Mégse

„Egy elismerés mögött mindig egy csapat munkája áll”

Tikkasztó hőség - még kora este is. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség regionális működésért felelős alelnöke kertet öntöz. - Hiába, muszáj víz közelében lennem – mondja nevetve, aztán természetesen készséggel áll a beszélgetésünk elébe, melynek apropóját ezúttal egy magas rangú kitüntetés szolgáltatta. Kadler Gusztáv, a Graboplast Győri VSE elnöke augusztus 20-án a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át.

Hír

– Mi volt a legelső gondolata, miután értesült a kitüntetéséről?

– Meglepődtem. Ugyanis tudtam, hogy az általános szabály szerint tíz éven belül nem adnak újabb állami kitüntetést és pedig 2010-ben kaptam lovagkeresztet.

– A második gondolat?

– Örültem neki… mindenkinek öröm egy elismerés, még ha nem is azért csinálja az ember, de mégiscsak fontos visszajelzés, hogy az útnak, amin jár, értelme és értéke van. Ennek ellenére soha nem gondoltam arra egy –egy elismerés kapcsán, hogy akkor én mennyire ügyes meg jó vagyok, mert tudom, hogy ezek tulajdonképpen annak a közegnek szólnak, amelyben vagyok.  A produkció sem személyes, hanem egy csapat munkája, így az érte járó  kitüntetés is az egész közösségnek szól.

– Kivel osztaná még meg szívesen most az elismerés hírét-örömét, ha tehetné?

– Tudja, én olyan „gyerek” vagyok, aki még most is beszélget a szüleivel, holott egyikük tíz, másikuk húsz éve nincs már köztünk. Velük osztottam meg legelőször és persze a családommal, bár koccintani egyelőre még csak a feleségemmel tudtunk, mert a gyerekek épp valamennyien nyaralnak.

– Mennyire jelent kárpótlást egy ilyen elismerés a moszkvai olimpiáért, ahová négyesben juthatott volna ki?

– Az az igazság, hogy semennyire. Ezt én teljesen különválasztom. Ez az elismerés nem a sportolói teljesítményemnek szól.

– Ez nyilvánvaló, de gondolkodhat az ember úgy is, hogy sportolóként ugyan meghiúsult a személyes siker, viszont az megadatott, hogy közvetve egy sor versenyzőt segíthetett hozzá a sikereik eléréséhez…

– Ez igaz, így is lehetne értékelni a dolgokat és kétségtelen az is, hogy nagyon nagy megtiszteltetés volt ott állni a Vigadóban professzorok, kutatók és kivételes teljesítményt nyújtó sportolók között. De ahogy mondtam, én soha nem állítottam párhuzamba a két történetet.

– Egyértelmű volt annak idején, hogy az olimpiai szerepléstől való „megfosztottság” egyben a sportolói pálya végét is jelenti?

– Az akkori helyzethez hozzátartozik, hogy az utána való VB-re sem utazhattam ki, de amikor elhatároztam, hogy abbahagyom, akkor abban már nem maradt dilemma. Körülbelül húsz perc alatt döntöttem el.

– Úgy gondolom, hogy a fokozott igazságérzetét sportvezetőként is megőrizte; adott esetben, akár az alelnöki posztról is lemondott, ha úgy érezte helyesnek…

– Valóban, ez így van. Úgy érzem, nem engedhetem meg magamnak, hogy közösséget vállaljak egy döntéssel, ha egy helyzetet nem érzek teljesen tisztának, egyértelműnek és ha valakinek méltánytalanságban lehet része emiatt. Olyankor nagyon küzd a lelkem.

– Egy gondolat erejéig még visszatérve a versenyzői korszakhoz: nem sok olyan négyesről tudni, amelyik lekajakozott volna Győrből Vácra….

– Igen, volt ilyen, azt hiszem, 1980-ban. Rajtunk kívül valószínűleg nem is csinálta meg más. Már nem emlékszem, kitől származott az ötlet, de egy jó buli volt. Útközben elfogtak minket a csehszlovák határőrök, mert véletlenül átsodródtunk a Duna másik oldalára. Felszólítottak, mint határsértőket, de amúgy nagyon tisztességesek és barátságosak voltak, visszatereltek bennünket és kérték, legyünk szívesek a jobb oldalon maradni.

– Gondolom, a csapat első reakciója valami olyasmi volt, hogy „mi csak leugrunk Vácra”…

– Pontosan ezt mondtuk, szó szerint!

– Kik ültek még abban a négyesben?

– Sztanity Zoltán, Kosztyán József és Benkó Tamás. Egyébként nem volt ez annyira nagy erőfeszítés. Elfáradni persze elfáradtunk, de ez természetes.Nem szokványos edzésforma ugyan, de azt gondolom, hogy aki nem őrült egy kicsit a szó jó értelmében, annak nem is szabad csinálnia ezt a sportot. A nagy bajnokok is mindig bevállalósak voltak, ha teljesítményről volt szó  és a munkától senki sem félt.

– Mi volt a legnagyobb „őrültség”, amit elkövetett az elmúlt évtizedek során?

– Amikor szakosztályvezető lettem ’90-ben, akkor leültem a kollégáimmal és azt mondtam nekik: gyerekek, én készítettem egy programot, tíz évig fogom csinálni és azalatt meg fogom valósítani mindazt, amit elképzeltem. Rendbe tesszük a csónakházat, világversenyt fogunk rendezni és kell, hogy legyen egy olimpiai bajnokunk, még ha nem is győri születésű. Millió szerencse is kellett hozzá, de tíz év alatt minden megvalósult, amit elképzeltem. A legnagyobb őrültség azonban az, hogy azt terveztem, tíz év után abbahagyom, de még most is itt vagyok…

– Volt olyan pillanat, amikor felmerült a gondolat Önben, hogy „most itt felállok és sokkal nyugodtabban fogok élni ”?

– Győrben nem volt ilyen soha. De természetesen minden vezető, aki hosszabb időn keresztül irányít valamit, annak vannak konfliktusai is. Nálunk azért szerencsés a helyzet, mert az idősebb kollégák velem együtt kajakoztak, mindegyiket ismerem harminc- negyven, vagy akár ötven éve. A fiatal munkatársak pedig mind a saját nevelésünk, ami szintén megkönnyíti a velük való együttműködést. Megvan a tisztelet, az elfogadás, ugyanakkor mégsem egy vállalat vagyunk, hanem egy baráti társaság, még akkor is, ha az összlétszámunk négyszáz fő feletti.

– Tény, hogy nincs még egy olyan vidéki bázis, ami ennyi időn át folyamatosan ilyen stabil és sikeres tudott volna lenni. Bár mindig hangsúlyozza, hogy ez a közösség érdeme, mi lehet az, amivel személy szerint Ön járult hozzá ehhez a történethez?

– Talán az, hogy szót tudok érteni mindenkivel. Végiggondolom a dolgokat, nem borítok asztalt senkire. A döntéseket összességében én hozom, de mindig megbeszélem a többiekkel, meghallgatom a véleményüket és ha meggyőznek, akár meg is változtatom az eredeti elképzeléseimet. Kompromisszumok nélkül nem működik a világ.

– A fiatal szakemberi gárdában, amit említett, a saját fia is ott tevékenykedik. Hogyan éli meg ezt apaként?

– Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy az öt gyermekem a saját területén minimum olyan szinten teljesít, mint én, sőt; az ő korukban én még közel sem voltam ilyen jó. Egy szülő számára az egyik legjobb érzés, ha a gyereke teljesítményben túltesz rajta. Viktor fiam versenyzőként simán átlépett rajtam és azt gondolom, hogy előbb-utóbb edzőként, sportvezetőként is hasonlóképp sikeres tud lenni.

– Az elmúlt évek során némiképp módosultak a szövetségnél betöltött tisztségét jellemző feladatok, ahogyan az MKKSZ működése is. Lényegét tekintve mit jelent ez ?

– 20 évig voltam általános alelnök és két éve mint regionális működésért felelős alelnök tevékenykedem. Ez idő alatt valóban alapjaiban változott meg a sportág. Ma már a szövetség munkája nem csupán a válogatott versenyzők kiszolgálásáról szól. Örülök annak, hogy Baráth Etele elnök úrral dolgozhattam, akinek irányításával olyan szövetséggé alakultunk, ahol az élsport mellett nagy hangsúlyt fektettünk a szabadidős és rekreációs fejlesztésekre, előtérbe helyezve a környezet védelmét. Ezt az irányvonalat pedig  Schmidt Gábor elnökségével is folytatjuk. A regionális feladatok szintén arra irányulnak, hogy minél több emberrel szerettessük meg a vízi sportokat, s ehhez biztosítja a szövetség a feltételeket – eszközöket, létesítményeket, szakembereket.

– Egy kitüntetés, egy kiemelkedő elismerés mindig ad egyfajta energiafröccsöt, új lendületet a meglévő dolgok folytatásához illetve további célok megvalósításához. Milyen tervek állnak most Ön előtt?

– Az én esetemben ez most nem egyszerű kategória. Az új, korszerű hajótároló létrehozását mindenképp szeretném még megvalósítani, úgy gondolom, hogy akkor tényleg egy európai szintű, hosszú évtizedekre alkalmas, hibátlan csónakház lesz a miénk. Szeretném, ha egy győri kajakpálya épülne a közeljövőben. Erről még nem tettem le. Feltétlenül szükség lenne rá és ennek több oka is van. Úgy gondolom, hogy az adott célokra alkalmas, normális vízfelület ma már kevés Magyarországon, még akkor is, ha az új evezőspálya már készül Csepelen. Egy jó minőségű, – ha nem is szegedi színvonalú – pályára, ahol kisebb versenyeket vagy akár Európa-bajnokságot, illetve komoly edzőtáborokat lehetne rendezni, mindenképp szükség van. Sportvezetőként számos olyan világversenyen vettem részt, ahol gyönyörű multifunkcionális sport-és szabadidőközpontokat alakítottak ki a pálya köré, ezáltal egy egész város használhatja azokat.  Győr pedig egy olyan város, ahol minden adottság, minden létesítmény – gondoljunk csak a múlt év EYOF-ra felépített sportlétesítményekre és szálláshelyekre – együtt van ahhoz, hogy itt jelentős, kiemelt edzőtáborok működhessenek. Ennek az elindításában mindenképp szeretnék részt venni.

– Ha az élet minden öröm- és élvezetforrását egybevesszük, magánélet és hivatás terén egyaránt, mi jellemzi a legboldogítóbb, legünnepélyesebb pillanatot az Ön számára?

– A legfőbb örömforrás számomra a családom, illetve a tágabb értelemben a kajak-kenus „család”. A velük való együttlét jelenti a legboldogítóbb állapotot. Mivel pedig gyakorlatilag majdnem minden nap együtt vagyunk, nekem szinte minden nap ünnep.

Szárnyaltak sárkányhajósaink a világbajnokságon

Túlszárnyalták a várakozásokat a magyar sárkányhajósok az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon.

Hír

„A kajak-kenus hagyományokhoz híven, világversenyről még nem jöttünk haza érem nélkül, remélem, így lesz ez az idei világbajnokságon is, főleg 500 és 2000 méteren várok jó eredményt, és érmeket” – mondta még a világbajnokság előtt Patyi Melinda csapatvezető.

Ehhez képest a vb-re több gyorsasági kenussal megerősített magyar csapat nem jó, hanem kiváló eredményeket, és rengeteg érmet hozott haza, ugyanis mind a három éremből hatot-hatot szereztek.

Világbajnok lett 500 méteren a 10-es és 20-as férfi hajóegység, valamint 2000 méteren a 10-es mix, a 20-as férfi, a masterseknél pedig a férfi és a mix 10-es hajóegység is.

Ezüstérmet nyert 200 méteren a férfi 20-as, a masters férfi 10-es és mix hajó, valamint 500 méteren a mix 10-es és 20-as és a masters férfi 10-es egység. Bronzérmes 200 méteren a férfi és a mix 10-es, 500-on a masters mix 10-es, 2000 méteren pedig a női és férfi 10-es, valamint a mix 20-as hajóegység.

„Fontos megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy csak 35-en utaztak ki az Egyesült Államokba, 21 versenyszámban álltunk rajthoz, amelyből 18 versenyszámban érmet is hoztunk, két alkalommal pedig a negyedik helyen végeztünk – kezdte az értékelést Reményi Péter, a csapat edzője. – Örülök, hogy néhány fiatal kenussal is sikerült megszerettetnünk a sárkányhajózást itt, Amerikában. Rendkívül fontos ez a négy senior aranyérem, hiszen nemzetek közötti világbajnokságon 2010 óta nem álltunk a dobogó legfelső fokán ebben a kategóriában.”

Jövőre Moszkvában rendezik az Európa-bajnokságot, 2020-ban pedig Indiában a világbajnokságot.

16 számban 8 magyar aranyérem a minivébén

Minden második számban magyar győzelem született a Poznanban zajló Olimpiai Reménységek Versenyén szombaton, amikor az 500-as futamokat rendezték meg.

Hír

A második nap során 16 döntőre került sor, ezeken nyolc arany-, öt ezüst- és három bronzérmet nyertek a magyar fiatalok.

Lány kajakosainkra most sem lehetett panasz, hiszen egyesben a 2002-es korosztályban Zupkó Vanda győzött, itt Vásárhelyi-Nagy Anna kilencedik lett, a 2003-asoknál kettős magyar siker született: Máró Anna nyert Ujfalvi Laura előtt, míg a 2001-esek között Szellák Szabina másodikként, Mányi Zsófia pedig harmadikként zárt.

Párosban a 2002/2003-as korosztályban a Rugás, Kőhalmi egység aranyérmes, itt a Fülöp, Kulcsár duó a negyedik helyen ért célba, a 2001-eseknél pedig a Lődi, Zupkó hajó ezüstérmet nyert, a Pazár, Kovács kettős ötödik lett. A Szellák, Kőhalmi, Csikós, Mányi négyes arany-, míg a Csizmazia, Rugási, Lődi, Máró kvartett bronzérmet szerzett.

Férfi kajakosaink is remekül szerepeltek 500 méteren, egyesben Kövesdi Patrik (2003) arany-, Opavszky Márk (2001) pedig ezüstérmes, a 2002-eseknél Keresztes Kristóf Domonkos a negyedik, Tamási Zsombor a hatodik helyen ért célba. Az Őry, Erdélyi, Redl, Vajda kajak négyes ezüstérmes, ugyanitt az Opavszky, Szendy, Majoros, Nyerges hajó hetedik lett.

Kenusaink is kitettek magukért, a lányoknál egyesben a 2003-asoknál Opavszky Réka arany-, Gönczöl Laura bronzérmet nyert, Horányi Dóra (2002) ötödik, Csorba Zsófia (2001) nyolcadik. Párosban a Gönczöl, Opavszky egység győzött, a Kuti, Horányi kettős ötödik a 2002/2003-as korosztályban, míg a 2001-eseknél a Csorba, Molnár duó a negyedik, a Seres, Uracs páros a nyolcadik.

Szép versenyzéssel a Hodován, Kollár, Horváth, Besenyei fiú kenu négyes is aranyérmet nyert.

Két nap után egészen elképesztő fölénnyel vezetjük az éremtáblát a megszerzett 15 arany-, 12 ezüst- és öt bronzéremmel.

Vasárnap a 200 méteres versenyekkel zárul a serdülők mini-világbajnoksága.