Péntektől pereghet az éremszámláló…

Péntektől vasárnapig a csehországi Racicében rendezik meg az Olimpiai Reménységek Versenyét, amelyen 83 magyar versenyző áll rajthoz. Tavaly 54 dobogós helyezést, közte 29 aranyat szereztek legjobbjaink, akiknek a kezében ismét benne van a bravúros szereplés lehetősége.

ORV
Hír

Tavaly nem győztünk számlálni, egyre másra szállították versenyzőink az érmeket az Olimpiai Reménységek Versenyén. Az idei utánpótlás versenyek eredményei alapján ezúttal is meghatározó szerepet játszhat Racicében csapatunk, amelyről Dónusz Éva utánpótlás szövetségi kapitány nyilatkozott honlapunknak.

„Pontosan nyolcvanhárom versenyzővel utazunk Racicébe – kezdte a szakember. – Ez a verseny a 15-17 éves korosztály számára ad nagy kihívást, a fiatalok felmérhetik magukat a nemzetközi mezőnyben. Vannak a csapatban újoncok és természetesen akadnak olyanok is, akik már túl vannak néhány világversenyen. Világbajnokaink közül Gazsó Dorka, Bakó Olga, Biben Karina és Csikós Zsóka is rajthoz áll, ők így, ebben az összeállításban mennek négyest, s ez jó próbának is tekinthető  a jövő évre nézve. Az Európa-bajnok Kőhalmi Emese és Kós Benedek is ott lesz a versenyen, valamint a vb-ezüstérmes kenu négyesből Kocsis Dominik és Kállai Róbert Gida. A hölgyek közül a vb-ezüstérmes Nagy Bianka most egyesben indul, de láthatjuk a győri EYOF hőseit, Rendessy Esztert, Szellák Szabinát, Molnár Csengét, Horváth Benedeket, Keresztes Kristófot és Opavszky Márkot is. Hogy miért fontos számunkra, számukra ez a verseny? Mert itt szerezhetnek nemzetközi rutint az utánpótlás világversenyekre, ráadásul ennek a korosztálynak az ORV az egyik legnagyobb versenye: 30 ország sportolói vesznek részt, országonként két indulóval, így a mezőnyök igen erősek lesznek. De bízunk benne, hogy csapatunk ismét kiemelkedő szerepést nyújt majd.”

Akit dinamitnak hívnak

A Magyar Kajak-kenu Szövetség pénteken választotta meg a sportág idei legjobbjait. Az utánpótláskorú lányok között a kajakos Gazsó Alida Dórkára és a kenus Nagy Biankára esett a választás, a fiúk közül kajakban Varga Ádám, kenuban pedig a Slihoczki Ádám, Szőke Attila kettős lett a legjobb. A KSI SE 17 éves kajakosát, Gazsó Alida Dórát kérdeztük az idei eredményeiről, erősségeiről és terveiről a díjátadót követően.

Hír

A kajak-kenusoknak most már biztosan lezárult az évad, az Egerben megtartott közgyűlést és szakmai konferenciát követő gálaesten ugyanis kihirdették az esztendő legjobb versenyzőit. A sokéves hagyományokhoz híven nemcsak a felnőttek, hanem az utánpótláskorúak közül is kiválasztották azt a négy sportolót, akik a szakemberek döntése szerint teljesítményükkel kiemelkedtek társaik közül. A lányok közül Gazsó Alida Dóra lett a legjobb kajakos, Nagy Bianka pedig a legjobb kenus. A fiúk között kajakban Varga Ádám lett a kiválasztott, kenuban pedig páros, mégpedig a Slihoczki Ádám, Szőke Attila kettős nyerte el az év legjobbjának járó címet.

A 17 éves Gazsó Alida Dóra az idén elsőéves ifjúsági korú versenyzőként lett ötszáz méteren egyesben világbajnok. De már 15 évesen ORV-t nyert, s tavaly serdülőként zsebelt be két vb-aranyat az ifjúságiak között. Edzőjét, Gintl Andreát nem lepte meg tanítványa eredménye.

− Bár Dorka még fiatal, benne volt a levegőben, hogy akár meg is nyerheti a világbajnokságot. Nagy pofont kapott az Eb-n, de talpra állt, és bebizonyította, mire képes, amiért büszke vagyok rá. De ő ilyen, ha valamiben hisz, akkor azt végig is viszi bármi áron. Kicsit ugyan még kell nógatni, szüksége van az edzői támogatásra, de amint összeállnak a dolgok a fejében, akkor nagyon jó teljesítményre képes. Tavaly sokat dolgoztunk a csípő- és lábmunkáján, ami a későbbiekben sokat segíthet még neki – jellemezte versenyzőjét a KSI SE edzője, Gintl Andrea.

A díjátadót követően Gazsó Alida Dórának tettük fel a kérdést, számított-e arra, hogy az idén ő lesz az év legjobb fiatal kajakosa?

− Egyáltalán nem számítottam rá, hiszen a többiek sem voltak nálam gyengébbek. Nagyon jólesett és nagyon örülök neki. De szerintem a lányok mind megérdemelték volna, nem csak én.

− Nem jöttek kicsit korán a sikerek?

− Az igaz, hogy nagyon nagy nyomás van rajtam, de tudomásul veszem, ezzel együtt kell versenyeznem. Érdekes, de nekem pont ez ad erőt a folytatáshoz. Az is motivál, hogy jönnek mögöttünk a picurkák, és ugyanúgy nyomják, mint mi. Én pedig meg akarom tartani a helyemet, amiért tudom, hogy keményen kell edzenem.

− Tökéletes versenyzéssel, nagy fölénnyel nyerted meg a világbajnoki címet. Pedig a főpróbán, az Európa-bajnokságon még a dobogó közelébe sem kerültél.

− Nagy csalódás volt a hetedik helyem, még akkor is, ha nem a kontinensviadal volt a főversenyünk. Valójában az én hibám volt, nem voltam ott fejben. Akkor fájt, de most már örülök neki. A legjobbkor jött az a pofon. Tanultam a hibámból, és még egy lapáttal rátettem az edzéseken, és fejben is sokat gyúrtam a világbajnokságra. Edzőmmel, Gintl Andreával gyakoroltuk a hasonló helyzeteket. Hátrányból indultam az edzéseken, és meg kellett tanulnom beérni a többieket. A világbajnokságon már minden ment magától.

− Mit gondolsz, mi az erősséged?

− Nagyon jó a fizikumom és az izomzatom, amitől elég robbanékony vagyok. Az egyik edzőm Dinamitnak hív. Fejben is ott tudok lenni, ha kell, ami szintén nagyon fontos. Az idén három másodpercet tudtam ötszázon javítani annak köszönhetően, hogy megtanultam csípőből és lábból is kajakozni. Nem volt könnyű, Andrea vagy százszor rám szólt edzésenként, míg a végére ösztönös lett. Nagy munka volt. Most alapozzuk igazából a szép technikát, azt hiszem, van még mit csiszolni rajta.

− Rövid- vagy hosszú távra tervezel, amikor az eredményeidre gondolsz?

− Csak a jövő évi ifjúsági világbajnokság lebeg a szemem előtt. Nagyon szeretnék ötszázon egyest menni, és csapathajóba is, talán a négyesbe beülni.

− Nagyon szép neved van. Kitől kaptad?

− A dédnagymamám választotta az Alidát, amely a német Adelheidből származik. Az iskolában mindenki így szólít, a kajakosok között azonban csak Dorka vagyok. Ha felnőttkoromban valakit nem ismerek meg, a megszólításból tudni fogom, hogy sport- vagy iskolatársam volt-e az illető.

forrás: utanpotlassport.hu/Gy. Szabó Csilla

Pulai Imre: „Olyan nincs, hogy nincs kenu”

Ötven esztendős lett olimpiai bajnok kenusunk, Pulai Imre. Sportágunk "Sumákjának" az Ahogy tőlünk telt című sportágtörténeti könyvbe készült beszélgetéssel kívánunk boldog születésnapot. Azóta párja, Novák Ferenc hazatért már külföldi "kiküldetéséből", míg Sumák az észt csapat felkészülését irányítja.

Születésnap
Hír

Mi van, Sumák, csak nem megnőttél? – szólt a „frocli” a jó két méter magas óriásnak, olimpiai bajnok kenusunknak, Pulai Imrének egy nyár esti, üde honvédos összejövetelen. Egy estén, amikor tért nyernek az emlékek, amikor egy habos sör felett jó elmerengeni a múlton, és úgy igazán jó érzés örülni az összetartozásnak. Még akkor is, ha az ember párja, az érme „másik oldala”, Novák Ferenc több ezer kilométerre van tőle.

Megtalálta az igazit?

Ó hogyne! – nevet Pulai Imre. – Egyértelműen Feri volt az. Még úgy is, hogy elsőre nem állt össze a mozgásunk. Ettől függetlenül az első közös edzésünkön jó időt mentünk, és tudtam, hogy ha sikerül megtalálnunk a ritmust, ebből valami nagyon jó is kisülhet.

Kisült, hiszen Sydneyben lett egy olimpiai bajnok párosunk, és ha úgy vesszük: összeállt, az egyik legmókásabb formáció, amelyet a magyar kajak-kenu sport magáénak tudhat.

Az kétségtelen, hogy jól elszórakoztattuk egymást Ferivel. Poénokért sosem kellett a szomszédba mennünk. Legalábbis nekem nem, mert Feri – remélem, olvassa ezt a könyvet – folyton csak másolt engem. Mindig mondtam neki, hogy ne legyen már annyira esetlen, találjon ki valami újat, valami egyedit.

Mondana néhány példát, hogy a kevésbé unalmas perceiket mivel ütötték el?

Van egy-két jó történetünk. Például Feri futócipőit télen rendszeresen feltöltöttem vízzel, ami természetesen jégtömbként fagyott bele. Aztán megesett, hogy a tavaszi, nyári edzéseken a vízre szállást követően Feri cipőit gyorsan leszögeztem a stégre, Dunavarsányban pedig rendszeresen leragasztottam az ágya elé a papucsát. Remek pillanatokat szereztem ezzel magamnak. És remélem, neki is, így lesz mit mesélnie az unokáinak. Amúgy a viccet félre téve: tényleg jó kettős volt a miénk. Ha megnézi a magyar sportot vagy szűkebben a kajak-kenut: hány olyan páros van, amelynek tagjai vérig tudják sérteni egymást, nagy összeveszéseket élnek meg. Mi találtunk egy sajátos kommunikációt, poénokkal közvetítettük egymásnak az érzéseinket, az örömünket vagy éppen a kritikáinkat a másikkal kapcsolatban. Szerintem így jobban be is tudja fogadni, jobban meg is tudja élni az ember.

Ha a vízparti pletykáknak hinni lehet, gyerekként sem tartozott a mimózák közé.

Hát nem. Már az első versenyemet meg akartam óvni. Úgy tizenkét-tizenhárom évesek lehettünk, kétezer méteren indultunk, ráadásul úgy, hogy a hét elején mentünk le először a vízitelepre, akkor kezdtünk el ismerkedni a sportággal. Annyira újoncok voltunk a srácokkal, hogy még fordulni sem tudtunk. Természetesen tök utolsók lettünk a versenyben, sőt, mire célba értünk, a versenybíróság már össze is pakolt és hazament. Na, ezen én vérig sértődtem, mondtam is a többieknek, hogy óvjuk meg a futamot. Így kezdődött minden, a BSE-ben. Emlékszik még arra a vízitelepre?  Arra a nagy sóderdombra? Nem? Pedig arra vittük fel a négyest, és a tetejéről úgy csúsztunk le a vízbe, mintha szánkóztunk volna. Volt nagy öröm, amikor az edzőink meglátták, hogy tönkrevágtuk a hajó alját. Igen, valóban elég nehezen kezelhető kölyök voltam, de éppen ezért nekem találták ki ezt a sportágat. Imádtam a vízitelepet, a jó kis társaságot, és a srácokkal alig vártuk a pénteki edzések végét, hogy másnap indulhassunk Szentendrére sátrazni. Nagyon szép időszaka volt az életemnek. De valójában minden korszaknak megvolt a maga szépsége és a maga nehézsége is.

Melyik volt a legjobb?

Ha a kenuzás élményét és az eredményességet nézem, az atlantai olimpia előtti két évem. Hihetetlen volt megélni, hogy akármennyit edzhettem, egyszerűen képtelen voltam elfáradni. Ha tíz résztávunk volt, akkor is úgy éreztem, hogy még képes lennék kettőre-háromra. Nagyon jó érzés ennyire tudatában lenni annak, hogy kirobbansz az erőtől és bármit véghez tudsz vinni.

Például egyéni aranyat tud nyerni C–1 1000 méteren?

Na, az a duisburgi világbajnokság volt életem egyik csúcspontja. Az a győzelem ugyanannyit adott érzésekben, mint a sydneyi olimpia aranya. Ráadásul annak idején jóval erősebb és nagyobb volt a hazai mezőny, sokkal nehezebb volt egy-egy világversenyre kikerülni, mint mondjuk most, amikor szinte már csak egy döntőnyi versenyzőt lehet összekaparni. Hálás vagyok a sorsnak, hogy egy időben versenyezhettem Kolonics Gyuriékkal, sőt korábban Vaskuti és Sarusi Kis ellen is. És hálás vagyok azért is, hogy ilyen sokáig a pályán tudtam maradni.

Az újabb sportága, a szánkózás vagy most éppen a bob afféle pótlék? Egy versenyző mindig versenyző marad, és egész életen át nem tud kibújni a bőréből?

Nem, ez egyáltalán nem pótlék. Már korábban is sokat néztem ezeket a sportágakat a televízióban, és mindig bennem volt, hogy egyszer szeretném kipróbálni. A száguldás élménye és az, hogy minden évben előrébb lépjek, igazi kihívást jelent. Itt is meg tudom élni a magam sikereit. Például amikor egy edzésen meg tudtam verni a németek legjobbját, Felix Lochot, az fantasztikus érzéseket adott.

Össze lehet hasonlítani a téli sportokban és a kenuzásban szerzett élményeket?

Felesleges mérlegre tenni őket, mert mást és mást jelentenek az életemben. Harmincöt évig kenuztam, az egyes olimpiai győzelem kivételével mindent megkaptam ettől a sportágtól, amelyben a mai napig úgy mozgok, mint a saját otthonomban. Még most, jóval negyvenen túl is lemegyek edzeni a hajómmal, és rendszeresen indulok a mastersbajnokságokon, mert kitörölhetetlen ez az egész életemből. Olyan nincs, hogy nincs kenu. A szánkó és a bob más világ, profibb közeg, profi versenyrendszerrel, amelyhez jó tartozni, aminek szintén jó részesévé válni.