Nemzeti Sport: Bölcsőde nyílhat Szolnokon

Mindössze egy hétre tudott hazaugrani Magyarországra, a családjához az olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina: kedden már vissza is ment Kaliforniába, mert hamarosan megkezdi a felkészülést a 2015-ös idényre.

„Nem ugrottam fejest a munkába, úgy éreztem, időre van még szükségünk Noah-val – mondta Fazekas-Zur. – A szülést követően kivártam a gyermekágyas hat hetet, és csak azután kezdtem el mozogni. Úsztam, standup eveztem, futottam, az elmúlt öt hétben pedig rajthoz álltam Európában néhány standup-versenyen. A férjem üzleti körúton vett részt, és mi elkísértük Noah-val. Sokak számára merész ötletnek tűnt egy ilyen pici gyerekkel nyakunkba venni Európát, de nagyon élveztük a közös utazást, sorra látogattuk a rendezvényeket Németországból indulva egészen Gibraltárig. Közben részt vettem két versenyen, St. Moritzban például ezernyolcszáz méter magasan rajtoltunk, öt perc után alig kaptam levegőt.”

Fazekas-Zur Krisztina október 15-ig kapott szabadságot edzőférjétől, vagyis alig több mint két hete van arra, hogy testben és lélekben felkészüljön az alapozó időszakra.

„Hogy miként fogunk bele a felkészülésbe, Ramira bízom – folytatta a versenyzőnő. – Jönnek edzőtáborozni a moszkvai vébén K–2 500 és 1000 méteren győztes szlovákok, Erik Vlcek és Juraj Tarr, itt lesznek a németek és a kanadai Adam Van Koeverden is. Bízom benne, be tudok állni hozzájuk, és képes leszek tartani a tempójukat.”

Hogy mennyire lesz nehéz a felzárkózás, vissza lehet-e kapaszkodni a 2014-ben is sikert sikerre halmozó női válogatottba?

„Nehéz feladat lesz, elsősorban magam miatt, de nincs bennem félsz – mondta Fazekas-Zur. – Eddig is tudtam érvényesülni a hazai mezőnyben, most is mennie kell. Párügyileg gondban vagyok kicsit, mert Janics Natasa és Kovács Kati elválaszthatatlanok, jól működik Kárász Anna és Vad Ninetta párosa is, és egy vébégyőzelem után miért változtatna a felálláson Szabó Gabi és Csipes Tamara. De az elmúlt évek válogatási szisztémája szerint amúgy is egyesben kell odatennie magát az embernek, bízom benne, ha jövőre nem is, de az olimpia évében meg tudom szorongatni Kozák Danutát.”

Fazekas-Zur Krisztinának akár esélye is nyílhat erre, hiszen a szülés után visszatérő sportolónők általában sokkal jobb teljesítménnyel tudnak előrukkolni, mint azt megelőzően.

„Hogy ez az én esetemben is így lesz-e, arra még nem tudok válaszolni – gondolkodott el Fazekas-Zur. – Egy biztos, az anyaság már most sok mindent megtanított számomra. Korábban nagyon türelmetlen, lobbanékony ember voltam, Noah érkezése, a vele töltött idő azonban nyugodtabbá, türelmesebbé tett. Azok a gondok, amelyeket korábban óriási teherként éltem meg, ma már elvesztették a jelentőségüket, és éppen ezért talán más lesz számunkra ez a felkészülés is.”

Tavasszal akár „mini bölcsi-ovi” is nyílhat a szolnoki edzőtáborban, hiszen a meleg vizes táborok után Kovács Katalin, Fazekas-Zur Krisztina és feltehetően Douchev-Janics Natasa (aki már rutinosabb ebben, hiszen lánya, Milana hároméves) is családi körben költözik le a népszerű edzőközpontba.

„Még nem beszéltünk róla a férjemmel, miként oldjuk meg az edzőtábori napokat, de biztos, hogy családostul leszünk ott, ahogyan szerintem Kati és Natasa is. Igazából csak azt az időszakot kell megszervezni, amikor vízen leszünk – lehet, hogy tényleg érdemes lenne valami közös megoldásról egyeztetni a lányokkal.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók