Mégse

„Egy elismerés mögött mindig egy csapat munkája áll”

Tikkasztó hőség - még kora este is. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség regionális működésért felelős alelnöke kertet öntöz. - Hiába, muszáj víz közelében lennem – mondja nevetve, aztán természetesen készséggel áll a beszélgetésünk elébe, melynek apropóját ezúttal egy magas rangú kitüntetés szolgáltatta. Kadler Gusztáv, a Graboplast Győri VSE elnöke augusztus 20-án a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át.

Hír

– Mi volt a legelső gondolata, miután értesült a kitüntetéséről?

– Meglepődtem. Ugyanis tudtam, hogy az általános szabály szerint tíz éven belül nem adnak újabb állami kitüntetést és pedig 2010-ben kaptam lovagkeresztet.

– A második gondolat?

– Örültem neki… mindenkinek öröm egy elismerés, még ha nem is azért csinálja az ember, de mégiscsak fontos visszajelzés, hogy az útnak, amin jár, értelme és értéke van. Ennek ellenére soha nem gondoltam arra egy –egy elismerés kapcsán, hogy akkor én mennyire ügyes meg jó vagyok, mert tudom, hogy ezek tulajdonképpen annak a közegnek szólnak, amelyben vagyok.  A produkció sem személyes, hanem egy csapat munkája, így az érte járó  kitüntetés is az egész közösségnek szól.

– Kivel osztaná még meg szívesen most az elismerés hírét-örömét, ha tehetné?

– Tudja, én olyan „gyerek” vagyok, aki még most is beszélget a szüleivel, holott egyikük tíz, másikuk húsz éve nincs már köztünk. Velük osztottam meg legelőször és persze a családommal, bár koccintani egyelőre még csak a feleségemmel tudtunk, mert a gyerekek épp valamennyien nyaralnak.

– Mennyire jelent kárpótlást egy ilyen elismerés a moszkvai olimpiáért, ahová négyesben juthatott volna ki?

– Az az igazság, hogy semennyire. Ezt én teljesen különválasztom. Ez az elismerés nem a sportolói teljesítményemnek szól.

– Ez nyilvánvaló, de gondolkodhat az ember úgy is, hogy sportolóként ugyan meghiúsult a személyes siker, viszont az megadatott, hogy közvetve egy sor versenyzőt segíthetett hozzá a sikereik eléréséhez…

– Ez igaz, így is lehetne értékelni a dolgokat és kétségtelen az is, hogy nagyon nagy megtiszteltetés volt ott állni a Vigadóban professzorok, kutatók és kivételes teljesítményt nyújtó sportolók között. De ahogy mondtam, én soha nem állítottam párhuzamba a két történetet.

– Egyértelmű volt annak idején, hogy az olimpiai szerepléstől való „megfosztottság” egyben a sportolói pálya végét is jelenti?

– Az akkori helyzethez hozzátartozik, hogy az utána való VB-re sem utazhattam ki, de amikor elhatároztam, hogy abbahagyom, akkor abban már nem maradt dilemma. Körülbelül húsz perc alatt döntöttem el.

– Úgy gondolom, hogy a fokozott igazságérzetét sportvezetőként is megőrizte; adott esetben, akár az alelnöki posztról is lemondott, ha úgy érezte helyesnek…

– Valóban, ez így van. Úgy érzem, nem engedhetem meg magamnak, hogy közösséget vállaljak egy döntéssel, ha egy helyzetet nem érzek teljesen tisztának, egyértelműnek és ha valakinek méltánytalanságban lehet része emiatt. Olyankor nagyon küzd a lelkem.

– Egy gondolat erejéig még visszatérve a versenyzői korszakhoz: nem sok olyan négyesről tudni, amelyik lekajakozott volna Győrből Vácra….

– Igen, volt ilyen, azt hiszem, 1980-ban. Rajtunk kívül valószínűleg nem is csinálta meg más. Már nem emlékszem, kitől származott az ötlet, de egy jó buli volt. Útközben elfogtak minket a csehszlovák határőrök, mert véletlenül átsodródtunk a Duna másik oldalára. Felszólítottak, mint határsértőket, de amúgy nagyon tisztességesek és barátságosak voltak, visszatereltek bennünket és kérték, legyünk szívesek a jobb oldalon maradni.

– Gondolom, a csapat első reakciója valami olyasmi volt, hogy „mi csak leugrunk Vácra”…

– Pontosan ezt mondtuk, szó szerint!

– Kik ültek még abban a négyesben?

– Sztanity Zoltán, Kosztyán József és Benkó Tamás. Egyébként nem volt ez annyira nagy erőfeszítés. Elfáradni persze elfáradtunk, de ez természetes.Nem szokványos edzésforma ugyan, de azt gondolom, hogy aki nem őrült egy kicsit a szó jó értelmében, annak nem is szabad csinálnia ezt a sportot. A nagy bajnokok is mindig bevállalósak voltak, ha teljesítményről volt szó  és a munkától senki sem félt.

– Mi volt a legnagyobb „őrültség”, amit elkövetett az elmúlt évtizedek során?

– Amikor szakosztályvezető lettem ’90-ben, akkor leültem a kollégáimmal és azt mondtam nekik: gyerekek, én készítettem egy programot, tíz évig fogom csinálni és azalatt meg fogom valósítani mindazt, amit elképzeltem. Rendbe tesszük a csónakházat, világversenyt fogunk rendezni és kell, hogy legyen egy olimpiai bajnokunk, még ha nem is győri születésű. Millió szerencse is kellett hozzá, de tíz év alatt minden megvalósult, amit elképzeltem. A legnagyobb őrültség azonban az, hogy azt terveztem, tíz év után abbahagyom, de még most is itt vagyok…

– Volt olyan pillanat, amikor felmerült a gondolat Önben, hogy „most itt felállok és sokkal nyugodtabban fogok élni ”?

– Győrben nem volt ilyen soha. De természetesen minden vezető, aki hosszabb időn keresztül irányít valamit, annak vannak konfliktusai is. Nálunk azért szerencsés a helyzet, mert az idősebb kollégák velem együtt kajakoztak, mindegyiket ismerem harminc- negyven, vagy akár ötven éve. A fiatal munkatársak pedig mind a saját nevelésünk, ami szintén megkönnyíti a velük való együttműködést. Megvan a tisztelet, az elfogadás, ugyanakkor mégsem egy vállalat vagyunk, hanem egy baráti társaság, még akkor is, ha az összlétszámunk négyszáz fő feletti.

– Tény, hogy nincs még egy olyan vidéki bázis, ami ennyi időn át folyamatosan ilyen stabil és sikeres tudott volna lenni. Bár mindig hangsúlyozza, hogy ez a közösség érdeme, mi lehet az, amivel személy szerint Ön járult hozzá ehhez a történethez?

– Talán az, hogy szót tudok érteni mindenkivel. Végiggondolom a dolgokat, nem borítok asztalt senkire. A döntéseket összességében én hozom, de mindig megbeszélem a többiekkel, meghallgatom a véleményüket és ha meggyőznek, akár meg is változtatom az eredeti elképzeléseimet. Kompromisszumok nélkül nem működik a világ.

– A fiatal szakemberi gárdában, amit említett, a saját fia is ott tevékenykedik. Hogyan éli meg ezt apaként?

– Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy az öt gyermekem a saját területén minimum olyan szinten teljesít, mint én, sőt; az ő korukban én még közel sem voltam ilyen jó. Egy szülő számára az egyik legjobb érzés, ha a gyereke teljesítményben túltesz rajta. Viktor fiam versenyzőként simán átlépett rajtam és azt gondolom, hogy előbb-utóbb edzőként, sportvezetőként is hasonlóképp sikeres tud lenni.

– Az elmúlt évek során némiképp módosultak a szövetségnél betöltött tisztségét jellemző feladatok, ahogyan az MKKSZ működése is. Lényegét tekintve mit jelent ez ?

– 20 évig voltam általános alelnök és két éve mint regionális működésért felelős alelnök tevékenykedem. Ez idő alatt valóban alapjaiban változott meg a sportág. Ma már a szövetség munkája nem csupán a válogatott versenyzők kiszolgálásáról szól. Örülök annak, hogy Baráth Etele elnök úrral dolgozhattam, akinek irányításával olyan szövetséggé alakultunk, ahol az élsport mellett nagy hangsúlyt fektettünk a szabadidős és rekreációs fejlesztésekre, előtérbe helyezve a környezet védelmét. Ezt az irányvonalat pedig  Schmidt Gábor elnökségével is folytatjuk. A regionális feladatok szintén arra irányulnak, hogy minél több emberrel szerettessük meg a vízi sportokat, s ehhez biztosítja a szövetség a feltételeket – eszközöket, létesítményeket, szakembereket.

– Egy kitüntetés, egy kiemelkedő elismerés mindig ad egyfajta energiafröccsöt, új lendületet a meglévő dolgok folytatásához illetve további célok megvalósításához. Milyen tervek állnak most Ön előtt?

– Az én esetemben ez most nem egyszerű kategória. Az új, korszerű hajótároló létrehozását mindenképp szeretném még megvalósítani, úgy gondolom, hogy akkor tényleg egy európai szintű, hosszú évtizedekre alkalmas, hibátlan csónakház lesz a miénk. Szeretném, ha egy győri kajakpálya épülne a közeljövőben. Erről még nem tettem le. Feltétlenül szükség lenne rá és ennek több oka is van. Úgy gondolom, hogy az adott célokra alkalmas, normális vízfelület ma már kevés Magyarországon, még akkor is, ha az új evezőspálya már készül Csepelen. Egy jó minőségű, – ha nem is szegedi színvonalú – pályára, ahol kisebb versenyeket vagy akár Európa-bajnokságot, illetve komoly edzőtáborokat lehetne rendezni, mindenképp szükség van. Sportvezetőként számos olyan világversenyen vettem részt, ahol gyönyörű multifunkcionális sport-és szabadidőközpontokat alakítottak ki a pálya köré, ezáltal egy egész város használhatja azokat.  Győr pedig egy olyan város, ahol minden adottság, minden létesítmény – gondoljunk csak a múlt év EYOF-ra felépített sportlétesítményekre és szálláshelyekre – együtt van ahhoz, hogy itt jelentős, kiemelt edzőtáborok működhessenek. Ennek az elindításában mindenképp szeretnék részt venni.

– Ha az élet minden öröm- és élvezetforrását egybevesszük, magánélet és hivatás terén egyaránt, mi jellemzi a legboldogítóbb, legünnepélyesebb pillanatot az Ön számára?

– A legfőbb örömforrás számomra a családom, illetve a tágabb értelemben a kajak-kenus „család”. A velük való együttlét jelenti a legboldogítóbb állapotot. Mivel pedig gyakorlatilag majdnem minden nap együtt vagyunk, nekem szinte minden nap ünnep.

Öt kvóta a cél paraversenyzőinknek a szegedi vébén

A magyar para kajak-kenu válogatott számára is elkezdődtek az edzőtáborozások. Számukra is a szegedi világbajnokság lesz az év fő eseménye, amelyen Weisz Róbert szövetségi kapitány szerint akár érmeket is nyerhetünk.

Hír

Havonta egy hosszú hétvégén jönnek össze legjobb paraversenyzőink egy-egy közös munkára, februárban tartották az első, négynapos edzőtábort Dunavarsányban. „Ezeknek az elsődleges célja, hogy együtt legyenek a versenyzők, hogy összerázódjon a csapat. Ilyenkor új ingert kapnak a közös edzésmunka által” – kezdte Weisz Róbert szövetségi kapitány, aki kiemelte, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság új elnöke, Szabó László és a szakmai igazgató, Ligárt Balázs is meglátogatta a csapatot Dunavarsányban.

„Szeretném megköszönni a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek és a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, hogy közösen biztosítják a felkészülés és a versenyeztetés feltételeit. Ennek is köszönhetjük, hogy március 18-án, hétfőn elutazhatnak a legjobbak Csamangó Attila vezetésével az olaszországi Sabaudiába edzőtáborba. Erre azért van szükség, mert jövő májusban lesz egy pótkvalifikációs világbajnokság, amely előtt el kell majd mennünk egy melegvízi edzőtáborba, ezért most kipróbáljuk Sabaudiát” – mondta Weisz Róbert.

Varga Katalin negyedik lett a tavalyi vébén, ez az idén olimpiai kvótát érne

Varga Katalin és Suba Róbert biztosan kiutazik Olaszországba, Juhász Tamás kisebb sérülést szenvedett, az ő részvétele még kérdéses. Ezt követően még egy összetartást tervez a paraválogatott, majd májusban a rangsorolóval elindul számukra is a versenyszezon, május végén pedig Poznanban már az Európa-bajnokságon kell helytállniuk. Azon a hétvégén világkupát rendeznek az ép gyorsasági versenyzőknek, előtte, kedden és szerdán tartják a paraversenyeket.

A para szakágban is a szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokság a szezon fő versenye, itt és a jövő évi pótkvalifikációs vébén lehet csak megszerezni az olimpiai kvótákat. A parásoknál, ha valaki kajakban szerez egy kvótát, akkor kenuban is elindulhat majd Tokióban – ehhez az első hat között kell végezni a szegedi vébén.

Suba Róbert számára reális lehet az éremszerzés a szegedi vébén is

„Ha az elmúlt év eredményeit nézzük, akkor öt kvótára reális esélyünk lehet, Suba Robi és Juhász Tomi két-két kvótát szerezhet, Varga Kati pedig azért csak egyet, mert az ő kategóriájában csupán kajakban rendeznek futamot az olimpián, kenuban nem. A realitások azt mutatják, hogy egy-két érmet nyerhetünk a szegedi vébén, míg Rozbora Andrásnak és Kiss Eriknek jövőre, a pótkvalifikációs világbajnokságon talán lehet esélye még olimpiai kvótát szerezni” – zárta Weisz Róbert, a magyar paraválogatott szövetségi kapitánya.

Ellepték Dél-Afrikát a magyar kajak-kenusok

A magyar kajak-kenu válogatottnál szóba jöhető versenyzők túlnyomó többsége több hétre Dél-Afrikába vonult melegvízi edzőtáborba, ahol kifogástalan körülmények között készülhetnek fel a szegedi, olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt rendkívül fontos idényre.

Hír

Hüvös Viktor csoportja érkezett ki legkorábban Pretoriába: Tótka Sándor, Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István, Dudás Miklós és Szendy Márk február 24-től március 25-ig edzőtáborozik ott. A többiek március harmadikán utaztak ki Dél-Afrikába, 25-ig van kint Medveczky Erika, Csipes Tamara, Hagymási Réka, Pupp Noémi, Nagy Flóra, Gamsjager Lisa-Maria, Lakatos Zsanett és Mike Róbert, 29-én utazik haza Ceiner Benjámin, Noé Bálint, Hufnágel Tibor, Balaska Márk, Dombvári Bence, Ilyés Róbert, Koleszár Mátyás, Németh Viktor, Szabó Ágnes, Racskó Fruzsina, Gazsó Dorka, Bakó Olga, Biben Karina, Kőhalmi Emese, Szendy Lilla és Sólyom Dóra.

Április 5-ig lesz az edzőtáborban Fekete Ádám, Korisánszky Dávid, Mike Róbert, Bodonyi András, Kiss Tamás és Dóri Bence, valamint április 14-ig készül kint Kárász Anna, Takács Tamara és Kopasz Bálint.

Lapozható galéria:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 

Hello Afrika 😎😍 jó végre vízen…. ❤️ • #southafrica #sixweeks #trainingcamp #lovethisplace #truebeauty #nature #goodforsoul #iloveit

Anna Karasz (@anna__karasz) által megosztott bejegyzés,

Általában mindenkinek napi két vízi edzése van, gyakran kiegészítve egy kondival. Tótka Sándort kértük arra, hogy számoljon be az eddigi tapasztalatokról. A világ- és Európa-bajnok kajakos már harmadik alkalommal edzőtáborozik a helyszínen.

„Fantasztikus időnk van, végig 30 fok körül mozog a hőmérséklet.

Párszor esett az eső, de egyetlen edzésünk sem maradt el. Néha fúj a szél, de nem baj, ha nincs mindig tükörvíz, mert legalább ilyen körülmények között is készülünk” – mondta Tótka Sándor, aki szerint a szállásuk tökéletes, és az elmúlt évhez képest az ételek mennyisége és minősége is jelentősen javult.

„Az első héten, amikor csak a mi csapatunk volt itt, akkor egészen szuperek voltak az ételek. Felismerték ugyanis a helyiek, hogy korábban nem tudtak megfelelő mennyiségű és minőségű ételt készíteni, ezért az idén elkezdték máshonnan rendelni. Mióta kijött a többi magyar versenyző is, azóta kicsit egyhangúbb lett a választék, szószokkal próbáljuk feldobni, de még így is sokkal jobb, mint tavaly volt.”

A sok edzés mellett a kikapcsolódásra is jut idő a versenyzőknek. „Mi tavaly például oroszlánokkal sétáltunk, és meg is simogathattuk őket, az életem egyik legnagyobb élménye volt. Most főleg PlayStationözöm, sorozatot nézek és olvasok a szabadidőmben, ezek azért is töltenek fel, mert otthon az olvasáson kívül másra nincs időm. De elmentünk a hétvégén a csapattal moziba is, megnéztük a Marvel kapitányt. Érdekes itt a mozi, mert kapsz egy natúr popcornt, és te ízesítheted meg, sóval, vajjal vagy édesen is eheted. Otthon gyakran vadászni kell az olyan helyeket, ahol nem szinkronosan adják a filmeket, itt pedig végre eredeti nyelven nézhettük. Kellenek az ilyen kikapcsolódások az edzések között.”