Mégse

Edzésversenyek lesznek Szolnokon

Az olimpiai elhalasztása miatt egy éves haladékot kapott Hüttner Csaba szövetségi kapitány arra, hogy megtalálja azokat az egységeket, amelyek a jövő tavaszi pótkvalifikációs viadalon megszerezhetik az hiányzó kvótákat. A szakember a következő hónapokban a koronavírus járvánnyal összefüggésben meghozott, a felkészülés biztonságát garantáló intézkedések betartásával edzésversenyeket szervez, az első ilyen erőpróba május 26-án lesz Szolnokon.

Hír

“Őszig törölték az összes nemzetközi eseményt a sportágunkban, de a versenyzőink motivációját fenn kell tartani – mondja Hüttner Csaba. – Ráadásul jövő tavasszal szeretnénk minél többet megszerezni a hiányzó öt (egy női kenus, három férfi kenus, egy férfi kajakos) olimpiai kvótából, ezért edzésverseny-programot állítottunk össze.

Hónapokon át tesztelni fogjuk

a legígéretesebb egységeket férfi K-2 1000, C-2 1000, K-4 500, női C-2 500 méteren, valamint az egyeseket női C-1 200, és férfi C-1 1000 méteren.”

A sorozat május 26-án Szolnokon, a Holt-Tiszán kezdődik. Aznap délelőtt két K-2 1000 méteres futamot rendeznek, két óra különbséggel. Ugyanaz az öt egység áll rajthoz mindkét futamban, így a versenyzők az olimpiai időrendhez hasonló terhelést kapnak majd.

Délután ugyanilyen program vár a férfi kenusokra C-2 1000 méteren, ebben a számban mindkét futamban hat hajó indul majd el.

“A májusi után következő két edzésversenyt K-2 és C-2 1000 méteren június, illetve július végére időzítjük. A cél, hogy minél több próbáljunk ki versenykörülmények között. Komolyabb tétje nincs ennek a sorozatnak, de ha lesznek olyan versenyzők, akik több futamon is kimagasló eredményt érnek el, akkor ők már idén megszerezhetik a lehetőséget arra, hogy a jövő tavaszi pótkvalifikációs viadalon elinduljanak az adott számban” – tette hozzá a szövetségi kapitány. 

Férfi K-2 1000 méteren május végén rajthoz áll a tavalyi világbajnokságon majdnem olimpiai kvótát szerző Kammerer Zoltán, Gál Péter István duó, a 2019-ben U23-as világbajnoki címig jutó Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté páros, és három friss egység is. Béke Kornél Kulifai Tamással, Erdőssy Csaba Bogár Gáborral, Noé Zsombor pedig Dombvári Bencével ül egy hajóba.

“Ez egy All Star-gála lesz férfi K-2 1000 méteren

, kifejezetten örülök, hogy a legjobb párosok ellen tehetjük magunkat próbára Zsomborral – mondta Dombvári Bence, aki két Honvédos csapattársával, Németh Viktorral, és Koleszár Mátyással, valamint Noé Zsomborral és Béke Kornéllal március közepe óta edzőtáborozik Dunavarsányban. – Az elmúlt másfél hónapban nem hagytuk el a tábort, ahol a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek (MKKSZ) köszönhetően ideális, és nem utolsó sorban biztonságos körülmények között tréningezhetünk. Hetente kétszer edzünk párosban, a felkészülésünk már előrehaladott állapotban van, szeretnénk közel csúcsformában lenni május 26-án, a számonkérésen.”

C-2 1000 méteren is hasonló helyzet, a háziversenyen elindulnak rutinos egységek, és frissen összetérdelő duók is. Ott lesz a mezőnyben a tavalyi világbajnokságra indulási jogot szerző Kiss Balázs, Dóri Bence páros, valamint Mike Róbert Korisánszky Dáviddal, és Sáfrán Mátyás Bakó Tamással is. Hajdu Jonatán május végén Fejes Dániellel próbálkozik, rajtuk kívül rajthoz áll a Zombori Dominik, Koleszár Zoltán, és a Slihoczki Ádám, Kocsis Ádám egység is. 

“Két edzésen vagyunk túl párosban, nagyjából sikerült összerakni a mozgásunkat, a második alkalommal már nagyobb iramokat is tudtunk evezni” – mondja a Fejes Dániellel alkotott párosáról Hajdu Jonatán. – Úgy indult a szezon, hogy kipróbáltuk a “svéd-párost” Kiss Balázzsal, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztük. Akkor a szövetségi kapitány javasolta, hogy térdeljek össze Fejes Danival,  Dóri Bencével, vagy Bakó Tamással. Dani mellett döntöttünk az edzőmmel, Vajda Attilával, mert úgy ítéljük meg, hogy

az ő technikája passzol az enyémhez.

Ha jól sikerül a próba május végén, akkor folytatjuk a közös munkát, ha nem, akkor a következő tesztversenyen más párral állunk majd rajthoz – tette hozzá a Dunaferr SE kenusa.

A kedd megint mozgalmas lesz

Június 2-án, délelőtt női C-1 200 méteren, délután pedig női C-2 500, valamint férfi K-4 500 méteren rendeznek tesztversenyt Szolnokon. A cél továbbra is az, hogy a magyar élmezőny tagjai versenyzési lehetőséghez jussanak, közben Hüttner Csaba szövetségi kapitány a csapathajók lehetséges összeállításait teszteli.

TESZTVERSENY 2.
Hír

Ezen a héten a férfi párosok szálltak vízre 1000 méteren, június 2-án (kedden) a edzésverseny-sorozat újabb olimpiai számokkal folytatódik. 

“Női kenuban van egy rendkívül ütőképes párosunk – mondta Hüttner Csaba szövetségi kapitány. – Balla Virág, és Devecseriné Takács Kincső évek óta professzionálisan készül a C-2 500 méterre, ők 2019-ben ebben a számban világbajnoki ezüstérmet szereztek, szeretném látni, hogy most hol tartanak a felkészülésben. NC-1 200 méteren viszont tavaly nem jött össze a kvótaszerzés, így a mostani tesztversenyen

azt a kenust keressünk,

aki jövőre sikeres lehet a szegedi pótkvalifikációs viadalon. A férfi K-4-ben pedig a csapathajók lehetséges összeállításait teszteljük, a számban tavaly kvótát szerző versenyzők mellett vízre szállnak majd más izgalmas egységek is.” 

A tavalyi szegedi kvalifikációs világbajnokságon ötödik helyezést-, és négy olimpiai kvótát szerzett a magyar válogatottnak a Tótka Sándor, Nádas Bence, Birkás Balázs, Kuli István összeállítású négyes. Ebből az egységből most kimarad a szegediek többszörös világbajnoka, Birkás Balázs, helyette a betegség után visszatérő Molnár Péter ült vissza a hajóba. 

“Idén tavasszal is többféle összeállításban teszteltük a négyest, az edzőnk, Hüvös Viktor úgy döntött, hogy

most nélkülem próbálja ki

az egységet az edzésversenyen – mondta Birkás Balázs. –   Nem izgatom magam ezen, hiszen a jövő évi válogatók még messze vannak, addig bármi történhet. – A kapitány kérésének megfelelően beültem egy másik négyesbe, Balaska Márkkal, Dombvári Bencével, és Csizmadia Kolossal indulok majd kedden. Ellenfeleink évek óta K-4-ben versenyeznek, a mi hajónkban pedig Balaska Márk és Csizmadia Kolos elsősorban a 200 egyesre készül, Bence pedig az 1000 párosra, ennek ellenére megpróbálunk mindent kihozni ebből a lehetőségből” – mondta a kétszeres világbajnok, aki jelenleg Szegeden készül, és egyesben kifejezetten jó formában érzi magát. 

A versenyen egy harmadik négyes, a tavalyi U23-as világbajnokságon bronzérmet szerző Béke Kornél, Németh Viktor, Koleszár Mátyás, Varga Ádám összeállítású hajó is vízre száll majd.   

Az eseményen minden egység két óra különbséggel, kétszer teljesíti a távot. A női C-1-es futamok délelőtt 10-kor, és délben, a női kenu párosok versenyei 15.10, és 17.10-kor kezdődnek, a férfi 500 négyesek pedig 15.00-kor és 17.00-kor csapnak össze. A futamokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Facebook-oldalán élőben közvetítjük!

Megműtötték Gál Pétert

A szolnoki kajakost négy héttel ezelőtt ütötte el egy figyelmetlen autós a zebrán, a bal vállán megsérült izületi tokokat műtéttel kellett helyrehozni. A beavatkozást kedden végezték a Sportkórházban, a válogatott kajakos már otthon van, legkorábban szeptemberben szállhat vissza a hajóba.

Hír

“Készült egy MR-vizsgálat, ami megállapította, hogy a jobb vállam nem szenvedett komoly sérülést, a balt viszont meg kellett műteni – mondta Gál Péter. – A Sportkórházban a járvány után

én voltam az első beteg a műtőben,

három holland csavart kaptam a vállamba, ezek fixálják a megsérült ízületi tokokat. Az orvosom, Dr. Pavlik Attila, és keretorvosunk Dr. Toman József szerint jól sikerült a beavatkozás, vannak még fájdalmaim, remélem azok hamar elmúlnak.”

A baleset május 9-én történt, a versenyzőt futóedzés közben, egy kétsávos út zebráján ütötték el. Nem emlékszik pontosan a baleset körülményeire, de szerencsésnek tartja magát.

“A külső sávban érkező autós elengedett, a belső sávban közlekedő hölgy azonban nem vett észre, és elütött. Nem tudom pontosan, hogy mekkora tempóval jött, talán nem hajtott túl gyorsan, de így is komoly ütést kaptam. A vétkes sofőr azóta többször érdeklődött az állapotom felől, nem haragszom rá, mindenki követhet el hibákat. Összességében

járhattam volna sokkal rosszabbul is.”

A szolnoki versenyző a jobb vállát már óvatosan elkezdhette mozgatni, a balt viszont még négy hétig rögzítőkötés védi, utána indulhat a rehabilitációja. Ha minden jól halad, akkor Gál Péter szeptemberben újra vízre szállhat, így nem kellett feladnia tokiói álmait. 

“Kiváló állapotban voltam, amikor a baleset történt, pont előtte mentünk először pályát, és erősebbnek éreztem magam, mint tavaly tavasszal. Így most pontosan tudom, hogy milyen munkát kell majd végeznem szeptembertől, hogy jövőre jó formában térhessek vissza. Mindent megteszek azért, hogy ott lehessek az olimpián” – tette hozzá a válogatott versenyző.