Kammererék nyerték a szétlövést

Kammerer Zoltán és Szalai Tamás már biztos, hogy képviselheti a magyar színeket az augusztusi milánói kvalifikációs világbajnokságon, miután ma megnyerték az 1000 méteren induló férfi párosok küzdelmének harmadik felvonását. A szolnoki szétlövésen a rutinosabb duó meggyőző fölénnyel nyert a Noé Zsombor, Vass Péter egység előtt.

Hihetetlenül kiélezett küzdelmet hozott az első két válogató, 10 nappal ezelőtt Szolnokon a Kammerer Zoltán, Szalai Tamás összeállítású páros győzött néhány tizeddel, míg szombaton Duisburgban fordult a kocka, a második válogatónak számító világkupa verseny döntőjében, szintén szoros csatában, a fiatalabbak győztek.

A mai szétlövésen is izgalmasan alakult az első 700 méter, a két páros fej-fej mellett haladt, Kammererék azonban most jobban bírták a hajrát és az első két válogató kis különbségéhez mérten viszonylag nagy fölénnyel, közel 3 másodperccel nyerték meg a mindent eldöntő különversenyt.

„Szombaton nem tudtunk újítani 800-nál, most igen – mondta a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán a célba érkezés után. – Ami biztos, hogy így mi ketten már a vb-csapat tagjai vagyunk.”

„Nem gondoltam, hogy ennyivel fogunk tudni nyerni – folytatja Szalai Tamás. – Úgy néz ki, hogy a mi újonnan alakult párosunk is beérett a szembeszeles pályára. Szombaton Duisburgban még megzavart minket a szembeszél, és az is, hogy jó néhány fokkal hidegebb volt, mi pedig nem öltöztünk fel eléggé, így hamarabb bekötöttünk.”

„Nagyon nehéz 10 napon vannak túl a versenyzők – mondta Storcz Botond felnőtt vezetőedző. Óriási küzdelem zajlott a két páros között, a mai szétlövés előtt jósolni sem mertem volna a végeredményt illetően. Másfél hét van hátra a szegedi válogatóig, a férfi kajak szakágban ez az időszak a négyesek összeállításáról fog szólni.”

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók