszer én is beérek oda, ahol ők tartanak most.

Fejben és fizikailag is sokat fejlődtem, sokkal jobban odafigyelek magamra, a táplálkozásomra, a táplálékkiegészítőkre. Ez már a felnőtt mezőny, nem az ifjúsági, és kezdek én is felnőni.”

Fejben még nem vagyok öreg

Annak idején a magassága miatt csalták le a váci csónakházba. Rövidesen kiderült: a tehetsége révén még inkább ott a helye. Az indiánregényeken nevelkedett „Vadas” – alias Völgyi Péter - ezúttal duplán kerek évfordulót ünnepel: ötven évvel ezelőtt kezdte azt a szezont, amelyben a hazai mezőny legjobbja volt, s nem mellesleg, éppen hetvenéves.

Hír

– A becenevedről már beszélgettünk korábban, így tudom, hogy áttételesen azt is a sportnak köszönheted, mint annyian mások…

– Így van. Válogatottként az edzőtáborokban faltam az indiánkönyveket, azokból merítettem erőt, motivációt. Akik ott voltak velem, sokat ugrattak emiatt, stílszerűen kikötöztek, „megkínoztak”. Ezzel ragadt rám a név. Voltam Bőrös, Bőrharisnya, Vadölő, és végül ebből maradt a Vadas.

– Mennyire volt akkor számodra egyértelmű, hogy egy nemzedékváltó generációhoz tartozol?

– Igazából később, már visszatekintve fogalmazódott meg bennem, hogy milyen szerencsés évjáratban születtünk. Persze, kiemelkedően tehetséges is volt az a csapat; olyan nevekkel, mint Bakó, Szabó, Svidró, Csapó… De adott esetben hiába tehetséges valaki, ha az életkora miatt egy nemzedékváltás félidejében jut oda, talán esélye sincs bekerülni a válogatottba. Mi azonban épp jókor nőttünk föl, és ifiből felnőttbe lépve egyből le tudtuk váltani a korábbi menők – Kemecsey, Szöllősi, Fábián és a többiek – már kiöregedő csapatát.

– Tartod a kapcsolatot az egykori sporttársakkal?

– Ha máskor nem, az év végi, régi sikerekre visszatekintő, szövetségi kajak-kenus rendezvényen mindenképp találkozunk. Az eredményeim szerint idén ott leszek és elvileg az elkövetkezendő négy évben is…

– Mit gondolsz, a termeteden és az eredményeiden túl mi az, amiben még kitűntél a váci kajakosok közül?

– A nemzetközi szinten is eredményesen versenyzők közt én voltam az egyetlen, aki itt kezdte és itt is fejezte be a pályafutását. Persze nekem is volt lehetőségem, hogy elmenjek, például, amikor katona voltam, vagy amikor húszévesen elcsábítottak Szegedre. Csapót akkor hívták oda Szolnokról, Svidrót Miskolcról. Ők maradtak, engem viszont hazahozott a honvágy. Ott nekem a Dunakanyarhoz képest minden túl lapos volt, a víz meg „büdös”.

Ismered a Duna szagát, tudod, miről beszélek.

Van egy jellegzetes illata, mint minden természetes víznek. A Tiszáé más.

– Megbántad valaha is, hogy így döntöttél?

– Hat vébén indulhattam, ahol összesen két második és két harmadik helyezéssel lettem gazdagabb. Ha Szegeden maradok, vagy eligazolok máshová, talán többre vihettem volna. De ez is csak feltételezés. Ami a „ha” mögött van, az mindig ismeretlen. Így utólag azt gondolom, minden így volt jól. Eléggé röghöz kötött vagyok.

– A kortársaid közül többen is említették, hogy olykor álmodnak a kajakozással. Veled is előfordul?

– Mostanában nekem is jönnek vissza sorban az életemben megélt korszakok: a gyerekkorral indult, most pedig épp gépész vagyok az uszodában… Versennyel még nem álmodtam, de kajakozással igen.

– Említenél néhány valóságos, de álomszerűen szép epizódot a pályafutásodból?

– Amikor 17 évesen EORV-t nyertem egyesben Szófiában. Vagy ott vannak például a hajdani „melegvizes” edzőtáborok. Mexikó… Óriási élmények voltak. Az az év, amikor hosszú távon a legjobb voltam és 1000 egyesben is második a Csapó mögött, sőt, előfordult, hogy meg is vertem. Én indultam ’71-ben a vébén is, csak az edzőtáborban kaptunk egy szalmonellafertőzést és teljesen leroggyantunk. Nekem ott tört meg a pályám.

Aztán a következő évben jött az olimpia, és hiába voltam egyesben második—harmadik, nem kerültem be egy négyesbe se. Akkor még mások voltak a válogatási elvek. A pesti egyesületek voltak a dominánsak, a Honvéd, a Dózsa, a vidékiek még nem voltak úgy menedzselve. Amikor az élmezőnybe kerültem, még előnyt is lehetett kovácsolni a vidéki, kis egyesület adta feltételekből, például abból, hogy az ember nehezebb hajókon edződött. Később, más vonatkozásban viszont nem feltétlen volt ezt ideális.

– 15 éven át edzősködtél is Vácott. Milyen stílusban? Milyen szempontok szerint?

– Nagyon sok mindent a Babellától vettem át. A jó dolgait. Rajta kívül edzőm volt a Fábián László, a Kemecsey, az Ürögi is, vagyis több edzőnek a tudását ötvöztem. Mondhatni, eredményesen, hiszen négy ifi világbajnoki címet szereztek a tanítványaim, közülük Pauman Dani pedig később olimpiai ezüstérmes lett. De én nem csak a hajtásra mentem rá; csináltunk közös programokat, moziztunk, elmentünk Gödöllőre biciklivel a Grassalkovich-kastélyt megnézni, Visegrádra bobozni. Az mindegy, hogy szakadó esőben mentünk, meg jöttünk, a lényeg az volt, hogy együtt vagyunk.

Mindent megragadtam, hogy élményeket adjak a versenyzőimnek,

akik a mai napig emlegetik ezeket a kirándulásokat. Úgy emlékeznek vissza, hogy szerettek velem edzeni. Ez még akkor is jó érzés, ha idővel elköszöntek tőlem.

– Ha nem is feltétlen Gödöllőre, de a hosszabb távú biciklizés megmaradt. Aki járatos a Duna menti kerékpárúton, az egészen biztosan sűrűn találkozik veled…

– Igen, a kerékpározás megmaradt, majdnem minden nap, télen is. Igaz , az utóbbi két évben már csak elektromos kerékpárral. Megkoptam… Nyögöm az élsport mellékhatásait. Aki érintett, tudja, miről beszélek. De a baj igazából az, hogy fejben még nem vagyok öreg.

 

 

– Ez nem feltétlen baj…

– Ahogy vesszük. Fejben pozitív vagyok és motivált. Úgy csinálnám még, futnék, versenyeznék… és kicsit irigykedem arra, aki képes rá. Ami pedig nagyon megérint, hogy sorra mennek el a kortársaim. Ez nagyon megráz. Nehéz tudomásul venni. De aztán kimegyek, kerékpározom egyet és minden jó lesz. A szél kimossa az agyamat.

– Mit kérnél ajándékként legszívesebben ezen a kerek születésnapon?

– Hát például azt, hogy a pici lányunokámat, az én kis szerelmemet még láthassam kajakozni. Meg két jó lábat. Két új térdprotézist. Az nagyon kéne…