Mégse

Nánásiékkal indult a “csapatás”

Az Öreg-Túr folyón, a Felső-Tisza vidékén, valamint a Bodrogzúgban vízitúrázott május közepén Ördög Nóra és Nánási Pál családja. A házaspár utazásairól internetes naplót, vagyis vlogot vezet a youtube-on, az epizódokat több tízezer rajongójuk követi. A vízitúrán forgatott Nánásiék-vlogok "CSAPATUNK" címmel jelentek meg a videómegosztó oldalon.

Hír

Hogy éreztétek magatokat a vízitúrán?

Ördög Nóra: Természetesen szuperül. A világ legkülönbözőbb pontjain jártunk már, de ennél szebb vidékeket talán még nem láttunk. Ráadásul egy vizítúrára nagy társasággal jó menni, erre az útra a gyerekeink mellett velünk tartott a családunk és a barátaink is, és végig nagyon jól éreztük magunkat. Az igaz, hogy kenuzni néha elég melós, mégis nagyon vidáman telt az a néhány nap a vízen.

Nánási Pál: Teljesen igaz, olyan vadregényes vízeken is eveztünk, mintha a dzsungelben, vagy egy madárrezervátumban lettünk volna, elképesztő volt látni a természet érintetlenségét. Valóban az utóbbi időben inkább távolabbi, egzotikus helyeken jártunk, de nagyon szerettünk volna végre itthon is utazós vlogot forgatni. A túrán szép helyeket láttunk, finom borokat ittunk, jókat ettünk, és egy teljesen új aspektusból ismertük meg az országot.

Hogy született a túra ötlete?

Nóra: Bizonyos szempontból régóta kapcsolatban állok a kajak-kenuval. Szegedtől nem messze, Mórahalmon születtem, azon a vidéken pedig egyértelmű, hogy valamennyire mindenki követi a sportágat. Idén is ott leszünk a Maty-éren, az augusztusi világbajnokságon és nagyon fogunk szurkolni a magyaroknak. A vízitúrázást pedig már rég ki szerettük volna próbálni.

Pál: Tőlem sosem álltak távol a vízisportok, miután fiatalabb koromban versenyszerűen eveztem, ráadásul nem én vagyok az egyetlen a családban, aki otthonosan mozog ebben a világban, így adta magát a túra ötlete. A sportág arcait, legnagyobb versenyzőit pedig már többször fotóztam, úgyhogy bőven van személyes kötődésem.

Mikorra készülnek el, kinek szólnak a túrán forgatott vlogok?

Pál: Az első rész június 23-án, vasárnap került fel a youtube csatornánkra, amelyet már több mint 130 ezer néző követ. Aztán 2-3 naponta tettük fel a minisorozat újabb részeit, összesen 6 epizódot. A túra megszervezésében segített a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Velük együtt abban bízunk, hogy a vlogunkkal sokaknak kedvet tudunk csinálni ehhez a műfajhoz, mert vízitúrázni tényleg hatalmas buli. Nekünk meg ez lett az egyik kedvenc sorozatunk.

Nóra: A követőink pontosan tudják, hogy az utazásaink során kapszulákat is szoktunk elrejteni, ez most sem marad el. A játék lényege, hogy aki megtalálja a kapszulát, annak jár valamilyen nyeremény, vagy velünk kapcsolatos személyes élmény. Nem akarom lelőlni a poént, ezért nem mondom el, hogy ebben a szériában hova rejtettünk kapszulát, de annyit elárulok, hogy azt a helyet szinte csak vízen, kenuval lehet megközelíteni. Egyébként meg  a kapszulától függetlenül mindenkinek javaslom, hogy szedje a sátorfáját, szálljon vízre és túrázon nagyokat a vizeinken, mert Magyaroszág rejtett szépségeit fedezheti így fel.

fotó: Nánási Pál

Az ICF támogatja a tokiói olimpia és paralimpia elhalasztását

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) üdvözli a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a tokiói olimpia szervezői és a japán kormány által meghozott döntést, hogy elhalasztják az idei olimpiai és paralimpiai játékokat - áll az ICF keddi hírlevelében.

Hír

Az ICF szerint az érintettek nehéz döntést hoztak, de ez a helyes út és a legjobb irány a sportolók számára.

„Gratulálunk a NOB-nak, a japán kormánynak és a 2020-as tokiói olimpia szervezőinek a bátor, és rendkívüli jelentőségű döntéshez” – mondta az ICF elnöke, Jose Perurena.

„Helyesen tették az érintettek, hogy a végsőkig kitartottak az olimpia és paralimpia idei megrendezése mellett. Hatalmas feladat egy olyan esemény elhalasztása, mint az ötkarikás játékok, ilyen döntést csak elkerülhetetlen esetben szabad hozni. A koronavírus világszintű elterjedése azonban éppen ilyen. A döntéshozók egyértelműen az olimpiai család, valamint a nemzetközi közösség egészségét és biztonságát helyezték előtérbe.”

“Az ICF kész együttműködni a NOB-al abban, hogy a halasztás minél zökkenőmentesebb legyen. Továbbra is biztosak vagyunk abban, hogy

a tokiói olimpia hihetetlenül sikeres lesz,

függetlenül attól, hogy mikor rendezik meg.”

Jose Perurena arról is beszélt, hogy a koronavírus már eddig is sok bizonytalanságot okozott az idei kajak-kenu szezonban, és ez elsősorban azoknak a versenyzőknek jelentett problémát, akik még olimpiai kvótáért küzdenek. Azt is elmondta, hogy sportolóiknak a világ számos pontján az elmúlt hetekben nem volt lehetőségük a vízreszállásra. 

A közlemény hozzátette, hogy az ICF hamarosan életbe lépteti azt a vészforgatókönyvet, amelyet az olimpia és a paralimpiai játékok elhalasztása esetére készített, de előbb megvárja a NOB hivatalos állásfoglalását az olimpia új időpontjával kapcsolatban. 

Az ICF elnöke ugyanakkor türelmet kért a kajak-kenus családtól, mivel a vírus folyamatos terjedése továbbra is problémát okozhat az események szervezőinek, valamint a sportolóknak.

„A legjobb versenyzőmet ajándékba kaptam”

Igazi unikum volt a sportágban – mesélik róla a kollégák. Tény, hogy rajta kívül nem termett a hazai vizeken olyan edzőnő, aki hasonló sikereket ért volna el a kenus szakágban. Hajdú Gyula egykori trénere, Maros Éva nyolcvanéves.

születésnap
Hír

– Olyan, mintha csak tegnap hagytam volna abba a versenyzést… – mondja nevetve a jellegzetes, rekedtes hangján. Az aktuális korlátozások különösebben nem zavarják; korosztályának egyik legaktívabb Facebook-felhasználójaként ma is napi szintű kapcsolatot tart a sportággal…            

– A lábam miatt most nehezen járok, amit azért is sajnálok, mert még mindig szívesen részt vennék a szövetség munkájában. Annak idején Sarlós Éva vette át tőlem a minősítési rendszer feladatait – sajnos már ő sincs, ahogy sokan mások… De azért hetente még háromszor-négyszer rámtelefonál valaki, és érdeklődik, hogy vagyok. Sok ismerőst gyűjtöttem: ’57 óta vagyok a sportágban…

– Meddig versenyzett aktívan?

– ’61-ig. Korábban úsztam is, de attól egészségügyi okokból eltanácsolt az orvos. Így kerültem a Sirály csónakházba. Mohácsi Ferenc volt az első edzőm, illetve Gelle Sándor. Az ő halála után hívott Cseh Lajos, hogy dolgozzam a szövetségnek. Elsősorban persze edző voltam, a minősítést mindig csak társadalmi munkában csináltam. Pesten, ahol Sziklenka Laci volt a kollégám, csak másodállásban dolgoztam edzőként. 

– Az igazi kihívást és lehetőséget viszont a vidék hozta. Milyen apropóból került Miskolcra?

– Urbán Gyula, az akkori vezetőedző – akivel együtt végeztünk a TF-en –  hívott azzal, hogy a Diósgyőr két csoportnak is edzőt keres. 

– Legnagyobb sikerét Hajdú Gyula révén érte el, az MVSC színeiben. Gondolom, nem ő volt az első kenus, akinek edzést tartott…

– A két edző nélkül maradt csoportban többen is kenuztak. Hajdú Gyula viszont azért volt különleges eset, mert vele valahogy nem jöttek ki az edzők. Az elnök, Kállai József mondta is: „ha már Éva sem bír vele, akkor nem tudom, mit fogunk csinálni”. Gyula elsősorban rövid távon ment jól és már junior korában sorra nyerte a versenyeket. Úgy kaptam őt, mint egy ajándékot. Valahogy rögtön közös nevezőre jutottunk.

– Olyan időszakban szerepeltek az élmezőnyben, amit a magyar kenusport egyik csúcsidőszakának tekinthetünk: jó néhány klasszis közt sikerült bizonyítaniuk. Mi volt a titok?

– Hogy össze tudtunk csiszolódni.

Csak ránéztünk egymásra és már tudtuk is, mi újság van.

Tanítani már nem nagyon kellett őt; persze, ha valamit nem tudtam, akkor megkérdeztem a kollégáimtól. Nagyon sokat segítettek, főként az edzőtáborokban. Szabó Ferenc, Dávid Géza, Tóth Árpi és még sokan mások.

– Elfogadták Önt a kenus edzőnői minőségében?

– Mindig elfogadtak. Sosem volt ezzel probléma. A segítségre viszont más értelemben is szükség volt: három hétre nem lehetett csak úgy letenni Dunavarsányban a fenekemet, és addig ott pihengetni. A szakosztályt addig rá kellett bíznom másra. Nagyon szerettem Miskolcon lenni. Egy butaságot viszont elkövettem ott: férjhez mentem…

– Hajdú Gyula Sarusi Kis Jánossal ’82-ben, Belgrádban szerzett világbajnoki címet. Ez volt a legnagyobb siker – és egyben a legszebb „pillanat” is?

– Voltak azért emlékezetes, szép pillanatok ezen kívül is. Például, amikor ’78-ban Gyula     C-1  500-on indult, szintén Belgrádban. Ott szurkoltam a kis képernyős tévé előtt, megnyeri-e …  A párossal szerencsénk volt. Kár, hogy utána Parti János szétszedte azt a párost, de hát a múltat fölösleges bolygatni. Így alakult. 

– Az edzői hivatás és a vele párhuzamosan végzett versenybírói-minősítési munka mellett jutott ideje, energiája a sporton kívül egyébre is?

– Semmi mással nem foglalkoztam,

az én életem csak a kajak-kenuról szólt.

Reggel korán kezdtem, este pedig előfordult, hogy kilenckor értem haza. A hétvégeken versenybíráskodtam, közben pedig, amikor tudtam, rohantam föl Pestre, meglátogatni az anyámat. 

– Születésnapi kívánságon gondolkodott már?

– Egyedül élek, rokonságom nincsen, de nagyon sok baráttal tartom a kapcsolatot. Ez jó érzés, ahogy például az is, hogy olyan edző követte a példámat Miskolcon, aki annak idején az én csapatomban kenuzott.  Elégedett vagyok az életemmel, kívánságom sincsen, legfeljebb annyi, hogy minél előbb le tudjak menni a harmadik emeletről anélkül, hogy meg kelljen állnom…

VASKUTI ISTVÁN

„Éva néni egy valóságos intézmény volt. Olyan szinten képviselte és tartotta fejben az egész minősítési rendszert, hogy az hihetetlen. Jobban tudta, ki hol, mikor indult és hogyan szerepelt, mint maguk a versenyzők. Ha próbálkozott is valaki csibészségből, esélye sem volt átverni őt. Nagy elismeréssel tekintek rá a minősítő-bírói és az edzői teljesítménye miatt is.”