Mégse

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Több évtizedes utánpótlás-nevelői munkájának elismeréseként Czina László és Jancsár László kapta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Aranylapát-díját. Mindketten a kajak-kenunak és a gyerekeknek szentelték az életüket, így abszolút kiérdemelték az elismerést.

Hír

„Nagyon meglepett, hogy megkaptam a díjat, ugyanis a kajak-kenu edzők közül rengetegen megérdemelnék, sokan végzik kimagaslóan a munkájukat. Mindenesetre

ez nem egy egyéni díj, hanem egy komoly csapatmunka eredménye

amelyet Tatán végzünk, biztos vagyok benne, hogy ezzel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a tatai vízisportot is díjazta egyben” – mondta szerényen Czina László, aki lassan 25 éve dolgozik Tatán kajak-kenu edzőként, két éve lett főállású edző, előtte párhuzamosan egy helyi általános iskolában testnevelőként dolgozott.

„Boros Ferenc volt a nevelőedzőm, ő adott a kezembe lapátot, majd Hörömpöli Lászlónak is nagyon sokat köszönhettem. Amikor a főiskolán szakirányt kellett választani, akkor már tudtam, hogy a kajak-kenu lesz az a terület, ahol edzőként szeretnék majd dolgozni” – mondta az 58 éves szakember, aki arra a kérdésre, hogy mire a legbüszkébb edzői pályafutásából, így felelt: „Hogy rengeteg gyerekkel és felnőttel megismertettem a sportágunkat, és sikerült folytatni azt a hagyományt, hogy a tatai gyerekek nemzetközi versenyeken tudjanak rajthoz állítani. Az is rendkívül büszkévé tesz, hogy több korábbi tanítványom is testnevelői tanári vagy edzői hivatást választott magának. Mi pedig

csak tesszük tovább a dolgunkat, folytatjuk a hagyományokat.

Az idei másik díjazott, Jancsár László nem tudta átvenni személyesen az Aranylapát-díjat, az indok talán jelzésértékű is, hogy jó helyre került az elismerés.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy nekem ítélték, nagyon szerettem volna Budapestre utazni, de a kollégám megbetegedett, így edzés nélkül maradt volna 35 gyerek, és én azt választottam, hogy inkább megtartom nekik az edzést” – mondta a 65 éves Jancsár László, aki 43 éve edzősködik.

A Tiszaújvárosi Vízisport Egyesületnek elnöke és edzője volt, a klub 57 év után beleolvadt a Tiszaújvárosi Kajak-Kenu és Sárkányhajó Egyesületben, most itt dolgozik edzőként, számtalan jelenlegi kollégája a tanítványa volt.

„Motorcsónak-versenyző szerettem volna lenni, de beindult Tiszaújvárosban a kajak-kenu, és ez megfogott. Hat-nyolc év versenyzés után éreztem, hogy nagyobb hasznára tudok lenni az egyesületnek azzal, ha elkezdek edzősködni. 1976-ban megépült a tanmedence, abban az évben, május 1-jén kezdtem el hivatalosan az edzői munkát. Azóta nagyon sok gyereket megtanítottam kajakozni és úszni, nem tudom megmondani, hogy mennyi tanítványom nyert magyar bajnoki címet” – mesélte Jancsár László, akinek versenyzőként nem voltak nagy eredményei.

„Szorgalmas és megbízható versenyző voltam, ugyanezt próbálom belenevelni most is a gyerekekbe. Nincs olyan hét, hogy ne mondjam el legalább egyszer, hogy az a legfontosabb, hogy

Minden körülmények között ember legyél, fiam!

Tisztességgel és becsülettel neveltem a gyerekeket, és készítettem fel a versenyekre, mindig is hittel, szívvel és alázattal tettem, amit tettem. Hogy meddig tudom még ezt csinálni? A szívemben örök fiatal vagyok, és nagyon remélem, hogy még sokáig tudok a gyerekekkel dolgozni, mert amikor közöttük vagyok, akkor az számomra a világ legszebb és legbékésebb pillanata.”

Köszönjük mindkettőjük áldozatos munkáját és további sok sikert, jó egészséget kívánunk nekik!

HIVATALOS: 2021. július 23-augusztus 8. között lesz az olimpia

Hétfőn hivatalossá vált: az eredeti időponthoz képest egy év halasztással, 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik a XXXII. Nyári Olimpiai Játékokat Tokióban. Az olimpia elnevezése változatlan: Tokió 2020.

Hír

Erről hétfőn a japán szervezőbizottság, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), Tokió városa és a japán kormány telefonkonferencián állapodott meg hétfőn – tájékoztatott hírlevelében a nemzetközi ötkarikás szervezet.

A kulcsfontosságú felek vezetősége egy délelőtti konferenciahíváson gyűlt össze, amelyen Thomas Bach, a NOB első embere, Mori Josiró, a szervezőbizottság elnöke, Koike Yuriko, tokiói kormányzó, valamint Hashimoto Seiko, olimpiai és paralimpiai miniszter is részt vett, hozzájárulásukat fejezték ki az új menetrendet illetően.

A döntés megfelel a korábban a NOB Végrehajtó Bizottsága által lefektetett alapelveknek, így a sportolók és minden érdekelt fél egészségének megóvása kerül előtérbe, támogatva a COVID-19-vírus terjedsének megállítását; kiállnak a sportolók és az olimpiai sportok érdekeiért, valamint figyelembe veszik a globális nemzetközi sportnaptárat.

Az új időpont elegendő időt biztosít az egészségügyi hatóságoknak és a játékok szervezésében résztvevő minden félnek, hogy megbirkózzon a folyamatosan változó helyzettel, valamint a COVID-19-járvány által okozott felfordulással.

Korábban már megerősítették, hogy a már kvalifikált sportolók megtartják helyüket, a megszerzett kvótákhoz nem nyúlnak, hiszen a korábbi döntés értelmében a jövőre megrendezendő nyári ötkarikás esemény lesz a XXXII. Nyár Olimpiai Játékok.

„A döntés összhangban van azzal a számos hozzászólással és kéréssel, miszerint mihamarabb jelöljük ki az új időpontot. A gyors döntéshozatal a Nyári Olimpiai Sportágak Nemzetközi Szövetségével, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Kontinentális Szövetségével és a tokiói szervezőbizottsággal való szoros együttműködésnek köszönhetően valósulhatott meg. Mindenkinek szeretném megköszönni a nagyszerű támogatását. Eme bejelentéssel biztos vagyok abban, hogy összedolgozva legyőzzük majd ezt a példa nélküli kihívást. Az emberiség egy sötét alagúton halad most át, a 2020-as tokiói olimpiai játékok lesz a fény ennek az alagútnak a végén” – vélekedett a NOB első embere, Thomas Bach.

Az olimpia idén nyáron július 24-én kezdődött volna, de a világméretű koronavírus-járvány miatt az elmúlt héten a halasztás mellett született döntés.

A paralimpiát 2021. augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik.

forrás: mob.hu

A jövő évre halasztották az olimpiát

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bejelentette, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni, miután Abe Sindzó japán miniszterelnök és Thomas Bach, a NOB elnöke egyetértett abban, hogy idén a világméretű koronavírus-járvány miatt nem lehet megrendezni a ötkarikás játékokat.

Hír

A japán kormányfő kedden telefonon egyeztetett a NOB első számú vezetőjével és utána arról tájékoztatta a sajtót, hogy azonos állásponton voltak a halasztás szükségességét illetően. Abe, a szervezők és a NOB arról is megállapodott, hogy a játékokat legkésőbb 2021 nyarán megrendezik.

“Arra kértük Bach elnököt, fontolja meg a nagyjából egyéves halasztást,

hogy ezzel lehetővé váljon a sportolók számára, hogy a legjobb feltételek között versenyezhessenek, és a nézők számára biztonságos legyen az esemény. Bach elnök azt mondta, százszázalékban egyetért ezzel” – fogalmazott Abe.

A NOB végrehajtó bizottsága még kedden, gyorsan összehívott rendkívüli ülésen – ugyancsak telefonkonferencia keretében – vitatta meg a halasztás lehetőségét.

Koike Juriko, Tokió kormányzója külön beszélt újságíróknak és jelezte, ha 2021-ben rendezik az olimpiát, akkor is Tokió 2020 lesz az elnevezése, márkaneve.

Az elmúlt hetekben – sportolók, sportszövetségek, politikusok mellett – egyre több olimpiai bizottság jelezte, hogy a halasztás lenne a legjobb megoldás a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Kanada vasárnap elsőként jelentette be, hogy ha az eredeti időpontban tartanák meg a játékokat, bojkottálja az eseményt.

A NOB álláspontja a fokozódó nyomás ellenére sokáig az volt, hogy nem kell elhamarkodottan dönteni, májusban is elég lehet határozni az esetleges módosításról, és a japán szervezők is rendszeresen úgy foglaltak állást, hogy tartják magukat az eredeti időponthoz. Thomas Bach ugyanakkor vasárnap már azt mondta, hogy a döntés négy héten belül megszületik, Abe Sindzó pedig erre reagálva hétfőn először beszélt az esetleges halasztásról.

Az olimpiát idén július 24. és augusztus 9. között rendezték volna meg.