Új programmal jelentkezik a Kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős Kormánybiztosság, amely a Vándortábor 2017 keretén belül pályázati lehetőséggel ösztönzi az általános- és középiskolákat, valamint a pedagógusokat arra, hogy a diákokat minél szélesebb körben megismertessék a sport, a természetjárás és a vízitúrázás örömeivel. Magyarország kormánya társadalmi szervezetekkel, a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel, az Országos Erdészeti Egyesülettel, valamint a Testnevelési Egyetemmel összefogva valósítja meg az új programot.
„Fantasztikus kezdeményezésnek tartom ezt, amelynek célja, hogy a fiatalok a szabadidejük minél nagyobb részét a természetben töltsék el. Nem csinálunk mást, mint egy régen már jól működő vándortábort indítunk újra és az akkori gyalogos lehetőség most kiegészül a vízitúrázással. Az ország adottságai nagyszerűek ehhez, a sportági háttér pedig komoly szakmai segítséget jelent” – mondta Révész Máriusz kormánybiztos.
A vízi vándortáborokban négy útvonalon 6 napos turnusokban vehetnek részt a gyerekek, akiket képzett vezetők, biztonságos túrafelszerelések és előre kiépített sátortáborok várnak: a 6 napos (5 éjszaka) tábor ára 18 000 Forint. Az erdei vándortáborok esetében 5 útvonalon mintegy 130 túra indítására lesz lehetőség. Minden útvonalon 6 éjszakát 7 napot töltenek el az iskolai csoportok, ennek ára 22 000 Forint. A pedagógusok számára a Testnevelési Egyetem szervezett akkreditált, szakirányú vándortábor-túravezetői tanfolyamot indít, a 30 órás képzést elvégző szakemberek napi bruttó 10 000 forint térítésben részesülnek, ha csoportot visznek a természetbe.
„Öt perc alatt kellett döntenünk, és pár hét alatt megalkotnunk egy olyan képzési rendszert, amely egyedülálló Magyarországon. Így leszünk képesek már idén nyárra megfelelő számú túravezetőt integrálni a programba. Négyszeres apukaként, hamarosan nyolcszoros nagypapaként fontosnak tartom a biztonságot, erre különösen odafigyeltünk a szakmai anyag során – mondta Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, aki fontosnak tartja, hogy a fiatalok földrajzi, történelmi és kulturális szempontból is megismerjék, úgy, hogy mindemellett komoly fizikai megterhelést is kapnak..
Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára elmondta: a Mátrában, a Börzsönyben, a Pilisben, a Bakonyban és a Mecsekben várják az általános iskolák felső tagozatos, illetve a középiskolás gyerekeket, akik egy hét alatt 60-80 kilométernyi utat tesznek meg, útvonalanként 3-5 táborhelyet vesznek igénybe, azaz a csoportok a legtöbb helyen két éjszakát töltenek el.
„A fiatal generáció számára különösen fontos, hogy ebben az életkorban kijussanak az erdőbe, hiszen ez a korosztály a legfogékonyabb a természeti értékek elfogadására” – mondta a főtitkár.
Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok kajakos, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségi tagja elmondta a vízi-vándortúrák a Dunán, a Mosoni-Dunán, illetve Északkelet-Magyarországon a Tiszán zajlanak, utóbbiak végállomása Tokaj, ahová a Rétközi-tó felől, valamint Dombárd és Tiszabercel érintésével is el lehet jutni 6 nap alatt.
„Én abba a korosztályba tartozom, aki még a vízitúrákon nőtt fel, sok élménnyel gazdagodtunk, barátságok, kapcsolatok, szerelmek alakultak ki egy-egy ilyen túra során. Előttem van egy emlék, ahogy egy négyesben ülünk a csapattársammal, én elöl, ő hátul, közöttünk pedig a bogrács és több kilónyi hagyma, krumpli, amit mi szállítottunk” – mesélte el Sydney és Athén ötkarikás bajnoka.
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke azt hangsúlyozta, fontos, hogy a két szervezet erősíti egymást ebben a társadalmi szerepvállalásban.
„Jó dolog, hogy van átjárás a két táborozási lehetőség között, az egyik erősíti a másikat – mondta az elnök. – Mindannyiunk nevében mondhatom, olyan élményt szeretnénk adni, ami egy életre szól. A gyerekek dönthetnek a szabadidejük eltöltéséről, akár most, akár később szülőként vagy nagyszülőként és fontosnak tartjuk, hogy a szabad levegőt, a vízet, az erdőt válasszák. Főként egy olyan országban, ahol ennyi természeti kinccsel élünk együtt.”