Mégse

Kint a vízen – riport az egyik legsikeresebb családi egyesületről

Az egyik legsikeresebb családi kajak-kenu egyesület Dunakeszin működik. Rasztotzky János éppen néhány hete kapott Arany-lapát díjat kiváló utánpótlás nevelő munkájának elismeréseként az MKKSZ-től, most pedig meglátogatta a családot a Magyar Idők. Riport Dunakesziről.

Hír

Mintha megállt volna a Duna, a két part között egyetlen fodor nem töri meg a víz tükrét. Évtizedek óta nem volt ilyen sokáig ennyire alacsony a folyó Dunakeszinél. Decemberben ugyanolyan sokat kell begyalogolni a mederbe a vízig, mint augusztusban, csak most sárosabb a talaj. A víz azonban áttetsző, tiszta. Ahogy megszűnt a hajóforgalom keltette hullámzás, lassan leülepedett a folyót sötétre színező homokos iszap, és láthatóvá váltak a kavicsok az alján. A partszakaszon, ahol a Dunakeszi Diák és Szabadidő Kajak Club edzéseire járó gyerekek leviszik a hajóikat, találtak egy pisztolyt a vízben. Bejelentették a rendőrségen, a vizsgálat idejére megállt az élet a sporttelepen.

Néhány száz méterrel feljebb egy másik, régtől rejtegetett titkát is felfedte a visszahúzódó folyó, az egyik jacht tulajdonosa autóroncsot látott a vízben, éppen a hajója mellett. A feje tetején álló, iszappal vastagon borított járművet budapesti tűzoltók húzták ki, a helyszínelés egész nap tartott, mert megválaszolatlan kérdés volt bőven, mindjárt az elején például az, hogy belehajthat-e valaki véletlenül a Dunába egy olyan szakaszon, ahol egyetlen utca sem érkezik ki a partra.

A víz pedig hol kijjebb jött, hol visszább húzódott, de inkább csak fogyott a mederből. Aznap, amikor a gyerekek a Mikulást várták, délután váratlanul kisütött a nap. Az edzésre érkező srácok a csónakház fölött kijelölt pályán kiskapura játszottak, Rasztotzky Eszter kajakedző pedig úgy döntött, kihasználja az időjárástól ajándékba kapott alkalmat, és kimegy a Dunára. Ki tudja, lehet, hogy tavaszig kell várnia, míg legközelebb vízre szállhat. Percekkel később már átöltözve, vállán a Magyarországon is hódító új sportág, a deszkán álló evezősök szörfre emlékeztető SUP (stand up paddle) járművével és hosszú evezővel a kezében sétált a folyó felé. Gizella asszony szólt a többieknek, hogy lekíséri Esztert.

– Anyu, ez komoly?

– Csak egy fotót csinálok rólad, ahogy a naplemente előtt evezel – húzta elő a telefonját a zsebéből magyarázatképpen. Azt már nem tette hozzá, hogy a telepen kőbe vésett szabály: gyerek nem mehet egyedül a folyóra. Ezt még akkor is komolyan veszik, ha a szóban forgó gyerek már régóta felnőtt, maga is anyuka, korábbi kajakvilágbajnok, mintegy mellékesen pedig edzőtárs. Mert a Duna tényleg nem játék.

Gizella asszony tehát telefonjával a kezében kísérte Esztert a folyóhoz vezető keskeny úton, nézte, ahogy nagyobbik lánya habozás nélkül belegázol a négyfokos vízbe, majd óvatosan fellép a deszkára, és evezni kezd Vác felé. A túlparton, a Szentendrei-sziget fái fölött már lefelé tartott a nap, a fénnyel szemben hunyorgó szemmel exponált néhányat az okostelefonjával.

– Nagyon jó képek lettek – kiabálta a másik után.

Úgy számolta, Eszter egészen szürkületig kint lesz a vízen, addig evez, amíg csak látni lehet, szokás szerint elmegy majd a határig. Fülére húzta a sapkát, feljebb húzta a cipzárt a kabátján. Azután csak állt a víz szélén, és nézte a lassan távolodó alakot.

A Dunakeszi Diák és Szabadidő Kajak Club 1998 óta létezik, a Rasztotzky házaspár alapította, és működteti azóta is. Annak idején mindketten élsportolók voltak, majd edzők lettek, az utóbbi években pedig két lányuk is edzősködni kezdett. A családi keretek között működő sportegyesület a magyar kajaksport egyik komoly utánpótlásbázisa, a 2018-as felnőtt és ifi kajakválogatott nyolc tagja Dunakeszin nevelődött, világbajnok, Európa-bajnok sportolók nőttek fel a Rasztotzky házaspár keze alatt.

Ma már több mint száz gyerek jár hozzájuk, túl sokan vannak ahhoz, hogy csak úgy, fejből tartsák az edzéseket. A négy edző munkáját össze kell hangolni, így a család a téli holtidényben is minden hétfőn szakmai értekezletet tart, hogy egyeztessék a legfontosabbakat. Azután kezdődik a nagyüzem: úszóedzés, futás, kondi, erősítés és focizás, hajnali edzések a versenyzőknek, délutáni erősítés a kisebbeknek, húzódzkodás a rúdon és hevederes gyakorlatok, külön edzések korosztályonként, csoportonként, szabadidős klubtagoknak és versenyzőknek. Olykor egész héten csak ezen a hétfői megbeszélésen találkoznak valamennyien. Az egyik ilyen értekezletre mi is beültünk, és azt kértük, ezúttal ne az aktuális edzésprogramról szóljon a beszélgetés, hanem saját magukról.

Rasztotzky János: Honnan kezdjük? Mondjuk a megismerkedésünktől? Simon Miklóssal, akivel párosban versenyeztünk, megettük a Gizella pogácsáját az edzőtáborban, és ő nagyon megharagudott ezért.

László Gizella: Snagovban voltunk edzőtáborban. Nem ismertük egymást, csak azt tudtam, ők a Simon–Rasztotzky-páros, de fogalmam sem volt, melyik melyik.

Rasztotzky János: Szóval az első találkozásunkkor Gizella megharagudott rám. Legközelebb versenyen találkoztunk, a repülőtéri buszhoz mentünk a metrón, kiszúrtam a szerelvény elején egy hosszú kajaklapátot. Láttam, a szőke lány az, aki utál engem, és az anyukája kíséri. Próbáltam lemaradni, nehogy utolérjem őket, de az anyukája észrevett, mert nálam is volt egy hosszú lapát.

Azt mondta, itt egy kajakostársad, menjetek együtt a repülőtérre.

László Gizella: Mire leszálltunk a repülőről, már nem volt harag. Tizenkilenc évesek voltunk. Egy évvel és három hónappal később, 1977. augusztus 30-án összeházasodtunk. Megszületett Balázs fiunk, aki nem lett kajakos.

Rasztotzky János: Neki más irányt vett az élete.

László Gizella: Azután érkezett Eszter, majd öt évvel később Anna.

Rasztotzky János: Az aktív sportolói pályafutásunk után én a BSE-ben voltam edző, Gizella a Dózsában. Olyan komoly emberekkel foglalkozott, mint Storcz Botond vagy Beé István. De volt egy időszak, amikor megpróbáltunk elszakadni a kajakozástól. Én fuvarozó lettem, négy teherautóm is volt, de valahogy soha nem vált jövedelmezővé az üzlet.

László Gizella: Eleinte óvónőként dolgoztam, de a három gyerek mellett nem lehetett. Volt egy nagy szőrű bobtail kutyánk, megtanultam nyírni, és amikor már jól csináltam, Raszi nyitott nekem egy üzlethelyiséget a házban, ahol tíz évig kutyakozmetikát működtettem.

A kutyák révén ismertük meg a Szlávik Miklóst, aki Dunakeszin a kajakozást elkezdte,

és a hozzá járó baráti társaság kezdett túl nagyra nőni. Éppen keresett valakit, akire rábízhatja az akkori vízi telepet. Megbeszéltük, hogy Raszi otthagyja a BSE-t, én befejezem a kozmetikát, és létrehozunk egy kajakklubot.

Rasztotzky Eszter: Amióta az eszemet tudom, kajakozom. Amikor kicsi voltam, anyu a Dózsában volt edző, vitt magával a Kékestetőre edzőtáborba, a nagyobbak vigyáztak rám, míg ő edzést tartott.

Rasztotzky Anna: Szerintem amikor megtanultunk járni, azzal egyszerre kezdtük a kajakozást. Még a balatoni nyaralóban is volt egy eszkimó kajak, nehogy kimaradjon egy-két nap.

Rasztotzky Eszter: Általános iskolába még rendesen jártam, de középiskolában már felmentésem volt az állandó edzőtáborok és versenyek miatt. Nem voltam osztálykiránduláson, se szalagavatón, se ballagáson. Kajakoztam a KSI-ben, a BSE-ben, ott ismertem meg a férjemet, utána kerültem az MTK-ba. Amikor Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatot szervezett, sokakkal együtt én is átmentem az UTE-ba. Ott készültek akkor a legnagyobbak: Kőbán Rita, Kovács Katalin, Janics Natasa, Viski Erzsébet, Bóta Kinga. Meg kellett küzdeni azért, hogy valaki csapatba kerülhessen. 2003-ban benne voltam az ezerméteres távon indított négyes hajóban, és Amerikában világbajnokságot nyertünk.

Rasztotzky Anna: Engem nyomasztott, hogy ahová megyünk, mindenhol úgy azonosítanak: a Raszi lánya, vagy a László Gizi lánya. Később ehhez hozzájött, hogy „te vagy az Eszter húga”.

Sokáig nem akartam kajakozni, lázadtam ellene,

tánccal próbálkoztam, de a nyarak kiestek, mert a nagy tesó versenyeire jártunk szurkolni. Apa a BSE-ben edzősködött, én meg ültem a motorcsónakban, fülemen a walkman fejhallgatójával, és vártam, hogy vége legyen az edzésnek. Ennél már az is jobb volt, ha én is beülök egy kajakba. Az UTE-ban kezdtem, de 13 évesen volt egy rossz élményünk, és apáék kivettek.

Rasztotzky János: Csepelről eveztek fel a gyerekek a pesti hajóforgalomban. Azt láttam, az edző a parton társalog a többi szülővel, az én lányom meg a Dunán vergődik valahol még a Margit-sziget mellett.

László Gizella:

Nálunk nem fordulhat elő, hogy a gyerekek eveznek, és a Raszi nincs kint velük.

Elképzelhetetlen. Mi meg azt láttuk, hogy az edző ott mosolyog a parton. Kérdeztem: hol a lányom? Még kint a vízen. Igen? Akkor itt befejeztük a kajakozást. Épp akkor indult el az egyesület, áthoztuk Annát Dunakeszire.

– Szia, Raszi, szia, Gizi! – köszönnek a délutáni edzésre érkező derékig érő gyerekek. A sporttelepen általános a tegeződés, az edzők szerint, ha ezen múlik a tekintélyük, akkor nem szabad vízre szállniuk a gyerekekkel. Azt szokták mondani, a Dunán edzeni olyan, mintha a focicsapat az autópálya mellett készülne, ha elgurul a labda, az autók közül kell visszahozni. A hajók között evezni csak akkor szabad, ha mindenki tudja: az edzőnek szót kell fogadni. Így is adódhatnak furcsa helyzetek.

Rasztotzky János három tanítványával

Volt példa arra, hogy a túlpart mellett visszaérkezve fél órát kellett várni, hogy átevezhessenek a Dunán, mert mindig olyan tempóban érkezett valamelyik oldalról egy hajó, hogy nem értek volna át előtte. Máskor olyan szélvihar támadt, hogy ernyőként sodorta a kajakokat. Akkor a csapat megállt a horányi révnél, és megkérték a komposokat, vigyék vissza Dunakeszire a gyerekeket. A kajakokat a padlóra tették, a gyerekek rájuk hasaltak, nehogy elvigye a szél a hajókat, míg átérnek a folyón, a túloldalon pedig a többiek szaladtak segíteni, mert egyedül vállon sem lehetett vinni a kajakot.

Máskor a hullámzás teremt furcsa helyzetet, volt, amikor egy nagy tengerjáró hajó által vert hullámok egyszerre négy gyermeket borítottak be a vízbe, úgy kellett a motorcsónakkal előbb őket, majd a sodródó kajakokat összeszedni. Az idén a szokatlanul alacsony vízállás miatt a partot is másként mossák a hullámok. A vízisport-telep sárga Lada Nivája speciális utánfutóval, sólyakocsival tolat bele a Dunába, ha vízre kell tenni vagy kiemelni a motorcsónakot. A közeledő uszály üresnek tűnt, Rasztotzky János úgy találta, nem kell megvárni, amíg elmegy, az autó küszöbéig beletolatott a folyóba, majd az ajtót nyitva hagyva átsétált a kocsi másik oldalára, hogy rögzítse a csónakot.

Közben odaért az uszály által keltett méteres hullám, becsapott az autóba (utóbb úgy mesélte, a víz elborította a kormányt), felkapta az autót az utánfutóval együtt, és méterekkel odább vitte az egészet, miközben Rasztotzky János a kavicságyon csúszva próbálta megállítani a szerelvényt. Az egész nem tartott egy percig. A víz utána órákig folyt az autóból, de a motor beindult, mintha mi sem történt volna.

Rasztotzky Anna: A társaság nagyon jó volt, de apa, anya dirigált, nehezen viseltem, sokszor visszaszóltam.

Rasztotzky János: Életem legnehezebb időszaka volt, hogy én edzettem az Annát. Mindig feszültség volt.

Rasztotzky Anna:

Én voltam az első és az egyetlen, akit hazaküldött a Dunáról.

Rasztotzky János: Benne volt a lehetőség, hogy a legjobbak egyike legyen. Egy év után kijutott az Eb-re, a vb-re. Tarolhatott volna. Én akartam, ő nem.

Rasztotzky Eszter: Anna nagyon szépen kajakozott, siklott vele a hajó. Kettőnk közül ő volt a tehetséges, én a szorgalmas.

Rasztotzky János: Nem mondhatjuk, hogy nem voltál tehetséges, akkor nem lettél volna világbajnok. Annában is ott volt a lehetőség, hogy maratonon, 18 kilométeren csúcsra érjen.

Rasztotzky Anna: Akkor még 21 kilométer volt. 2003-ban párosban bronzérmesek lettünk a lengyelországi Eb-n. Azután jött a spanyolországi vb, ott a mögöttem jövő ráment a lapátomra, kiborultam. Iszapos, nádas volt a part, mire kivergődtem, kiöntöttem a hajóból a vizet, és visszaszálltam, rengeteg időt veszítettem. Azt mondtam magamban, nem tehetem meg, hogy nem ülök vissza, mert anyuék azért jöttek el Spanyolországba, hogy megnézzék a versenyemet. Összeszorítottam a fogam, és nekiindultam, és a 10. helyen zártam a versenyt. Igazából akkor és ott hagytam abba a kajakozást. Szeptemberben még elkezdtem az edzéseket, de a mellhez húzó padnál egyszercsak letettem a súlyt, azt mondtam, nekem elég volt. Hazamentem. Egy év kihagyás után visszajöttem, de már nem értem utol a többieket, inkább csak játék volt.

Rasztotzky János: Tizennyolc évesen nem lehet egy egész évet kihagyni. Felnőttként vissza lehet térni, hosszabb kihagyás után is, 18 évesen nem.

Rasztotzky Anna: Azután megismerkedtem a volt férjemmel, kislányunk született, kajakedzői képesítést szereztem, és jöttem ide segíteni. Azután megérkezett Eszter is.

Rasztotzky János: Anna nagyszerűen megérti magát a gyerekekkel. Eszterrel voltak vitáink, a fitnesztermekből hozta magával az újkori, funkcionális edzéseket, amelyek tőlem idegenek, eleinte ragaszkodtam a százéves módszerekhez.

Rasztotzky Eszter: Még én is úgy edzettem, fogjuk a harminckilós súlyt, ezer fekvenyomás, ezer mellhez húzás.

Rasztotzky János: Ez rossz példa, nálunk ilyen nincs.

Rasztotzky Eszter: De a Dózsában így volt. Ma is visszatérő rémálmom. Szóval én a TRX-et preferálom, ez egy felfüggesztett heveder, és a saját súlyoddal dolgozol. Jobban átmozgatja a mélyizmokat. Voltak harcaink, mire apu ide ezt beengedte.

Rasztotzky János: Tényleg idegenkedtem tőle. Mondtam, nem merném összetépni, amit negyven évig csináltam. De meggyőzött, hogy jó.

Rasztotzky Eszter: Levittem a telepre, kiválasztottunk három gyereket, köztük volt a későbbi világbajnok, Lucz Dóra is.  Apu megnézett egy-két edzést, látta az eredményeket.

Rasztotzky János: Hosszú távon gondolkodunk. Ha idejön egy tehetséges gyerek, egy év alatt bajnokot tudnánk csinálni belőle, de lehet, hogy a következő évben abbahagyná, mert túl sokat akarunk tőle. Én is tanultam abból az időből, amikor Annát edzettük, most már azt mondom, lassan építjük fel a gyerekeket, nem pumpáljuk túl az izmokat.

Nem kell mindent serdülőkorban megnyerni, lesz rá idő az ifiben is.

Amikor megérett, akkor kapja meg az intenzív terhelést. Így is nagyon jók az eredményeink. A tízévesek fél perc alatt 25-26 húzódzkodást csinálnak, a nagyobbak 34-36-ot. Lábemelés a függeszkedő kézhez a bordásfalon, egy perc alatt 34-36. Ezek önmagukért beszélnek. Eszter behozta ezeket a funkcionális edzéseket, időnként bombáz valamivel, hogy milyen eszközt vegyünk még neki, de egyre könnyebben hagyom magam rávenni. Ez olyan közösség, amely így működik.

Szürkületkor Rasztotzky Eszter visszatér az evezésből, vállára veszi a deszkát, cipőjéből, nadrágjából folyik a víz. A fák között a gyerekek futnak, köztük a fia, Nagy-Rasztotzky Vince. A fiú tízéves, itt készül a családi egyesületben. 2018-ban országos bajnokságot nyert a korosztályos maraton versenyen. Edzője a nagyapja. De ha megkérdeznék, kinek a tanítványa, Rasztotzky János azt mondaná: mindannyiuké. Mert az ő családjuk nemcsak a feladatokon osztozik.

Jelentős gazdasági növekedés az MKKSZ-ben

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség gazdasági hátterébe engedett kisebb betekintést Kárai Péter. Az MKKSZ gazdasági és vagyongazdálkodási alelnöke az InfoRádió Víztükör című adásában beszélt arról, hogy a jelentős állami támogatásnak is köszönhetően miként növekedett a szövetség gazdálkodási tevékenysége.

Hír

Kárai Péter társadalmi pozícióban jellemzően a költségvetés arányait, a nagyobb kiadásokat felügyeli a Magyar Kajak-Kenu Szövetségben, ő terjeszti elő a költségvetést, ő számol be róla a közgyűlésnek.

„Egyfajta felügyeleti külső szem vagyok, egy véleményformáló, tanácsadó szerepet töltök be ebben a gazdasági tevékenységben, amelyet alapvetően a szövetség gazdasági apparátusa és operatívan a gazdasági igazgató végez, a napi döntésekben pedig Schmidt Gábor elnök is benne van” – mondta Kárai Péter, aki egy nagyobb középvállalatéhoz hasonlította a Magyar Kajak-Kenu Szövetség jelentős mértékben megnövekedett költségvetését.

„2010-ben 500 millió forint volt a költségvetés,

ez közel 18 szorosára nőtt,

hiszen a 2018-as évi költségvetés kiadási főösszege meghaladta a 8,7 milliárd forintot, beleértve a közvetett támogatásokat is. Nem szabad elfelejteni, hogy a szövetség alaptevékenysége a versenysport, ezért az eredményesség, az olimpiai eredményesség mindig a középpontban kell, hogy legyen.

A versenysport teljes költségvetésünk nagyságrendileg 3 milliárd forint.

Az utóbbi évek eredményessége bizonyítja, hogy itt is rendben vagyunk.”

Kárai hozzátette, hogy a versenysport mellett számos más területen komoly fejlődés látszik a magyar kajak-kenu sportban. „Az infrastrukturális beruházások, a szabadidős programok, a létesítményfejlesztések és önálló projektként a sportágspecifikus mérési és teljesítménydiagnosztikai központ is azt mutatja, hogy jelentősen megnövekedett a gazdálkodási tevékenységünk.”

Kárai Péter, aki tagja az Európai Kajak-Kenu Szövetség elnökségének is, elmondta, hogy kiemelt támogatást nyújtanak a tagszervezeteknek is. „Az állami forrásoknak köszönhetően 2018-ban 116 tagszervezetünk kapott valamiféle támogatást, összesen 939 millió forint értékben. Ebben nyilván benne vannak a sportolói és edzői fizetések, de ide tartozik a kisbusztender is, amelynek keretében eszközöket juttatunk el a tagszervezeteknek. Az edzői támogatások is nőttek, 2018-ban 176 edzőnk kapott valamiféle támogatást, ez a teljes csomag 457 millió forint volt.

Egy edző akár három-négy évtizedig is szolgálhatja a sportágunkat, ezért ők kiemelten fontosak számunkra.”

Beszélt a doppingolással szembeni zéró toleranciáról is, arról, hogy 2017-ben komoly doppingellenes programot indított a magyar szövetség, amely évente saját forrásból 25 millió forintot szán a különböző ellenőrzésekre, ez azt jelenti, hogy ebben az olimpiai ciklusban 100 milliót költ a doppingellenes harcra – ez teljesen egyedülálló a magyar sportági szakszövetségek között. Kárai hozzátette, hogy a legális teljesítményfokozás szempontjából is rendkívül fontos volt a kormányzati támogatással létrehozott teljesítménydiagnosztikai központ, amelynek köszönhetően már más sportágakkal is elkezdődött az együttműködés: például a vívókkal, a triatlonosokkal vagy az atlétákkal.

 

A kajak-kenu olimpiai helyzetéről is szó esett, Kárai kiemelte, hogy a sportág jelenlegi olimpiai helyzete viszonylag stabil. A kajak-kenu magas, 330-as kvótaszámmal bír a 10.500 fős sportolói mezőnyben, ráadásul a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség számára kulcskérdés, hogy az ötkarikás programban maradjon a sportág, hiszen az ICF bevételének 93 százaléka a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól származik.

A teljes beszélgetés ide kattintva meghallgatható.

Öt kvóta a cél paraversenyzőinknek a szegedi vébén

A magyar para kajak-kenu válogatott számára is elkezdődtek az edzőtáborozások. Számukra is a szegedi világbajnokság lesz az év fő eseménye, amelyen Weisz Róbert szövetségi kapitány szerint akár érmeket is nyerhetünk.

Hír

Havonta egy hosszú hétvégén jönnek össze legjobb paraversenyzőink egy-egy közös munkára, februárban tartották az első, négynapos edzőtábort Dunavarsányban. „Ezeknek az elsődleges célja, hogy együtt legyenek a versenyzők, hogy összerázódjon a csapat. Ilyenkor új ingert kapnak a közös edzésmunka által” – kezdte Weisz Róbert szövetségi kapitány, aki kiemelte, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság új elnöke, Szabó László és a szakmai igazgató, Ligárt Balázs is meglátogatta a csapatot Dunavarsányban.

„Szeretném megköszönni a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek és a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, hogy közösen biztosítják a felkészülés és a versenyeztetés feltételeit. Ennek is köszönhetjük, hogy március 18-án, hétfőn elutazhatnak a legjobbak Csamangó Attila vezetésével az olaszországi Sabaudiába edzőtáborba. Erre azért van szükség, mert jövő májusban lesz egy pótkvalifikációs világbajnokság, amely előtt el kell majd mennünk egy melegvízi edzőtáborba, ezért most kipróbáljuk Sabaudiát” – mondta Weisz Róbert.

Varga Katalin negyedik lett a tavalyi vébén, ez az idén olimpiai kvótát érne

Varga Katalin és Suba Róbert biztosan kiutazik Olaszországba, Juhász Tamás kisebb sérülést szenvedett, az ő részvétele még kérdéses. Ezt követően még egy összetartást tervez a paraválogatott, majd májusban a rangsorolóval elindul számukra is a versenyszezon, május végén pedig Poznanban már az Európa-bajnokságon kell helytállniuk. Azon a hétvégén világkupát rendeznek az ép gyorsasági versenyzőknek, előtte, kedden és szerdán tartják a paraversenyeket.

A para szakágban is a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság a szezon fő versenye, itt és a jövő évi pótkvalifikációs vébén lehet csak megszerezni az olimpiai kvótákat. A parásoknál, ha valaki kajakban szerez egy kvótát, akkor kenuban is elindulhat majd Tokióban – ehhez az első hat között kell végezni a szegedi vébén.

Suba Róbert számára reális lehet az éremszerzés a szegedi vébén is

„Ha az elmúlt év eredményeit nézzük, akkor öt kvótára reális esélyünk lehet, Suba Robi és Juhász Tomi két-két kvótát szerezhet, Varga Kati pedig azért csak egyet, mert az ő kategóriájában csupán kajakban rendeznek futamot az olimpián, kenuban nem. A realitások azt mutatják, hogy egy-két érmet nyerhetünk a szegedi vébén, míg Rozbora Andrásnak és Kiss Eriknek jövőre, a pótkvalifikációs világbajnokságon talán lehet esélye még olimpiai kvótát szerezni” – zárta Weisz Róbert, a magyar paraválogatott szövetségi kapitánya.