Mégse

Magára talált, és az egyest preferálja Kozák Danuta

Túlvan az első hónapon Dél-Afrikában Kozák Danuta, aki edző férjével, Somogyi Bélával és kislányukkal, Zorával együtt két hónapig tartózkodik a melegvízi edzőtáborban.

Hír

“Az első hét nem ment olyan jól, mint általában szokott – kezdte az ötszörös olimpiai bajnok kajakos. – Azt vettem észre, hogy ahogy korosodom, úgy egyre könnyebben visszajönnek a technikai elemek, viszont az utazás és a hőmérsékletkülönbség már sokat kivesz belőlem,

egy hétbe telt, mire magamra találtam.”

A vízparti hírek szerint Kozák Danuta mát ment időre is, és mostanra kiváló formába lendült, ám ő erre a pletykára diplomatikusan reagált: “A kilométereket bele tudtam tenni eddig, jó úton haladok, ott tartok, ahol ilyenkor lenni kell.”

A tavalyi világbajnokságon egyesben, párosban és négyesben is aranyérmet nyert kajakos az idén is az egyest tekinti a legfontosabb számnak. “Mindig az egyest próbálom preferálni, és az egy jó alap utána a csapathajókra. Meg kell várni a válogatókat, és majd akkor kiderül, hogy mi lesz a fő számom.”

Kárász Annával tavaly vébét nyert

Felvetődött, hogy tavalyi párja, Kárász Anna mellett korábbi társával, Szabó Gabriellával is újra kipróbálná magát, de konkrétumokról egyelőre korai beszélni. “Gabival is mindig úgy volt régen, hogy tavasszal öszeültünk, és megnéztük, hogy jól csúszunk-e, ugyanez lesz Annával is.

Én nem vagyok annak a híve, hogy bebetonozott egységek legyenek,

szerintem az tesz jót a kaja-kenu sportágnak, ha minél többször kipróbálunk egy egységet, és korrigáljuka hibákat, ha vannak.”

A hosszú dél-afrikai felkészülésben edző-férje és kislánya is végig mellette van. “Egyik oldalról könnyebbség, mert együtt van a család, de nehézség is, mert anyaként is helyt kell állni, de szerencsére van segítség, ennek nagyon örülök. Egyébként minden nagyszerű idekint, ideálisak a körülmények, a vízfelület talán lehetne jobb vagy nagyobb, viszont Zorának van itt játszótér, barátokat is szerzett, Csipes Tami kislányával ugyan az elején összeveszett a homoklapáton, de már nagyon jól eljátszanak egymással. Ha nincsenek edzések, családi életet élünk, remekül érezzük magunkat.”

Az interjú videón is megtekinthető:

Júliusra elkészül a felújított szegedi kajak-kenu pálya

Sajtóbejárást tartott a Nemzeti Sportközpontok (NSK) és a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) a Szegedi Olimpiai Központban, ahol a létesítmény történetének legnagyobb szabású beruházása zajlik. A jelentősen megújult és kibővített maty-éri pálya július végére készül el, augusztusban már negyedszer ad otthont gyorsasági kajak-kenu világbajnokságnak.

Hír

A bejáráson részt vett többek között az Emberi Erőforrások Minisztériumából Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke, a 2019. évi szegedi kajak-kenu vb szervezőbizottságának vezetője, Hüttner Csaba, a felnőtt kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, valamint Kopasz Bálint Eb-ezüstérmes kajakos.

Szabó Tünde szerint a Magyar Kormány számára fontos, hogy minél több sportágnak adja meg azokat a feltételeket, hogy a legnagyobb eseményeit hazánkba tudja hozni.

„Kajak-kenuban már voltak itthon nagy világesemények, de olyan gyorsan fejlődik maga a sportág, hogy a sportlétesítményekben is követnünk kell ezt a fejlődést.

A kajak-kenu a legeredményesebb magyar sportág,

és ahhoz, hogy a legjobb körülmények között szerepelhessenek a versenyzők, a sportlétesítményeket is fejlesztenünk kell. Minden országból örömmel érkeznek Szegedre, és ha már olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak adunk otthont, akkor nem engedhetjük meg, hogy ne a legjobb feltételek között rendezzük meg a vébét” – nyilatkozta a sportért felelős államtitkár.

Schmidt Gábor szerint a Magyar Kormány jelentős támogatásával megújuló létesítmény a mostani beruházás befejezése után már nemcsak a versenysportot szolgálja majd, hanem szabadidősport-események lebonyolítására is alkalmas lesz, ezzel hozzájárulva a lakosság egészségmegőrzéséhez.

„Ez a beruházás kezdettől fogva úgy állt össze, hogy ne csak a kajak-kenut szolgálja, hanem más sportágakat is, például a triatlont, a hosszútávúszást, a horgászatot vagy akár a gördeszkázást. Fontos volt, hogy ez egy olyan szabadidős létesítmény legyen, amelyet a mindennapokban Szeged lakossága is használni tud. A vébé szempontjából a legnagyobb változás az osztószigeti híd, valamint az új utak és parkolók, amelyekkel tágasabb lett a pálya” – mondta Schmidt Gábor.

A Maty-éren a 156 méter hosszú, 3,5 méter széles osztószigeti híd, valamint az átvágási híd, a 2,6 kilométeres új út építése és a már meglévő, öt kilométer út felújítása mellett számos fejlesztést hajtanak végre. Felújítják a rajtgépet, a pályarendszert, 1000 négyzetméternyi pontont szereznek be, épül két új médiastég, átépítik a díjátadóhelyet a fotósok és a tévék számára, valamint modernizálják a teljes csapadékvíz-rendszert.

Új területek vásárlására is lehetőséget adott a kormányzati támogatás, a pálya keleti oldalán négy hektáron parkolót és médiaközpontot alakítanak ki, a déli zárógát mögötti mély terület feltöltésével pedig rendezvényhelyszínt lehet ott kialakítani.

A lelátókat és a VIP épületet lefedik, a céltornyot felújítják és bővítik, lecserélik a motel épületének és a hajótároló burkolatának szigetelését, valamint felújításra kerül a barakk, a porta és a régi üzemeltetési épület is.

 

 

Magyar győzelmek a vérfagyasztó hidegben

Két magyar győzelemmel ért véget az Amsterdam Waterland kajak-kenu maraton verseny, a nőknél Czéllai-Vörös Zsófia, a junior fiúknál pedig Őry Zsombor nyert.

Hír

Czéllai-Vörös Zsófia nagyon magabiztosan versenyezve, majdnem négy percet adott a második helyezett brit Lizzie Broughtonnak, míg a harmadik helye az ugyancsak magyar Katona Lili ért célba.

A 24 kilométeres távon ezúttal a masters és ifi fiúkkal rajtolt a női mezőny. „Ez jobb volt, mint az elmúlt években, amikor a felnőtt férfiakkal rajtolunk, de így jobban tudtunk érvényesülni – kezdte az értékelést honlapunknak a győztes magyar kajakos. – Az időjárás nem volt túl kegyes velünk, mert négy-öt fokban kellett versenyezni, ebből az első 10 kilométeren végig szembeszelünk volt, rendesen át is fagytunk, vérfagyasztó hideg volt,

konkrétan ráfagyott a kezem a lapátra.

Az elején együtt mentünk a fiúkkal hárman, a második futószakasz után el tudtam lépni az egyik masters férfi vízén. Lili tartotta a brit lány előtt a második helyet de sajnos az egyik csatornán rossz helyre fordult, így a harmadik helyen ért célba.”

A férfiak mezőnyében Boros Adrián a kilencedik, Mészáros Sándor a 18, Máthé Krisztián a 26., Szekeres Zsolt pedig 39. lett. A junior férfiaknál Őry Zsombor nyakába akasztották az aranyérmet, ő szűk két perccel előzte meg a mezőnyt.

A verseny összefoglalója:

47th edition of Amsterdam Waterland Marathon 2019 from Kanovereniging Viking on Vimeo.