Ritka jelenséggel kezdődött a mai nap Dél-Afrikában, vissza kellett lőni a női K-2-es verseny első rajtját, ami egy 26 km-es táv esetében azért nem túl gyakori. A második startban már nem volt hiba – az egyéni versenyhez képest még borulás sem – a két szélső pozícióból induló magyar páros, azaz Csay Renáta és Bara Alexandra, valamint Kiszli Vanda és Mihalik Sára a terveknek megfelelően már az első fordulónál a vezető bollyal érkezett – igaz a címvédő Csay, Bara páros csak tizedikként jött ki a hosszú egyenesre.
A korábbi évekkel ellentétben most nem sikerült szétszabdalni a mezőnyt, ráadásul az első futást követő beszállás során mindkét egységünknek sikerült bakiznia. Háromnegyed óra után a második futás előtti felső kanyarban próbálták Csay Reniék megrángatni a mezőnyt, de a futószakasz már a brit párosnak sikerült a legjobban. Ezután Kiszli Vandáék diktálták a tempót és mindez azt eredményezte, hogy a két magyar duó és az egyéniben győztes Belcher vezette britek megszöktek a többiektől. Ezután viszont vagy visszavettek a tempóból, vagy az üldözők húztak bele, hiszen pár perccel később ismét öten voltak – a dán és a házigazdák egyik párosa felzárkózott Bara Alexandráék mellé.
A következő órát egymás társaságában töltötte a kvintett, legtöbbet Kiszli Vandék vezették a mezőnyt, azt azonban mindannyian megtapasztalhatták: a britek sokkal gyorsabban futnak, így ahhoz, hogy valaki megelőzze őket a beszállásnál, legalább 3 mp-es előny kell a futószakasz előtt. A mieink a futószakasz előtt mindig az élre álltak, de egyszer sem sikerült Belcheréket megelőzni a beszállásnál. Csay Renátáéknak nem sikerült jól az utolsó futás előtti forduló, Kiszli Vandáék ellenben életük legjobbját futva elsőként vágtak neki a kis körnek. Pillanatok alatt 30 méteres előnyre tettek szert, míg a dél-afrikaiak kiszálltak a versenyből. A címvédő zseniális utolsó fordulót produkált, Csay Reniék a negyedikről a második helyre léptek fel, de hátra volt még 500 méter. Kiszli Vandáék tovább növelték itt az előnyüket, és az utolsó méterekre már a mosoly is belefért, így Magyarország megvédte címét párosban – Kiszli Vanda és Mihalik Sára első felnőtt világbajnoki címét szerezte. Csay Reniék is kitették a szívüket és maximális pályát mentek, jól tartották maguk mögött a dánokat és a briteket, így kettős magyar győzelemmel zárult ez a futam.
“Nagyon gyorsan lement a futam, ezt abból is észrevettük, hogy a harmadik kör helyett a negyedikben elég volt kijönni frissíteni. Azért voltunk elöl sokat, mert a többiek nem akartak menni, de ott is tudtunk spórolni, és kontrollálni a versenyt. Jól osztottuk be az erőnket, mindig annyit futottunk, amennyit kell, és tökéletesen megoldottuk azt is, hogy az utolsó körben elsőként indulunk és robbantunk” – mondta mosolyogva Kiszli Vanda, aki hatalmas utat tett meg idén, és jött vissza a gyengébben sikerült országos bajnokság után egészen a világ elejére. Társa, Mihalik Sára is maximálisan megbízott benne. “Az egész versenyt élveztem, hiszen nem volt rajtunk teher, mindkettőnknek jól sikerült az egyéni verseny. Nagyon furcsa volt, hogy milyen népes az élmezőny, de olyan nyugalmat láttam Vandán, hogy az első futás után éreztem, hogy itt ma minden jól alakul majd. Jól jöttünk ki a robbantásokból, jó mentális állapotban is voltunk, egyszerűen ma tökéletes volt minden”
Minden idők legeredményesebb maratonistája, a 18-szoros világbajnok Csay Renáta nehéz pillanatokat élt meg ezen a hétvégén, és ahogy fogalmazott, az alábbi bölcselet adott neki erőt a versenyekhez. Most ezeket a mondatokat szeretné továbbadni útravalónak a fiatalok számára: “A harcos nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret, hanem hogy szereti, amit csinál. Egy jó harcos nem tökéletes, nem győz mindig, nem sérthetetlen. A jó harcos nagyon is sebezhető… Ez teszi igazán harcossá!”
Kenu párosban legutóbb mindkét magyar egység dobogón végzett, de most mind a négy hajóban térdelő versenyzőnk ment egyéni számot is. Ahogy várni lehetett már az első fordulóhoz minimális előnnyel érkezett a két spanyol páros és a címvédő is, akik ezután faképnél hagyták a többieket. Nyugodt pályát mentek, tudták, hogy kell az energia a végére is, ennek szellemében több, mint egy órán át nem történt semmi szokatlan. Aztán a negyedik futószakasz végén Camposék beborultak, és úgy tűnt ezzel kiszállnak az aranyéremért vívott harcból. A következő mérési pontnál már fél perces hátrányt mutatott az óra, azaz Dóczé Ádámék elkezdhették az ezüstérmet tovább fényesíteni. Az utolsó fordulónál Granáék is úgy fordultak, mint egy csuklós busz, így Kövér Mártonék szinte a partra kerültek, de szerencsére nem sodródtak ki. A hídnál pedig ritmust váltottak. Ezt a tempót 50 méteren át bírták a spanyolok, de aztán letették a lapátjukat, így Kövér Márton és Dóczé Ádám ismét megnyerte a világbajnoki címet. A másik magyar egység, Dóri Bence és Koleszár Zoltán a táv felénél feladta.
“Sokáig úgy tűnt, hogy bronzérem lesz ebből, nagyon meg kellett küzdeni ezen a futamon. A problémát az okozta, hogy nagyon szűkek a fordulók, a mi kölcsönhajónk pedig nagyon rosszul fordul, kellett hozzá tulajdonképpen a folyó a teljes szélességében. Mindez persze azzal járt, hogy a kanyarok után nagyon sok energiát elhasználtunk, mire utolértük a spanyolokat, úgy éreztem ez körről körre nehezebb. Amikor a végén megindultuk, reméltük, hogy sikerül elsőként beérnünk, örülünk, hogy a spanyolok nem bírták a tempót” – nyilatkozta Kövér Márton, aki a 9. világbajnoki címét szerezte. Társa, Dóczé Ádám először duplázott a világbajnokságon, és bizony megviselte a két futam “Alig 19 óra volt a tegnapi cél és a mai rajt között, nem esett jól felkelni, nagyon éreztük mindketten az egyest. Szerintem kisebb a víz, mint a győri világbajnokságon, ez nagyon megnehezíti a versenyzést. A tegnapi eredményem miatt csalódott voltam, úgy éreztem több is lehetett volna benne, így ez a mai siker nagyon fontos volt számomra.”
Az utolsó döntőt délben rendezték, 38 lapát mozdult meg egyszerre a rajt pillanatában, köztük a K-2 korábbi világbajnokai, Boros Adrián és Solti László (2015), a házigazdáktól a favorit Hank McGregor, Jasper Mocke páros (2014, 2016) és a szakág legeredményesebb nemzetétől, a spanyoloktól Walter Bouzan és Alvaro Fernandez (2010, 2011). A második forduló előtt Boros Adrián megint eljött ott, ahol már szinte a vadkacsának is leér a lába, ezzel is jelezve a többieknek: nincs az a helyzet, amit ne tudnának megoldani. Az első futás előtti fordulónál azonban komoly hátrányba kerültek, és a németekkel együtt csak a 6-7. helyről kezdték az újabb kört – 15 mp-cel az élboly mögött. A Györgyjakab Máté – Kulifai Tamás páros ekkorra már feladta – ebben közrejátszott Máté betegsége, reggel még az is kérdéses volt, hogy rajthoz tudnak-e állni. Vártuk a csodát, hogy Adriánék felérnek majd az élbolyra, de a következő kiszállásnál már majdnem egy perc volt a hátrányuk. Ráadásul, amíg elöl az öt egység váltott vezetéssel diktálta a tempót, a mi farvizünkön a németek csak utaztak. Ez már majdnem a lehetetlen kategória. A negyedik körben váratlanul mégis elkezdett csökkenni a különbség. Már csak 38 mp-re voltak McGregoréktól Boros Adriánék az egyik fordulónál, a hosszú egyenes végén pedig 24 mp-re. Ekkor rontották el a franciák a beszállást – a sztrók a lendülettől túlcsordult és beleesett a vízbe. Talán, ha ők leszakadnak együtt a magyarokkal zárkózhatnak vissza – gondoltuk, de nem így történt. De Boulangerék önerőből megoldották, mi ráadásul visszacsúsztunk 20 méterre a németek mögé, és újra 40 mp volt a differencia. Ha nem fél távnál lettünk volna, már elment volna a hajó. Boros és Solti azonban nem adta fel, húsz perc múlva valami emberfelettit produkálva utolérték az élmezőnyt. Mindez a hatodik kör első fordulójánál történt, amelyet követően sikerült végig az élbolyban maradni. Így jöttek el hatan az utolsó körig, ahol a hosszú egyenesben néhány ütközés borzolta a kedélyeket – szinte már olyan volt, mint egy igazán jó Forma-1-es futam. Laciék ebből szerencsére kimaradtak, és az utolsó előtti fordulónál külső íven jól fordultak. A futószakasznál a két hazai csapat ment nagyon, nekünk a beszállás utáni indulás nem volt tökéletes, így a spanyolok is megelőzték egységünket. Ezután szinte lábujjhegyen közelítettek a fordulóhoz hatan, mindenki tartalékolt, hiszen tudták: a kanyarban és az azt követő néhány száz méteren dől el a világbajnoki cím sorsa. Borosék sokáig a bölcsőben jöttek a két-dél-afrikai és a spanyol egység vizén, de a hídnál kibújtak és óriási hajrával McGregorék mögött másodikként értek célba.
“Ez egy nagyszerű hétvége. Ma volt egy kis problémánk, de aki ismer minket, az tudja, hogy soha nem adjuk fel, így bíztam, hogy utolérjük az élmezőnyt. Fáradtak voltunk a végére, de a szívünk is vitt minket előre” – nyilatkozta Boros Adrián, aki az Európa-bajnokságon az egyéni versenyben már mutatott be hasonló produkciót. “Nagyon kemény volt a víz, az első két körben egy kicsit bajba is kerültem, mert teljesen elmerevedett az alkarom, de aztán mentünk, ahogy bírtunk, hogy utolérjük az élbolyt. Úgy érzem nem is száz, száztíz százalékot teljesítettünk, kihoztuk magunkból a maximumot” – tette hozzá Solti László.
A magyar válogatott története egyik legsikeresebb világbajnokságát zárta. Az ifi és U23-as mezőnyt nézve így a 8 döntőből 7 arany, 5 ezüst és 1 bronzérmet szerzett, míg a felnőttek 3 arany, 4 ezüst és 1 bronzéremmel ugyancsak az éremtábla élén végeztek, de versenyzőink megnyerték azt a két futamot is, ami a kisebb mezőny miatt végül nem számít bele a hivatalos programba. Összesen tehát 12 arany, 9 ezüst és 2 bronzérem a mérleg, azaz a 32 induló egységből 23 felállhatott a dobogó valamelyik fokára.
“A várakozásoknak megfelelően szerepelt a csapat, de azért megéltünk több nagy pillanatot. Adriánék a páros versenyben vert helyzetből jöttek vissza, női párosban láthattuk, hogy milyen erős az utánpótlásunk, az pedig, ahogy Reni az előző napi futam után ma felállhatott a dobogóra, a sportemberi nagyságát mutatja. Náluk ráadásul Bara Alexandra sem volt teljesen rendben, meghúzódott a bokája, így a kettős győzelem még értékesebb. A kajakosoknál a kölcsönhajók nem okoztak gondot, a kenuról ugyanezt nem lehet elmondani, így Marciék mai győzelme sem volt egyszerű, hiszen minden fordulóban 3-4 hajónyi hátrányt szedtek össze a spanyolokhoz képest. A hajrájuk viszont tudtuk, hogy bámulatos. Összességében azt is tapasztalhattuk, hogy a korábbi évekhez képest tovább erősödött a mezőny, hiszen komoly élbolyok alakultak ki, és a legtöbb verseny az utolsó pillanatig nyitott volt, így nagyon értékes ez az eredményes szereplés” – mondta Weisz Róbert szövetségi kapitány.
A magyar csapat kedden érkezik haza Dél-Afrikából.
