Elfogadták a beszámolókat

Bár a maraton világbajnokságot csak a jövő héten rendezik Kínában, az olimpiai szakágban már lezárult a 2019-es kajak-kenu szezon, így a szövetségi kapitányok az elmúlt hetekben elkészítették az idei évre vonatkozó elemzéseket.

Hüttner Csaba felnőtt-, Weisz Róbert para-, valamint Makrai Csaba utánpótlás szövetségi kapitány, valamint Storcz Botond szlalomszakág-vezető beszámolóját az MKKSZ Versenysport Bizottsága már korábban megtárgyalta és elfogadta, az anyagok így kerültek az elnökség elé.

Szóbeli kiegészítésében Hüttner Csaba arról beszélt, hogy a felnőtt válogatott összesen 13 kvótát szerzett, ezzel teljesítette az elvárásokat a szegedi kvalifikációs világbajnokságon. A felnőtt kapitány elmondta, hogy a jövő tavaszi pótkvalifikáció során férfi kajakban harcba szállnak a hatodik olimpiai indulási hely megszerzéséért is, míg a férfi kenusoknál újabb változásokat tervez annak érdekében, hogy a szakág kvótához jusson.

A kapitány a beszámolóban leírta, hogy a csapat továbbra is a világ közvetlen élvonalába tartozik, miután a szegedi vb-n megnyerte az olimpiai éremtáblázatot és az egyetlen olyan válogatott volt, amelyik

mind a négy szakágban érmet tudott szerezni.

Weisz Róbert a parakenu válogatott kapitánya az elnökségnek megerősítette, hogy csapata a felnőtt válogatotthoz hasonlóan teljesítette az elvárásokat, ami a megszerzett kvóták illeti, míg más szempontból még a vártnál is jobban teljesített. A para kajak-kenu válogatott először nyert világbajnoki címet paralimpiai szakágban, három kvótát szerzett, és a jövő évi pótkvalifikációs versenyen reális esélye lehet további indulói helyek megszerzésére.

A parások kapitánya megköszönte a Magyar Paralimpiai Bizottság egész éves kiemelt támogatását is.

Makrai Csaba az ülésen arról beszélt, hogy a magyar utánpótlás

megtartotta vezető helyét a világ élvonalában,

miután minden jelentős világversenyen első lett az éremtáblázaton, és a pontversenyben is. A kapitány néhány mondatban említette, hogy férfi kenuban már az ifik között is jóval kevesebb az ütőképes versenyző, mint a többi három szakágban, női kajakban viszont a mieink kimagaslanak a mezőnyből.

A szlalom-szakág nevében Storcz Botond vezetőedző elemezte a 2019-es versenyszezont. A szakágvezető elmondta, hogy a négy világbajnokságon rajthoz álló sportolónak ugyan nem jött össze a kvótaszerzés, de női kenuban Schmid Juliának erre lehet esélye jövő tavasszal, míg a még ifjúsági korú Rácz Koppány nagyon szépen fejlődik, és az utánpótlás korosztályban már jegyzett versenyző.

Storcz Botond szerint látszik, hogy a magyar versenyzők már felvették a rendkívül kiegyensúlyozott és népes nemzetközi mezőny ritmusát, de komoly előrelépésre csak akkor lehet számítani, ha lesz Magyarországon szlalom pálya, és a szakág fejlesztését az alapoknál, kezdő gyerekekkel lehet elkezdeni.

A beszámolókat az MKKSZ elnöksége elfogadta, és felkérte a szakmai vezetőket, hogy az október 22-én esedékes következő elnökségi ülésig dolgozzák ki a jövő évi felkészülési programokat, és válogatási elveket.

Az év legfontosabb eseményét minden kétséget kizáróan Szegeden rendezték, az ICF Olimpiai Kvalifikációs Kajak-Kenu Világbajnokságon nemcsak vb-érmeket, hanem olimpiai kvótákat is osztottak, magyar szempontból ez utóbbi volt a legfontosabb.könye

Nem kezdődött jól a vébé számunkra, hiszen az egyik legnagyobb esélyes Kozák Danuta, Kárász Anna kajak páros hajója könnyebb volt a megengedettnél, így kizárták őket. A női kajak szakág azonban jól reagált a történtekre, és megszerezte mind a hat kvótát, igaz, a hatodik csak a világbajnokság után került „magyar kézbe”. Aranyérmes lett, ezzel négy kvótát zsebelt be a Gazsó Dorka, Medveczky Erika, Csipes Tamara, Bodonyi Dóra négyes, az ötödiket Kozák Danuta az 500 egyesben szerzett bronzérmével gyűjtötte be. A hatodik Lucz Dóra nevéhez fűződik, aki ugyan „csak” hatodik lett 200 egyesben, a világbajnokság után újraosztott indulási jogok közül azonban egy kvóta Magyarországot illette, ezt pedig az újpesti versenyző hatodik helye révén kaptuk meg.

Férfi kajakban is szereztünk öt kvótát, ezek közül talán a legkedvesebb Kopasz Bálinté, aki 22 év után tudott világbajnoki címet nyerni a király számban, 1000 egyesben, itt utoljára Storcz Botond állhatott fel a vb-dobogó legfelső fokára.

Kopasz mellett a Nádas Bence, Tótka Sándor, Birkás Balázs, Kuli István kajak négyes ötödik helyével négy kvótát tett az olimpiai zsákba.

Női kenuban is szereztünk két kvótát, a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kettős 200-on és 500-on is ezüstérmet nyert, utóbbi számít olimpiai versenyszámnak.

A nem olimpiai versenyszámokban is kiemelkedően szerepeltünk, aranyérmet nyert Csipes Tamara (K-1 1000), Bodonyi Dóra (K-1 5000) és a Hagymási Réka, Medveczky Erika páros (K-2 1000). Ezüstérmes a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kettős (C-2 500) és hatalmas meglepetésre a fiatal Adolf Balázs (K-1 5000), valamint bronzérmes a Balaska Márk, Apagyi Levente egység (K-2 200).

A magyar kajak-kenu válogatott öt arany-, négy ezüst- és három bronzéremmel az éremtábla harmadik helyén végzett Németország és Fehéroroszország mögött. Ami azonban ennél is fontosabb, hogy két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel megnyertük az olimpiai éremtáblát a két-két aranyéremmel végző Németország, Új-Zéland és Kína előtt, tehát a mieink kétszer annyi érmet szereztek az olimpiai versenyszámokban, mint a legnagyobb riválisok.

A világbajnokság előtt rendezték az Európa Játékokat, amely gyakorlatilag a szakág Európa-bajnokságának felelt meg. Az olimpiai éremtáblázatot itt is megnyertük három arannyal, négy ezüsttel és 42 olimpiai ponttal, összességében pedig négy arannyal és öt ezüsttel zártuk a minszki játékokat. Győzött Kopasz Bálint két számban is (K-1 1000, K-1 5000), a női kajak négyes (Kárász, Kozák, Csipes, Medveczky), valamint a Balla, Devecseriné kenu kettős. Ezüstérmes lett Birkás Balázs (K-1 200), Kozák Danuta (K-1 200, K-1 500), Bodonyi Dóra (K-1 5000) és a Kárász, Kozák duó (K-2 500).

A 2019-es korosztályos világesemények is azt mutatták, hogy nincs okunk aggódni az utánpótlás terén, hiszen a világ- és Európa-bajnokságon is taroltak a magyarok – amely persze nem jelenti azt, hogy hátra lehet dőlni, de azt levonhatjuk következésképp, hogy továbbra is nagyon jó úton halad a gyorsasági szakágunk.

A magyar válogatott úgy zsebelt be két arany-, négy ezüst- és két bronzérmet az ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon Racicében, hogy nagyrészt B csapattal vett részt. Sok számban nem a válogatók győztesei indultak, hogy minél több fiatal versenyzőnk tudjon nemzetközi rutint szerezni.

Az első vonalunk erre rátett egy komoly lapáttal Romániában, ahol augusztus elején rendezték ugyanennek a két korosztálynak a világbajnokságát. Nem kevesebb, mint tíz (!) alkalommal játszották le a magyar Himnuszt az eredményhirdetéseknél, emellett nyertünk még hat ezüst- és öt bronzérmet is, ezzel a szenzációs teljesítménnyel pedig toronymagasan végeztünk az éremtábla élén.

Az Olimpiai Reménységek Versenye is minden várakozást felülmúlt magyar szempontból. A serdülő korú versenyzőknek (15, 16, 17 éveseknek) nem rendeznek hivatalosan világbajnokságot, de mivel az ORV-re a világ minden tájáról, 36 országból érkeztek versenyzők, így gyakorlatilag ez számít a korosztály legrangosabb eseményének.

A mieinktől néhány meghatározó versenyző hiányzott a 17 éves korosztályban, de ez egyáltalán nem látszódott az eredményeken. Összességében közel 50 érmet: 16 aranyat, 17 ezüstöt és 15 bronzot nyertek fiatal tehetségeink Pozsonyban, ezzel a fantasztikus teljesítménnyel a magyar csapat az éremtáblázat élén végzett, és megnyerte a pontversenyt is.

A paraszakágba az idén berobbant egy őstehetség, Kiss Péter, aki élete első Európa-bajnokságán egyből aranyérmet nyert a KL1-es kategóriában úgy, hogy a kontinenstornán ott volt a riói olimpiai első három helyezettje, valamint az aktuális világbajnok is. A mindössze 16 éves magyar sportoló csupán egy éve kezdett el komolyan kajakozni, előtte paraúszó volt, ennek ellenére a szegedi világbajnokságra már a szám legnagyobb esélyeseként érkezett. A teher nem nyomta agyon, és az Eb-címe mellé begyűjtött egy vb-aranyat is, és nem mellékesen olimpiai kvótát szerzett Tokióba (összesen három kvótát gyűjtöttünk be Szegeden). Kiss Péter vb-győzelme volt a magyar paraszakág történetének első világbajnoki címe.

Ahogyan megszokhattuk, a maraton szakág is alaposan kitett magáért (2019-ben is). A júliusi, ifjúsági, U23-as és felnőtt Európa-bajnokságon lerakta a sikeres vb-szereplés alapjait, hiszen kilenc arany-, hat ezüst- és nyolc bronzéremmel megközelíteni sem tudták más nemzetek a magyar válogatottat. Pedig a tomboló nyár kellős közepén, pokoli melegben, nem egyszer 40 fokban kellett embertpróbáló teljesítményt nyújtaniuk versenyzőinknek Franciaországban. A záróünnepségen küldöttségünk megkapta az ECA zászlóját, hiszen jövőre hazánkban rendezik az Európa-bajnokságot.

Az év végén, októberben következett a világbajnokság Kínában, ahol a körülmények már jóval emberibbek voltak – már ami az időjárást illeti. Az ifjúsági, U23-as és felnőtt magyar versenyzők gyakorlatilag lemásolták az Európa-bajnokságon elért eredményeket, pedig itt jóval népesebb és komolyabb volt a mezőny, mint az Eb-n. Ugyanúgy kilenc aranyéremmel zártak a mieink, emellé hét ezüstöt és öt bronzot gyűjtöttek még össze. A magyar válogatott egészen elképesztő teljesítményt nyújtva, 21 érmet nyert Kínában, ezzel toronymagasan az éremtábla élén végzett, a második legeredményesebb nemzet, Spanyolország “csupán” tíz érmet szerzett. Ami a felnőtteket illeti: három arany-, három ezüst- és két bronzérem a mérleg, amely szintén egyedülálló teljesítmény.

A maratonistáknál Kiszli Vanda a vébén a rövidkörös és az egyéni versenyt is megnyerte, így utóbbi számban megvédte címét, míg női párosban Czéllai-Vörös Zsófia minden idők legjobb maratonista kajakosával, Csay Renátával tudott a dobogó legfelső fokára állni. A 42 éves klasszisnak ez volt a huszadik vb-aranya, nála többet senki nem szerzett ebben a sportágban.

A szlalom szakág vezetőjeként Storcz Botond elmondta, hogy a négy világbajnokságon rajthoz álló sportolóknak ugyan nem jött össze a kvótaszerzés, de női kenuban Schmid Juliának erre lehet esélye jövő tavasszal, míg a még ifjúsági korú Rácz Koppány nagyon szépen fejlődik, és az utánpótlás korosztályban már jegyzett versenyző. A korábbi olimpiai bajnok kajakos szerint látszik, hogy a magyar versenyzők már felvették a rendkívül kiegyensúlyozott és népes nemzetközi mezőny ritmusát, de komoly előrelépésre csak akkor lehet számítani, ha lesz Magyarországon szlalom pálya, és a szakág fejlesztését az alapoknál, kezdő gyerekekkel lehet elkezdeni.

A sárkányhajósok az Európa-bajnokságon 26 érmet nyertek, közte 11 aranyat, a kijevi világbajnokságot pedig a Römi KKSK három arany-, kettő ezüst- és öt bronzéremmel zárta. 2006 óta nem rendeztek olyan sárkányhajó-világbajnokságot, amelyről ne tértünk volna haza aranyéremmel (részletek itt).

A szezon lezárásaként SUP-osaink bebizonyították, hogy noha Magyarországon még gyerekcipőben jár a sportág, de legyen szó bármilyen vizes sportágról, kiemelkedőt tudnak nyújtani a magyarok. A kínai világbajnokságon Horváth Noémi arany-, Hasulyó Bruno ezüst-, Hasulyó Dániel pedig bronzérmet nyert.

Hogy jövőre, a tokiói olimpia szellemében sikerül-e a 2019-es évet is túlszárnyalni, az egyelőre kérdéses, de az biztos, hogy 2020-ban is bízhatunk abban, hogy a magyar kajak-kenusok minden világversenyen renegeteg örömteli pillanatot fognak szerezni a magyar szurkolóknak.

Mióta dolgoznak együtt Csay Renátával?

Még a nyolcvanas évek végén, tizenegy éves korába került le hozzánk, a Rába ETO-ba, és már akkor is olyan céltudatos volt, mint most. De edzőként tizenhét éves korában, azaz 1994-ben vettem át teljesen a felkészítését, és később ugyan volt néhány év, amikor Budapesten edzett Kolozsvári Gáborral vagy Ludasi Róberttel, da sosem szakadt meg köztünk a kapcsolat, mert időnként akkoriban is lejött Győrbe edzeni a maratoni versenyekre. 2004-től pedig újra együtt dolgozunk.

Milyen vele dolgozni?

Nagyon jó a munkakapcsolatunk, az edző-tanítvány viszonyon túl emberileg is jóban vagyunk egymással. Minden szeptemberben, mikor elkezdjük a felkészülést, megkérdem, hogy na, folytassuk a munkát? Mire ő mindig azt válaszolja, hogy „nem is értem, Laci bá miért kérdez ilyeneket”. Egyébként nem tegez engem, holott már sokszor felajánlottam neki, de azt mondja, egyszerűen nem áll rá a szája, megszokta a magázást, hiszen gyerekkora óta dolgozunk együtt.

Edzés előtt tíz-tizenöt percet mindig beszélgetünk egymással,

ez alatt igyekszem felmérni, milyen állapotban van, hogy az edzésmunka hatásfoka a lehető legnagyobb legyen. Renáta nagyon lelkiismeretes, és nemcsak mindent elvégez, de imád kajakozni, annyira, hogy akkor is lejön, ha nincs kötött edzésprogramja.

Miért lett belőle kajakosként maratonista?

Ennek leginkább alkati okai vannak, hiszen ahhoz, hogy valaki kiemelkedően jó legyen ötszáz méteren, magasság és testtömeg kell. Így van ez más állóképességi sportágakban is, atlétikában vagy úszásban a sprinterek robosztusak. Renáta tehetsége egyébként hamar kiderült, ötszáz méteren ifi válogatót nyert kajakban, a testi adottságai azonban a hosszabb távokra alkalmasak, és fokozatosan váltott a maratonira, miután a kilencvenes éve második felében végleg kiderült, hogy ez fekszik neki.

Ráadásul ilyen sokáig, hiszen még 42 évesen is világbajnoki formában van.

Előfordult már hasonló a sportágban, elég csak a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltánra gondolni. Persze a gének is sokat számítanak, de azt hiszem, a sportág szeretete Renáta valódi titka,

edzéseken állandóan mosolyog, és folyamatosan keresi a kihívásokat.

Örömét leli abban, hogy kajakozik, és egy hosszabb felkészülésnél rengeteg számít, hogy nem szenvedésként éli meg a fájdalomküszöb újabb és újabb átlépését, hanem más oldalról fogja meg.

Azért lazítanak néha?

Persze, van olyan átvezető rész, amely megtöri az edzést, és nem időre kell csinálnia, csak élveznie. Ilyenkor mindig arra kérem, csak figyelje a madárcsicsergést. Edzőként nagyon fontos észrevenni azt is, mikor volt elég aznap, mert látni a sportolón, ha „lemegy a mozgás”. Át is szoktuk beszélni a munkát. Azt szoktam mondani, azért kell az edzésterv, hogy tudjuk, mennyivel tértünk el tőle, ami persze erősen le van sarkítva, de a lényeg az, hogy van egy váz, amihez az ember próbálja tartani magát, és amire a pillanatnyi szituációt, állapotot ráépíti.

Egyéni vagy a páros áll közelebb Önökhöz?

A páros felkészülés nehezebb, mert alkalmazkodni kell egy másik emberhez is, míg az egyesben csak önmagára kell koncentrálnia. A másik oldalról viszont a felelősség is megoszlik. Ha jól számolok, Czéllai-Vörös Zsófia, akivel most Renáta világbajnokságot nyert, már a hetedik párja. De egyébként is sokat edzőtáborozunk együtt más csoportokkal, és nincs benne semmilyen féltékenység a fiatalabbakkal szemben. Bárkivel jól megtalálja a hangnemet, és a tapasztalat persze sokat nyom a latban, de most sem viselkedik főnökként.

Erre a világbajnokságra határozott céllal mentek?

Igen, úgy mentünk oda, hogy meg szeretnénk szerezni a huszadik világbajnoki címet, a második hely nem lett volna elég. Versenyzőként mentálisan nem egyszerű kezelni azt a helyzetet, hogy csak az első hely számít.

Hogy tudják ennyi év és ennyi munka után újra és újra motiválni magukat?

A tizenhatodik világbajnoki cím után vetődött fel bennem először, hogy meddig folytassuk, aztán mikor meglett a tizennyolcadik, már megvolt az új cél: megszerezni a huszadikat! Ez motivált minket. A folytatásról most még nem beszéltünk, de ha egyszer majd úgy érzem és látom rajta, hogy inkább már nyűg neki a munka, mint élvezet, akkor szólni fogok neki, hogy hagyja abba. De amíg érzi magában az erőt és a lelkesedést, amíg képes magát mentálisan és fizikailag olyan állapotba hozni, hogy világbajnoki címet nyerjen, addig nincs szó ilyesmiről.

Szoktak színesíteni az edzéseken?

Renáta a felmérések alapján hat-nyolc éve ugyanazt a szintet képes produkálni, és ebben szerepe van annak is, hogy végez kiegészítő mozgást is, illetve minden évben mást helyezünk előtérbe, hol az ergométeres edzéseket, hol a hegyi futást, és sorolhatnám. Kell valami új inger minden évben.

Egy kicsit olyan érzésem van, Ön ugyanolyan szeretettel gondol az edzősködésre, mint Csay Renáta a versenyzésre…

Az elmúlt évtizedekben egyszer sem mondtam azt, hogy dolgozni megyek, hanem hogy a csónakházba. Én egyébként focizni kezdtem Győrben, és az öcsém, a K-1 ötszáz méteren montreali olimpiai ezüstérmes Sztanity Zoltán révén jöttem át ebbe a sportágba, és sokat számított, hogy nagyon jó csapatba kerültem. A hetvenes évek végén a klubnál felajánlottak egy edzői állást, amit eleinte nem akartam elfogadni, de a végén olyan helyzet elé állítottak, hogy nem volt más választásom. Így csöppentem bele, de hamar megéreztem, hogy van némi affinitásom az edzői hivatás iránt, 1986-ban már világbajnokom volt, Povázsán Katalin, aki Mészáros Erikával nyert K-2 ötszázon Kanadában. Egy sportolónak, aki edzőnek adja a fejét, el kell fogadnia, hogy eddig őt szolgálták és segítették, de ezentúl neki kell szolgálnia és segítenie másokat. Az én pillanatnyi hangulatom sosem befolyásolhatja a sportolómat, ha zuhog kint az eső, és a tanítványaim kint dolgoznak, én nem ülhetek be az irodámba. Azt szoktam mondani,

nekem lángolnom kell ahhoz, hogy a versenyzőim pislákoljanak.

Büszke vagyok arra, hogy minden régi tanítványommal jó a kapcsolatom.

És az edzőkollégákkal is?

Négy-öt éve Győrben minden hónapban szervezek egy szakmai beszélgetést a különböző sportágak edzői között. Például Petrov Iván képviseli az úszást, Alföldi Zoltán és Halmainé Mészáros Éva az evezést, Farkas Roland az atlétikát, Szűcs Róbert a tornát, Nagy Zoltán az ökölvívást, Boros László a lövészetet, Gyimes Nikolett a cselgáncsot és Kaiser János a súlyemelést. Fontosnak tartom, hogy a különböző sportágak edzői ismerjék egymást és tanuljanak egymástól. De másképp ezt nem is lehet csinálni, csak maximális alázattal.

Elfogadták a beszámolókat

Zsákszámra nyerte az érmeket a magyar kajak-kenu 2019-ben is

“Az edzőnek lángolnia kell, hogy a tanítványai pislákoljanak!”