Kozák Danuta lett az Év kajakosa

Évzáró

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Várkert Bazárban megtartotta évzáró gálavacsoráját, amelyen átadták a 2016-os esztendő legjobb versenyzőinek járó díjakat. A felnőtt gyorsasági szakágban az év női kajakosa Kozák Danuta, női kenusa Lakatos Zsanett, férfi kajakosa Kopasz Bálint lett, míg az év edzője díjat Somogyi Béla vehette át.

Az idén fennállása 75. évfordulóját ünneplő Magyar Kajak-Kenu Szövetség ismét impozáns gálavacsorát szervezett az esztendő lezárásaként. Volt mit ünnepelnie a sportágnak, hiszen versenyzőink sikert sikerre halmoztak 2016-ban is. A riói olimpia három aranya mellett éremesőt hozott a moszkvai felnőtt Európa-bajnokság, a minszki ifjúsági és U23-as világbajnokság, valamint a brandenburgi maraton világbajnokság is. A múlt és jelen találkozott ismét ezen az estén: 21 esztendő után elbúcsúzott az elnöki széktől dr. Baráth Etele, aki nem csak a sikerekre tért ki, kritikusan is értékelte a mögöttünk hagyott idényt, míg a néhány hete megválasztott új elnök, Schmidt Gábor évértékelőjében a múltra épülő sikeres jelen mellett a jövő nagy lehetőségeiről is beszélt.

Az este – amelyen tiszteletét tette dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár, valamint dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is – főszereplői természetesen az idény során kiemelkedő sikereket elérő versenyzők voltak, akik a színpadon vehették át az Év sportolójának járó elismeréseket.

A felnőtt gyorsasági szakágban női kajakban a háromszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta, kenuban az U23-as világbajnok Lakatos Zsanett, férfi kajakban a K-1 1000 méteren Európa-bajnoki bronzérmes Kopasz Bálint lett az idény legjobbja, az év edzője díjat Kozák Danuta trénere, Somogyi Béla kapta.

A maratoni szakágban az idén 18. világbajnoki aranyérmét ünneplő Csay Renáta, a kenusoknál Kövér Márton, a kajakosok mezőnyében Boros Adrián lett a győztes, az év edzője címet Csay Renáta mestere, Sztanity László vehette át.

Az ifjúsági korosztályban a háromszoros világbajnok Homonnai Luca, a Minszkben K-2 1000 méteren aranyérmes Varga Ádám, a világbajnoki negyedik kenus, Moldován Milán, valamint a hölgyeknél ezüstérmes Nagy Bianka lett a 2016-os idény legjobbja. Az Év ifjúsági edzője címet Gintl Andrea nyerte el.

Minden évben hagyomány, hogy a sportágért kiemelkedő munkát végző, extra teljesítményt nyújtó versenyzőket, szakembereket Arany Érdeméremmel tüntetik ki. Az idén a riói olimpia előtt visszavonuló háromszoros ötkarikás aranyérmes Kovács Katalin, a szegediek mesteredzője, Kása Ferenc, valamint a sportág leköszönő elnöke, dr. Baráth Etele kapta az elismerést.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók