Mégse

„Lottóötössel is edző lettem volna”

Hosszantartó súlyos betegség után vasárnap hajnalban, 79 esztendős korában elhunyt Hajba Antal világbajnok kenusunk, a sportág mesteredzője. Az alábbiakban róla emlékezünk az Ahogy tőlünk telt című sportágtörténeti kötetben megjelent interjúval. Az egész sportág nevében mély fájdalommal búcsúzunk tőle!

Hír

„Nem lehet eltéveszteni – mondja, amikor a találkozónk pontos helyszínéről érdeklődöm. – Kinn van a kapun a kenulapát!” És valóban. Az érkezőnek kétsége sem lehet afelől, melyik a „vízen járó” ember tanyája. Ha klasszikus névtábla is lenne a bejáraton, biztosra veszem, valami „tóniósat” írna a neve alá. Például azt, hogy „túravezető és gyémántcsiszoló”…

 Az egykori nyüzsgős pesti énjének mennyire egyhangú az itteni élet?

Ma sincs két egyforma napom, de amíg edző voltam, különösen így volt. Az edzősködésben éppen az a szép, hogy a program ugyanaz, de mindig másképp történik. Egyszer eljöttek hozzám a régi osztálytársaim, kivittem őket a Dunára, és egyikük azt mondta: „Haver, én úgy utálok mindennap bemenni a hivatalba, ahol mindennap ugyanannál az asztalnál ülök. Bezzeg, amit te csinálsz! Más száz dollárt fizet azért, hogy kivigyék Pesten egy sétacsónakázásra, neked meg ez a munkád…”

Gondolta, hogy egyszer ilyen tanyán őrzi majd a kenus emlékeket?

Reméltem. Amikor olyan ötven körüliek voltunk, az egyik barátom azt mondta: „Ha én egyszer nyugdíjas leszek, veszek egy tanyát, kimegyek és vakarózok a diófa alatt.” Akkor én azt mondtam magamban, hogy hát ez nem is olyan hülyeség. Mindig van mit csinálni, és amit csinálok, azt magamnak csinálom. Jól telnek a napjaim, nem tudok sokáig egy helyben ülni. Látta kinn a körtefáimat? Az egyik hétféle, a másik ötféle körtét terem. Nekem ez a játékom. A muskátli kicsit elszomorított, mert a nagy melegben tönkrement, de helyette nyílt olyan liliomom, amiről nem is tudtam, hogy ültettem.

Előfordult ilyen a pályája során is? Amikor „ajándékot” kapott a sorstól valami más helyett…

Tudja, az öreg sportolók kilencven százaléka panaszkodik. Én nem teszem. Inkább arra gondolok, amit az egyik barátom mondott, amikor arról beszélt, mi mindent kapott a sporttól. „Fogom a kenumat és átmegyek a túloldalra. Hány ember tudja ezt megcsinálni?” Én is így vagyok vele, és büszke is vagyok rá: tudom, hogy egy szál deszkán is átmegyek a Dunán. Mi, akik a vízen járunk, látjuk egymásról és becsüljük, hogy a másik ezen a téren nem analfabéta. Össze is tartunk, mert a haverság a kenusoknál fontos volt mindig. Cepánnak, akivel kenu kettesben mentünk, legutóbb én voltam a meglepetés a születésnapján. Mi voltunk az a kenu páros, amelyik sohasem veszekedett – mert amúgy egy kenu kettes mindig veszekszik.  Ő volt az én „testvérem”. Látja, ott lóg a lapát, amelyet a hetvenegyedik születésnapomra kaptam a régi kenusoktól.  Nem tudom, manapság a fiatalabbak között van-e ilyen, vagy lesz-e. Mi kedveltük egymást, összedugtuk a fejünket, aztán csináltunk egy kenus misét…

Hogyan zajlott egy ilyen ceremónia?

A kenus mise nagy dolog volt. Közben hülyeség, persze, egy játék. Kajakosokat nem engedünk oda, Hesz Mihályt kivéve, mert őt tiszteletbeli kenussá fogadtuk. Edzőtábor végén közösen lepisiltük a célbóját meg a rajtbóját, és énekeltünk. Rendszerint egy nagy pofájú vezényelt, szidtuk a kajakosokat, mint a bokrot. Fújtuk a kenus nótákat. Jólesett a danászás, mert hát az volt végül is. Összefogta a haverokat. Akkor is, később is. Ott van az aláírásuk a kenulapáton.

Pedig kis híján birkózó lett…

Igen, birkóztam, ifiválogatott voltam, de egy nyáron lementem kenuzni, mert Ildikónak gyönyörű szép, kék szeme volt…

Ki volt Ildikó?

Mit tudom én már… A lényeg az, hogy egyszer lementünk a kövér barátommal, összetörtünk egy kajakot, és el lettünk zavarva. Később, amikor hallottam, hogy már egy másik edző van ott, visszamentem, de akkor már kenuzni, hiszen én indián vagyok, ugye. Az már jobban tetszett. Kezdetben csak nyáron kenuztam, mert ősszel indultak a birkózóedzések. Az állóképességemmel nem is volt soha gond, mindenkit lezavartam a szőnyegről. De aztán megsérült a kulcscsontom, utána pedig kitekerték a térdemet. Így maradt a kenu. Akkor voltam húszéves.

Kit tart a legmeghatározóbb edzőjének?

Ilyen nekem nem volt. Dávid Géza indított el, de őt éppen akkor távolították el. Edző híján a fiúkkal egymás javítgattuk. Edzőt akkor láttam, amikor bekerültem a válogatottba. Akkor mondta a Granek, hogy ez így nem mehet, válasszak magamnak mestert. Odamentem a Tömpéhez, aki rövidnadrágban járt télen is, és azt mondtam neki: „Feri bácsi, ha lehetne, vegyen engem a szárnyai alá.” Erre azt válaszolta sajátos hanghordozásával: „Ide figyelj, komám! Ha én téged edzeni foglak, akkor te valószínűleg megvered az én embereimet. Akkor az én főnökeim engem kirúgnak. Úgyhogy minek foglalkozzak én veled?” De egyszer azért kijött velem a vízre, amikor a többi kenus elment külföldre edzőtáborozni. Éppen ebédeltünk, és én általában rengeteget ettem. Odaszólt, hogy: „Na, ne sírjál nekem itt a fülembe, hogy én nem tartok neked edzést! Gyere, te önjáró emésztőgödör, hadd lássam, mit tudsz!” Aztán tartott nekem egy edzést. De amit abban az időben a kenuról tudtam, azt a velem egykorúaktól tanultam.

Aztán egyszer csak ön is ott volt a legjobbak között…

Hatvanegyben megnyertem az első válogatót ötszázon és ezren is, aztán pedig magyar bajnok lettem mindkét távon. Kaptam egy új hajót is, amelyet a Novotny meg a Gillemot tervezett. Az egyesületnek akkor nem volt pénze két hajóra, így aztán igazságosan eldöntötték, kié legyen az az egy. Mentünk egy kört a sziget körül, én voltam a legjobb, én kaptam a hajót. Amikor magyar bajnok lettem, odajött hozzám a Parti: „Gratulálok, tegnap megnyerted az ezer métert, ma az ötszázat, az azt jelenti, hogy te jó vagy!” Nagyon büszke voltam, hogy egy olimpiai bajnok nekem ilyet mond.

A világbajnoki győzelme még elevenebben élhet az emlékeiben…

A mai napig emlékszem rá a rajttól a célig. Sok esemény történt azon a versenyen. Készült akkor egy cikk, és az újságíró srác mindent leírt szinte szóról szóra, azt is, hogy közben verekedtünk – mert hát tízezer méteren van ilyen. Egyébként a legtöbb versenyemről el tudom mondani, hogy mi történt, ki hogyan ment.

Trénerként mit tartott leginkább szem előtt?

A fegyelmet. Meg a szorgalmat. Ha valamit csináltunk, azt rendszeresen vagy sehogy. Jó apám mondta mindig: teszetosza módon nem érdemes. Többször is éreztem úgy, hogy találtam egy csiszolatlan gyémántot. Még fiatal edző koromban például. Aztán egy nap elém állt, hogy holnap nyitja a kocsmáját, és elköszönt. Később is került hozzám olyan, aki rendkívül tehetséges volt, és hozzá még dolgos, erős is. Rá akartam ébreszteni, hogy mire képes, hogy ki ő, hogy az egész világot meg tudja verni. Részben sikerült, világbajnok lett. Az edzői lelkesedéshez visszatérve: annak is van némi kockázata, ha valakit ráébresztünk az erejére. Rákosi Viktornak volt egy humoreszkje: „Guttmann, a csörgőkígyó”, aki azt hiszi magáról, hogy gyík, és fél mindenkitől. Aztán amikor felvilágosítják, hogy ő valójában csörgőkígyó, megmarja az első embert, akit ér. Ettől függetlenül mindig azt tartottam, ha nyernék egy lottóötöst, másnap akkor is indulnék le a telepre, és edző lennék.

Pakson szinte a semmiből nőtt ki az irányítása alatt egy máig sikeres szakosztály…

Amikor odakerültem, alig voltak hajók, azok is selejtesek. Behívattak az akkori városi tanácshoz, és ott mondták, hogy néhány éven belül szeretnének négy-öt aranyjelvényest látni.  Öt év múlva ifivilágbajnokunk volt. De azt is meg kellett mutatni, hogy nem minden a hajtás, hogy el lehet menni fürödni a homokpartra, hogy a munka mellett is lehet jó hangulat. Többször rám szóltak például, lehet, hogy nálunk a gyerekek tegeződnek az edzőkkel, ebben meg abban a sportágban nem így van. Mondtam nekik, hogy a kajak-kenu az más. A toborzást például azzal kezdtem, hogy elvittem a gyerekek szüleit kenutúrázni a Rábára. A gyerekek ma már negyven fölött vannak, de a szüleik még ma is lejárnak, és önállóan szerveznek túrákat. Ez nagyon nagy dolog.

Eltűnődött már rajta, vajon hány embert térített élete során a vízpartokra?

Nem számoltam, de az is érdekes lenne, hányat tanítottam meg úszni, sízni! Hányat tanítottam meg a túrázás fogásaira, tábort verni, tüzet rakni… Tudom, ez nem sportteljesítmény – mert Magyarországon többnyire csak a világversenyen szerzett aranyérmet tekintik annak –, de én annak veszem.

A világ keleti felén is letette a kenus névjegyét…

Az nagyon szórakoztató elfoglaltság volt. Nyelvvizsgám egy sincs, de négy nyelven beszélek, meg néhányon még elgagyogok. Kínában nem nagyon értették, miért jó nekünk, ha több nemzet kenuzik. Volt egy kövérkés manusz, az minden előadás után odajött hozzám beszélgetni. Kérdezte, mi lesz akkor, ha ők ezek után megverik az európaiakat. Mondtam neki, ne aggódj, mi addigra kitalálunk újabb dolgokat. Koreában egy apuka, aki kicsit tudott angolul, azt kérte, mutassak egy-két dolgot a fiának. A tizenhat éves srácnak már volt egy magyar lapátja, és két éven át, amíg ott voltam, végig jött hozzám „tanácsért”. Hat évvel később, amikor hongkongi edzőként voltam kinn, ez a srác nyerte meg az Ázsia-bajnokságot. Odajött hozzám, átölelt és megköszönte. Nekem ez nagyobb siker volt, mintha kaptam volna egy plecsnit.

Azóta azt is kapott…

Kaptam, igen… Nagyon nehéz volt, amikor abba kellett hagyni, de idézőjelben „segített” a betegség. Aztán valahogy összeszedtem magam. Az én koromban mindenki végiggondolja, mit tett, mit tehetett volna. Én azt mondom, rohadt szerencsés fickó vagyok… Mindig szerettem társaságban lenni, most is sok haver van körülöttem. Múlt vasárnap itt volt két régi kenusom. Amikor bejelentkeztek, mondták, hogy nem fogom őket megismerni. „Miért, szakállt növesztettetek?” – kérdeztem. Mire azt válaszolták, hogy nem, csak időközben hatvanévesek lettek, és én serdülőkorukban foglalkoztam velük a Margitszigeten. Amikor eljöttek, fejtegetni kezdték, mi mindent kellett volna másképp csinálniuk. Azt mondtam nekik: „Hagyjátok, fiúk, mindent jól csináltatok!…”

Letesztelték versenyzőink az olimpia helyszínét

Hüttner Csaba, a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya szerint nagyon hasznos volt, hogy egy kisebb csapattal Japánba utazhattak, és felmérhették a helyi körülményeket a 2020-as tokiói olimpia előtt.

Hír

A versenyzők közül Medveczky Erika, Kárász Anna, Bodonyi Dóra, Tótka Sándor, Molnár Péter, Kopasz Bálint, Balla Virág és Takács Kincső repült Japánba, de velük volt három edző, egy orvos, egy masszőr is és egy személy, aki a mérésekért felelt.

„Azért utaztunk ki, hogy felmérjük a körülményeket, még akkor is, ha most nem volt olyan meleg, és nem volt olyan magas a páratartalom, mint amilyen az olimpia ideje alatt lesz – kezdte Hüttner Csaba, miután szerdán délután landoltak a Liszt Ferenc Repülőtéren. – Most 25-30 fok volt, ennél szerintem tíz fokkal melegebb lesz az olimpia alatt. A páratartalom azonban így is nagyon magas volt, így fontos információkkal gazdagodtunk odakint. Mindenki át tudott állni négy-öt-hat nap alatt, de azt csak jövőre, az előolimpián tudjuk majd lemérni, hogy érdemi munkát mennyire tudunk majd végezni, hiszen akkor a világbajnokság után egy héttel, csúcsformában érkezünk Japánba. Azt viszont már most is láttuk, hogy

az anyagcserefolyamatok nagyon lelassulnak, a folyadékpótlás rendkívül fontos,

az első két napban így is megterhelőek voltak az edzések néhány versenyző számára.”

A szövetségi kapitány és csapata folyamatos mérésekkel próbált minél több hasznos információt begyűjteni. Edzés előtt és után is rendszeresen mérték a versenyzők súlyát, a hematokrit szintet, a folyadékveszteséget, a reakcióidőt, de pszichológiai teszteket is töltettek ki velük, hogy lássák, milyen a közérzetük. Különböző protokollok szerint volt, hogy edzés alatt nem szabadott inniuk, volt, hogy csak tiszta vizet fogyaszthattak és volt, hogy különböző izotóniás italokat is ihattak.

Folyamatosan mérték versenyzőinket

Ami a helyszínt és az étkezést illeti, a szállodák rendkívül tiszták, az ételek választéka nagyon bő, bárki megtalálhatta a magának való ételt. Sokan elmélyedtek a helyi gasztronómiában, de egyetlen versenyző sem rontotta el a gyomrát a két hét alatt. Hogy az olimpián melyik tokiói szállodában fog lakni a magyar küldöttség, az egyelőre nem dőlt el. Mindenesetre két hotelt néztek meg, abból az egyik a helyi Disneyland ellátószállodája, ahol rengeteg gyerek fordul meg. Nem valószínű, hogy a játékok ideje alatt bezárnák a Disneylandet, így várhatóan nem az a zsúfolt hotel lesz a szálláshely, hiszen ott nem lehet zavartalanul pihenni.

„Maga a versenypálya kívülről már látszik, de még titkos, nem engednek be senkit. Azt tudjuk, hogy lebontottak egy hidat, mert a lábai miatt nem tudott volna áthaladni alatta a verseny, és építettek egy másikat a helyére, amelynek nincsenek lábai. A céltorony és kiszolgáló épületek félig kész vannak, a hullámfogó rendszer elkészült mindkét oldalon, azt folyamatosan tesztelik, láthatón szépen elnyeli a hullámokat” – mondta Hüttner Csaba.

Hüttner Csaba szerint nagyon hasznos volt a japán túra

A szövetségi kapitány beszámolt arról is, hogy a japánok kitűnő vendéglátók voltak, mindig gondoskodtak arról, hogy a magyar csapat a szabadidejében ki tudjon kapcsolódni. „Bármilyen program, ahova elvittek bennünket,

plusz töltöttséget adott a versenyzőknek.

Felgyalogoltunk például egy szentélybe, amely egy hegy tetején volt, az is felért egy kisebb edzéssel ebben a páratartalomban, de voltunk a térség legnagyobb botanikus kertjében, megnéztünk egy 2000 éves épületet egy szigeten, kilátóban és barlangban jártunk és fogadást is tartottak a tiszteletünkre, ahol a polgármester mellett több nagyhatalmú vezető is megjelent. Minden programot percre pontosan és tökéletesen megszerveztek nekünk” – számolt be a szövetségi kapitány, utalva egyúttal arra, hogy mi várható az olimpián is Japánban 2020-ban.

Így élnek fiataljaink az olimpiai faluban

Buenos Aires északi kerületében, Villa Soldatiban vannak elszállásolva az ifjúsági olimpián megmérkőző sportolók, akiknek a biztonságára különösen figyelnek az olimpiai falu bejáratánál – írja a Magyar Olimpiai Bizottság honlapja.

Hír

Az olimpiai faluban remek a hangulat, köszönhetően a hely kialakításának, valamint a különböző országokból érkező sportolók közvetlen kapcsolatának. A rendezvény kiváló lehetőség arra, hogy az ember megismerjen más sportolókat, barátságot kössön olyanokkal, akikkel máskülönben nem biztos, hogy lehetősége lett volna találkozni. A szálláshelyek már messziről árulkodnak arról, melyik nemzet sportolói pihennek odabent két edzés között; az erkélyekről nemzeti lobogók lógnak, ahogy az szokás a játékokon.

A falu bejáratánál a játékok hivatalos ajándéktárgyait lehet megvásárolni azoknak, akiknek a szép emlékek és az esetleges érmek nem lennének elég emlékeztetőek a Dél-Amerikában töltött hetekről. Az eladók egyébiránt egy igazi dél-amerikai különlegességgel, matéteával is megvendégelik a sportolókat.

Az olimpiai faluban kialakítottak egy nagy játékzónát is, ahol többek között focizhatnak és röplabdázhatnak is a fiatalok, már amikor nem edzenek. Egy hatalmas dartstábla is ki van ide állítva, de akinek csocsózni vagy pingpongozni támadna kedve, annak sem kell félnie. Ezek a játékok nem csak a kikapcsolódást szolgálják, és semmiképp sem a versengést hivatottak erősíteni, hanem az egy nyelvet nem beszélők közötti baráti viszony kialakítását.

A falu rendelkezik egészségügyi- és edzésközponttal, valamint arra is megtanítják a sportolókat, hogyan vegyenek fel és szerkesszenek videókat, hogy azokat feltöltve a közösségi médiára, az otthoniakat folyamatosan tájékoztathassák, mivel is telnek a napjaik az argentin fővárosban.

A magyar kajak-kenusokat Rendessy Eszter (kajak), Gönczöl Laura (kenu), Kiss Ádám (kajak) és Pálla Balázs (kenu) képviseli.

Október 10-ig napi két edzéssel készülnek a rajtra. A síkvízi versenyt, amelyben jóval nagyobb esélyünk van az éremszerzésre mind a négy szakágban, október 12-én és 13-án rendezik, míg a szlalomra október 15-én és 16-án kerül sor.

További helyszíni fotók Instagram-oldalunkon:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rendessy Eszter, Gönczöl Laura, Kiss Ádám és Pálla Balázs már napi két edzéssel készül Buenos Airesben az ifjúsági olimpiára. #you #olympics

Magyar Kajak-Kenu Szövetség (@kajakkenusport) által megosztott bejegyzés,