Mégse

Hüttner Csaba: Radikális változások kellenek férfi kenuban

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége további két évre bizalmat szavazott mindhárom szövetségi kapitánynak, így Hüttner Csaba, Makrai Csaba és Weisz Róbert fejezheti be a tokiói olimpiáig, illetve paralimpiáig tartó ciklust. Az újraválasztott felnőtt kapitány elégedett a női kajakosok és női kenusok, valamint a férfi kajakosok idei teljesítményével, a férfi kenu szakágban azonban radikális változásokat sürget. Hüttner Csaba szerint gond van a jelenlegi felnőtt versenyzők technikájával és azzal is, hogy a keret tagjai az edzések során nem kényszerülnek arra, hogy maximális teljesítmény nyújtsanak. Ahogy fogalmaz, jelenleg nincs meg a kultúrája annak a magyar kenusoknál, hogy rendesen "megnyomják" a tréningeket.

folytatják a kapitányok
Hír

– A nemzetek közti pontverseny megnyerésével zárta az idei világbajnokságot a felnőtt válogatott augusztus végén, hogyan teltek a napjai azóta?

– Mozgalmasan. A szakmai csapatban dolgozó kollégáimhoz hasonlóan én is elkészítettem az idei szezonra vonatkozó beszámolómat. Ezt az edzőbizottság megtárgyalta, együtt kiértékeltük az eredményeket és levontuk a tanulságokat. Ezután hétfőn az elnökségnek is beszámoltam a szezon tapasztalatiról és arról, hogy hogy áll a felnőtt gyorsasági szakág egy évvel a szegedi kvalifikációs világbajnokság és két évvel az olimpia előtt. Természetesen azt is felvázoltam, hogy mit kellene másként csinálni a jövőben. Az elnökség ezek után úgy ítélte meg, hogy folytathatom a munkát mint felnőtt szövetségi kapitány. 

– 2 évvel az olimpia előtt ott tart a csapat, ahol ilyenkor kell?

– Három szakágban igen. Női kajakban továbbra is kimagaslunk a mezőnyből, de látszik, hogy a kétszeres olimpiai bajnok új-zélandi Lisa Carrington és vele együtt három másik honfitársnője is rengeteget fejlődött az elmúlt 2 évben. Rájuk nagyon kell figyelnünk, mert még okozhatnak fejfájást. Női kenuban a két kiváló versenyzőnk mellett kezd felnőni egy fiatalabb generáció is, jó esélyünk lehet arra, hogy mindhárom kvótát begyűjtsük ebben a szakágban. Ebből a szempontból helyzeti előny, hogy a nemzetközi mezőnyben nagy az átfedés a párosok és az egyesek között, így a rivális nemzetek nagy része nem fog tudni két kvótánál többet szerezni ebben a szakágban. Férfi kajakban rá kell feküdni az 1000 párosra, mert ott nagyon messze vagyunk az élvonaltól. Viszont a többi olimpiai számban sokat léptünk előre, a legfontosabb, hogy négyesben megvan a bázis, megtaláltuk azt a 6-8 embert, akikre lehet építeni. Ugyanakkor hiába szereztünk K-4 500 méteren érmet a világbajnokságon, nem szabad ülni a babérjainkon, tovább kell fejlődni csapathajóban. Viszont az új műszeres mérésekkel és az idén gyűjtött tapasztalatokkal talán közelebb kerülhetünk a mezőnyből kiemelkedő német és spanyol egységhez. Emberanyagban vagyunk olyan erősek, hogy bárkivel fel tudjuk venni a versenyt. Férfi kenuban azonban radikális változásokra van szükség. Ha nem húzza be mindenki fülét-farkát és nem rendel mindent alá a cél érdekében, akkor nagy baj lesz.

– Évek óta látható, hogy férfi kenuban valami nincs rendben, most milyen konkrét változásokat tervez?

– Nincs mese, végre össze kell raknunk egy olyan párost, amelyik ütőképes tud lenni 1000 méteren. Kell találnunk három-három épkézláb jobbos és balos kenust, ebből a halmazból alakul majd három páros, ezeket az egységeket pedig rendszeresen össze kell mérnünk egymással. Hangsúlyozom, szükségünk van a versenyzők és az edzők teljes együttműködésére.

Nem akarok még egyszer olyan kenusokat meglátni a felnőtt keret közelében, akik már azzal is elégedettek, hogy valamilyen számban kijutottak egy világversenyre. Ez nekünk nem szint.

Azért kell hajtani minden edzésen, hogy minél előbb pontszerzők, érmesek és aranyesélyesek legyünk, méghozzá az olimpiai számokban. Elegem van azokból, akik a langyos vízben akarnak ülni. 

– Amikről most beszél, az nem magától értetődő minden versenyző számára?

– Az kellene, hogy legyen, de nem szabad mindent a versenyzőkre kenni, a kialakult rendszerrel is baj van. A mezőny rengeteget szűkült itthon a nemzetközi változások miatt, sportolóink így már nem nagy csapatokban, hanem néhány fős elszigetelt csoportokban készülnek és hiányzik nekik a mindennapi verseny, vagyis nincsenek arra kényszerítve, hogy minden edzésen a maximumot nyújtsák. Vannak tehetségeink, jó balos lehet a párosban például Kiss Balázs, vagy Hajdu Jonatán is, utóbbi persze csak akkor, ha végre beleáll a rendes munkába. Közben Vasbányai Henrikről sem mondtam még le. Ugyanakkor bárki térdel be a C-2-be, technikailag alkalmazkodnia kell a mai modern kenuzáshoz.

– Ez már többször felmerült az elmúlt években. Mit csinálnak rosszul a mieink?

– Sokkal nagyobb dinamikával kell a hajót futtatni, mint ahogy az edzők eddig tanították.

Ha megvan a két párosra alkalmas emberünk, akkor azoknak fel kell építeni úgy az aerob rendszerét, hogy ne okozzon nekik gondot az eddiginél magasabb frekvencián végigevezni a 1000 méteres távot. A manapság sikeres párosok már nem a vizet tuszkolva, a lapátot úsztatva kenuznak, hanem szinte csak a vízfogásra figyelnek, feszes csípővel valósággal megütik a vizet és ezzel a gyorsabb, dinamikusabb mozgással tartják fenn a hajó sebességét. 

– 2020. október 31-ig kapott bizalmat, vagyis Ön vezetheti a válogatottat a következő olimpián. Milyen tokiói eredménysorra számít? 

– Szerintem férfi és női kajakban, valamint női kenuban van esélyünk éremszerzésre, ezek között több számban, persze főleg női kajakban, nyerhetünk is. A férfi kenusok előtt most egy hosszabb út áll, de abban a szakágban is visszakerülhetünk a legjobbak közé. Számunkra azonban most a legfontosabb a következő szezon, hiszen jövőre lehet megszerezni a tokiói kvóták nyolcvan százalékát. Elsősorban arra kell koncentrálunk, hogy a 2019-es szegedi világbajnokságon, hazai közönség előtt a lehető legtöbb indulói helyet gyűjtsük be az olimpiára. 

Komoly fejlesztés a Tímár utcában

Jelentősen bővítéssel folytatódik a sportág első olimpiai bajnokairól elnevezett UTE-létesítmény felújítása Óbudán. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) vagyonkezelésében működő Urányi-Fábián vízitelep új épületrésszel gazdagodik, így a szakosztály versenyzői ősszel már lényegesen jobb körülmények között kezdhetik meg az alapozást. A beruházás forrásait az anyaegyesület és az MKKSZ közösen teremtette elő.

Vízitelep bővítés
Hír

2013 nyarán a nagy dunai árvíz jelentős pusztítást végzett az UTE vízitelepén. A károk helyreállításához komoly összefogás kellett. A szakosztály előbb a létesítmény árvízvédelmét oldotta meg, majd elsősorban az MKKSZ-től kapott sportágfejlesztési támogatásokból 2014-ben felújították a telep főépületét is, a lila-fehérek kajak-kenu bázisa abban az évben kapta meg az Urányi-Fábián nevet. A munkálatok most folytatódnak a Tímár utcában.

“A Kormánytól kapott kiemelt sportágfejleszetési támogatások jelentős részét arra fordítjuk, hogy a hosszú évtizedek alatt leromlott csónakházak megújuljanak – mondta Schmidt Gábor, a MKKSZ elnöke. – Eddig szerte az országban több mint 50 helyen történtek felújítások és bővítések. Nagyon örülök, hogy a sportág első olimpiai bajnokairól elnevezett, Urányi-Fábián vízitelep – az UTE és a szövetség összefogásának eredményeként – fejlesztésre kerül. A klubbal közösen kiírtuk a közbeszerzést, majd megkötöttük a szerződést a nyertes ajánlattevővel, így a munkálatok rendben elkezdődtek.”

A vízitelepen az elmúlt 50 év legjelentősebb fejlesztése zajlik. A kivitelezők vadonatúj emeletet építenek a tanmedence és az konditerem épületének tetejére, ahol egy komplett női szárny öltözőkkel és szociális helységekkel, valamint egy tornaterem kerül kialakításra.

„A fejlesztésnek köszönhetően komfortosabban fognak elférni sportolóink a telepen és az új tornateremben olyan saját súlyos gyakorlatoknak végezhetnek majd, ami hozzájárul a még minőségibb munkához – mondta a beruházásról Doma Gergő, az UTE kajak-kenu szakosztály-igazgatója. – Az UTE 2018-ban megnyerte az egyesületek közti olimpiai pontversenyt, ebben pedig hatalmas szerepe van két versenyzőnknek, Kozák Danutának és Tótka Sándornak. Az ilyen kiváló sportolóknak is

méltó lehetőséget kívánunk nyújtani a felkészüléshez,

és az utánpótlásnak is.”

Az anyaegyesület az építkezésre szánt összeget abból a pénzből fedezi, amit a hat nagy fővárosi egyesület kapott a Kormánytól létesítményfejlesztésre. Az UTE hozzájárulása fedezi a vízitelepen zajló beruházás 70 százalékát, a dráguló építőanyagárak miatti többletköltségeket pedig az MKKSZ állta.

„Egy réges-régi szerződés alapján az vízitelep üzemeltetője mi vagyunk, a vagyonkezelő pedig a kajak-kenu szövetség – mondta Őze István, az UTE klubigazgatója. – Szerencsére az MKKSZ-el hosszú évek óta kiváló a kapcsolatunk, így bele tudtunk vágni ebbe a nagyszabású fejlesztésbe közösen. Szükség van a bővítésre, mert emelni szeretnénk a létszámot, hiszen a sikeres olimpiai szereplés miatt

hatalmas az érdeklődés a kajak-kenu szakosztályunk iránt.

Az UTE egyébként is nagy hangsúlyt fektet a fejlesztésekre, kormányzati és önkormányzati programok segítségével több sportlétesítményünk épül illetve áll felújítás alatt.”

A munkálatok a Tímár utcában néhány héttel ezelőtt kezdődtek és várhatóan a nyár végéig tartanak, a létesítményben a sportolók felkészülése addig is biztosított. A kibővített épületrészt a tervek szerint szeptembertől használhatja majd a szakosztály.

A „szarvasi viking” visszatért…

Nyerges Attila egykori tanítványát korosztályának egyik legígéretesebb versenyzőjeként tartották számon, aki már serdülőként kimagaslott az ifik mezőnyéből. Nem csupán termetével – ami miatt egy jól fejlett, atletikus „óriásbébi” benyomását keltette, ha kajakba ült – hanem kiváló technikájával is. Dombvári Bence a riói olimpia esélyeseként kényszerült arra, hogy eltiltása miatt másodszor is letegye a lapátot. Az idei szezonban az ezres „korona” visszaszerzéséért is hajóba száll…

Ezer egyesre készül
Hír

– Volt már az életedben hasonló súllyal bíró „ utolsó esély”?

Úgy mondanám, hogy utolsó utáni… mert tisztában voltam azzal, hogy már a korábbi is az utolsó volt. Viszont nem is választanám ketté a dolgot, mivel tudom, hogy a második eltiltáskor abszolút vétlen voltam, ezért úgy veszem, hogy ez a mostani még ugyanaz az esély.

– Mit gondolsz, mennyire hittek neked, amikor az ártatlanságodat igyekezted bizonyítani?

– A közvetlen környezetem száz százalékosan; még talán az ellenfeleim is. Ezen a körön kívül már nem biztos, de a sajtóban sokszor megírták a tényeket és esetleg akadtak, akik talán megváltoztatták az első ítéletüket.

– A média persze előszeretettel ismétel hangzatos jelzőket is, mint például „ a kokainos kajakos”. Lemosható ez a bélyeg?

– Nem tudom. Nyilván belekerültem egy skatulyába, de abból idővel még kikerülhetek, hiszen már most láthatják, hogy

nem olyan vagyok, mint régen.

Ez talán évek kérdése. Az első eltiltásnál nagyon harcoltam, hogy visszakerüljek és küzdöttem azért, hogy újra elismerjenek és bízzanak bennem. Mire ez épp sikerült, újra eltiltottak.

– Sokak szerint szükséged volt ezekre a pofonokra annak érdekében, hogy kellő felelősségtudattal tudd élni az életedet…

– Én azért nem így gondolom. A kokainos balhé miatt persze jogos volt a büntetés;

a drogozásnak nincs nyertese.

De az állítólagos doppinghasználat egész más ügy.

– Bevallom, én is találkoztam olyan poénnal, hogy vigyázzak a poharamra, ha veled készítek interjút…

– Hát arra inkább nekem kell vigyáznom. Már a fogkrémemet is dugdosom.

– Bizalmatlan lettél?

– Igen, minden szempontból. Nem mondom, hogy a csapattársaimmal szemben is, de az biztos, hogy nagyon odafigyelek.

– Kik voltak, akik végig melletted álltak?

– Nyilván a közeli hozzátartozók azok, akik tartják az emberben a lelket: a szülők, nagyszülők, barátnő. De sokat segített a szövetség és a klubom is.

– Korábban mi lett volna a célravezetőbb segítség: a szigorúság, a nagyobb kontroll vagy a megértő lelki patronálás?

– Szerintem a személyiségem akkor is ugyanolyan volt, amikor komoly kontroll alatt voltam, szóval nem sokat befolyásolt volna.

– Édesapád azért az átlagnál talán szigorúbbam fogott. Van, aki úgy gondolja, talán az onnan való felszabadulásod volt túlságosan intenzív.

– Az igaz, hogy szigorúan fogott, de éppen azért, mert én már előtte is mindig az ellentétét csináltam annak, ami helyes lett volna. Nehéz személyiség vagyok, ami nem túl jó ómen egy ilyen fegyelmezettséget kívánó sportágban, de általában az élsportban sem. Kisgyerekként ez nem volt ennyire meghatározó: alapból nagyobbak voltak a versenyzők közti különbségek. Most azonban, ahogy kiéleződnek a versenyszituációk, gyakorlatilag hátrányos helyzetből indítottam el magamat.

– Viszont el is jön az a pont, amikor az ember már felelősségteljes felnőttként tud szembenézni – és akár meg is birkózni – a maga gyengeségeivel…

– Az ember nagyon lassan tud csak megváltozni, főként, ha mélyről jön ez az öntörvényűség, ez a „minden ellen való akarás”.

Nehéz számomra kompatibilissé válni

valamivel hosszú távon.

– No persze az is igaz, hogy a túlságosan könnyen kezelhető, szolid kezes bárányokból ritkábban lesz ütőképes harcos…

– Hát pedig nagyon szeretnék ilyen szolid lenni. Nekem ez a célom.

– Abban sokan egyetértenek, hogy kiváló képességeket kaptál a kajakozáshoz. Mikor szembesültél először igazán a tehetségeddel?

– Szegeden volt egy vébé, amikor a felnőttek közt 18 évesen két századdal csúsztam le a kvótaszerzésről.

Csalódott voltam, főként, hogy félretájékoztattak és azt mondták, a B-döntőben már nem szerezhetek kvótát és emiatt nem is koncentráltam annyira, viszont azt azért már megéreztem, hogy kisebb erőfeszítéssel is tudok úgy menni, mint a többiek. De csak ennyi fogalmazódott meg bennem és nem az, hogy én majd hatalmas olimpiai bajnok leszek.

– Volt egy korábbi nyilatkozatod, amiben azt mondtad, valójában nem is szeretsz kajakozni. Ezzel most mi a helyzet? Igaz egyáltalán?

– Azóta sajnos még kevésbé szeretek, mert még egyszer eltiltottak.

– Mi az, amit nagyon szeretsz?

– Wakeboardozni, meg snowboardozni.

– Miért nem leszel wakeboard-bajnok?

– Mert annyira nem vagyok tehetséges benne. Megélni biztosan nem tudnék belőle. Viszont, ha valamiben tehetséges az ember, akkor azt erőltetni kell.

– Mi az, ami „testhezállóbb” számodra ezekben a sportokban?

– Több adrenalin van bennük, nem kell annyit szenvedni edzéseken, meg nem is annyira teljesítmény centrikusak. Nehezen viselem, hogy adott esetben három és fél percen múlik egy teljes év, hogy bármi közbejöhet. Még akkor is, ha sikeresen megbirkózom a folyamatos terheléssel, ha jól megyek. Kezdetben a kajakozás is bulinak tűnt és az elején még tetszett, de szeretni már akkor sem szerettem annyira. Az után a bizonyos nyilatkozat után mindenki azt mondta, hogy biztos feldúlt voltam az eltiltás miatt és azért állítottam ilyet. De valójában engem soha nem kérdezett senki, hogy szeretek-e kajakozni. Ha wakeboardban tehetséges lennék, az álmaimat élném.

– Mit éreztél akkor, amikor az a spanyol Marcus Walz nyerte az 1000 méteres távot Rióban, aki az olimpia előtt harmadik volt mögötted?

– Fura érzés volt. Bekövetett instagramon… Talán ezzel köszönte meg, hogy kvótát kapott helyettem.

– Megviselt?

– Akkor már nekem nem a kajakozáson járt az eszem, hanem azon, hogy hogyan tudok helytállni az új közegben. Nem vagyok az a leragadós típus. A támogatóim révén elkezdtem dolgozni egy sportbárban a Dohány utcában, ami tulajdonképpen nagyon komoly feladatot jelentett számomra, hiszen az első munkahelyem volt. Valahol el kell kezdeni – gondoltam magamban.

– A vendéglátás, mint irány, mennyire tűnt hozzád illőnek?

– Nagyon stimmelt. Csak a hajnali lefekvések viseltek meg, ami miatt egy év alatt mintha hármat öregedne az ember. Persze, lehet, hogy hozzá lehet szokni idővel. De megfogalmazódott bennem, hogy ennél még a kajakozás is jobb.

– Egyszóval: átértékelődött sok minden…

– Így van. Közben kaptam lelki támogatást, hogy visszatérhessek a kajakozáshoz, később pedig anyagi segítséget is.

– Van benned valamiféle dac, hogy most bizonyíts valakinek? Akár annak, akiről úgy gondolod, hogy szándékosan ártott neked?

– Legfeljebb saját magam felé, meg azoknak, akik segítettek nekem és bíztak bennem. Akinek a második eltiltásomat köszönhetem, az csupán egyetlen ember. Nagyon jól tudom, ki az, de én vele azóta sem foglalkozom.

– Az imént lelki támogatást említettél és azt a „hátországot”, ami nélkül talán most még mindig pincérkedhetnél… Kicsi voltál még, amikor a szüleid elváltak. Befolyásolhatott ez téged a későbbiekben valamilyen módon?

– Egészen biztos, hogy nem. Normális családban nőttem fel, volt nevelőanyukám. Nyilván egyfajta hiány is, de az én habitusom sokkal mélyebbről fakad.

– Emlékszel rá, mi volt a jeled óvodában? Van egy egészen komolytalan, de felettébb szórakoztató elmélet, ami szerint jól jellemzi az adott ember későbbi jellemét, élethelyzeteit…

– A kalapács… ( nevet )

– Serdülőként, ifiként látványosan kiemelkedtél a mezőnyből. Hogyan élted ezt meg?

– A „hú de király vagyok” érzés megvolt, de már minikajakos koromban elhalt. Már akkor figyelmeztettek ugyanis, hogy jó lenne, ha visszavennék az arcomból. Először nem is értettem, mire gondolnak, de aztán elmagyarázták, hogy le kéne ülnöm egy alacsonyabb lóra. A jó eredmények mellett könnyen el tud szállni az ember és én nagyon el voltam szállva.

– Most milyen lovon ülsz?

– Most? Pónilovon!

– Nevezhetjük ezt alázatnak?

– Talán még csak próbálok alázatos lenni, de nagyon rajta vagyok.

– Hogyan érintett az edzőváltás?

– Két edzőm volt eddig, mindkettőnél tíz-tíz évet töltöttem. Ez az utóbbi váltás engem érintett a legrosszabbul, pontosabban, még mindig nem vagyok rajta túl. Nem az én választásomról van szó, a csapatomnak romlott meg a viszonya Vidivel (Kiss István), emiatt fejeződött be a közös munkánk.

Szóval mintha semmi nem rajtam múlna mostanában. Megkérdeztem, volna-e mód arra, hogy egyénileg továbbra is foglalkozhasson velem, de ez már nem lehetséges. Kulesz (Kulcsár Gábor) nagyon szimpatikus ember, már edzettünk együtt Szolnokon, viszont teljesen más módszerekkel dolgozik, mint amiket én eddig ezresként megfelelőnek tartottam.

– Mennyire érzed most magadban az erőt, a bizonyosságot, hogy meg tudod csinálni, amire készülsz?

– Előre nem szoktam megérezni…

– Akkor másképp kérdezem: mennyire hiszel most magadban?

– Azért nem egyszerű a válasz, mert ez most abszolút pengeél; ahogyan az is, hogy mi jó és mi nem. Ami számomra elfogadható, az egy nagyon komoly eredmény, ugyanakkor az ahhoz szükséges fizikai teljesítmény lényegesen nem különbözik attól, ami adott esetben csak a legrosszabb eredményre elég. Bármi előfordulhat, az élsport az sajnos ilyen. Az első félszezonban, amiben tavaly versenyeztem, nem ment olyan jól, mint amire számítottam. Életem első rossz félévét jelentette a két év kihagyás.

– Hogyan fogadták a terveidet, miszerint elsősorban az egyes 1000 méterre készülsz?

– Annyira nem érdekel senkit, hogy ki mire készül. Mindenki mondhat bármit…

– Mire lenne most legnagyobb szükséged ahhoz, hogy ezt a célodat elérd?

– Türelemre… hogy ne akarjam siettetni a dolgokat.