Igaz az, hogy a Győr egyik kiváló kézilabdázója is lehetett volna?
Hogy mi lett volna belőlem, nem tudom, de az tény, hogy kézilabdázóként kezdtem a sportpályafutásomat. Mivel a barátaim kenuztak a Győrben, így tizenegy évesen én is lementem egy edzésre és kipróbáltam a kajakozást. Az első edzésen háromszor-négyszer beborultam, és az első edzések után a vízitelepen nagyon kapacitáltak, hogy menjek inkább vissza kézilabdázni, de én mégis maradtam.
Szereti a kihívásokat.
Jaj, nagyon. A borulások ellenére volt bennem egy csak azért is érzés, hogy én meg akarok tanulni kajakozni, de igazából az döntött a sportág mellett, hogy nagyon megszerettem a vízitelep hangulatát, azt a csodálatos közösséget, ami egy életre szóló szerelmet adott számomra.
Mikor jöttek az első sikerek?
Mint mindenki, én is végigjártam a szamárlétrát. Úttörő olimpia, gyerekversenyek, ifjúsági barátság versenyek, majd 1979-ben kijutottam az első felnőtt világbajnokságomra is, amelyen a Svidró, Kosztyán, Sztanity Zoli, Kadler négyes az ötödik helyet szerezte meg. A következő évben megnyertük a válogatót a moszkvai olimpiára, ám én mégis kimaradtam a csapatból. Ekkor döntöttem el, hogy más irányba kell mennem. Szerettem volna, ha a kajakozás része marad a mindennapjaimnak, de egy-két évvel később már építeni kezdtem a civil pályámat is. 1982 januárjában bementem Vén Lajoshoz, és elmondtam neki, hogy vállalkozásba kezdek, mostantól kezdve pénzt szeretnék keresni, és bár nyertem még pár magyar bajnokságot ezzel a négyessel, már a munka játszotta a fő szerepet az életemben. 1984-ben befejeztem a versenysportot, kedvtelésből lejártam sportolni abba a klubba, amely akkor már olyan tehetségeket tudott a soraiban, mint Gyulay Zsolt, Ábrahám Attila és Csaba, Fidel László vagy a lányok közül Povázsan Kati, Czigány Kinga. 1985-ben a Rába ETO mégis úgy döntött, hogy nem ad több támogatást, a csapat idővel szétesett, szerencsénkre öt évig életben tartotta a kajak-kenu sportot a Győri Dózsa.
Mikor kérték fel szakosztályigazgatónak?
1990-ben, akkora mindössze harmincegy versenyzőnk maradt. A padlóról kellett felállítani a szakosztályt, és ez olyan jól sikerült, hogy azóta két maratoni világbajnokság és egy Európa-bajnokság házigazdái voltunk, idén megint világbajnokságot rendezünk, olimpiai bajnokaink vannak, és mára közel ötszáz versenyző sportol a klubban. Nagyon sokat jelent számomra ez az egyesület és persze a sportág is, amelynek 1995 óta vagyok az általános alelnöke.
Ha visszatekint az elmúlt évtizedekre, mire a legbüszkébb?
Arra, hogy rengeteg gyerek sportol nálunk, akik remekül érzik magukat a klubban. Hogy a nagy létszám ellenére is igazi családias egyesület a mienk, Győrben a kajak-kenu fogalom lett és persze arra, hogy rengeteg barátot adott számomra a sportág. Az életben megtapasztaltam, hogy a sportágban szerzett barátságok örökké megmaradnak, és ez nagyon jó érzés.
Melyik volt a legszebb pillanat, amit a kajak-kenu adott az ön számára?
2005-ben, amikor a fiam megszerezte az első világbajnoki címét, én voltam a díjátadó és együtt hallgathattuk a magyar Himnuszt. A másik csoda a sydneyi olimpia volt, minden szépségével, örömével és nehézségével. Amikor a négyes nyert Kammerer Zolival kinyitottunk egy üveg pezsgőt, koccintottunk egyet, és mondtam neki: Zolikám, ideje lefeküdni, mert az egy aranynál több a kettő, és Botival meg is nyerték másnap a K-2 500 métert. De fantasztikus pillanat volt látni, ahogyan Koló egyesben nyert aranyat, tényleg az egész olimpia felemelő, fantasztikus élményt adott. De ugyanúgy sokat jelent nekem, ha egy kislány vagy kisfiú diákolimpiát nyer. Megmaradnak az ember emlékezetében az első gyermeki örömök is.
A sikeres embereknek általában szigorú napirendjük van, sosem keresnek kifogásokat a célok felé vezető úton. Önnek mi a hitvallása?
Hogy jó csapattal lehet eredményeket elérni. Nem baj, ha azok az emberek, akik körülvesznek téged esetleg okosabbak, sőt… A lényeg, hogy a csapatodat mindig tartsd egyben. Liberális gondolkodású vezető vagyok, bár tudom, ez a szó most nem divatos, de megadom a szabadságot, az önállóságot az embereimnek, ugyanakkor érzékeltetem a szabályokat is, vannak olyan határok, amelyeket már nem engedek átlépni. Ez vonatkozik a klub edzőire, gyerekeire, a szülőkre is, nálunk megvan a rend és a belső fegyelem is, de így tudunk sikeresek lenni.
Szigorú embernek tartja magát?
Magammal szemben vagyok a legszigorúbb. Keménység és céltudatosság nélkül nem lehet jó vezetőnek lenni.
Melyik a legszebb pillanat a napjában?
Sok szép pillanat van. Azt mondhatom, kilencvenöt százalékban csak jó dolgok töltik ki a napjaimat. Szeretek korán kelni, az alvás számomra a szükséges rossz. Szeretek reggel a feleségemmel kávézni, megbeszélni az előttünk álló napot. És egy-egy pörgős nap után jó hazatérni, játszani az unokáimmal, szeretgetni őket, vagy általuk szeretve lenni. Valójában én nagyon szerencsés fickó vagyok. Elkényeztetett férj, szülő és főnök lehetek. Ha megálmodok valamit az életben, a környezetem nem azt mondja, hogy lehetetlen, mindenki arra törekszik, hogy megvalósítsuk a közös álmokat.
