„Nyolc hónapos koromban vették észre ezt a születési rendellenességet. Az egyik szívbillentyűm nem zárt rendesen, a vérnek egy kis százaléka visszaszivárgott, ez plusz terhelést adott a szívemnek és a szervezetemnek. Az állandó terhelés alatt ez folyamatosan növekedett, ezért tavaly úgy döntöttünk az orvosokkal, hogy
eljött az ideje a műtétnek
– kezdte kendőzetlen őszinteséggel Molnár Péter, aki 2018-ban az olimpiai számban, 500 négyesben a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is bronzérmet nyert Tótka Sándorral, Dudás Miklóssal és Kuli Istvánnal.
A 33 éves, világ- és Európa-bajnok kajakos szerint a sportolásban és a hétköznapi életben sem akadályozta őt ez a billentyűprobléma, ám döntenie kellett azért, hogy a tokiói olimpiára nyugodtan tudjon készülni. „Nagyon sok ember él ezzel a rendellenességgel. Egyáltalán nem voltak tüneteim, és mivel félévente jártam kontrollvizsgálatra, és az orvosok sem tiltották meg a sportot, így sokáig viszonylag nyugodt voltam, bár azt tudtam, hogy egyszer át kell esni a műtéten. Szerettem volna, ha ez a pályafutásom után történik meg, de őszinte leszek, néha megfordult a fejemben, egy-egy edzés vagy nagyobb verseny után, amikor komolyabb teljesítményt adott le a szervezetem, hogy vajon ez jó-e a szívemnek. A vizsgálatok alatt folyamatosan éreztették velem, hogy azért nem vagyok teljesen egészséges. Egyre többet motoszkált a fejemben ez a tudat, amely fel tudja őrölni az embert, ezért úgy voltam vele, hogy jobb minél hamarabb túlesni rajta, hogy fizikálisan és mentálisan is tökéletes állapotban legyek. Annyira kiélezett most a mezőny a férfi kajakban, hogy úgy éreztem, tényleg minden szinten a topon kell lennem, hogy ki tudjak jutni az olimpiára. Azt azonban fontosnak tartom kiemelni, hogy
nem egy életmentő műtétről van szó, hanem egy megelőző beavatkozásról,
szerencsére a mai világban ez egy rutinműtét, én pedig mérhetetlenül hálás vagyok azért, hogy erre az egészségügyi problémára van megoldás.”
Az operáció március 14-én történt, a kórházat tíz nappal később hagyhatta el, onnantól kezdve az első négy hétben mellkasrögzítőt kellett viselnie, és a mellkast érő különböző terhelésekre (nehezebb tárgyak emelése, guggolás stb.) fokozottan kellett figyelnie. Öt héttel később már elkezdett kocogni, a csont gyógyulására hat-nyolc hetet jósoltak, a május eleji, nyolcadik heti kontrollon, ha mindent rendben találnak, akkor elkezdheti a fizikoterápiás kezeléseket, a rehabilitációs gyakorlatokat, a kis súlyokkal való edzést – természetesen mindezt szigorú szakmai megfigyelés mellett.
„Ebben nagyon nagy segítségemre van klubom, a Honvéd, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság, köszönettel tartozom nekik, mert maximálisan támogatnak engem. Szerencsére egyre jobban érzem magam, de az eleje nagyon nehéz volt, 25 éve folyamatosan sportolok, és amikor hetekre leállítják az embert, azért az megviseli, ugyanúgy lelkileg, mint fizikálisan.
Mióta azonban elkezdhettem a mozgást, sokkal jobban vagyok,
és bár nem kívánom senkinek, hogy így szerezzen magának motivációt, de én például még soha sem éreztem magam annyira motiváltnak, mint most.”
Természetesen a műtét óta többször is kint volt a Hüvös Viktor vezette csapat edzésén, de a lábadozás alatt is folyamatosan tartotta a kapcsolatot társaival. „Manapság nem nehéz kontaktban lenni egymással, nekünk is van egy csoportunk, ahol megy az üzenetezgetés, ugyanúgy mentek a hülyeségek, nem maradtam ki semmiből, szinte minden percben velem voltak a srácok. Utána rendkívül jó érzés volt kimenni hozzájuk az edzésre, nagyon hiányoztak. Szerencsére azt látom rajtuk, hogy mindenki előrébb tudott lépni tavalyhoz képest, meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Én mindenesetre ott leszek mellettük minden versenyen.
Ha kell, vizet viszek nekik, ha kell, polírozom a hajójukat”
– nevetett Molnár Péter.
Azt ugyan nagyon sajnálja, hogy a szegedi világbajnokságot ki kell hagynia, de abban reménykedik, hogy a következő szezonban még erősebben áll majd rajthoz. „Azért már elvonási tüneteim vannak a víz és a lapát hiányától. Nem érzem magam öregnek, de fiatalabb már nem leszek, abban azonban nagyon bízom, hogy jövőre borsot tudok még törni a fiatalok orra alá. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden korosztályban, minden világversenyt végigjártam, szinte teljes a kollekcióm, már csak egy dolog hiányzik: egy olimpiai érem.”
