Mégse

„Egy elismerés mögött mindig egy csapat munkája áll”

Tikkasztó hőség - még kora este is. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség regionális működésért felelős alelnöke kertet öntöz. - Hiába, muszáj víz közelében lennem – mondja nevetve, aztán természetesen készséggel áll a beszélgetésünk elébe, melynek apropóját ezúttal egy magas rangú kitüntetés szolgáltatta. Kadler Gusztáv, a Graboplast Győri VSE elnöke augusztus 20-án a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át.

Hír

– Mi volt a legelső gondolata, miután értesült a kitüntetéséről?

– Meglepődtem. Ugyanis tudtam, hogy az általános szabály szerint tíz éven belül nem adnak újabb állami kitüntetést és pedig 2010-ben kaptam lovagkeresztet.

– A második gondolat?

– Örültem neki… mindenkinek öröm egy elismerés, még ha nem is azért csinálja az ember, de mégiscsak fontos visszajelzés, hogy az útnak, amin jár, értelme és értéke van. Ennek ellenére soha nem gondoltam arra egy –egy elismerés kapcsán, hogy akkor én mennyire ügyes meg jó vagyok, mert tudom, hogy ezek tulajdonképpen annak a közegnek szólnak, amelyben vagyok.  A produkció sem személyes, hanem egy csapat munkája, így az érte járó  kitüntetés is az egész közösségnek szól.

– Kivel osztaná még meg szívesen most az elismerés hírét-örömét, ha tehetné?

– Tudja, én olyan „gyerek” vagyok, aki még most is beszélget a szüleivel, holott egyikük tíz, másikuk húsz éve nincs már köztünk. Velük osztottam meg legelőször és persze a családommal, bár koccintani egyelőre még csak a feleségemmel tudtunk, mert a gyerekek épp valamennyien nyaralnak.

– Mennyire jelent kárpótlást egy ilyen elismerés a moszkvai olimpiáért, ahová négyesben juthatott volna ki?

– Az az igazság, hogy semennyire. Ezt én teljesen különválasztom. Ez az elismerés nem a sportolói teljesítményemnek szól.

– Ez nyilvánvaló, de gondolkodhat az ember úgy is, hogy sportolóként ugyan meghiúsult a személyes siker, viszont az megadatott, hogy közvetve egy sor versenyzőt segíthetett hozzá a sikereik eléréséhez…

– Ez igaz, így is lehetne értékelni a dolgokat és kétségtelen az is, hogy nagyon nagy megtiszteltetés volt ott állni a Vigadóban professzorok, kutatók és kivételes teljesítményt nyújtó sportolók között. De ahogy mondtam, én soha nem állítottam párhuzamba a két történetet.

– Egyértelmű volt annak idején, hogy az olimpiai szerepléstől való „megfosztottság” egyben a sportolói pálya végét is jelenti?

– Az akkori helyzethez hozzátartozik, hogy az utána való VB-re sem utazhattam ki, de amikor elhatároztam, hogy abbahagyom, akkor abban már nem maradt dilemma. Körülbelül húsz perc alatt döntöttem el.

– Úgy gondolom, hogy a fokozott igazságérzetét sportvezetőként is megőrizte; adott esetben, akár az alelnöki posztról is lemondott, ha úgy érezte helyesnek…

– Valóban, ez így van. Úgy érzem, nem engedhetem meg magamnak, hogy közösséget vállaljak egy döntéssel, ha egy helyzetet nem érzek teljesen tisztának, egyértelműnek és ha valakinek méltánytalanságban lehet része emiatt. Olyankor nagyon küzd a lelkem.

– Egy gondolat erejéig még visszatérve a versenyzői korszakhoz: nem sok olyan négyesről tudni, amelyik lekajakozott volna Győrből Vácra….

– Igen, volt ilyen, azt hiszem, 1980-ban. Rajtunk kívül valószínűleg nem is csinálta meg más. Már nem emlékszem, kitől származott az ötlet, de egy jó buli volt. Útközben elfogtak minket a csehszlovák határőrök, mert véletlenül átsodródtunk a Duna másik oldalára. Felszólítottak, mint határsértőket, de amúgy nagyon tisztességesek és barátságosak voltak, visszatereltek bennünket és kérték, legyünk szívesek a jobb oldalon maradni.

– Gondolom, a csapat első reakciója valami olyasmi volt, hogy „mi csak leugrunk Vácra”…

– Pontosan ezt mondtuk, szó szerint!

– Kik ültek még abban a négyesben?

– Sztanity Zoltán, Kosztyán József és Benkó Tamás. Egyébként nem volt ez annyira nagy erőfeszítés. Elfáradni persze elfáradtunk, de ez természetes.Nem szokványos edzésforma ugyan, de azt gondolom, hogy aki nem őrült egy kicsit a szó jó értelmében, annak nem is szabad csinálnia ezt a sportot. A nagy bajnokok is mindig bevállalósak voltak, ha teljesítményről volt szó  és a munkától senki sem félt.

– Mi volt a legnagyobb „őrültség”, amit elkövetett az elmúlt évtizedek során?

– Amikor szakosztályvezető lettem ’90-ben, akkor leültem a kollégáimmal és azt mondtam nekik: gyerekek, én készítettem egy programot, tíz évig fogom csinálni és azalatt meg fogom valósítani mindazt, amit elképzeltem. Rendbe tesszük a csónakházat, világversenyt fogunk rendezni és kell, hogy legyen egy olimpiai bajnokunk, még ha nem is győri születésű. Millió szerencse is kellett hozzá, de tíz év alatt minden megvalósult, amit elképzeltem. A legnagyobb őrültség azonban az, hogy azt terveztem, tíz év után abbahagyom, de még most is itt vagyok…

– Volt olyan pillanat, amikor felmerült a gondolat Önben, hogy „most itt felállok és sokkal nyugodtabban fogok élni ”?

– Győrben nem volt ilyen soha. De természetesen minden vezető, aki hosszabb időn keresztül irányít valamit, annak vannak konfliktusai is. Nálunk azért szerencsés a helyzet, mert az idősebb kollégák velem együtt kajakoztak, mindegyiket ismerem harminc- negyven, vagy akár ötven éve. A fiatal munkatársak pedig mind a saját nevelésünk, ami szintén megkönnyíti a velük való együttműködést. Megvan a tisztelet, az elfogadás, ugyanakkor mégsem egy vállalat vagyunk, hanem egy baráti társaság, még akkor is, ha az összlétszámunk négyszáz fő feletti.

– Tény, hogy nincs még egy olyan vidéki bázis, ami ennyi időn át folyamatosan ilyen stabil és sikeres tudott volna lenni. Bár mindig hangsúlyozza, hogy ez a közösség érdeme, mi lehet az, amivel személy szerint Ön járult hozzá ehhez a történethez?

– Talán az, hogy szót tudok érteni mindenkivel. Végiggondolom a dolgokat, nem borítok asztalt senkire. A döntéseket összességében én hozom, de mindig megbeszélem a többiekkel, meghallgatom a véleményüket és ha meggyőznek, akár meg is változtatom az eredeti elképzeléseimet. Kompromisszumok nélkül nem működik a világ.

– A fiatal szakemberi gárdában, amit említett, a saját fia is ott tevékenykedik. Hogyan éli meg ezt apaként?

– Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy az öt gyermekem a saját területén minimum olyan szinten teljesít, mint én, sőt; az ő korukban én még közel sem voltam ilyen jó. Egy szülő számára az egyik legjobb érzés, ha a gyereke teljesítményben túltesz rajta. Viktor fiam versenyzőként simán átlépett rajtam és azt gondolom, hogy előbb-utóbb edzőként, sportvezetőként is hasonlóképp sikeres tud lenni.

– Az elmúlt évek során némiképp módosultak a szövetségnél betöltött tisztségét jellemző feladatok, ahogyan az MKKSZ működése is. Lényegét tekintve mit jelent ez ?

– 20 évig voltam általános alelnök és két éve mint regionális működésért felelős alelnök tevékenykedem. Ez idő alatt valóban alapjaiban változott meg a sportág. Ma már a szövetség munkája nem csupán a válogatott versenyzők kiszolgálásáról szól. Örülök annak, hogy Baráth Etele elnök úrral dolgozhattam, akinek irányításával olyan szövetséggé alakultunk, ahol az élsport mellett nagy hangsúlyt fektettünk a szabadidős és rekreációs fejlesztésekre, előtérbe helyezve a környezet védelmét. Ezt az irányvonalat pedig  Schmidt Gábor elnökségével is folytatjuk. A regionális feladatok szintén arra irányulnak, hogy minél több emberrel szerettessük meg a vízi sportokat, s ehhez biztosítja a szövetség a feltételeket – eszközöket, létesítményeket, szakembereket.

– Egy kitüntetés, egy kiemelkedő elismerés mindig ad egyfajta energiafröccsöt, új lendületet a meglévő dolgok folytatásához illetve további célok megvalósításához. Milyen tervek állnak most Ön előtt?

– Az én esetemben ez most nem egyszerű kategória. Az új, korszerű hajótároló létrehozását mindenképp szeretném még megvalósítani, úgy gondolom, hogy akkor tényleg egy európai szintű, hosszú évtizedekre alkalmas, hibátlan csónakház lesz a miénk. Szeretném, ha egy győri kajakpálya épülne a közeljövőben. Erről még nem tettem le. Feltétlenül szükség lenne rá és ennek több oka is van. Úgy gondolom, hogy az adott célokra alkalmas, normális vízfelület ma már kevés Magyarországon, még akkor is, ha az új evezőspálya már készül Csepelen. Egy jó minőségű, – ha nem is szegedi színvonalú – pályára, ahol kisebb versenyeket vagy akár Európa-bajnokságot, illetve komoly edzőtáborokat lehetne rendezni, mindenképp szükség van. Sportvezetőként számos olyan világversenyen vettem részt, ahol gyönyörű multifunkcionális sport-és szabadidőközpontokat alakítottak ki a pálya köré, ezáltal egy egész város használhatja azokat.  Győr pedig egy olyan város, ahol minden adottság, minden létesítmény – gondoljunk csak a múlt év EYOF-ra felépített sportlétesítményekre és szálláshelyekre – együtt van ahhoz, hogy itt jelentős, kiemelt edzőtáborok működhessenek. Ennek az elindításában mindenképp szeretnék részt venni.

– Ha az élet minden öröm- és élvezetforrását egybevesszük, magánélet és hivatás terén egyaránt, mi jellemzi a legboldogítóbb, legünnepélyesebb pillanatot az Ön számára?

– A legfőbb örömforrás számomra a családom, illetve a tágabb értelemben a kajak-kenus „család”. A velük való együttlét jelenti a legboldogítóbb állapotot. Mivel pedig gyakorlatilag majdnem minden nap együtt vagyunk, nekem szinte minden nap ünnep.

Túl az első közös edzőtáboron a Párizs-keret

Kéthetes edzőtáborban, Szolnokon elkezdődött a közös tréning a Párizs-keret tagjainak. Az edzőtábort vezető Nyerges Attila szerint kiválóan rajtolt el a közös munka a fiatalokkal.

Hír

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Tokió-keret mellett létrehozott egy úgynvezett Párizs-keretet is. Ez a csoport olyan versenyzőkből, akik az elmúlt években ifi és U23-as versenyeken már mutattak jó eredményeket, és esélyesek lehetnek arra, hogy akár ebben az olimpiai ciklusban is, de elsősorban a Tokiót követő négy évben ott legyenek a világ élmezőnyében.

A férfi kajakos csapat október 15-én már meg is kezdte az első közös edzőtábort Szolnokon a szarvasi sikeredző, Nyerges Attila vezetésével. Az első héten Gál Péter, Bogár Gábor, Solti László, Noé Zsombor, Erdőssy Csaba, Erős Patrik, Béke Kornél, Gacsal Ákos, Kós Benedek és amolyan mentorként Kammerer Zoltán kezdte meg a felkészülést.

„Kicsit tartott mindenki mindenkitől,

meg kellett találnunk egymással a megfelelő hangnemet. Bár a különböző utánpótlás versenyeken és a táborokban már találkoztam mindegyik versenyzővel, de mégiscsak új voltam nekik, ezért az első hét egy ismerkedős hét volt” – mondta Nyerges Attila, akivel egyedül jelenlegi tanítványa, Kós Benedek dolgozott már együtt.

A második héten csatlakozott hozzájuk Gecse Márton, Györgyjakab Máté, Varga Dominik, Koleszár Mátyás, Németh Viktor, valamint két rutinosabb versenyző, Tóth Dávid és Kulifai Tamás is.

Kammerer Zoltán, Tóth Dávid és Kulifai Tamás is ott volt a fiatalokkal a szolnoki edzőtáborban

Kammerer Zoltán is nagy segítség Nyerges Attilának. „Ez edzéstervet nem ő állítja össze, de a végrehajtás minőségét nagyban segíti. Az eredményei alapján van egy komoly tekintélye, a jelenléte már fegyelmet parancsol a csoport tagjai számára. Az a szellemiség pedig, ahogy hozzááll az edzésekhez, átragad a fiatalokra is” – mondta Nyerges Attila, akinek nemhogy hatáskörébe tartozik beleszólni a keret összetételébe, de kifejezetten kérték tőle, hogy keményen fogja a fiatalokat.

„A táborok elosztását és az éves ütemtervet nekem kellett összeállítani, a szövetség pedig külön megkért arra, hogy

ha valaki nem teszi oda magát maximálisan az edzéseken, akkor tegyem ki a keretből.

Erre szerencsére az első táborban nem volt példa, nagyszerűen dolgoztak a srácok. Mostantól minden hónapban összehívjuk őket egy táborra, amely legfeljebb háromhetes lehet, reméljük, hogy a továbbiakban is ugyanilyen remek hozzáállással fognak majd edzeni” – zárta Nyerges Attila, aki rendkívül megtisztelőnek tartja, hogy az MKKSZ megbízta őt ezzel a fontos projekttel.

Férfi kenu: kifelé a kátyúból

Túl van az első közös edzéseken a frissen alakult magyar férfi kenuválogatott, amely Vécsy Viktor vezetőedző irányítása alatt a héten hétfőtől péntekig Tatán edzőtáborozott.

Hír

A Hüttner Csaba szövetségi kapitány által összeállított, kilencfős férfi kenuválogatott, azaz Kiss Tamás, Kiss Balázs, Mike Róbert, Korisánszky Dávid, Bodonyi András, Viola Viktor, Hajdu Jonatán, Fekete Ádám és Dóri Bence a héten együtt edzett Tatán, majd a hétvégi pihenőt követően még két hetet ugyancsak együtt tölt el az edzőtáborban.

„Abban a reményben vágtam neki ennek a munkának, hogy ki tudjuk mozdítani a magyar kenut abból a kátyúból, amibe most került. A cél, hogy a 2019-es szegedi világbajnokságon

megszerezzük mind a három férfi kenus kvótát”

– mondta még a hét elején Vécsy Viktor az InfoRádió Víztükör című adásában.

A szakember az első közös hét után elégedetten nyilatkozott. „Maximálisan meg voltam elégedve minden versenyzővel, pozitívan álltak a munkához. Látszott rajtuk, hogy akik eljöttek, azok komolyan gondolják a feladatot. Hétfőn és szerdán Hüttner Csaba szövetségi kapitány is eljött, és segített a munkában” – mondta kérdésünkre Vécsy Viktor, kiemelve, hogy a válogatott keret nyílt, tehát be, és ki is lehet kerülni onnan.

Úgy gondolja, azért is jó ez az irány, mert például tanítványa, Bodonyi András is egyedül készült Szegeden, de más klubokban sem jobb a helyzet. „Legfeljebb a KSI az a klub, ahol két-három felnőtt férfi kenus edz együtt. Az alapkoncepció, hogy ez a válogatott egy csapat lesz, amelynek a tagjai az edzéseken is motiválják egymást. Most még megfejthetetlen történet, hogy ki milyen számban indul a szezon során, de biztos vagyok abban, hogy más sorrendet láthatunk majd az idei versenyeken, mint tavaly.”

A szakember szerint az lenne a legoptimálisabb, ha kialakulna egy nagyon jó páros és egy harmadik versenyző vinné az egyes számot, de görcsösen nem ragaszkodnak ehhez az elvhez. „Nemcsak én fogok erről dönteni, hanem a szövetségi kapitánnyal és a klubedzőkkel folytatott egyeztetés után ennek a döntésnek konzultatívnak kell lennie.”

Vécsy Viktor beszélt arról is, hogy a klubedzők segítségére egyébként is szüksége lesz. „Más sportágakban nagyon jól működik ez, például a vízilabdában is ugyanerről beszélünk, hogy a klubok odaadják a válogatottba a játékosokat. A magyar kenunak nem szabad ugyanazon az úton haladnia tovább, amelyen az elmúlt két évben haladt, össze kell szednünk magunkat. Azok a klubedzők, akik itt érintve vannak, azok elég rutinosak ahhoz, hogy megfelelően álljanak ehhez. Engem is felügyelnek, hogy milyen edzéseket tartok, sőt,

számítok a többi edző segítségére is.”

Hétfőn kondi, kedden futás, szerdán úszás és kondi, csütörtökön kenuergométer, pénteken pedig futás és kondi szerepelt a heti programban. Szombaton külön edzenek a válogatott tagjai, a vasárnapi pihenőt követően pedig hétfőn közösen folytatják a munkát.