Németh Viktor nevét tanulja a felnőtt mezőny

Rangsoroló, 1. nap

Már a május 25-én kezdődő szegedi Világkupa jegyében szálltak és szállnak vízre legjobb kajakosaink és kenusaink a Maty-éren, hiszen a hétvégi rangsoroló verseny sokak számára válogató az itthoni Világkupára. A női egyesek között meglepetésgyőzelmet aratott Takács Tamara, míg férfi kajakban Németh Viktor okozott meglepetést, mindketten ott lesznek két hét múlva a szegedi Vk-n.

A riói olimpiát és a moszkvai Európa-bajnokságot megjárt kajakosok és kenusok tesztként, a többiek igazi tétversenyként tekinthetnek a ma rajtoló szegedi rangsorolóra, amelyen indulói helyeket lehet szerezni az idény egyik legfontosabb hazai versenyére, a Világkupára.

„Nem szívesen indultam volna úgy a Világkupán, ha ezt a versenyt nem nyerem meg” – összegezte a K-1 1000 méteres győzelmének lényegét a riói olimpiát is megjárt, Európa-bajnoki bronzérmes algyői Kopasz Bálint, aki utcahosszal nyerte meg ezt a számot. Kopasz Bálint egyébként nem csak 1000 méteren szerepel ezen a hétvégén, rajthoz áll 500 egyesben is, mert szeretne tagja lenni az 500-as négyesnek a Világkupán. A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség döntése értelmében ugyanis az 1000 helyett az 500 méter a preferált táv a férfi négyesek számára is.

És hogy kik végeztek mögötte a dobogón?

Az idény első nagy meglepetését a BHSE-s Németh Viktor szolgáltatta, aki az egyes pályán rajtolva szerezte meg a második helyet, csapattársa, Ceiner Benjámin pedig bronzérmes lett.

„Ősz óta készülök Tóth László és Kiss István irányításával, sikerült olyan csapatba, olyan rendszerbe kerülnöm, amely úgy tűnik, meghozta az eredményét. Az ezer egyest nem igazán szeretem, nem is számítottam ilyen eredményre, inkább az ötszáz méter az, amelyik közelebb áll hozzám” – mondta Németh Viktor.

A számmal kapcsolatos érdekesség, hogy az ifik versenyét nyerő 17 esztendős Varga Ádám ideje a hatodik helyet ért volna a felnőttek mezőnyében.

És ugorjunk máris a kenu egyesek versenyéhez, amelyben Kiss Tamás nagyon taktikusan versenyezve szerezte meg a győzelmet.

„Na ez volt a tüdő leégetése – mondta a döntőt követően Ludasi Róbert tanítványa. – A srácok nagyon bekezdtek az elején, azt hiszem, Bodonyi Andris indult be, de bíztam benne, hogy jobban osztom be az erőmet… Sikerült és sikerült kijutnom a Világkupára.”

A második helyen Varga Dávid, a harmadikon Mike Róbert zárt, míg a negyedik a tavaly Vajda Attilát szétlövésben legyőző Vasbányai Henrik lett.

Peking olimpiai bajnoka, a pályafutását már részben lezáró Vajda Attila a partról nézte végig a többiek csatározását, s nem tagadta: nagyon tetszett neki, az olimpiai bronzérmes Kiss Tamás versenyzése.

„Aki látta Tamás egész napi produkcióját, azt nem érte meglepetés a döntőben, hiszen végig kiegyensúlyozottan, taktikusan, okosan versenyzett, uralta a mezőnyt. Már tavalyi is látni lehetett, hogy megtalálta a helyét, de úgy érzem, most érett be igazán” – mondta Vajda Attila.

Női K-1 500 méteren a dunavarsányi 2000 méteres felmérőt nyerő Takács Tamara Vad Ninettával vívott óriási csatát az első helyért, Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa jobban rúgta be kajakját a célba, azzal nyert, míg a harmadik Lucz Dóra lett.

„Csak bíztam benne, hogy jól rúgtam be a hajómat, és annak örültem, hogy az első háromban vagyok. Amikor beálltam a rajtba körbenéztem és láttam, hogy olimpiai és világbajnokokkal veszem fel a versenyt, reméltem, hogy tartani tudom velük a lépést, hogy közel kerülök hozzájuk, aztán pedig örültem neki, hogy nyertem. Nem tudni, hogy ki, mennyire készült rá erre a versenyre, mi még nem kezdtük el a gyorsítást Kati nénivel, így iramból próbáltam megoldani ezt a versenyt. Ezzel a sikerrel Világkupa-induló lettem, ez lesz az első versenyem olimpiai számban a felnőtt mezőnyben” – nyilatkozta Takács Tamara.

„Korai forma ez még remélem – mondta mosolyogva Vad Ninetta. – Mindenki a válogatóra hegyez, mi sem gyorsítunk olyan régóta, vagyis bízom benne, hogy ebben van több is. Az edzőmmel, Simon Miklóssal jól megtaláltuk a hangot, remekül összedolgozunk, s hogy fejlődtem, érzékelem abban is, hogy nem ott kötöttem be, ahol szoktam.”

A negyedik helyen a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina zárt, aki bár lecsúszott a dobogóról, elégedett volt az eredményével.

„Elégedett vagyok, hiszen edzésből jöttünk, fizikailag és fejben is el vagyok fáradva. Ahhoz képest, ahogy az elő- és a középfutamban teljesítettem sikerült előrelépnem, és a döntőben még veretni is tudtam” – mondta a döntőt követően a versenyző.

A női kenusok 500 méteres versenyében kisebb meglepetésre Balla Virág győzött Devecseriné Takács Kincső és Lakatos Zsanett előtt.

„A hazai, egyben a nemzetközi mezőny két meghatározó versenyzőjét legyőzni mindig nagy siker, örülök, hogy ez nekem most sikerült. Kemény verseny volt, amit a szembeszél tovább nehezített. Nagyon várom a Világkupa-versenyeket, kíváncsi vagyok, hol tartanak a külföldi riválisok” – mondta Balla Virág a verseny után.

Férfi K-1 200 méteren Horváth Bence győzött, Tótka Sándort és Birkás Balázst megelőzve, igaz, a győri versenyző nem volt teljesen elégedett a döntőben nyújtott teljesítményével.

„Nem úgy sikerült a rajtom, ahogyan elképzeltem, még nem megy a rajtolás, ami nem is csoda, hiszen körülbelül ez volt az ötödik pályám. De nem is a rajt a lényeg, hanem az átlagsebesség, a második százam nagyon gyors” – nyilatkozta Horváth Bence a versenyt követően.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók