Mégse

Kovács Katalin: Nem az a tehetség voltam, aki nulla munkával ott tudott lenni

Minden idők egyik legeredményesebb kajakosától hitelesen hangzik, milyen elszántnak kell lenni ahhoz, hogy valaki nagy bajnok legyen. Például az, hogy párosban egy hajóban evezzen legnagyobb ellenfelével. A HVG készített interjút Kovács Katalinnal.

Hír

HVG: Hezitált, hogy elfogadja, hogy az ön nevét viseli majd a Nemzeti Kajak-kenu Akadémia?

Kovács Katalin: Nem volt min hezitálni. Megtisztelőnek tartom, és nagyon büszke vagyok rá. Annyi mindent kaptam ettől a sporttól, szeretnék én is valamit visszaadni.

HVG: Nincs benne kockázat? Mégiscsak egy tervezési szakaszban lévő intézményhez adja a nevét.

K. K.: Ha úgy álltam volna hozzá az élsporthoz, hogy bármelyik versenyen ki is kaphatok, és az mennyire kellemetlen, nem értem volna el ezeket az eredményeket. Rengeteget kell tenni azért, hogy ez a történet méltó legyen hozzám. De én ezzel tisztában vagyok!

HVG: Voltak félelmei az élsport utáni életével kapcsolatban?

K. K.: Luca születését követően sokan megkérdezték – sokan pedig csak tapintatból nem –, hogy miért vágtam bele a riói felkészülésbe? Iszonyú nehéz volt az a másfél év a családom nélkül, állandó lelkiismeret-furdalásom volt, hogy miért nem vagyok velük, de ha nem csináltam volna végig, most is itt lenne bennem a kétely: mi lett volna, ha?

Kételyek persze addig is voltak: a húszas éveim közepétől sokszor megfordult a fejemben, mi lesz, ha egyszer csak vége szakad a pályafutásomnak. Imádtam kajakozni, szerettem a közeget, és sikeres is voltam – azt gondoltam, nagyon nehezen fogom tudni elengedni, nagyon nagy űrt hagy majd maga után, és

sokáig magamnak sem tudtam megfogalmazni, mikor lesz vége.

Hogy ez 2016-ban, 40 évesen végül ilyen gyorsan ment, annak köszönhető, hogy volt már családom. Jó, azért a második válogatóról hazafele autózni még úgy is nagyon rossz volt, hogy Luca érkezése óta tudtam, vagy azon a versenyen, vagy a riói olimpián ér majd véget ez a közel 30 év. Aztán eltelt 1-2 hét, és nagyon jól éreztem magam a bőrömben: örültem, hogy a családommal lehetek, Lucával elkezdtük fölfedezni Budapest játszótereit.

HVG: Mi ennek a 30 évnek az eleje?

K. K.: A szüleimmel nagyon sokat jártunk vízitúrázni, aztán a 4 évvel idősebb nővérem elkezdett kajakozni, és az edzője, Schmidtné Pavlovics Angyal nagyon sokat nyüstölte anyut, hogy menjek én is. Örökmozgó, energiával teli gyerek voltam – ugyanolyan, mint most a Luca: megy, mint a gép, és sose fárad el. Aztán 11 évesen már elég idős voltam ahhoz, hogy lemehessek a vízitelepre a tesóimmal, mert akkor már a középső nővérem is kajakozott

Megfogott a közeg, valahogy nagyon jó helyre kerültem.

Sokat számított, hogy idősebbek között kezdtem – a legfiatalabb is 15-16 éves volt –, ahol én voltam a pici, halálra ajnároztak, mindenki segítőkész volt.

HVG: Tehetséges volt?

K. K.: Valamilyen szinten biztos, elsősorban az alkatomból adódóan. De nem az a tehetség voltam, aki nulla munkával ott tudott lenni – akár a korosztályában, akár később, a felnőtt mezőnyben – az élen. Inkább szorgalmas voltam. Pontosabban: amikor elkezdtek jönni az eredmények, azzá váltam.

19-20 éves koromig elsősorban a jó csapat és közösség miatt jártam le a telepre, aztán megkaptam a lehetőséget, hogy Kati néninél (Fábiánné Rozsnyói Katalin, versenyzőként olimpiai ezüstöt nyert párosban, edzőként olimpiai bajnokok és érmesek sora került ki a kezei alól, nemcsak nőkkel, hanem férfiakkal is sikereket ért el – a szerk.) készülhetek Kőbán Ritával (kétszeres olimpiai bajnok) és láttam, hogy ha ott akarok maradni, mást kell hoznom. Más szabályok voltak, előjött az otthonról amúgy már jól ismert szigor, leérettségiztem, ráadásul édesanyámnak is – aki nem szerette volna, hogy élsportoló legyek – be akartam bizonyítani, hogy márpedig nekem van itt helyem, van oka annak, hogy én ezt akarom csinálni.

HVG: A szülői szigor miben manifesztálódott?

K. K.: Nem mehettem le a játszótérre, amikor minden osztálytársam ott lógott, az itthon elvégzendő feladatainkról külön órarendünk volt, mint az iskolában, és ezekből sosem engedtek, nem az édesanyám tett rendet utánunk. Ha pedig véletlenül elengedtek valahova, és később értem haza, visszaállítottam az órát.

HVG: A gyerekeinél ugyanezt a módszert követi?

K. K.: Annyira szigorú biztos nem vagyok, mint a szüleim. Gyerekként nehezen éltem meg, ma már viszont örülök annak, hogy így neveltek. Kellenek a határok. De igyekszem nem csak tiltani, inkább elmagyarázom, ha valamit másképp szeretnék.

HVG: Kati néni mit tudott?

K. K.: Mindenki mondja, hogy milyen szigorú volt, de szerintem kellett az a szigor ahhoz, hogy mi oda tudjunk jutni. Össze kellett fognia egy 10-15 fős női gárdát, és tudjuk, hogy a nők – szerintem amúgy a férfiak is – bizonyos helyzetekben milyen elviselhetetlenek tudnak lenni… De nem úgy emlékszem vissza erre az időszakra, hogy bármelyikünkre bármit rákényszerítettek volna. Mindenki eldönthette, hogy beáll-e a sorba, és végigcsinálja úgy, hogy nincs apelláta, vagy vált. Volt, aki váltott, és nem jött be neki, és olyan is, akinek meg igen. De mi ezt akartuk.

És Kati néni úgy tudott motiválni, hogy abszolút el tudta velünk hitetni, hogy lányom, ha te ezt végigcsinálod, bajnok lesz belőled. Mindent megcsináltunk, legalábbis a legtöbbünk törekedett arra, hogy meg tudjuk csinálni azt, amit ő kér. Hittünk benne. Ez nagyon fontos, mert ha az megrendül, akkor nem tud sikeres és eredményes lenni semmi sem. Akkor ott van a kisördög, hogy elbizonytalanítson, kételyeket és rosszat gerjesszen. Ami egyébként az élet minden területére igaz. Párkapcsolatra, vagy hogy a gyerekeimet is aszerint próbálom nevelni, amiben én hiszek.

HVG: Milyen volt aztán Csipes Ferenccel együtt dolgozni?

K. K.: Eleve más egy férfi és egy női edző, de Ferivel annyira más volt, hogy az első évben nem is értettem, hogy ez most mi. Sokkal lazább volt, és teljesen más irányból közelítette meg az egészet, nagyon nagy hangsúlyt fektetett a technikai részre, a hajók beállítására például, amit addig nekünk kellett csinálni. Igaz, korábban elvárható sem lett volna, hogy az edzőnk 13 ember hajóját állítgassa. Bár volt rá példa, hogy Öcsi bácsi (Fábián László, a sportág első olimpiai aranyérmese, Kati néni férje – a szerk.) szerelt…

De minden edzőmtől sokat kaptam, valahogy mindegyikük jól tudott velem bánni. Volt, hogy ifiben úgy tettek helyre csendben, nyugodtan, hogy

a fájdalom a csontomig hatolt,

de tudtam, hogy húha, ez most komoly, valamin változtatnom kell. De a kulcsfigurák közül nem hagynám ki a csapattársaimat sem, sem azokat, akikkel oda tudtunk érni a világ elé, sem azokat, akik nap mint nap ott voltak edzésen, és arra sarkalltak, hogy mi még jobbak legyünk.

HVG: Mindenki ugyanazt a kőkemény munkát végzi el, a végén mégis csak egy indulhat az olimpián. Mitől függ, hogy ugyanannyi beletett melóból mi jön ki a végén?

K. K.: Szerintem nem mindenki ugyanazt a kőkemény munkát végzi el. Gondolok itt arra, hogy aki nem jutott ki is ott volt a csoportban, ahol a legjobbak és a győztes, de nem tudta olyan szinten végigcsinálni, mint az, aki aznap vagy azokon a napokon előrébb volt. Ugyanazt a munkát csinálta, csak a maga maximumán. Egyrészről mindenkinek vannak fizikai korlátai, másrészről ez egy nagyon sok összetevős dolog: kell, hogy

te akard a legjobban, te bírd a legjobban, és ne gyengülj el fejben,

ha tétje is van a dolognak. Csapathajóban pedig a fizikális felkészültségen túl nagyon fontos, hogy passzoljon a technikátok, egymásra legyetek hangolódva, higgyetek egymásban.

HVG: Az időhöz, ezredekhez, századokhoz való viszonya miről szól?

K. K.: Az athéni olimpia előtti válogatón 500 méter egyesben 11 századdal kaptam ki Natasától. Talán volt még egy világbajnokság, ahol 200-on ezredekkel nyertünk, de nyilván az a bizonyos szegedi válogató jut eszembe. Több szempontból fordulópont volt, nemcsak az a verseny, hanem az a pár hét az életemben. Borzasztó rossz volt megélni, hogy nem sikerült egyéniben kijutni az olimpiára, ugyanakkor adott az élet egy lehetőséget, hogy Natasával összeültünk, és könnyedén versenyezve legyőztünk mindenkit párosban. Fantasztikus volt az a pár év, amikor a világ előtt jártunk.

HVG: Kívülről olyan, mintha akkor vált volna igazi profivá, aki az érzelmeit, fájdalmát, mindent képes félretenni a szent cél érdekében.

K. K.: Sokan kérdezték akkoriban, hogy tudok Natasával azok után összeülni, hogy legyőzött? A kérdést sem értettem. Mind a ketten tudtuk már az első együttevezésünk után, hogy ez valami nagyon jó dolognak a kezdete lehet. Miért dobnám ezt el magamtól csak azért, mert a másik jobb volt és legyőzött?

Már gyerekkoromban sem értettem, aztán ifiben – amikor már volt súlya annak, hogy ki kivel megy csapathajót –, pláne nem, hogy miért akar valaki a barátnőjével menni.

A legjobbal akarok menni,

arra törekszem, hogy én mehessek vele, vagy hogy én legyek a legjobb! Tehát amikor Kati néni és Öcsi bácsi részéről felmerült, hogy menjünk párost, kérdés sem volt bennem, hogy megyek-e – rengeteget dolgoztam azért, hogy olimpiai és világbajnok legyek.

HVG: Hogy élte túl ép ésszel ezt az egészet? Hogy tudta kezelni a fizikai, és hogy a pszichés részét? A ki-kivel megy állandó feszültségét, az edzői sakkjátszmákat.

K. K.: Ami a pszichés részét illeti: volt, amikor lazábban kezeltem, és volt, amikor nehezen tudtam átlendülni bizonyos dolgokon. De mindig próbáltam arra törekedni, hogy én legyek a legjobb, kimaradjak bizonyos helyzetekből, senkinek se legyek kiszolgáltatva. És ma már az élsport és a kajak kapcsán nem ezek a nehezebb szituációk jutnak eszembe.

Most például, amikor 15 év után összejöttünk a csajokkal, nagyon jó volt, hogy ennek az egésznek az ironikus megközelítése felől kerültek elő olyan sztorik, hogy 20 percen keresztül folytak a könnyeim a nevetéstől. Azt pedig csak most, utólag látom, hogy mit meg nem tettünk, mennyi munkát elvégeztünk azért, hogy mi legyünk a legjobbak. Amikor benne voltam, egyáltalán nem éreztem, természetes volt. Nyilván elfáradtam edzés végén, és volt, hogy átfutott az agyamon, hogy inkább hűsölnék a Lupa-tó partján, de tudtam, hogy a céljaimért tenni kell, lesznek fárasztó pontjai, de a fájdalmak és a végterhelések eltörpültek amellett, amit a célban megkaphattál.

HVG: Sosem fáradt bele?

K. K.: Volt, hogy telítődtem, aztán felülkerekedett az érzés, hogy mennyire szeretem ezt csinálni, megvoltak a céljaim, a motivációm, és hogy ez az, ahol ki tudok teljesedni.

HVG: Van különbség a 3 olimpiai aranya között?

K. K.: Más volt 28 évesen megnyerni az első olimpiai aranyérmemet, mint 36 évesen az utolsót. Más volt 2008-ban megvédeni a címünket párosban, és más volt Londonban végre nyerni a négyessel! Már az előző három olimpián is esélyesek voltunk, de Sydneyben, Athénban és Pekingben is porszem került a gépezetbe. Nagyon sajnálom, hogy azokkal (Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga), akikkel tizenvalahány éven át reggeltől estig együtt voltunk, nem jött össze a hőn áhított közös siker, tudom, mit jelent, ha az ember nyakába akasztanak egy olimpiai aranyérmet. Most is, ahogy beszélek erről, hihetetlen érzés, hogy a negyedik olimpián sikerült az, ami a korábbi hármon nem.

HVG: Peking volt a legnehezebb? Egyáltalán, hogy szívta föl magát az egyes után?

K. K.: Próbáltam kizárni mindent, hogy nem úgy mentem, ahogy szerettem volna, és amire képes voltam (4. lett K1 500 méteren – a szerk.). Amikor szálltam ki a stégre, éreztem, hogy síri csönd van, gondoltam, nem dőlt össze a világ, és igyekeztem arra koncentrálni, hogy 40 perc múlva mindent meg kell tennem a párosban azért, hogy győzni tudjunk.

Furcsa volt az egész, összetörni nem volt időm.

Sokkal rosszabb lett volna, ha másnap lett volna a páros: akkor sokkal jobban magamba tudtam volna zuhanni. De még azon a furcsa érzésen is át tudtam lendülni, hogy az egyes előtt nem tudtam normálisan bemelegíteni, és Natasával aztán fantasztikusan mentünk.

HVG: Mitől ment úgy a hajójuk?

K. K.: Jól passzolt a technikánk, Natasa nagyon jól le tudott engem követni, egyszerre mozgott minden porcikánk. Ha olyan volt, azt meg tudtuk beszélni, megvolt a kölcsönös tisztelet, nem volt alá-fölérendeltségi viszony. S nem utolsósorban kiváló formában voltunk fizikálisan.

HVG: Sportban van barátság? Versenytársak között.

K. K.: Biztosan, de

a hit és a tisztelet sokkal fontosabb.

Ha Natasa fölhívna, hogy segítsek, rögtön segítenék, és ez fordítva is igaz. De elsőként nem egymást hívnánk föl. Havonta, kéthavonta csetelünk, tudjuk, mi van a másikkal.

HVG: Hiányzik az egyéni olimpiai arany?

K. K.: Persze! De nem dőlök a kardomba, és nem filozofálgatok már ezen. Nagyon büszke lettem volna, ha sikerül, de sajnos az én pályafutásom így alakult. Ugyanakkor annyi siker ért, annyiszor tudtam nyerni vébét, Eb-t, hogy 18-20 éves koromban simán aláírtam volna, hogy ilyen pályafutást tudjak magam mögött.

Tótka Sándor lett a sprintkirály Tokióban

Férfi kajak egyesben mindkét versenyszámot Magyarország nyerte Tokióban, Kopasz Bálint pénteki diadala után ugyanis a vasárnapi zárónapon Tótka Sándor győzött K-1 200 méteren, míg Birkás Balázs bronzérmes lett ugyanebben a számban. Aranyérmes lett a női kenupáros is, így a válogatott 3 arany, 2 bronzéremmel zárta az előolimpiát.

Hír

Elképesztő formában versenyzett egyesben az elmúlt hetekben Tótka Sándor, aki az idei szezon legfontosabb eseményén, a szegedi kvalifikációs világbajnokságon még a férfi négyes tagjaként szerzett olimpiai kvótát.

Moszkvában második lett, Budapesten pedig megnyerte az ultrarövidtávú vízisprintet, ahogy Tokióban is ő volt a leggyorsabb K-1 200 méteren. Vasárnap délelőtt előbb megnyerte a középfutamát, majd a döntőben egy közepes rajt után nagyon hamar az élre állt, és a szám korábbi világbajnoki ezüstérmese, a litván Arturas Seja előtt megnyerte az előolimpiai aranyérmet.

“Az eredménytől függetlenül nagyon jól esett, hogy végre tudtam újra egyest indulni a nemzetközi mezőnyben, erre még ebben az olimpiai ciklusban nem volt példa, annyira a négyesre koncentráltam. Örülök, hogy nyertem, ugyanakkor azt látni kell, hogy már senki sincs olyan jó formában, mint a világbajnokságon, csak a formahanyatlás nem mindenkinél egyforma. Talán annak köszönhetem a sikert, hogy versenyeztem Moszkvában, és otthon is a Red Bull Vízisprinten, szóval nem álltam le teljesen” – mondta az aranyérmes Tótka Sándor.

A döntő másik magyar versenyzője, Birkás Balázs úgy szerzett bronzérmet, hogy egész héten egy kiadós náthával küzdött. A két magyar kajakos teljesítménye azt mutatja, hogy a mieinknek ebben a számban is lehetnek érmes álmaik a jövő évi olimpián.

“Sokat kivett belőlem a betegség, azon is csodálkoztam, hogy reggel sikerült továbbjutnom a középfutamból. A döntőre kicsit jobban összeszedtem magam, ráraktam a csapást és a nyomatékot is, jól sikerült az eleje, viszont 100 méter után elfáradtam. Nekem egyébként fekszik ez a víz, passzol a technikámhoz,

elérhetünk egy szép helyezést ebben a számban jövőre,

ha valamelyikünk becsületesen felkészül a 200 egyesre” – mondta Birkás Balázs.

Esélyeshez méltóan nyert női kenu párosban a világbajnoki ezüstérmes Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső egység. A magyar lányok jól kihajtották magukat, mögöttük második helyen a Kurach, Romasenko összeállítású új orosz páros futott be, a szegedi vébén pedig éppen a magyarok mögött bronzérmet szerző Makarchanka, Klimava duó ezúttal is harmadik lett.

“Meglepett minket az orosz páros azzal, hogy az utolsó 100 méteren még tudtak indítani egy nagyot, de szerencsére így is nyertünk – mondta a verseny után Balla Virág. – Ez az orosz egység nem indult a világbajnokságon, viszont Duisburgban és Minszkben már versenyeztünk ellenünk, azt tudtuk, hogy erősek lesznek.”

“Elsősorban nem az eredmény volt a fontos ezen a versenyen, főleg azt akartuk letesztelni, hogy kell-e másik hajóba térdelnünk az itteni viszonyok miatt, de szerencsére úgy néz ki, hogy

maradhat ez a forma”

– tette hozzá Devecseriné Takács Kincső, aki arról is beszélt, hogy a pályán a sok halhoz, a medúzákhoz, és a környék nagy repülőgép forgalmához is sikerült hamar hozzászokniuk.

Medveczky Erika éppen csak lemaradt a dobogóról női kajak egyesben, ahol a kétszeres olimpia, valamint friss világbajnok Lisa Carrington meglepetésre kikapott a fehérorosz Litvinchuktól, harmadikként az ausztrál Burnett futott be.

C-1 1000 méteren Kiss Balázs is nagyot versenyzett. A középfutamból harmadikként továbbjutva ötödik lett a döntőben. A számot a német Sebastian Brendel nyerte hajszállal az orosz Kirill Shamshurin előtt. A B-döntőben pedig Adolf Balázs harmadikként futott be.

Egyedül K-2 1000 méteren rendeztek Tokióban olyan döntőt az előolimpián, amelyben nem szerepelt magyar egység. Nádas Bence és Kuli István ebben a szezonban – Tótka Sándorhoz és Birkás Balázshoz hasonlóan – az 500 méteres férfi négyesben versenyzett, így egyáltalán nem készültek a leghosszabb távra, a B-döntőben hatodik helyet szereztek.

Az épek mezőnyében a magyar válogatott 3 arany, és 2 bronzérmet szerzett az előolimpián, valamint rendkívül hasznos tapasztalatokat gyűjtött a tokiói körülményekről és a Sea Forest Waterway nevű versenypályáról.

A magyar parakenu szakág sem maradt érem nélkül Tokióban, annak ellenére, hogy a világbajnok Kiss Péter ezúttal nem utazott ki Japánba, hiszen Suba Róbert pénteken kajakban bronzérmes lett. A tesztverseny zárásaként a VL2-es katóriában ugyanő szerzett egy ötödik helyezést is a hatodikként befutó Juhász Tamás előtt.

Kiváló kezdés a férfi sprinterektől

Világsztárok legyőzésével nyitott Birkás Balázs és Tótka Sándor K-1 200 méteren a tokiói előolimpián. C-1 1000 méteren Kiss Balázs is megszerezte az előfutamban egy világbajnok skalpját, női kenu párosban pedig jól kezdett a Balla Virág, Takács Kincső 500 méteren. Minden számban szerepelhet majd magyar versenyző a vasárnapi zárónapon.

Hír

Gyors esővel, és villámgyors Birkás Balázs továbbjutással indult az utolsó előtti, egyébként viszonylag szélmentes nap a tokiói tesztversenyen. A sprinttáv kétszeres világbajnoka K-1 200 méteren rögtön az első előfutamból került be, a szám riói ezüstérmesét, Maxime Beaumont, valamint az 500 méteren világbajnok cseh Josef Dostalt legyőzve a holnapi középfutamba.

“Nem gondoltam, hogy egyből a középdöntőbe juthatok, miután nehéz előfutamba kerültem, ráadásul napok óta

alig alszom a köhögéstől,

annyira megfáztam a hét elején. Szintén gondot okoz, hogy nem tudok olyan formájú hajóban versenyezni, mint a sajátom, ezért úgy számoltam, hogy majd a reményfutamból továbbjutnok, ehhez képest elindultam, aztán néztem, hogy nem nagyon jönnek a többiek, így gondoltam, hogy akkor meg kell nyerni az előfutamot” – mondta Birkás Balázs.

Az olimpia jellegű lebonyolítás miatt a selejtezők első két helyezettje jut egyenes ágon tovább, de csak a középdöntőbe, a többi versenyező pedig az elődöntőben (reményfutamban) folytathatja. A középdöntőket és a döntőket egy napon rendezik.

A K-1 200 méter másik előfutamában a szintén kétszeres vb-győztes Tótka Sándor lemásolva csapattársa, Birkás Balázs teljesítményét, futamgyőztesként jutott tovább. Ebben az előfutamban sem akárkiket kellett legyőzni, Tótka mögött a második a litván világbajnoki ezüstérmes Seja lett, a harmadik pedig a németek olimpiai bajnoka, Ronald Rauhe.

Medveczky Erika tegnap bronzérmet szerzett párosban Gazsó Dorkával, de annak az egységnek sem volt sima útja a döntőig, ahogy most a nyolcszoros világbajnoknőnek K-1 500 méteren sem. Az előfutamban csak negyedik lett, a reményfutam megnyerésével azonban kvalifikálta magát a holnapi középfutamba. Ha Erika egyesben is úgy lépked előre, mint párosban, akkor vasárnap ott lehet a döntőben.

“Nem fekszik nekem ez a típusú Nelo hajó, amit itt kaptam, otthon is próbáltam, de billegek benne. Ehhez képest annak is örülök, hogy bekerültem a középfutamba” – mondta óvatosan Medveczky Erika.

Lucz Anna harmadik lett a selejtőzben, a reményfutamból pedig nem jutott tovább K-1 500 méteren.

C-2 500 méteren a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső páros viszont futamgyőztesként jutott tovább. Miután ebben a számban kevésbé népes a mezőny a tesztversenyen, így ők ezzel egyből bejutottak a döntőbe.

Egyáltalán nem készült idén az 1000 méteres távra Nádas Bence és Kuli István, ennek megfelelően kissé nehezen rázódnak bele a nemzetközi mezőnybe párosban. Ötödik helyet szereztek az elő-, és a reményfutamban is, így holnap folytathatják a középfutamban.

Jól kezdett viszont C-1 1000 méteren Kiss Balázs,  Fuksával nagyot meccselve, és a cseh világbajnokot legyőzve lett második a fehérorosz Piatrou mögött az előfutamban, ezzel egyből kvalifikálta magát a holnapi versenynapra.

“Zsákban van Fuksa

– mondta boldogan a partra érve a fiatal kenus, aki kisebb hajóban versenyzett, mint otthon szokott, de ez sem zavarta verseny közben. – Volt egy szakasz, amikor elbizonytalanodtam, és arra gondoltam, hogy ráülök a harmadik helyre, aztán a cél előtt láttam, hogy kiengedtek egy kicsit, és indítottam egyet. Szerintem Fuksát is megleptem azzal, hogy becsúsztam elé, nagyon örülök, hogy összejött.”

Eggyel nehezebb utat járt be Adolf Balázs. Az 5000 méter világbajnoki ezüstérmese becsülettel küzdött 1000 egyesben, az előfutamban harmadik, a reményfutamban pedig második lett a kanadai Oldershaw mögött, így holnap ő is ott lesz a középdöntőben.