Egyesben megvannak a magyar indulók

Péntek délelőtt a felnőtt és U23-as, délután pedig az ifjúsági egyes versenyszámokat rendezték meg a szeptemberi maraton világbajnokság helyszínén, Győrben. Kimagasló formában versenyezett és bekerült a válogatottba többek között Kiszli Vanda, Máthé Krisztián és Balla Levente is.

A felnőtt és U23-as férfi kajak egyesek délelőtti versenyszámában hamar kialakult az élen egy négyes vezető boly, amelyben az első felnőtt válogatót nyerő Boros Adrián, valamint Solti László, Petró Ádám és Máthé Krisztinán haladt. Utóbbi az utolsó előtti futószakaszon erős futással és gyors vízre szállással lerázta három ellenfelét és a célig növelve előnyét magabiztosan győzött. A megmaradt hármas boly nagyot hajrázott, Solti László lett a második Boros Adrián és Petró Ádám előtt.

Ezzel eldőlt, hogy az U23-as Máthé Krisztián és Solti László lehet ebben a korosztályban az A és a B egység lehet a vébén, míg a felnőttek között az első válogatón győztes Boros Adrián és a ma negyedik helyet szerző Petró Ádám rajtolhat a világbajnokságon.

Női K-1-ben a rajt után nem sokkal egy hármas boly alakult ki, amelyben Kiszli Vanda, Miskó Noémi és Braun Boróka haladt. Fél távnál Kiszli és Miskó meglógott, kettejük csatáját az utolsó futószakasz döntötte el, ahol Kiszli Vanda nagy előnyt szerzett és így magabiztosan nyerte meg a versenyt. Az eredmények alapján Kiszli és Miskó Noémi indulhat az U23-as versenyben a győri vb-n, míg a felnőttek között a ma harmadik helyet szerző Braun Boróka lett a B egység az első válogatón győztes – és azzal biztos csapattaggá váló tizenötszörös világbajnoknő – Csay Renáta mögött.

A kenusoknál az extrém meleg és az addigra kialakult nagy különbségek miatt a harmadik körben a mezőny nagy része kiállt, a távot összesen hárman evezték végig. Az élen fej-fej mellett haladt a célig Balla Levente és Varga Patrik, közülük minimális különbséggel az utóbbi nyert, de mindketten ott lehetnek az U23 C-1 mezőnyében a világbajnokságon. A korábban védettséget szerző Kövér Márton mögött pedig az ezúttal harmadik helyet szerző Nagy Gergely Balázs lehet a másik felnőtt egység a vb-n.

Női felnőtt C-1-ben nem kellett válogatóversenyt rendezni. Takács Kincső és Lakatos Zsanett az első válogatón elért eredményével és a gyorsasági szakágban mutatott formájával már korábban teljesítette a válogatási elveket.

Az ifjúsági női C-1-es versenyszámot igazán jó előjelekkel várhatja a magyar csapat. Bónyai Regina az idei Európa-bajnokot, Bragato Giadát győzte le a második válogatón, de ennek ellenére mindketten képviselhetik a magyar színeket a vb-n.

Férfi ifjúsági K-1-ben Györgyjakab Máté győzött, aki tavaly Európa-bajnok tudott lenni, mögötte Petró Erik lett a második. Miután az ifik között egyetlen válogatóversenyt rendeztek a vébére, így mindkét versenyző rajthoz állhat az őszi világbajnokságon.

Ifjúsági női kajak egyesben Pető Réka és Sólyom Dóra jutott ki a világbajnokságra. A válogatót megnyerő Pető Réka júliusban második lett az Európa-bajnokságon, az ezúttal második Sólyom Dóra pedig a gyorsasági világbajnokságon lett aranyérmes párosban.

Erős lesz a magyar csapat a férfi ifjúsági C-1-ben is. A válogatót Koleszár Zoltán nyerte, aki a friss Európa-bajnokot, Laczó Dánielt verte meg. A világbajnokságon a válogatón elért eredményük alapján mindketten ott lehetnek.

Ajánlott cikkeink

Kajak-Kenu & Szabadidő
Partnerek & Támogatók