Három arany- és négy bronzérem Minszkből

Éremeső

Ifjúsági versenyzőink két arany- és egy bronzéremmel, az U23-asok egy arany- és három bronzéremmel zárták a minszki korosztályos világbajnokság első döntős napját. A kenusok versenyét ezúttal befolyásolta az erős balos szél.

„Homonnai Luca megmutatta, hogy csapathajóban is kiemelkedőt tud nyújtani, kezd nagyon értékes versenyzővé válni a sportág számára” – mondta Hüttner Csaba. A felnőtt mezőnyben is már figyelemre méltó eredményeket nyújtó Homonnai ezúttal az ifjúsági négyessel, Racskó Fruzsinával, Pupp Noémival és Gazsó Dorkával állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

„Már az előfutamok alapján látni lehetett, hogy lányaink kiemelkednek a mezőnyből, jó másfél másodperccel gyorsabbak a többieknél. Most is nagyon egyben voltak, nem hibáztak, szép győzelmet arattak” – folytatta az utánpótlás korosztály vezetőedzője, aki a „Nap legszebb győzelme” díjat (ha lenne ilyen) a Petró Erik, Varga Ádám ifjúsági kajakpárosnak adná.

„Hogy miért? Mert rendkívül profin versenyeztek, olyan taktikával lehetetlenítették el a jóval esélyesebb németeket, amelyet öröm volt nézni. Hatalmas iramot mentek, sikerült megtörni a riválisaikat, egyszerűen senki sem tudott velük konkurálni” – magyarázta a vezetőedző. Az ifjúságiak mezőnyében még egy bronzérem született, a Krasznai Péter, Takács Mihály kenukettes állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

„Tavaly elég cudarul bánt velünk a sors, mert nem volt kenus érmünk. Most párosunk kiválóan versenyzett, jó volt nézni őket, s igazából arról nem tehettek, hogy a balos szélben a két páros a szélén megverte őket.”

Az ifjúsági mezőnyben C-1 1000 méteren Moldován Milán a negyedik, a Bónyai Regina, Molnár Rebeka kenupáros az ötödik helyen zárt, míg K-1 1000 méteren Béke Kornél a hatodik lett.

„Többet vártam Kornéltól, de vele is kifogott a balos szél, azon a pályán, amelyen ő versenyzett nem volt esélye előrébb zárni.”

Az U23-as mezőnyben egy arany- és három bronzérem lett a magyarok termése. C-2 500 méteren nyert a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső alkotta páros.

„Nagy tettet vittek véghez a lányok, hiszen a tavalyi felnőtt világbajnokságon aranyérmes fehérorosz egységet győzték le. Virág ráadásul nemrég épült fel szalagszakadásából, és egy ilyen sérülés után igazi bravúr egy ilyen eredmény. Bravúrosan szerepelt Solti László is K-1 1000 méteren, akinek ha még lett volna tíz métere hátra, akár az ezüstérmet is megcsíphette volna. Majdnem felnőtt színvonalú mezőnyben versenyzett, az utolsó kétszáz méteren csodás hajrával kapaszkodott fel a harmadik helyre – folytatta Hüttner Csaba, aki a kenus Bodonyi András bronzérméről is elismerően szólt. Bodonyi 500 méternél még az élen haladt, de a maximumot kiadva magából zárhatott a harmadik helyen.

“Örültem, hogy a 9-es pályán indulhattam, mert így véletlenül sem vonta el a figyelmem egyik versenytársam sem, tudtam magamra koncentrálni. Éppen ezért viszont semmit sem érzékeltem abból, hogy hol állok a mezőnyben. Erős balos szél volt, ami a balosoknak kedvezett, és ennek megfelelően két balos előzött meg. A számomra nem túl kedvező körülmények teszik még értékesebbé ezt a bronzérmet. A végén még a kis lábujjamból is ki kellett sajtolnom a tartalék energiákat. Az utolsó 100 méterből csak annyira emlékszek, hogy nagyon fájt. A megszerzett érem viszont kárpótol, nagyon boldog vagyok!!!” – értékelte döntőjét Bodonyi András.

Dobogós lett az U23-as női négyesünk is, igaz, a Szilágyi Anett, Malcsiner Eszter, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes alkotta egység akár előrébb is zárhatott volna.

„Százötven méterrel a cél előtt megbillent a hajójuk, letámasztottak, teljesen szétesett a mozgásuk, így annak is örülhetünk, hogy összejött ez a bronz” – magyarázta Hüttner Csaba.

A Petkó András, Fekete Ádám kenupáros, valamint a Koleszár Mátyás, Ilyés Róbert kajakpáros egyaránt az ötödik helyen zárt. Az elő- és középfutamok alapján az utóbbiak számára a győzelem is elérhető lett volna, a döntős napon azonban nem tudták kiadni magukból azt, amit tudnak.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók