Most már kívülről tudják a Himnuszunkat Dél-Afrikában

A tegnapi royal flush után most egy pókerrel lepte meg a magyar csapat a dél-afrikai maraton világbajnokság mezőnyét. A világbajnokság második napján aranyérmet szerzett a kenus Dóri Bence, valamint a Bakó Olga, Kőhalmi Emese, a Fejes Dániel, Simon Sebestyén és a Varga Ádám, Vékássy Levente páros is, a négy aranyérem mellett pedig további egy ezüst és egy bronzérem is került versenyzőink nyakába.

Maraton vb
Hír
Nem mondhatnánk, hogy újdonság a világnak, hogy a magyar kajakosok és kenusok dominálnak egy világversenyen. Azt is megszoktuk, hogy sokszor fejezünk be úgy egy eseményt: ez volt minden idők legjobb eredménye. Itt a maratonnál a korosztályos versenyeket lassan nem lehet hová fokozni.
 
Szingapúrban rendezték a 2011-es maraton világbajnokságot, még kilenc ifi és U23-as futammal. Akkor három aranyérmet hoztak a mieink, azóta több, mint a felét. Oklahomában már csak két szám után nem a mi himnuszunk szólt, amikor pedig egy évvel később a győri világbajnokságon először rendeztek a női kenusoknak is versenyt, a 20 korosztályos egységből 19 felállhatott a dobogóra. Akkor hittük talán először: ezt nem lehet tovább fokozni.
 
A csapat elutazott Brandenburgba, és a győri hét aranyat nemcsak megőrizte, azt tovább fényesítette: kilenc számban magyar győzelem született. Ezek után idén Dél-Afrikában, a sportág egyik fellegvárában, kölcsönhajókkal az első kilenc versenyszámban a mieink hátát nézte a mezőny, ilyen sorozatot korábban senki nem produkált. A tizedik arany aztán az argentinoké lett, de ne szaladjunk ennyire előre. 
 
A mai nap a vb egyik legfölényesebb sikerével indult. Ezt a Kőhalmi Emese, Bakó Olga páros szállította, akik rajt-cél győzelmet arattak a az ifi női kajakosok mezőnyében. Tulajdonképpen az egész futamot egyedül evezték végig és növelték folyamatosan az előnyüket.
“Az volt a tervünk, hogy próbálunk ellépni a többiektől, ez már az első fordulónál sikerült. Onnan már egyedül mentünk végig” – nyilatkozta mosolyogva a célban Emese, akin látszott, hogy akár még 1-2 kört simán kibírt volna az egység. A második helyen célba érő Korsós Zsófia és Nagy Viktória hasonlóan magányosan ment végig a mezőny többi tagja előtt, az ő helyezésüket sem veszélyeztették az ellenfelek. A harmadik helyezett a győztes egység mögött több, mint öt perccel később ért célba
 
Az U23-as férfi kenus mezőnyben is a hajrára már csak az volt a kérdés: milyen különbséggel nyer Dóri Bence. “Viszonylag könnyű verseny volt, örülök, hogy ismét világbajnok lettem. Nagyon hosszú volt a szezon, de nagyrészt a gyorsasági versenyekre készültem, így nem tudtam mire számítsak. Szerencsére az az állóképesség, ami az olimpiai távhoz kell itt is kamatozott. A lengyel riválisomat jól ismerem, ő tudtam, hogy nagyon erős.” – mondta Bence, aki a táv utolsó negyedében hagyta faképnél Gluzát illetve a portugál Macielt. Koleszár Zoltánnak az ötödik helyet sikerült megszereznie. 
 
Drámai körülmények között nyerte a magyar csapat nyolcadik aranyérmét Vékássy Levente és Varga Ádám. Viszonylag hamar ellépett párosunk két dél-afrikai egységgel, de az utolsó hosszú szakasz elején egyik ellenfelüknek eltört a kormánylapátja. Becsületükre váljék nem adták fel, de nyilván a folyamatos korrigálás miatt jelentősen lelassultak, a hetedikként végző Horváth Ádám és Bodnár Balázs egység is majdnem ledolgozta velük szembeni három perces hátrányát. A két éllovas aztán a hajráig együtt ment, ott a mieink robbantottak és kis különbséggel megnyerték a nap harmadik aranyát. Jellemző rájuk, a célba érkezés után elsőként a sajnálatukat fejezték ki. “Kár, hogy eltört a kormánylapátja a Davis-Lovemore párosnak, nagy meccsben voltunk velük is, nem jó, ha így ér véget egy csata, nagyon sajnáljuk őket. Úgy terveztük, hogy megszökünk a mezőnytől, sokat biztattuk egymást, természetesen nagyon boldogok vagyunk” – hallhattuk Leventétől először élőben angolul a Canoe Planet youtube csatornáján. 
 
Varga Ádám elsőként a mezőnyből már a második aranyérmét szerezte: “Tegnap azért fáradtam el jobban, mert egyedül mentem, a mai viszont azért lehetett nehezebb futam, mert a dél-afrikai párosok gyorsabban futottak mint mi. Szerencsére éreztük, hogy a vízen gyorsabbak vagyunk, és ezt a végén be is tudtuk bizonyítani.” 
 
Az ifi kenusok páros versenyében Simon Sebestyén és Fejes Dániel két percnyi különbséggel nyert, így továbbra is a rajthoz hívó szignállal megegyező mennyiségben szólt a magyar himnusz Dél-Afrikában. A női ifi kenuhoz hasonlóan viszont itt is olyan kicsi volt a mezőny, hogy ez a futam sem számít hivatalos versenyszámnak.
A nap végére maradt az U23-a mezőny kajak egyes versenye, huszonnégy nevezővel. Ezt a futamot minden esetre, aki nem látta és szereti a maraton versenyeket, feltétlenül nézze meg, röviden azért összefoglaljuk mi történt.
A rajt utáni első fordulóból Györgyjakab Máté jött ki a legjobban, míg Máthé Krisztiánnak be kellett húzni a kéziféket, így visszacsúszott a középmezőnybe. Az újpestiek kajakosa jól megrángatta a mezőnyt, a társaság fele rögtön ki is szállt az aranyéremért folytatott harcból, de azért maradtak még elegen. Még az első futószakasz előtt egy ártatlannak tűnő szituációban beleborult az egyik hazai versenyző, Máthé pedig nem bírta a tempót, így az első kiszállásra már csak hatan érkeztek. A dél-afrikai Notten itt úgy futott, mintha már a finisben lenne, ennek következtében ez a mezőny is szétesett – bár azért a fiúk lőtávolban voltak egymáshoz, öt perc múlva már összeálltal.
A csoport együtt utazott több körön át, mígnem egy óra elteltével senki nem akarta diktálni a tempót. Ezt vette észre a Máthé Krisztián vezette üldözőboly, akik eltüntették a 40 mp-es hátrányukat, így hirtelen kilencen lettek ismét egymás mellett. Ez az állapot viszont a leggyorsabb futónak, Nottennek nem tetszett, és újra olyan ki- és beszállással lepte meg a mezőnyt, hogy a következő fordulóhoz a második helyezett már 17 mp-es hátránnyal érkezett. Egy körrel később az argentin Balboa sikeresen felzárkózott, míg a többiek hátránya a duplájára nőtt, így biztossá vált: itt a bronzéremért kell harcba szállni. A két éllovas hatalmas taktikai csatát vívott, Balboa nem volt hajlandó előre menni, így volt, amikor másodpercekig nem is evezett egyikük sem. Az utolsó futásnál csak annyi dőlt el, hogy Krisztián elhúzott riválisaitól a harmadik helyen, 300 méterre a cél előtt pedig Franco Balboa faképnél hagyta a helyiek kedvencét, így Argentína szerzett elsőként aranyérmet Magyarország után.
 Összességében a 18 egységünkből 14 a dobogón végzett, 9 arany és 5 ezüstérem mellett a kiválóan versenyző Máthé Krisztián révén bronzérmet is szerzett a magyar korosztályos válogatott. A sokáig az élmezőnyben haladó Györgyjakab Máté tizenharmadikként ért célba.
“Bíztam abban, hogy vissza lehet érni az élbolyra, és ahogyan a győri világbajnokságon is sikerült, most is meg tudom csinálni. Jól összedolgoztunk a dán fiúval, és jól elkaptam ezzel a meneteléssel a fonalat. A végére, amikor hárman maradtunk egyik riválisom se akart előre menni, éreztem, hogy erősebb vagyok, így minden kanyarban enyém lett a jobb pozíció, a végén pedig leszakítottam őket. Nagyon örülök ennek a bronzéremnek, izgalmas versenyen sikerült megszereznem” – nyilatkozta Máthé Krisztián
“Maximális teljesítményt nyújtott mindenki, csak gratulálni tudok a versenyzőknek és az edzőknek. Nyilván számítottunk rá, hogy sok érmünk lesz, de hogy itt Dél-Afrikában ennyire uraljuk a mezőnyt, azt senki nem gondolta. Kövér Marcinak volt egy kisebb sérülése, de ma már edzett, úgyhogy holnap a felnőttek versenyében is várhatjuk a jó folytatást, hiszen minden számban érem- illetve aranyérem esélyesként tartanak bennünket számon” – értékelt illetve már előre is tekintett Weisz Róbert szövetségi kapitány.
Holnap tehát bemutatkozik a felnőtt mezőny, reggel a női kenusok, délben a női kajakosok és férfi kenusok, míg kora délután a férfi kajakosok egyéni számaiban avatnak bajnokot.

Dombi Rudolf: Kívül kerültem a komfortzónámon és élvezem

31 évesen döntött az élsportolói pálya lezárása mellett londoni aranyérmesünk, Dombi Rudolf. A motiváció és a dinamizmus korántsem veszett ki belőle: továbbra is az a célja, hogy képességeit a sport terén kamatoztassa – csak éppen más vizeken.

Hír

– Hogyan fogadták a döntést, milyen visszajelzéseket kapott?

– Sokakat letaglózott, sokan meglepődtek, ami aztán engem lepett meg.  Nem is értettem, hiszen köztudott volt, hogy az elmúlt két-három évben már nem úgy jöttek az eredmények, ahogy én szerettem volna. Mindenesetre, jó érzés volt megtapasztalni, hogy még sokan szurkoltak nekem.

– Életkorát tekintve azért nem számít még „túlkorosnak” a sportágban…

– Valóban nem, de ha belegondolunk, mennyi idős valaki, amikor kijön egy egyetemről és mennyi  vagyok én most, nem gondolom, hogy a klasszikus értelemben fiatal lennék. Jó döntést hoztam.

– Volt konkrét impulzus is, ami azt súgta: eddig és ne tovább?

– Nem, semmi konkrét dolog nem történt. Semmi nem ábrándított ki a sportágból, sőt, ugyanúgy szerettem, élveztem, mint korábban és ez bizonyos tekintetben így is marad, hiszen ha versenykajakba nem is ülök egy darabig, ugyanúgy le fogok járni a Dunára. Megérett bennem a váltás. Sportolói karrierem beteljesült, már olimpiai bajnok vagyok.  Most civilként szeretnék bizonyítani.

– Ennek is megvan a maga sajátos kihívása. Több egykori olimpiai bajnok, világbajnok is említette, hogy miután megízlelte a „a világ legjobbja vagyok” élményét, nehéz ehhez foghatót találni…

– Biztos, hogy egészen más helyzet. Felülírni nem lehet ezeket az élményeket, legalábbis a szó szoros értelmében nem, de ha az ember a civil életében előre tud lépni a ranglétrán és idővel megbecsült tagja lesz a sportéletet támogatók közösségének, szerintem az is óriási sikerélmény lehet. Ami a szükséges adrenalint illeti: számomra jelenleg épp elegendő az, hogy mennyi új dologgal kell foglalkoznom. Nincs ugyan olyan hatalmas téthelyzet, de nem is bánom, ebből nekem már volt elég. Kihoztam belőle a maximumot és boldog ember vagyok. Ebből a szempontból már kiteljesedtem, nincs mit hajkurásszak, ami miatt önigazolást kellene keressek.

– Édesapja – akinek fontos része van abban, hogy kajakos lett – azt mondta, utólag sajnálja, hogy ő maga nem ezt a sportágat választotta. Úgy sejtem, Önben ilyen megbánás biztosan nincsen, de biztos tett egyfajta visszatekintést, összegzést. Mi az, amit esetleg másképp csinálna?

– Most elkezdtek bennem kavarogni a gondolatok és eszembe jutottak a középiskolás korombeli hajnali edzések, a hajtás, aztán a délutáni összerogyás. Azt nem tudom, hogy csinálnám még egyszer végig. Valójában egyetlen dolog van, amit bánok, ami nem volt szép: a Kökény Rolanddal való szétválásom. Azt bánom, hogy ott nem voltam elég okos vagy tapasztalt, hogy másképp legyen. Nem mondom, hogy ez rajtam múlt teljesen, de azt gondolom, néha talán az is elég, ha az egyik fél fel tudja nyitni a másik szemét  – vagy  a sajátját. Ezt sajnálom egyedül, mert Rolit én nagyon szeretem és ennek nem így kellett volna történnie.

– Egy nagyon diplomatikus megfogalmazással azt nyilatkozta: „kommunikációs hiba” történt. Mit jelentett ez pontosan? Akár elkerülhető is lett volna, vagy csupán szebb lehetett volna az elválás?

– Nem kellett volna, hogy hagyjuk, hogy bárki más vagy mások kívülről  beleszóljanak abba, ami egyébként működik. Csak azért, mert nekik sajátos meglátásai vannak a saját karrierjükre nézve.

– Szóval akár együtt is maradhattak volna?

– Igen, én azt gondolom.

– Mi adta ennek a duónak a hatékonyságát?

– Nagyon jól kiegészítettük egymást. Roli volt a rutin, a sok tapasztalat, a bástya, amire én támaszkodni tudtam. Ez nagyon meghatározta az egészet. Nekem meg ott volt a fiatalságom, a robbanékonyságom, a dinamikus lendületem, amit ő nagyon jól tudott használni.  Mindkettőnk adottságaira szükség volt és mi szerencsésen ötvöztük egymás tulajdonságait.

– Ennek a szakításnak ellenére már így is a hűséges versenyzők közé van elkönyvelve, hiszen nem váltogatta sűrűn sem a párokat, sem az edzőket. Mit gondol, mi az oka annak, hogy Szilárdi Katalinnal ilyen hosszú ideig tudott összhangban együttműködni?

– Ez mindenképpen Katinak köszönhető, aki nagyon jól bánt velem, nagyon jó dolgokra tanított. Illetve annak, hogy én is lojális ember vagyok.

– Emlékszem, milyen lelkesedéssel mesélte azt a számára máig meghatározó élményt, amikor ön annak idején először és a többiek közt egyetlenként érezte meg és adta vissza azt a ritmust, azt a „dallamot”, amit ő edzőként elvárt. Hogyan emlékszik erre?

– Bennem nem fogalmazódott meg, hogy ez egy különös ritmus, csak annyit éreztem, hogy sokkal kisebb erőfeszítéssel sokkal gyorsabban tudom futtatni a hajót, mint mások. És ezt én is nagyon élveztem.

– Az olimpiai győzelmük talán azért is volt „nagy dobás”, mert ennek az egységnek a sikerében talán kevésbé bíztak. Ön ezt hogy élte meg?

– Valóban, igazán senki nem tett volna erre a győzelemre, de talán nem is miattunk. Roli akkor már kétszeres világbajnok volt, sokat bizonyított. Én fiatal voltam ugyan, de az utánpótlásban meghatározó, az Európa-bajnokságon legeredményesebb versenyző huszonkét-huszonhárom évesen. Viszont a nemzetközi mezőny nagyon kemény volt. Szóval, tényleg úgy éreztük, hogy annyira nem hisznek bennünk, de ez jót tett, mert mindhárman még inkább bizonyítani akartunk.

– A pályája utolsó szakaszában való edzőváltásban benne volt az a meggondolás, hogy akkor nézzük meg, mit lehet még kihozni ebből a történetből egy másféle edzői meglátás mellett?

– Nem, nem igazán. Nem kerestem más megoldást. Azért került képbe egyáltalán ez az egész, illetve a Hüvös Viktorral való munka, mert beszéltünk egy lehetséges négyes variációról, ami az ő keze alatt készült, ezért kerültem át hozzá, aztán ottmaradtam, mert szimpatikus volt a helyzet.

– Csapathajóban mindig Ön diktálta az iramot. Civilként is irányító-vezető típus marad?

– Azt gondolom, igen, de nem ezzel operálok. Nagyon praktikus agyam van és ezt szeretném használni, anélkül, hogy az elképzeléseimet ráerőltetném másokra. Remélem, hogy a jelenlegi helyemen, a Magyar Diáksport Szövetségnél is élni fognak ezzel a képességemmel.

– Mi a konkrét feladatkör, amelyben dolgozik?

– A sportba való bevonásról, a diákolimpiákról szól elsősorban ez a munka, minden sportágban, a kis házi versenyektől kezdve egészen az országos döntőkig. A szervezésről valamint a képzésről is, hiszen fontos, hogy a testnevelők elsajátítsanak bizonyos módszereket, melyek révén még felkészültebben tudnak foglalkozni a gyerekekkel. Központi irodaként is működünk, illetve a budapesti régió tartozik hozzánk. Az a dolgunk, hogy adjunk egy alapot az utánpótlásnak, hogy a fiatalok megszeressék a sportot, mert ez a legfontosabb. Ha valaki ebből kiindulva élsportoló lesz, az egy nagy siker, de ha csak rendszeresen lejár majd futni, az is fantasztikus dolog.

– Azt nyilatkozta, hogy az edzőség nem vonza, viszont a sportággal továbbra is szívesen együttműködne…..

– Valóban, az edző csak pár emberrel foglalkozik, akiknek bizonyos értelemben ki is szolgáltatott és sokat kell távol lennie , ami már szintén nem az én asztalom. Ennél jóval átfogóbban szeretnék sportolókkal foglalkozni és erre úgy néz ki, hogy kajak-kenu világában is módom nyílhat, a Dunakanyar-régió területi képviselőjeként.

– Lazítani is volt már némi ideje? Olyan dolgokra, amiket köztudottan szeret: mozi, főzés, vitorlázás…?

– Azokra mindig volt! De az az igazság, hogy most ugyanolyan komolyan veszem a dolgokat, mint eddig: nagyon sok mindent el kell sajátítanom és kicsit türelmetlen vagyok. A speciális tudásom még nincs meg, ott még nem tartok, de mindent megteszek azért, hogy ez minél előbb sikerüljön. Emiatt van bennem egy kis feszültség , hiszen már nem csak egy ember sorsáért tartozom felelősséggel, hanem rengeteg gyerekről van szó. Úgyhogy nem lazább a helyzet, csak más.

– Az olimpia utáni időszakban volt egy olyan kijelentése, hogy „ magamon kívül kerültem egy kicsit”. Azóta visszatalált?

– Igen. Bár ugye éppen most produkáltam egy olyan tényezőt, hogy nem vagyok birtokában minden tudásnak, amire szükségem van. Nem tudom, lesz-e egyáltalán ilyen, valahol remélem is, hogy nem, hiszen az ember élete végéig tanul és tapasztal, illetve rádöbben, mennyi mindent nem ismer még. Éppen úgy, mint például ha valaki elmegy külföldre és meglát egy gyönyörű új tájat, arra gondol: Úristen, milyen nagy a világ és mennyi ilyen szép hely lehet még…  Most azt mondhatni, kívül kerültem a komfortzónámon egy ideje  –  de ezt élvezem.

– A két karján London óta ott áll megörökítve egy jelmondat: „Hold fast”. Miben lesz kitartó most, hogy befejezte a kajakozást?

– Az elveimben és a hozzáállásomban. Ugyanúgy, mint eddig.

Először rendez SUP-vébét az ICF

Az idén először a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) is rendez SUP-világbajnokságot közvetlenül a kajak-kenu világbajnokság után, ugyancsak Portugáliában.

SUP
Hír

Az ICF tavaly vette fel szakágai közé a deszkán evezést, és az idén az augusztus 22. és 26. között a portugáliai Montemor-o-Velhóban tartandó gyorsasági kajak-kenu világbajnokságot követően, augusztus 30. és szeptember 2. között a szintén portugáliai Esposendében rendezi meg a SUP-vébét.

Az MKKSZ részt kíván venni az ICF világbajnokságán, amelyre válogató verseny kerül majd kiírásra, ennek időpontjáról és helyszínéről rövidesen döntés születik, így biztosan lesz magyar csapat a portugáliai eseményen.

Hazánkban a Magyar Kajak-kenu Szövetség égisze alatt tavaly májusban a sárkányhajós évadnyitó versenyen mutatkozott be a sportág. Ez annyira jól sikerült, hogy a május végi szegedi gyorsasági kajak-kenu világkupán is helyett kapott az új szakág. Akkor 200 méteres versenytávon próbálhatták ki magukat az állva evezők a maty-éri pályán három kategóriában, nyolc-nyolc fős mezőnnyel. Az év eleji sikereken felbuzdulva a csepeli SUP kupát még két SUP kupa követte, június 10-én Sukorón és szeptember 2-án Nőtincsen. Átlagban 30 versenyző állt rajthoz női és férfi kategóriában.

Szabadidős tevékenységként túrákon, fesztiválokon pedig több százan űzik már hazánkban az egyébként egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportot.