Összejöhet a három kvóta a TIP-tábor résztvevőinek

Összetartó csapatként készül a szegedi ICF olimpiai kvalifikációs világbajnokságra a "TIP-család" Magyarországon. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) tehetségkutató és felzárkóztató programja négy éve működik, versenyzői pedig folyamatosan fejlődnek, idén többen közülük akár már olimpiai kvótát is szerezhetnek.

Tokióban rendezik az első olyan nyári olimpiát 2020-ban, amelynek műsorára már a női kenu is felkerül. Az ICF TIP-programja négy évvel ezelőtt elsősorban azért jött létre, hogy támogassa a nemzetközi női kenus mezőny fejlődését, de a programba azóta kerültek férfi kenusok, valamint kajakos versenyzők is. Az évi kétszer egy hónapos edzőtábort az MKKSZ szervezi és bonyolítja, a 27 ország 45 sportolójával kiváló magyar edzők foglalkoznak.

“Az utóbbi években az ICF és a magyar szövetség minden támogatást megadott azoknak a sportolóknak, akik rész vettek, illetve vesznek a TIP-ben – mondja Szabó András, a program magyar vezetője. – Különböző kultúrájú és vallású embereket kovácsol össze a közös munka, fantasztikus a csapatszellem, tulajdonképpen eljutottunk oda, hogy úgy működik a program, mint egy nagy család, a versenyzőink pedig rendkívül motiváltak, és egyre sikeresebbek. Női kenuban például az észak-koreai és a vietnami indulónk akár kvótát is szerezhet Szegeden, ha pedig ez összejön, az

történelmi pillanat lesz mindannyiunknak.”

A táborban nemcsak a hangulat jó, hanem a körülmények is minden igényt kielégítenek. Olyan szakemberek dolgoznak a versenyzőkkel, mint a kenus olimpiai bajnok Pulai Imre, a kilencszeres világbajnok Paksy Tímea, vagy az edzőként olimpiai aranyéremig jutó Tóth László, aki éppen a napokban kezdte el a munkát a férfi és női kajakosokkal. A tréner Magyarországon edzője volt a háromszoros olimpiai bajnok Szabó Gabriellának is, korábban pedig hosszú évekig dolgozott külföldön.

“Nagyon szeretek úgy edzősködni, hogy közben más kultúrákat is megismerhetek – meséli Tóth László. – Élvezem a közös munkát, a versenyzők tisztán lelkesednek azért, amit csinálunk, mindent szó nélkül elvégeznek, kérdeznek, örömmel tanulnak,

tényleg csak jókat tudok mondani a közegről.

A tábor is kiválóan szervezett, a programban résztvevők szinte új Nelo és Plastex hajókat kaptak a gyártóktól a vébére, jó körülmények között laknak, a vízfelület és az étkezés is rendben van.”

A csoportok évente kétszer egy hónapot töltenek együtt, idén a duisburgi Világkupa előtt edzőtáboroztak három hetet Magyarországon, majd együtt kiutaztak a versenyre, most pedig három hét budapesti edzőtábor után a szegedi világbajnokságon szerepelnek majd.

“A versenyeken olyanok vagyunk, mint egy nemzeti csapat – mondja a férfi kenusok vezetőedzője, Pulai Imre – Figyelünk rá, hogy a sportolók időben vízre szálljanak a futamok előtt, rajtszámot adunk nekik, segítünk beállítani a hajójukat, és technikai utasításokkal látjuk el őket.”

A programban külföldi edzők is részt vesznek, ők elsősorban tanulni jönnek Magyarországra. Pulai Imre szerint a versenyzők között is van olyan, aki később edzőként kamatoztatja a táborban megszerzett tudást.

“Most még versenyeznek 4-5 évet, de talán sosem kerülnek majd az olimpiai indulás közelébe. Viszont később lehetnek edzők, olyanok, aki toboroznak saját hazájukban, és

20-30 nehéz sorsú gyereknek változtatják meg az életét

a sport által. Ha ez összejön, már nem dolgoztunk hiába” – tette hozzá az olimpiai bajnok.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók