Kezdődik a csata a szegedi vb-indulásért

Csütörtökön reggel rajtol és egészen vasárnap késő délutánig tart a felnőtt és ifjúsági versenyzők első idei gyorsasági válogatója egyes és páros egységekben. A „nagyok” között a győztesek nagy lépést tesznek azért, hogy ott lehessenek augusztus végén Szegeden, az NKM olimpiai kvalifikációs gyorsasági világbajnokságon. Több versenyszámban vannak nagy visszatérők, de itt-ott hiányzók is.

52 egyesület 813 indulója mérkőzik meg egymással a válogatón, a világbajnokságnak otthont adó Maty-éri pálya felújítása miatt ezúttal Szolnokon, a Holt-Tiszán. A legnagyobb érdeklődés természetesen ezúttal is a felnőttek olimpiai versenyszámait, valamint a négyes válogatási elvek miatt a férfi K-1 400 méteres és K-2 500 méteres döntőt kíséri.

Már a válogató első napján lezajlik két sorsdöntő egyes versenyszám. A hölgyeknél K-1 500 méteren a szám olimpiai- és világbajnoki címvédője, Kozák Danuta várja a kihívókat. Már csütörtökön délutánra kiderül, hogy az ötszörös olimpiai bajnokot meg tudja-e szorítani bárki. Danuta legnagyobb riválisa idén újra Csipes Tamara lehet, de érdemes lesz figyelni Medveczky Erika, Kárász Anna, Bodonyi Dóra, Hagymási Réka, valamint a 19 éves Gazsó Dorka teljesítményére, és a visszatérő Szabó Gabriella is okozhat meglepetéseket. Utóbbi annyira mindent egy lapra tett fel, hogy az első válogatón csak 500 egyesben áll rajthoz, még a számára kedves K-2 500 méteren sem indul el.

Bár nem olimpia szám, de hatalmas a tétje a K-1 400 méteres férfi versenyszámnak. A négyesek számára csak a második válogatón rendeznek futamokat, de a csapathajókba kizárólag olyan versenyzőket vesz majd számításba Hüttner Csaba szövetségi kapitány, akik az első válogatón vagy 400 egyesben, vagy 500 párosban, vagy K-1 200 méteren kerülnek a legjobbak közé. Érdekesség, hogy 400 méteren rajthoz áll Dombvári Bence is, aki néhány héttel ezelőtt még azt nyilatkozta, hogy K-1 1000 méterre készül. Ehhez képest abban a számban nem, viszont a 400 egyes mellett K-1 500 méteren, valamint K-2 500 méteren Hufnágel Tiborral is elindul az első válogatón.

Férfi kajakban 1000 egyesben – ahogy évek óta mindig – ezúttal is Kopasz Bálint az egyértelmű favorit, K-2 1000 méteren pedig a két héttel ezelőtti rangsoroló eredménye alapján esélyes lehet a Koleszár Mátyás, Németh Viktor páros, de nem lenne meglepetés a Tóth, Kulifai, a Hufnágel, Czeiner, vagy éppen a Noé Bálint, Ilyés Róbert duó győzelme sem.

Női K-2 500 méteren ennél egyszerűbbnek tűnik a kép, a vb címvédő Kárász Anna, Kozák Danuta egység legnagyobb kihívója egyértelműen a Csipes, Medveczky duó. Kozák Danuta természetesen 200 egyesben is arathat, de abban a számban jól szerepelhet Hagymási Réka, Lucz Dóra, Lucz Anna és Csipes Tamara is.

A felnőtt férfi kenusoknál a kapitány döntése alapján idén csak a két olimpiai versenyszámban, C-1 és C-2 1000 méteren rendeznek válogatót. Egyesben a rangsorolón győztes Kiss Tamás ismét összecsaphat Kiss Balázzsal és Dóri Bence Balázzsal. Utóbbi két versenyző jó formája párosban is egyértelmű, de a férfi kenusoknál a központosított felkészülés és a rengeteg páros-próba miatt talán a legnehezebb megjósolni a végeredményt.

Egyértelműnek tűnik a helyzet viszont női kenuban. Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső borzasztóan elvert mindenkit két hete, és C-2 500 méteren most is erre lehet számítani. Érdekesség, hogy a páros két tagja nem indul el egymás ellen az első válogatón 200 egyesben. Ebben a számban Balla Virágot az egyre jobb formába lendülő Lakatos Zsanett szoríthatja meg.

A hétvégi válogatóversenyt eredményeit követni lehet majd itt a honlapon és az MKKSZ új eredményközlő felületén is. Az olimpiai versenyszámok döntőit pedig – megfelelő időjárás esetén – a sportág Facebook oldalán élőben fogjuk közvetíteni Szolnokról.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók